ellenzéki előválasztás
Renczes Ágoston
Az ellenzék leváltását ígérte MZP, de inkább hasonul hozzá. Mit csinál rosszul és mit kellene tennie?

Az eddigi politikai teljesítménye reményt adott az ellenzékváltásra, MZP viszont egyre inkább úgy viselkedik, mint azok, akikkel szemben meghatározta magát.

Pintér Bence
Csak felfelé: öt tanulság az ellenzéki előválasztásról

Rendeződött a nagy Gyurcsány-kérdés, vakarhatja a fejét a Fidesz, de gondolkodhat Márki-Zay Péter is azon, hogyan fogja össze újra az ellenzéki összefogást. Innen már csak felfelé megyünk, vagy az évszázad legmocskosabb kampánya jön?

Kunhalmi: Ne kelljen újra azonosítani azt, aki online szavazott az előválasztás első fordulóján!
Kunhalmi: Ne kelljen újra azonosítani azt, aki online szavazott az előválasztás első fordulóján!

Három javaslattal élt az MSZP, a Párbeszéd és az LMP az előválasztás második fordulója kapcsán, melyet még nem biztos, hogy megrendeznek. Ebben többek között olyat javasolnak, amit néhány napja a lebonyolító aHang kampányigazgatója már kész tényként közölt.

Seres László
A nagy Jobbik-sejtés

A kormányváltás érdekében a baloldali ellenzék szembeköpi a saját ígéreteit, morálját, megszegi a közösen elfogadott ellenzéki együttműködési dokumentumot, és nagy ívben tesz a rasszizmus áldozataira.

Balogh Gábor
Az előválasztási fiaskó azt mutatta meg, mennyire hasonlít az ellenzék a Fideszre

A Fidesz nem 2010 után vált bolsevik mentalitású szektává. Hanem még ellenzékben.

Karácsony Gergely az Azonnalinak: A polgári és konzervatív szavazóknak még több okuk van, hogy a Fidesz ellen szavazzanak
Karácsony Gergely az Azonnalinak: A polgári és konzervatív szavazóknak még több okuk van, hogy a Fidesz ellen szavazzanak

Péntek délelőtt tartott tartott utcafórumot Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, egyben a Párbeszéd, az MSZP, illetve az LMP miniszterelnök-jelöltje Kecskeméten. Karácsonytól megkérdeztük, hogy mit kezdene a közmunkaprogrammal? Hogyan győzné le a Fidesz-KDNP-t az olyan jobboldali városokban, mint Kecskemét? Milyen problémák vannak szerinte Kecskeméten? Interjú a helyszínről.