Cser-Palkovics András
Cser-Palkovics András az Azonnalinak: Már most alulfinanszírozott az önkormányzati rendszer
Cser-Palkovics András az Azonnalinak: Már most alulfinanszírozott az önkormányzati rendszer

Már most sem jutnak elég központi forráshoz az önkormányzatok és ez komoly problémákat okozhat majd a kisebb, vagy a jelentős helyi bevétellel nem rendelkező nagyobb települések működésében is – mondta az Azonnalinak adott interjújában Cser-Palkovics András. Székesfehérvár fideszes polgármesterével a választás tisztességéről, a budapesti pártközpontokból érkező utasításokról, az orvosi ügyeleti rendszer központosításáról és arról is beszélgettünk, hogyan lehetne tisztított szennyvízzel helyre hozni a Velencei-tó állapotát.

Hol kell ezentúl minden közterületen maszkot viselni?
Hol kell ezentúl minden közterületen maszkot viselni?

Míg a fővárosi kerületekben inkább minden közterületen kötelezővé teszik a maszkviselést, hogy elkerüljék a káoszt, a megyei jogú városokban inkább csak azokon helyeken kell maszkot hordani, ahol amúgy is csoportosulnak az emberek.

Hiába hoznának létre a kormánnyal egyeztető fórumot a fideszes önkormányzatok, a belügy szerint már van ilyen
Hiába hoznának létre a kormánnyal egyeztető fórumot a fideszes önkormányzatok, a belügy szerint már van ilyen

A kormányzat legfelsőbb szintjeivel szeretne hivatalos egyeztető fórumot Székesfehérvár fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András, amiben támogatná őt a XVI. kerületi, ugyancsak kormánypárti polgármester, Kovács Péter is, mivel úgy vélik, jelenleg nem elég hatékony a központi kormányzat és a különböző önkormányzatok közötti együttműködés.

Hol fáj a legkevésbé munkanélkülinek lenni a koronavírus idején?
Hol fáj a legkevésbé munkanélkülinek lenni a koronavírus idején?

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásoknak köszönhetően sokan veszítették el munkahelyeiket, ők pedig csak a három hónapig járó álláskeresési járadékra számíthatnak, ha csak a lakóhelyük szerinti önkormányzat nem ad plusz segítséget? De hol van erre pénz, és hol a legtűrhetőbb munkanélkülinek lenni Magyarországon? Körbekérdeztünk pár települést!

Hova ne tervezd az egészségügyi sétádat most hétvégén Budapesten? Mutatjuk!
Hova ne tervezd az egészségügyi sétádat most hétvégén Budapesten? Mutatjuk!

Akárcsak húsvétkor, úgy a mostani hétvégén is több fővárosi kerületvezető fog élni azzal a lehetőséggel, hogy lezárják azokat a közterületeket, ahol gyanús, hogy bandázni kezdenének az emberek. Hol van szigor, és hol nincs? Összegyűjtöttük!

Nem sírni kell a problémákon, hanem megoldani őket! Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester az Azonnalinak
Nem sírni kell a problémákon, hanem megoldani őket! Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester az Azonnalinak

Hogyan tud úgy dolgozni, hogy a kormány nem közli a polgármesterekkel, hány koronavírusos beteg van egy városban? Jár-e protekció a járvány alatt a kormánypárti polgármestereknek? Kellene-e kötelezően szűrni az idősotthonokban? Mit szól a Fejér Megyei Szent György Kórház igazgatójának hirtelen leváltásához? Ezekről is beszélgettünk Cser-Palkovics Andrással, Székesfehérvár fideszes polgármesterével.

Budapest nem küld pénzt Ausztráliának, Zalaegerszeg igen
Budapest nem küld pénzt Ausztráliának, Zalaegerszeg igen

Székesfehérvár tízezer eurót küld az ausztrál bozóttüzek okozta károk enyhítésére. De adakozik-e a főváros és a többi önkormányzat? Körbekérdeztünk!

Fideszes vezetésű város ajánl fel tízezer eurót a tűzvész sújtotta Ausztráliának
Fideszes vezetésű város ajánl fel tízezer eurót a tűzvész sújtotta Ausztráliának

Akárcsak a leégett Notre-Dame esetén, úgy most az ausztráloknak is tízezer eurót ajánl fel Székesfehérvár.

Ki ad pénzt Magyarországról a Notre-Dame felújítására?
Ki ad pénzt Magyarországról a Notre-Dame felújítására?

Van önkormányzat, amelyik segít a kedden kigyulladt párizsi székesegyháznak, de nem árulja el, mennyivel, és van olyan, amelyik a Szegedtől először érkező tízezer eurós felajánlás háromszorosát is odaadná.