Erdély
Novák Katalin erdélyi mosolygásával az ottani barátait hozza nagyon nehéz helyzetbe
Novák Katalin erdélyi mosolygásával az ottani barátait hozza nagyon nehéz helyzetbe

A fideszeseket nem szokta érdekelni a sem a román politikusok hisztije, sem jogos felháborodása. Novák Katalin erdélyi útja ezt jól mutatta, de az erdélyi magyaroknak ez még fájhat.

Balog Zoltán arcra adott csókkal békített meg egy román nacionalistát
Balog Zoltán arcra adott csókkal békített meg egy román nacionalistát

Igazán krisztusi pillanatnak lehettek tanúi azok, akik ott voltak Gyulafehérváron Bethlen Gábor szobrának leleplezésénél.

Erdély lesz a NATO elrettentő haderejének a központja
Erdély lesz a NATO elrettentő haderejének a központja

Akár ezerfős NATO-sereg is állomásozhat Romániában.

Miért kampányolnak ilyen látványosan a Fidesznek a romániai magyar politikusok?
Miért kampányolnak ilyen látványosan a Fidesznek a romániai magyar politikusok?

A romániai magyar politikusok szinte erősebben kampányolnak a Fidesz mellett, mint a saját mandátumukért.

Többen halálosan megfenyegették, rendőri védelmet kér a kidobott erdélyi szavazólapokkal foglalkozó magyar újságíró
Többen halálosan megfenyegették, rendőri védelmet kér a kidobott erdélyi szavazólapokkal foglalkozó magyar újságíró

Parászka Borókának nem először kívánták már a halálát, legutóbb a magyar közpénzből gründolt Médiatér egyesület igazgatója tette ezt.

Egyre jobban burjánzik a felgyújtott erdélyi szavazatok ügye
Egyre jobban burjánzik a felgyújtott erdélyi szavazatok ügye

Erdélyben az Orbán-hűek provokációról beszélnek, de belelendültek a függetlenek is.

RMDSZ az Azonnalinak: Színtiszta provokáció az erdélyi szavazatégetés
RMDSZ az Azonnalinak: Színtiszta provokáció az erdélyi szavazatégetés

Az RMDSZ szerint valakik a határon túli szavazatokat akarják elhitelteleníteni. MZP eltörölné az összes határon túli szavazatot.

Márki-Zay Péter Erdélyben kampányolt, de főleg hazabeszélt
Márki-Zay Péter Erdélyben kampányolt, de főleg hazabeszélt

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt akkor is szereti a határon túli magyarokat, ha nem rá szavaznak, és úgyis elment Erdélybe, hogy számos politikus kifejezetten kérte onnan, hogy ne tegye.

A Monarchia kedvenc fürdővárosa volt, évtizedek óta rohad. Civilek nekiálltak megmenteni, de kell még egy kis pénz hozzá
A Monarchia kedvenc fürdővárosa volt, évtizedek óta rohad. Civilek nekiálltak megmenteni, de kell még egy kis pénz hozzá

Herkulesfürdő egykor fényűző palotái lassan összeomlanak, a zavaros tulajdonviszonyok miatt nehéz velük mit kezdeni. Az egyik ikonikus fürdőépületet temesvári építészhallgatók és ott végzett fiatal építészek próbálják megmenteni.

Az erdélyi és a román szélsőjobboldal is bevinné Romániába Orbán pedofiltörvényét
Az erdélyi és a román szélsőjobboldal is bevinné Romániába Orbán pedofiltörvényét

Két párt is hasonló törvényt készül benyújtani, amit nemrégiben a magyar parlament is elfogadott. A javaslatok célja, hogy a román iskolákból kitiltsák az LMBTQ-aktivistákat, holott Romániában jelenleg nincs is szexuális nevelés azokban.

1 2 3