Szél Bernadett
A Momentum parlamenti szeme és füle lesz Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs
A Momentum parlamenti szeme és füle lesz Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs

A három független országgyűlési képviselő formálisan is szövetséget köt a Momentummal, ami még nem akarja elárulni, hogy a párt színeiben is el fognak-e indulni 2022-ben. Mindenesetre Fekete-Győr András elkottyantotta: a választás után már momentumos politikusként köszönthetik Hadházyékat.

Megtudtuk, mi köze a járványnak ahhoz, hogy a független képviselők nem nyújthatnak be törvényjavaslatot
Megtudtuk, mi köze a járványnak ahhoz, hogy a független képviselők nem nyújthatnak be törvényjavaslatot

A parlamentben úgy kívánják csökkenteni a képviselők közötti kontaktust, hogy csak a legszükségesebb törvényjavaslatokat tárgyalják. Ezért aztán jól meg is szívatták a független képviselőket, akiknek a frakcióvezetőknél kell kuncsorogniuk, hogy javaslataikkal egyáltalán foglalkozzanak a parlamentben. De megteszik-e ezt a függetlenek, kitől nem fogadnak el segítséget, és terveznek-e jogi lépéseket?

Hadházy Ákos az Azonnalinak: Nem ér majd utólag picsogni
Hadházy Ákos az Azonnalinak: Nem ér majd utólag picsogni

A parlamenti bojkottot hirdető Hadházy Ákos szerint lényegében egy út maradt az ellenzék számára: a vérszegény aktivistabázist kell újraépíteni, és terepen megverni a Fideszt. Akkor nem kéne Hadházynak is pártot alapítania? Miért nem kampányolnak a Hadházy-aktivisták az október 23-ára szervezendő propagandaellenes tüntetésre, és indulni fog-e a 2022-es választáson? Interjú!

Hogyan segíti a koronavírus elleni védekezést, ha Szél Bernadett nem kezdeményezhet törvényt?
Hogyan segíti a koronavírus elleni védekezést, ha Szél Bernadett nem kezdeményezhet törvényt?

A független parlamenti képviselőknek most már a frakcióvezetőknél kell kuncsorogniuk, ha azt szeretnék, hogy az ötleteikkel a parlamentben bárki is foglalkozzon. De meddig fog tartani ez az állapot, jogilag mennyire kifogásolható az ezt okozó házszabály-módosítás, változik-e bármi is a gyakorlatban, és mi köze mindennek a koronavírus miatti válsághelyzethez?

Ne dobjátok ki a nemzeti konzultációt, adjátok inkább nekünk, kéri Szél, Hadházy és a Momentum
Ne dobjátok ki a nemzeti konzultációt, adjátok inkább nekünk, kéri Szél, Hadházy és a Momentum

Az Azonnalinak elmondták, hogy miért meg hogyan, és azt is, hogy még nem igazán tudják, mi lesz az ívek sorsa.

Ki a kedvenced a magyar politika sikeres női közül? Szavazz!
Ki a kedvenced a magyar politika sikeres női közül? Szavazz!

Ha már nőnap van, említsük meg, hogy a magyar politika is egyre jobban áll a nőkkel. De ki most a legjobb arc? Szavazz!

Ellenzéki képviselők, van-e értelme otthagyni a parlamentet?
Ellenzéki képviselők, van-e értelme otthagyni a parlamentet?

A független Hadházy Ákos szerint a legszükségesebb megszólalásokat leszámítva ki kell vonulni a parlamentből. Egyetértenek-e vele ellenzéki képviselőtársai? Körbekérdeztük a parlamentet!

A 2010-es évek legfontosabb személye a politikában Szél Bernadett volt
A 2010-es évek legfontosabb személye a politikában Szél Bernadett volt

Mi és ki állhat a 2010-es évekről egy harminc évvel későbbi tankönyvben, ahol nem a férfiakat és az ő politikájukat, nyelvezetüket akarjuk reprodukálni? Pető Andrea ennek tükrében fogalmazta meg, szerinte miről szóltak a 2010-es évek.

Kurzust építek, aztán abból majd kinőhet egy párt – Puzsér Róbert az Azonnalinak
Kurzust építek, aztán abból majd kinőhet egy párt – Puzsér Róbert az Azonnalinak

Szavazz fasszal, mert az a jó jelölt! Lesznek kerületek, ahol csak ezt tudja tanácsolni a híveinek Puzsér Róbert. A főpolgármester-jelölt elmondja, miért foglalkozik ennyit Berki Krisztiánnal, és mit szól a Fidelitas cirkuszos plakátjaihoz, vagy Tarlós megafonozásához. Kik vannak még Puzséron és Schifferen kívül a centrumban, és hogyan nőhet ki onnan egy párt? Nagyinterjú Puzsér Róberttel, aki már nem érzi magát titánnak.

Éppen, hogy kilépett az LMP-ből, máris fideszes jelöltként indul
Éppen, hogy kilépett az LMP-ből, máris fideszes jelöltként indul

Még egy hónap sem telt el, hogy kilépett a pártból az LMP-s, de máris fideszes jelöltként indul az önkormányzati választáson Budakeszin Ligetiné Komáromi Gabriella.

1 2 3 4 5