Nép szolgája
Élőben nehezebb: öt pontban Zelenszkij első évéről
Élőben nehezebb: öt pontban Zelenszkij első évéről

Egy évvel azután, hogy Volodimir Zelenszkij átvette a stafétát Petro Porosenkótól, Ukrajna három fronton is óriási kihívásokkal áll szemben. A politikában tapasztalatlan új elnök sokat hibázott, de az ukránok többsége kitart mellette.

Szertefoszlott remények: Zelenszkij egy éve
Szertefoszlott remények: Zelenszkij egy éve

Alig egy évvel Volodimir Zelenszkij beiktatása után az ukrán elnököt övező remény nagyjából szertefoszlott. A kezdeti reformeredmények után az utóbbi hónapokban ismét erősödött az oligarchák befolyása és gyengült a befektetői bizalom. A globális válsággal tetézve annyira megingott az ország makrogazdasági helyzete, hogy az államcsőd elkerülésének egyetlen útja az IMF-hitel maradt. A kormánytöbbségen belül pedig olyan súlyos ellentétek törtek felszínre, hogy ma már világos: Ukrajnában egy évnyi fellélegzés után ismét a politikai instabilitás az úr.

Technokraták vagy civil aktivisták? Bemutatjuk az új ukrán kormányt!
Technokraták vagy civil aktivisták? Bemutatjuk az új ukrán kormányt!

Az új ukrán miniszterelnök mindössze 35 éves, de régen voltak már ennyire optimisták az ukrán választók. A kérdés leginkább az, mit tud kihozni az új kormány a parlamenti többséggel, mit kezdenek az oligarchákkal, és mennyire lesz sikeres a színészből lett elnök, Volodimir Zelenszkij politikai projektje. Elmondjuk, mi várható most, hogy megalakult az új ukrán kormány.

Mi lesz most Ukrajnában, hogy a színészből lett elnök a parlamentben is többséget nyert?
Mi lesz most Ukrajnában, hogy a színészből lett elnök a parlamentben is többséget nyert?

Bejött az előrehozott parlamenti választás Volodimir Zelenszkij új ukrán elnöknek. A semmiből gründolt Nép szolgája nevű pártja a parlamentben is többséget szerez. Hogyan sikerült ez a bravúr? Meg tudja-e szüntetni parlamenti többséggel a háta mögött Zelenszkij a korrupciót? Mi lesz az oligarchákkal, és mi lesz a nyelvtörvénnyel? Mizsei Kálmán, az EU korábbi ukrajnai misszióvezetője mondja el az Azonnalinak. Interjú.

Elbukta a körzetét Kárpátalján Brenzovics
Elbukta a körzetét Kárpátalján Brenzovics

Nem sikerült újráznia Kárpátalján a magyar jelöltnek a vasárnapi ukrán választásokon, de egy másik körzetben még akár születhet is magyar győzelem. Mutatjuk a részleteket!

Zelenszkij pártja hatalmasat tarolt az ukrán választásokon
Zelenszkij pártja hatalmasat tarolt az ukrán választásokon

Vasárnap előrehozott választásokat tartottak keleti szonszédunknál. A komikusból lett államfő jól sakkozott, amikor feloszlatta a parlamentet. Az újban minden bizonnyal meglesz az abszolút többsége is – bár egyelőre csak a listás eredmények ismertek. Az egyéni körzetekben az államfői pártnak – mivel még egy nagyon új pártról van szó – több ellenállással kell szembenéznie.