A brit kémfőnök szerint hamarosan kifulladhat az orosz támadás

Szerző: Aradi Péter
2022.07.22. 08:32

Az MI6 vezetője egy coloradói biztonsági fórumon arról beszélt, hogy az oroszok hamarosan kifogynak a szuszból, és az ukránok ellentámadásba kezdhetnek.

A brit kémfőnök szerint hamarosan kifulladhat az orosz támadás

Richard Moore a fórumon azt mondta, hogy az oroszoknak mindenképpen szünetet kell tartaniuk a harcokban, mert nehezen találnak már bevethető csapatokat, és kezdenek kifogyni a felszerelésből is.

A kémfőnök később úgy fogalmazott, szerinte

ez egy nyerhető háború az ukránok számára,

akik lassan ellentámadásba is kezdhetnek.

Moore Vlagyimir Putyin orosz elnök egészségi állapotára is kitért, és a CIA vezetőjéhez hasonlóan ő is arról beszélt, hogy a pletykákkal ellentétben semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy Putyin rákos lenne, vagy bármilyen súlyos egészségügyi problémával küzdene.

William Burns, a CIA igazgatója ugyanezen a fórumon beszélt egy nappal korábban, július 21-én, amikor

azt mondta, Putyin „túlságosan is egészséges”.

Burns arra is kitért, hogy a CIA szerint az oroszok eddig

körülbelül 15 ezer katonát vesztettek Ukrajnában

és még 45 ezer sérültjük van. Hozzátette: az ukrán veszteségek „egy kicsit alacsonyabbak.”

Az oroszok tehát öt hónap alatt több katonát vesztettek, mint a Szovjetunió az 1979 és 1989 között zajló afganisztáni háborúban. Moore szerint ráadásul a 15 ezer elesett katona egy konzervatív becslés.

A brit hírszerzés vezetője arról is beszélt, hogy tudomásuk szerint Oroszország képessége az európai kémkedésre mintegy felére csökkent, miután több mint 400 hírszerző tisztjüket utasították ki európai városokból, és számos fedett ügynöküket tartóztatták le.

NYITÓKÉP: Brit és új-zélandi szakértők képzik az ukrán tüzérséget FOTÓ: Defence of Ukraine

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek