NER
Az elmúlt 12 év Budapestről nézve nem fejlődés, de sokaknak ez életük első jó periódusa
Az elmúlt 12 év Budapestről nézve nem fejlődés, de sokaknak ez életük első jó periódusa

Kele János a szép emlékű Népsport-fociblog közegéből nőtte ki magát előbb szakkommentárrá, majd némi visszavonulás után bekerült annak a Momentumnak az elnökségébe, amit már az indulása óta támogatott a háttérből. Elsőre furcsának tűnik, miért lép ki valaki épp most a színre, de Kele saját bevallása szerint ez a legjobb időszak ahhoz, hogy tényleg el lehessen kezdeni politizálni. Interjú.

Térkép az uralkodó párt rendszeréhez
Térkép az uralkodó párt rendszeréhez

Amíg a NER alkotmányos keretei között, Orbán Viktor vezetésével történik valami, teljesen mindegy, hogy az hasznos vagy káros intézkedés, elítélendő, mert a rendszer kritikája mindent felülír. Ez a rendszerellenzéki attitűd is a dualizmus kora óta szinte változatlan a magyar politikában, és azzal, hogy az összefogott pártok ezt a magatartást öntudatlanul is megörökölték, bele is helyezkedtek rendszerellenzéki elődeik szerepébe. A rendszerellenzékiség pedig pontosan az áprilisihoz hasonló eredményekhez szokott vezetni a magyar történelem tanúsága szerint.

Nyomul a NER: a vár alatt bontották meg a hegyet egy luxusvilla miatt Szigligeten
Nyomul a NER: a vár alatt bontották meg a hegyet egy luxusvilla miatt Szigligeten

„Mi mindent megteszünk, de tisztában vagyunk vele, hogy mit nem lehet széllel szemben” – nyilatkozta az Azonnalinak Balassa Dániel. A polgármester szerint még az is előfordult, hogy „a Kormányhivatal például egy építésrendészeti bejelentésünk kapcsán érdeklődésünkre azt válaszolta, hogy a folyamatban levő ügyről nem adhatnak ki tájékoztatást. Egy szigligeti ügyről Szigliget önkormányzatának”.

Renczes Ágoston
Dürer-beruházás: gátlástalanság és idiotizmus

Sem a műemlékvédelem, sem a műemlékrombolás nem világnézeti kérdés, és ez a Düreren is nagyon jól látszik.

A NER öt megbocsáthatatlan műemlékrombolása
A NER öt megbocsáthatatlan műemlékrombolása

Ha nem a Kossuth térről vagy a Várnegyedről van szó, a NER ugyanazzal a lendülettel pusztítja a Monarchia építészetét is, ahogy a szocialista épületeket, visszafordíthatatlan károkat okozva.

Deme Zoltán
Alkotmányos számtingolás: valahol egy tejfölös pohárban már csíráznak az „áprilisi törvények”

Meddő viták folynak az alkotmányos keretek feles többséggel végrehajtott módosításának elvi lehetőségéről, de konkrét javaslat egyelőre nincs az asztalon. Márki-Zay Péter egy elvonultan dolgozó közjogi munkacsoportra bízta ezt a témát. Nem inkább a politikusoknak és a választóknak kellene ezt megvitatni?

Renczes Ágoston
A fideszes rongyrázás új ékköve: a Magyar Zene Háza

Ez a totálisan felesleges, japán sztárépítésszel terveztetett drága épület leginkább a kormány arroganciájának köszönhetően jöhetett létre, de elég jól néz ki ahhoz, hogy a pártpreferencia alapján fanyalgók és kritikusok orra alá lehessen dörgölni.

Fekő Ádám
Sport a NER-ben: a siker a kormányé, a kudarcot magyarázzák a játékosok

A kézilabda-Eb csúfos bukása tökéletesen mutatja, miért rettentő káros rátenyerelnie a sportra a politikának: most kudarc után azt a dühöt is a játékosok kapják, ami a vezetésnek járna.

Lehet, hogy ugyanannak tűnik tizenkét év Fidesze, de a mainak még a 2010-eshez is kevés köze van
Lehet, hogy ugyanannak tűnik tizenkét év Fidesze, de a mainak még a 2010-eshez is kevés köze van

Megnéztük az első kétharmad erős embereinek és kormánytagjainak a sorsát, hogy kiderüljön: a NER szinte teljes személycserén

Újpesttel lassan papíron is teljessé válik a NER uralma a magyar NB I-ben
Újpesttel lassan papíron is teljessé válik a NER uralma a magyar NB I-ben

Fideszes parlamenti képviselő „közvetítésével” lehet NER-közeli tulajdonosa az Újpestnek. Ezzel csak mutatóban marad a kormányhoz szorosabban nem kötödő fociklub a magyar futball tetetjén.

1 2 3