Az utolsó heteket kedvenc városomban töltöttem. Megnéztem a szenzációs madárkertet Baru szigetén, a smaragd- és az aranymúzeumot, kirándultam egy minivulkánhoz, majd felmentem a város fölé tornyosuló, tizenhetedik századi Popa monostorba, aztán belemerültem az éjszakába, amelyből Budapesten sem ébredtem fel igazán.

Gazdasági nehézségek és lehetőségek is adódnak az új világpolitikai helyzetben Latin-Amerika országainak, ahol nem egy állam van jóban Moszkvával. Bár a háborúba aktívan nem avatkoznak bele, a viszonyokat az általános gazdasági hatások átrajzolhatják a régióban.

Ushuaiaból két átszállással a Karib-tengerre repültem, és egy álomszigeten, San Andresen találtam magam, s csodáltam a kék megunhatatlan változatait, utána pedig Kolumbia legdinamikusabban fejlődő nagyvárosa, Medellin nappalai és frenetikus éjszakái ráztak fel tompultságomból.

Három évszak egy nap alatt a világ legdélebbi városában, elmélkedés Darwinról és egy csomó pingvin, akik közé nem engedik be az utazót. Tűzföld varázslatos.

Az argentin főváros tényleg Dél-Amerika Párizsa, de a maga jogán is kulturális világközpont. Modern képzőművészetből Rionál is nagyobb és mélyebb dózist kaptam, láttam tangótáncosokat, gigantomániában fogant temetőt, vasárnap piaccá alakuló San Telmot, színpompás Boca negyedet. Kezdem kapisgálni, miért Evita Perón és Diego Maradona az ország két legnagyobb hőse.

Montevideo lenyűgözött: egy pörgő , de még inkább békebeli nagyváros, ahol szeretik a kultúrát és olvasnak még könyveket. Punta del Este remek hely, mégsem az én világom, a La Plata tölcsértorkolata viszont akkora, hogy az Atlanti-óceánnak hittem. Múzeumról múzeumra és egy elvarázsolt kastélyban jártam. Uruguayban tombol a nyár, és szenzációs hely.

A bányavidéken szembesültem Brazília koloniális múltjával, az aranyon és drágaköveken alapuló gazdagság mementóival, portugál és afrobrazil későbarokkal, templomokkal minden mennyiségben és egy elgondolkodtató szoborcsoporttal tizenkét ószövetségi prófétáról. De mi köze Napóleonnak a Brazil Császársághoz?

Rio szenzációs: Megváltó Krisztus szobor, Cukorsüveg-hegy, Szent Sebestyén katedrális, Selarón-lépcsők, Copacabana, Ipanema. A Kortárs Művészetek Múzeuma űrből jött Niemeyer-csoda, a modern művészeteké kategóriájában a világ egyik legjobbja. Mégis pocsékul éreztem magam, sokkos állapotban jártam a várost.

Dél-Amerika az 1989 óta tartó nyitás és demokratizálódás ellenére máig legelszigeteltebb és legbezárkózóbb országa furcsa képződmény, szinte több a német, mint a spanyol hatás, a lakosság nagy része őslakos, a terület kétharmada, a Chaco alig lakott, Asunción gyorsan feledhető lepusztulás, Filadelfia tökéletesen szervezett, a hőség miatt mégis elviselhetetlen, az Encarnación környéki jezsuita romok viszont mindenért kárpótoltak.

Chile előtt Peruban is nyert a baloldal, és jövőre Kolumbiát is behúzzák. De van-e esély arra, hogy a járványból még ki sem lábalt Peru új Venezuelává váljon? Hogyan élte meg az ország a pandémia legsúlyosabb hónapjait és mi várható most? A dél-amerikai országról Soós Tamással, az Inkalauz blog alapító-főszerkesztőjével beszélgettünk Lima legtrendibb negyedében, Mirafloresben.