A pedofíliával vádolt elítélt volt nevelő: Böjte azt mondta, nem hiszi el ezeket a dolgokat rólam

Az alapfokon elítélt exnevelővel és Radu Sorin ügyvéddel készített exkluzív interjút az Azonnali.

A kiskorúakkal szembeni fizikai és szexuális abúzusok miatt alapfokon 30 év szabadságvesztésre ítélt K. Sz.-szel és ügyvédjével július elején beszélgettünk Szabó Tündével, az Átlátszó Erdély újságírójával együtt. Radu Sorin ügyvéd ragaszkodott hozzá, hogy ő is jelen legyen, a beszélgetés az ő brassói irodájában zajlott román nyelven. Az eljárásra vonatkozó kérdéseinket így közvetlenül neki tettük fel. Fellebbezésüket a beszélgetésünk után tíz nappal nyújtották be.

Kezdjük a beszélgetést azzal, mikor és miért vállalta el K. Sz. védelmét? Úgy tudjuk, ön a második ügyvédje.

Radu Sorin: A nyomozati szakaszban, a tárgyalást előkészítő eljárás során (itt a bíró a nyomozószervek eljárásának, a bizonyítékok kezelésének, a vádemelésnek a törvényességét vizsgálja – szerk. megj.), illetve az alapfokú tárgyalás elején egy kézdivásárhelyi kolléganőm látta el K. Sz. védelmét.

Egy korábbi gyilkossági ügyben ellentétes oldalon álltunk, most pedig megkért, hogy segítsek, mert nehézségei támadtak a bíróval. A bíró elutasította az összes, általa benyújtott bizonyítékot, kiabált rá. A kollégám beadványban kifogásolta a bíró eljárását.

Magam is tapasztaltam, hogy minden ügyvéd kollégával kiabál a Csíkszeredai Bíróságon, ügytől függetlenül. Ha valaki késik öt másodpercet, mert egy másik tárgyalóteremből jön át, a maximális bírságot szabja ki rá. Velem is próbálkozott, pedig én méltányos voltam vele, procedurálisan ő is velem, legalábbis szóban megadtuk egymásnak a tiszteletet.

Egy bírónak ítélkeznie kell. Nem szabad kinyílvániatania a személyes véleményét, érzelmeit az ítélethozatal előtt, vagyis pártatlannak kell lennie.

Ez a bíró végig így viselkedett?

Radu Sorin: Nekem ez volt az első tárgyalásom ezzel a bíróval. A csíkszeredai kollégáimnak nagy gondokat okoz. Mindenkinek joga van úgy viselkedni a tárgyalóteremben, ahogy akar, de nem hághat át egy határt sem egy bírók, sem az ügyvédek. Az ügyvédeket a törvény és a jogállásuk is kötelezi, hogy tiszteljé a bírókat, de a bíróknak is hasonlóan kell eljárniuk.

Ez a helyzet közismert Csíkszeredában, üljenek csak be a nyilvános tárgyalásokra, vagy kérdezzék meg az ottani kollégákat, akár magyar, akár román ügyvédeket. Akiket megkérdeztünk, azok mind megerősítették, hogy ez a helyzet.

Úgy gondolja, ebben az ügyben a bíró ellenségesebb volt, mint más ügyekben?

Radu Sorin: Látványos volt az ellenségesség. Maga az ügyirat nagyon csúnya, a második legcsúnyább ügyirat az ügyvédi karrieremben. Nem láttam, amíg Csíkszeredába nem értem. Általában nem vállalok szexuális agresszióról szóló ügyeket, de látva az ügyiratot és beszélve az ügyvédkollégámmal, illetve az ügyfelemmel, beláttam, nagy az esély arra, hogy az ügyiratban sok a túlzás.

A gyerekek meghallgatásakor kértem, hogy az őket közvetlenül kérdező pszichológus ne értelmezze a kérdéseket, ne adja a válaszokat a kihallgatott gyermekek szájába. Az eljárás egyértelmű nagykorúak és kiskorúak esetében egyaránt: az egyik fél kérdez, a bíró jóváhagyja a kérdést, a kérdést lefordítják. A kérdező és a kérdezett közötti egyetlen híd csak a román-magyar tolmács lehet. Gyerekek felnőtt kísérője nem értelmezheti a kérdést, és nem adhat más választ.

A tolmács vagy a pszichológus tevékenységét találták problémásnak?

Radu Sorin: Képzeljék el a gyermeket a speciális meghallgatószobában, ahol csak a pszichológus van előtte. Többször kértem a bírót, hogy a kamera vegye a pszichológusnőt is, mert hallatszott, hogy mit kellett közvetítenie a gyermeknek. A kérésemet elutasították. Megjegyeztem, hogy ez a kihallgatás így nem normális.

A speciális szobában tehát csak egyetlen kamera van, és az a gyermeket vette?

Radu Sorin: Egy vagy több kamera is lehet, de a képet nem irányították a pszichológusra. A válaszoló gyermekkel szemben helyezkedett el, a kamera hátulról vette. Azt kértem, hogy láthassuk mindkettőt, mert folyamatosan hallottam a hangját, ahogy súgja a választ a gyereknek. Ez így nem normális, végtére is tárgyalóteremben vagyunk, az eljárás egyaránt méltányos kell, hogy legyen a vádlottal és a sértettel.

A pszichológus befolyásolta a kérdezést, vagy a kérdés elhangzása után sugalmazta a választ a gyermekeknek?

Radu Sorin: Azt állítom, hogy sugalmazta a választ. Miért? Adott pillanatban két vagy három gyermek is volt a speciális szobában, és sugdolóztak, a pszichológus beszélgetett velük, mintha minigyűlésen lettek volna. Megértem, hogy az áldozatok kiskorúak, és a kiskorú áldozatokat mindig védeni kell, sőt az összes sérülékeny áldozatot. De a büntetőpernek is méltányosnak kell lennie.

Több gyermek esetén mi a szabály: együtt vagy külön-külön kell meghallgatni őket?

Radu Sorin: Egyenként kellett volna meghallgatni őket, de csak azután történt így, hogy ismételten kértem ezt. A büntetőeljárási törvénykönyv nem tartalmaz előírást arra a helyzetre, ha a felnőtt sértettek nem tartózkodnak a tárgyalóteremben, vagy hogy együtt tartózkodjanak a különszobában. Itt nem lenne ez tragédia, mert nem ugyanaz az eljárás, mint a tanúknál. De ahogy a vádlottak esetében az a gyakorlat, hogy a tárgyalóteremben egymástól távol helyezik el őket, hogy ne tudják befolyásolni egymás vallomását, úgy a sértettek sem beszélhetnének egymással. Ez nem korrekt eljárás, de felsőbb bíróságokon is megtörténik. Néha nem gond, ha így tesznek a sértettek, de a mi esetünkben sokat beszélgettek egymással, mielőtt megadták volna a választ. A bíró azzal replikázott, hogy hát ők a sértett személyek, most beszélgetnek egymással. De ez így nem normális.

Magyarul válaszoltak, a válaszukat pedig szintén tolmács fordította?

Radu Sorin: Igen, több tolmács is volt az eljárás során. Ismétlem, a kérdés elhangzik, a bíró jóváhagyja, lefordítják, közvetítik. A meghallgatott személy válaszol, meghallgatják, a tolmács lefordítja, amilyen pontosan csak tudja. A gyermekek válaszát más személy nem befolyásolhatja. A pszichológusnak meg kell őket nyugtatnia, ha sírnak, de nem sugalmazhatja, hogy miről beszélgessenek, hogy mit mondjanak.

Meg van győződve róla, hogy a pszichológus befolyásolta a gyermekek válaszait?

Radu Sorin: Nem mondhatom, hogy meg vagyok győződve, mert az százszázalékos bizonyosságot jelent. De

az eljárás nem volt teljesen korrekt, a meghallgatásokat nem korrekt módon eszközölték.

Nagy az esélye annak, hogy a gyermekek válaszainak egy részét befolyásolta a meghallgatás módja a zárt tárgyaláson.

Az ítélet márciusi halasztásánál vettük észre, hogy az ügyet ismét tárgyalási szakaszba helyezték. Miért?

Radu Sorin: Hadd magyarázzam el. Az ügy ítélethozatali szakaszba került, mert a bíró nem vette be az eljárásba az általam kért bizonyítékokat. Mivel aznap még új vallomások keletkeztek, ezeket nekem és az ügyfelemnek még elemeznie kellett volna, és az ügyfelemnek benyújtania az utolsó vallomását. Ahogy az a büntetőeljárásban szokás: a vádlotté az utolsó szó. Ehhez a vallomáshoz a lehető legrövidebb határidőt kértük, de a bíró elutasította minden kérésünket, és arra késztetett, hogy benyújtsuk a következtetéseinket az alapfokú eljárásban.

Az alapfokú következtetések tömörek voltak, bár az ügyirat vaskos. Vaskos ügyirat esetén órákra van szükség az alapfokú következtetések benyújtásához, illetve minden elemre, például az érintettek, főként a tanúk azokban a napokban tett, utolsó vallomásaira. Úgy gondoltuk, ha a bíró így rendelkezett, akkor minden érve megvan ahhoz, hogy a kiterjedt következtetéseink nélkül is meghozza az ítéletet.

Ugyanilyen tömör következtetéseket nyújtottak be a sértettek ügyvédjei és az ügyész is. Ezek nem voltak hosszabbak a mieinknél, sőt rövidebbek. Mivel nem nyújtottak be írott következtetéseket olyan feltételek között, amelyekben ügyfelemmel megállapodtunk, úgy gondolom, nem tartották tiszteletben a védelemhez való jogát.

A bíró elrendelhette volna az ítélethozatali szakaszt az alapján, ami az ügyiratban szerepelt, de úgy gondolta, hogy ez nem elégséges, és visszahelyezte az ügyet tárgyalási szakaszba, hogy bekérhesse az írott következtetéseket. Ez kizárólag az ő döntése volt. Minket is meglepett, velem még nem történt ilyesmi.

És akkor mi történt március vége és június vége (a tényleges ítélethozatal) között?

Radu Sorin: Ezt a bírótól kell megkérdezniük. Az tény, hogy érdekes ügyiratról van szó. Bár ismételtem kértem, az első tárgyalási fordulókon még nem fértem hozzá sem a nyomozati, sem a tárgyalási dossziéhoz. Az volt az indoklás, hogy az informatikai rendszer nehézségekkel küzd. Nem tudtam ellenőrizni mindent, amit a dosszié tartalmazott. Igaz, hogy bemehettem volna az archívumba, hogy papíron olvassam. De nekem az a dolgom, hogy hozzáférést kérjek, amit technikai okok miatt egy ideig nem kaptam meg.

Utólag vettem észre, hogy a Szent Ferenc Alapítvány nem jelent meg peres félként az ügyiratban.

Be kellett volna venni az ügybe, mint a vádlott munkáltatóját. Minden ilyen ügyben a munkáltató is felel: nem az alkalmazottjának, hanem a kiskorúakat segíti, hogy megkapják az esetleges kártérítést, amit a bíróság elrendel. A büntetőeljárás célja az elkövető azonosítása, büntetőjogi felelősségrevonása és a sértett személyek kártalanítása. Ezek az elemek olyan eljárás tiszteletbentartását feltételezik, amely nem sérti a vádlott jogait, bármilyen bűncselekményt róttak is fel neki. Már a tárgyalást előkészítő eljárásban kérni kellett volna, hogy vegyék be az alapítványt az ügybe.

Kinek a felelőssége volt, hogy kérje, vegyék be peres félként az alapítványt is az ügybe: az alapítványé vagy a bíróé?

Radu Sorin: A vádnak és a sértett személyek védőinek is látniuk kellett volna ezt a hiányosságot, és be kellett volna vegyék az alapítványt az eljárásba.

Eljárásilag ki kérheti? Akár az alapítvány is?

Radu Sorin: Maga az alapítvány nem, és nem is érdeke bekerülni az ügyiratba. Egyetlen munkáltatónak sem érdeke bekerülni egy büntetőperes ügyiratba, mert büntetőjogi felelőssége is keletkezhet a vádlott mellett, ha egyes cselekmények bebizonyosodnak, és polgárjogi felelőssége is: ha az elítéltnek nincsen vagyona, a munkáltató is hozzá kell járuljon a kártérítéshez.

Kinek a kötelessége volt bevonni az alapítványt az ügybe?

Radu Sorin: Először is az ügyészség kellett volna bevonja, mert ő készítette a vádiratot. A tárgyalási szakaszt megelőző eljárásban és a tárgyalási szakaszban a sértettek ügyvédei kellett volna kérjék az ügy keretének kiegészítését. Ha többen követnek el egy bűncselekményt, mindannyiuknak szerepelniük kell az ügyiratban. Ha kiskorú követ el bűncselekményt, akkor a szülei felelnek érte pénzügyileg.

A bíró is kérhette volna az alapítványt, hogy lépjen be az ügybe?

Radu Sorin: Hivatalból meg kellett volna állapítania a munkáltató hiányát, és kellett volna kérnie az eljárás keretének kiegészítését. Egy ilyen ügyben a kiskorúak védelme az elsődleges: szakmai, pszichológiai, egészségügyi védelme, és persze az anyagi: a kártalanításuk. A kártérítéseket a vádlott kell, hogy fizesse szolidárisan a munkáltatójával.

Polgári pert kezdeményezhet valaki az alapítvány ellen?

Radu Sorin: Senki nem perelheti az alapítványt, amíg nem rendelkezünk bizonyítékkal arra, hogy valami tényleg megtörtént. Polgári pert lehet indítani ellene, de azt úgy is felfüggesztenék a büntetőper jogerős lezárásáig. Ezt azzal lehetett volna elkerülni, ha beveszik az alapítványt a büntetőperbe.

Ön mit tud arról, hogy 2016-ban ki jelentette fel K.Sz.-t a rendőrségen?

Radu Sorin: Itt megkérném, hogy ő maga beszéljen.

K. Sz.: Rövid leszek. 2016-ban még az impéri Szent Katalin családi típusú otthonban dolgoztam, ahol a fiúk nevelője voltam, és nem tudtam semmiről. Egy nap felhívott az alapítványon belüli felettesem, Kolozsvári Tibor azzal, hogy nézd, Sz., milyen pletykák terjednek rólad és arról a gyerekről a tusnádfürdői Szent László otthonból, aki adott pillanatban emiatt el is szökött onnan egy másik gyerekkel. Hogy ne büntessék meg őket, erre a mesére hivatkozott. Kolozsvári azt mondta, a gyerek azért mondta, hogy a mosdóban a szájába vizeltem, hogy ne büntessék meg a szökés miatt. Én erről nem tudtam semmit addig a pillanatig. Azt mondtam neki, figyelj, Tibi, te ismersz engem emberként és alkalmazottként is, több éven át dolgoztam veled (nem igaz, hogy csak egy évet dolgoztunk együtt, ahogy ő nyilatkozta).

19 évesen kezdtem dolgozni a Szent László otthonban, és ő döntötte el, hogy felvegyen oda nevelőnek, miután egész nyáron ott önkénteskedtem. Annyira szerettem odamenni segíteni, mesét olvasni, játszani a gyerekekkel, hogy 2007 szeptemberében úgy döntöttem, szívesen ott maradok. Kolozsvári Tibor döntötte el, hogy felvesz, mivel ismert engem emberként, egész nyáron együtt dolgoztunk vele és a többi nevelővel.

2016-ban szólt Kolozsvári Tibor, hogy menjek Csíkszentsimonba, mert odajön az illető gyerek bátyja és nővére, hogy megbeszéljük ezt a dolgot. Ez 2016 nyarán történt, a gyermekvédelemhez benyújtott panasz után. A panaszt a gyerek akkor már nagykorú bátyja nyújtotta be a gyermekvédelemhez a feltételezett szexuális agresszióról. Ő kezdeményezte a szentsimoni találkozót is.

Odamentem, leültünk, hogy megbeszéljük az esetet. Azt mondta a gyerek bátyja, hogy ha én lemondok a Szent Ferenc Alapítványnál betöltött állásomról, akkor nem jelent fel a rendőrségen. Azt mondtam neki, hogy én nem csináltam semmit, így nem is ismerek be semmit, nyugodtan elmehetsz [a rendőrségre – szerk. megj.].

Az egész beszélgetés alatt éreztem egyfajta nyomást részükről, hogy egyezzünk meg egy adott összegben.

Radu Sorin: Pénzt kértek tőled? Mondd el világosan.

K. Sz. Pontosan. Azt javasolták nekem, hogy ez az ügy lezárul itt ennél az asztalnál, ha én hajlandó vagyok havonta egy bizonyos összeget fizetni. Nemet mondtam rá.

Mekkora volt az összeg?

K. Sz.: Nem pontosították az összeget.

Ki vett még részt azon a beszélgetésen?

K. Sz.: Kolozsvári Tibor, én, a gyerek bátyja és nővére. Az illető gyerek kint játszott az udvaron. [Szerk. megj.: két hozzátartozó azt mondta nekünk, nem kértek pénzt K.Sz-től, és ezt Kolozsvári is cáfolta a vádirat szerint, hogy a gyerek családja pénzt kért volna.] Még egy személy részt akart venni a találkozón, de se én, se Kolozsvári nem engedtük meg neki: a gyerek bátyjának munkáltatója, egy udvarhelyi férfi, akivel soha életemben nem találkoztam.

Radu Sorin: Másszóval, ha fizetett volna, nem jutott volna ide. Zsaroláskezdemény volt, hogy úgy mondjam.

Kolozsvári Tibort nem hallgatták meg tanúként a perben. Már említettem az ellenségességet és a korrekt eljárás hiányát, ezt fenntartom. Például lényeges bizonyítékokat nem fogadtak be a perbe. A gyerekeket állítólag megverték, és viselték ennek a nyomait, de a perben nem hallgatták meg az orvost, aki rendszeresen jött felmérni az állapotukat, Kolozsvári Tibort, az otthon vezetőjét, a fontosabb nevelőket.

Kértem a gyerekek orvosi dossziéját, hisz ők eleve valamilyen abúzus miatt kerülnek be az otthonokba, a felvételük pillanatában egészségügyi felmérés készül róluk, testi és pszichikai. Szerettük volna látni ezeket a dokumentumokat és a rendszeres felmérések eredményeit addig az időpontig, amikor a feltételezett cselekmény történt. Mert, ha a dokumentumok szerint a gyerek rosszul volt, majd huzamosan jól, majd hirtelen rosszul, lenne miről beszélnünk, de ha a gyerek végig jól volt… Hogy mondhatod rendszeres tesztelések, majd öt év eltelte után, hogy a gyermek trauma jeleit mutatja, ha addig semmi nem látszott? Ezeket a dolgokat nekünk meg kellett volna engedjék.

Ami Kolozsvári Tibort illeti, biztos önök is látták a vádiratban, hogy nyomozás alá vonták a település polgármesterével együtt. [Kolozsvárit és Albert Tibort 2016-ban gyermekmunka miatt vizsgálták a vádirat szerint, de az ügyet vádemelés nélkül lezárták, tudtuk meg később az ügyészségtől – szerk. megj.] Megtudtuk, hogy Kolozsvári ellen több büntetőeljárást is indítottak – nem biztos, hogy az ő hibájából, hisz akárki ellen indulhat nyomozás, sok a hamis panasz. Az a fontos, hogyan oldják meg az ügyet a nyomozati szervek.

Kolozsvári ellen is benyújthattak alaptalan panaszokat a gyerekek, több ügyet le is zártak. Mindenesetre tudjuk, hogy Kolozsvári és az alapítvány más alkalmazottjai ellen is nyújtottak be bűnvádi panaszokat, amelyek utólag hamisnak bizonyultak.

Vagy mert nem voltak bizonyítékok, vagy mert hazudtak a gyerekek.

Tanúként szerettük volna meghallgatni az alapítványnak azt az alkalmazottját, aki azt nyilatkozta, hogy a gyerekek hazudtak, túloztak, amikor egymás között beszélgettek. A bíró elutasította ezt a bizonyítékot. Maga Böjte Csaba szerzetes azt mondta egy interjúban, hogy biztos adatai vannak arról, hogy a gyerekek túloznak ezekben az aspektusokban – bár ennek az interjúnak a fordítását még nem olvastam el. Az erre vonatkozó kérdésünknek a bíróság nem adott helyt. Több ilyen dolgot sem fogadtak be tőlünk bizonyítékként.

Tehát Kolozsvári Tibort nem hallgatták meg tanúként.

Radu Sorin: Nem, és a családtagokat sem. Jött egy pszichológusnő, mondta hogy ők már korábban tudták, hogy mi történt. Rendben, de ha te pszichológusként tudtad, hogy történhetett valami, írtál róla jelentést? Lássuk a jelentéseket! Bármit mondhatsz, hogy felments egy magánszemélyt vagy alkalmazottként az alapítványt, vagy le akarod fedni magad, de engem ügyvédként az érdekel, hogy lássam a bizonyítékokat. Ha a gyermek rendben volt abban az időszakban, amikor az ügyfelem ott dolgozott, vagy épp nem volt rendben – ezek az elemek segíthetik a vádlottat vagy épp elmélyíthetik a vádat. De vegyük be bizonyítékként!

Sokakat nem hallgattak meg ott. Például az otthon egymáshoz közeli lakásaiban lakó személyeket, akiknek szobái gyakran egybe voltak nyitva, hisz ezeken keresztül jártak át a gyerekek is egyik lakrészből a másikba. Mégse látott senki semmit. De nem engedték meg nekünk, hogy ott élt személyeket kérdezzünk meg, igaz-e vagy sem. Pedig a gyerekek közül is többen azt mondták, hogy az ajtók mindig nyitva voltak.

Azaz a védelem stratégiája a felrótt bűncselekmények tagadása volt.

Radu Sorin: Ez nem stratégia kérdése, hanem ami a valósághoz tartozik. Nincsenek bizonyítékok ebben az ügyiratban, amelyek alátámasztanák az ügyészség állításait. Egy olyan ügyben, amelyben kiskorúak szerepelnek, amelyben átkutatták a vádlott informatikai eszközeit, olyan bizonyítékokat kellett volna találniuk, amelyek ehhez kapcsolódnak: gyermekpornográfiát ábrázoló képek, vagy bármilyen jellegű képek gyerekekről. Ilyenek nem léteztek, ahogy levelezés sem a volt nevelő és más kiskorúak között, vagy a gyerekekhez közelálló személyek között.

A vizsgálat 2016-os kezdete óta nem rendeltek el egyetlen megelőző intézkedést sem [előzetes letartóztatás, háziőrizet, hatósági felügyelet – szerk.megj.] – ez nagyon furcsa! Ez vagy előre lerendezett ügy, hogy elássanak egyeseket az alapítványnál, vagy valamilyen céllal indított ügy

Mit tudnak arról, ilyen súlyos ügyben miért nem rendeltek el előzetes letartóztatást sem a nyomozati szakaszban, se a tárgyalási szakaszban?

Radu Sorin: Büntetőjogász vagyok, vannak olyan ügyeim, ahol ennél jóval kevésbé súlyos bűncselekmények (például biciklilopás) esetén azonnal őrizetbe veszik, előzetesbe vagy hatósági felügyelet alá helyezik a gyanúsítottat. Ebben az ügyben semmi ilyesmi nincs, csak néhány gyerek egymásnak ellentmondó vallomása. Egy otthonból elszökött gyermek vallomása bármilyen bizonyíték nélkül, aki úgy tűnik, máskor is elszökött, és más dolgokra is hivatkozott. A mi bizonyítékainkat pedig nem vették be. Akár igaza is lehet a gyerekeknek, de nincsenek bizonyítékok a dossziéban.

Mikor számít rá, hogy kézhez kapja az ítélet indoklását?

Radu Sorin: Az indoklás megérkezett, még tanulmányoznunk kell. Kiközlése után tíz napunk van megfellebbezni az ítéletet. Egy tavalyi alkotmánybírósági határozat után már nem gyakorlat az, hogy megkapjuk az ítélet kivonatát, majd több ezer év múlva az indoklását. Az eljárási szabályok szerint az ítélettel együtt megérkezett az indoklás, amit én tiszteletben tartok, ha nem is értek egyet vele. Még nem elemeztük ki, de következik, és megbeszéljük, hogyan fellebbezzük meg. Mert természetesen megfellebbezzük.

Láttuk, hogy az ügyészség azonnal fellebbezett, az ítélethozatal másnapján.

Radu Sorin: Igen, valószínűleg azért, mert az ítélet egyes feltételezett bűncselekményeket, például az ütlegelést elévültnek nyilvánított. Mindegyik félnek jogában áll fellebbezni. Az ügyészség életfogytiglant is kérhet, bármit. Még eltelik egy kis idő a jogerős ítéletig. Mi azt reméljük, befogadják a bizonyítékainkat a perbe, és azokat korrekt módon elemzik a fellebbviteli bírók, és a mostanival ellentétes ítéletet hoznak.

A Marosvásárhelyi Táblabíróságon zajlik majd a másodfokú per?

Radu Sorin: Igen, Marosvásárhelyen, de figyelembe véve, hogy mi történt Csíkszeredában, nem szeretném, ha ugyanaz történne a Marosvásárhelyi Táblabíróságon is. Bár tudatában vagyok annak, hogy valószínűleg és remélhetőleg egyes bírók más szempontból elemzik majd a dossziét.

Mi a fellebbezéssel együtt az ügy áthelyezését fogjuk kérni. Túl sok a fontoskodás ebben az ügyben, parlamenti felszólalások Budapesten, olyan cikkek, amelyek politikailag befolyásolhatnak – vagy nem – bizonyos bírókat, ezért mi kérni fogjuk az ügy áthelyezését. Bármilyen személynek, akit megvádolnak, igazságos ítélkezésben kell részesülnie attól a cselekménytől függetlenül, amivel vádolják. A jogerős ítélet pedig majd a bírók álláspontját tükrözi. Ha gyanítottam volna, hogy az alapfokú tárgyalás úgy zajlik, ahogy zajlott, valószínűleg már alapfokon kértem volna az ügy áthelyezését.

Folytassuk akkor K. Sz.-szel. Hol végzett, szerzett-e valamilyen pedagógusi képzettséget?

K. Sz.: A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban végeztem, és Nagyenyeden érettségiztem. Utána egy évig tanultam a teológián, majd hazajöttem. Most ismét egyetemre járok, közigazgatást tanulok.

Miért hagyta ott a teológiát?

K. Sz.: Rebellis hajlamú voltam, szerettem a néptáncot, …

Radu Sorin: És a lányokat!

K. Sz.: … tagja voltam a tusnádfürdői néptánccsoportnak, és igen, szerettem a lányokat is. Arra a következtetésre jutottam, hogy a cölibátus nem nekem való. Adtak két év gondolkodási időt, hogy visszamehetek, ha meggondolom magam.

Hazaérkezése után hogyan került a tusnádfürdői Szent László gyermekotthonhoz?

K. Sz.: Azon a nyáron magyarországi önkéntesekkel találkoztam, elmentem az otthonba, besegítettem az ottani munkába, így kerültem oda először önkéntesként.

Már korábban is ismerte Kolozsvári Tibort, vagy ott ismerkedtek meg?

K. Sz.: Nem, ott ismertem meg.

Miért választotta a nevelői hivatást? 19 évesen ez nem szokványos, és ahogy tudjuk, nem is kapott túl sok pénzt érte.

K. Sz.: Pontosan. Egész életemben segíteni akartam a felebarátaimon, a szegényeken. Talán emiatt is akartam pap lenni, hogy segíthessek. Segíteni akaartam a gondokkal küszködőknek. Nem volt semmilyen nevelői tapasztalatom vagy képzettségem.

A Szent Ferenc Alapítvány vagy Kolozsvári Tibor kért öntől valamilyen képzettséget, amikor ott kezdett dolgozni?

K. Sz.: Csak leültünk beszélgetni, el kellett mesélnem, hol nőttem fel, hol jártam iskolába, középiskolába, mindent.

Csak vele beszélt?

K. Sz.: Más kollégákkal is, mint egy kisebb gyűlésen.

Böjte Csabával?

K. Sz.: A ferences atyát pár hónapra rá ismertem meg, amikor már nevelő voltam az otthonban.

Az alapítvány küldte önt pedagógiai képzésekre?

K. Sz.: Igen, mindig voltak ilyen képzések.

Ön mikor volt először, és utána milyen gyakran járt ezekre?

K. Sz.: Először egy tusnádfürdői kurzuson vettem részt, majd később egy egyhetes szociális nevelői képzésen Nagyvárad mellett, több más nevelővel együtt, meg is van az ott kapott minősítés.

Ezen még önkéntesként vagy már alkalmazottként vett részt?

K. Sz.: Már alkalmazottként.

Mi úgy tudjuk az alapítványtól, hogy önnek nem 2007, hanem 2009 óta volt munkaszerződése .

K. Sz.: Ezt én sem tudtam, mert én már 2007 szeptembere óta dolgoztam nevelőként az otthonban.

Az ön alkalmazása után mennyi idővel volt az első képzés? Hetekre, hónapokra, évekre rá?

K. Sz.: Nem emlékszem már pontosan. De nem telt el sok idő előtte, pár hónap talán.

Később, a Várad melletti egyhetes képzés után ment még más képzésekre?

K. Sz.: Nem, nem.

Hány gyermek volt az ön tusnádfürdői csoportjában?

K. Sz.: Az első évben talán tizenkettő. Ez a szám aztán vagy növekedett kissé, vagy csökkent.

Hány csoport volt ott összesen?

K. Sz.: Olyan öt-hat.

Úgy értettük, Kolozsvári Tibornak nem volt saját csoportja.

K. Sz.: Nem, Kolozsvári annak a gyermekotthonnak a koordinátora volt, és családjával együtt ugyanabban a házban lakott az első években, ahol a gyermekotthon is működik.

Radu Sorin: Ha megengedik, hogy beleszóljak: más alkalmazottak ugyanazon az emeleten, ahhoz közeli szobákban laktak, ahol a felrótt cselekmények történtek. A kisgyerekek folyamatosan járkáltak át a nyitott ajtókon.

K. Sz.: A gyerekek a másik csoportból együtt játszottak az én csoportom beliekkel, együtt játszottunk az épület mögötti vagy a belső udvaron.

Szabály ezekben az otthonokban, hogy az ajtóknak nyitva kell lenniük?

K. Sz.: Nem tudom, hogy ez szabály volt-e, de képzeljék el, hogy ezek problémás gyermekek, nagyon szegény családokból jöttek, ahol érzelmi vagy fizikai visszaélésnek voltak kitéve, így a nevelő folyamatosan a másik nevelő segítségére szorult. A gyerekek szaladgáltak, verekedtek egymással, el tudják képzelni.

Azon az egyhetes képzésen felkészítették önöket, hogy traumatizált gyermekekkel lesz dolguk, és hogyan viszonyuljanak hozzájuk?

K. Sz.: Az a képzés évekkel azután zajlott, hogy én már nevelő lettem.

Szakmai eligazítást kaptunk, de azt hiszem, többet kellett volna, és rendszeresebben.

Hogy hogyan oldd meg a nehezebb nevelési problémákat, mint a gyermekek agresszivitása, verekedései, szökései, a nagyobb gyerekek dohányzása, ivása, stb. Több rendszeres képzésre, több segítségre lett volna szükségünk.

Radu Sorin: Hány évesen kezdtél ott dolgozni?

K. Sz.: 19 évesen.

Radu Sorin: Vagyis odatettek a gyerekek mellé egy másik gyereket. Vagy na, egy fiatalt.

K. Sz.: Én ezekkel a gyerekekkel együtt nőttem fel. Semmit sem tudtam róluk, csak mesélték az önkéntesek, más kollégák és az otthon koordinátora, hogy ezek a gyerekek mennyire szegény családokból érkeztek. Először önkéntesként látogattam meg ezeket a családokat, hogy lássam, milyen környezetből érkeznek a gyerekek, vittünk nekik étel- és ruhaadományt.

Amikor nehezebb nevelési problémába ütközött, volt olyan felettese, mentora, tanácsadója, akihez fordulhatott vele?

K. Sz.: A kollégákhoz.

Kolozsvári Tibor nem foglalkozott a nevelési problémákkal?

K. Sz.: Foglalkozott, de az volt a gond, hogy a központ koordinátoraként mindig valami mást intézett: a családokat látogatta, a papírokat rendezte, bürokráciával foglalkozott. Hetente tartottunk gyűlést a nevelőkkel és a koordinátorral, ahol mindegyikünknek csak rövid idő állt rendelkezésére, hogy elmondja a problémáit. Sok esetben tisztázódott és megoldódott a dolog, sok esetben nem volt rá idő.

Mert úgy tudjuk, Kolozsvárinak szakirányú képzettsége van, pszichológus.

K. Sz.: Igen, pszichológus, és folyamatosan beszélgetett ezekkel a problémásabb gyermekekkel.

Radu Sorin:

Egy olyan környezetben, ahol a gyerekeket rendszeresen orvosok, pszichológusok ellenőrizték, fel kellett volna fedezni az abúzusra utaló viselkedést, az erre utaló jeleket.

Kollégaként, beosztottként ön hogyan jött ki Kolozsvárival?

K. Sz.: Voltak dolgok, amiket nem értettem, és felháborítottak. Én vagy más nevelők, önkéntesek, akik ezeket gyűléseken felhozták, és konfrontálódtak, azokat félreállították.

Milyen ügyekben konfrontálódtak?

K. Sz.: Több dologban is, de nem akarok részletekbe bocsátkozni. Az ügy elején is azért nem adtam interjút, mert nem akartam, hogy ez rossz fényt vessen az alapítványra.

Több volt nevelővel, önkéntessel is beszélgettünk, akik panaszkodtak Kolozsvári Tibornak vagy Böjte Csabának például az anyagiakról vagy az ellátásról.

K. Sz.: Pontosan.

Radu Sorin:

Itt vannak pénzmosásra utaló gyanúink, amelyekről egyelőre nem tehetünk konkrét állításokat.

K. Sz.: Mert nincsenek bizonyítékaink. De ahogy rendelkezésünkre állnak bizonyítékok…

Radu Sorin: De ha behívnak tanúskodni, majd el kell, hogy mondj mindent, amit tudsz.

És a többi kollégával milyen volt a viszony?

K. Sz.: Mindenkivel nagyon jó volt, nagyon-nagyon-jó.

Nem voltak klikkek, belső konfliktusok a pedagógusok közt?

K. Sz. De, néha voltak, de nekem nem volt soha problémám velük, nem vettem részt ezekben.

Radu Sorin: Elmondhatod, de nevek említése nélkül, hogy honnan jöttek a pletykák, hogy neked más preferenciád van?

K. Sz.: Egy kollégám nyomult rám. Ugyanaz a kászoni nevelő volt, aki aztán a rendőrségen azt vallotta, hogy egyszer bejött a szobába, és boxerben látott engem a gyerekekkel.

Miután visszautasítottam, elkezdte elterjeszteni, hogy nem a nőkhöz vonzódom.

Ez onnan is jött, hogy a kérdéses nevelőnőt „nagyon jól ismerték a férfiak a faluban”, és egy este részeg volt, közeledett hozzám, és nemet mondtam. A következtetést önök levonhatják.

Ez ugyanaz a kolléga volt, akivel együtt az otthont alapították?

Nem, ez a kolléga csak egy évig volt az otthonban.

Ha jól tudjuk, a nevelőket rendszeresen pszichológiai vizsgálatnak kell alávetni.

K. Sz.: Elméletileg igen. Nagyon sok idő telt el azóta, nem tudom pontosan milyen időközönként kellett volna. De nem voltunk alávetve.

Az alkalmazás pillanatában ön alá volt vetve pszichológiai felmérésnek?

K. Sz.: Nem emlékszem rá.

Utána milyen gyakran?

K. Sz.: Nem nagyon gyakran. Miután megváltozott a gyerekvédelmi törvény, azt hiszem 2014-ben, csak akkor kezdtek lenni mindenféle felmérések. Ekkor én már Kászonban voltam.

Tehát ön nem találkozott rendszeresen pszichológusokkal, felvigyázókkal.

K. Sz.: Hát ott volt Kolozsvári Tibor, ő pszichológus. És állandóan ott volt a házban, naponta találkozott a gyerekekkel is.

Radu Sorin: Minden gyerek vizsgálva volt. Nem hetente

K. Sz.: Naponta találkozott a gyerekekkel.

Radu Sorin: Ezért szerettük volna a bizonyítási fázisban megnézni a gyerekek orvosi nyilvántartását.

K. Sz.: Ezeknek a gyerekeknek volt családorvosa, jártak iskolába, találkoztak pedagógusokkal, nevelőkkel, pszichológussal a tusnádi házban. Plusz Böjte atya minden hónapban látogatóba jött.

Miért küldte az alapítvány Impérbe 2011-ben? Ön kérte? Tudjuk, hogy akkor nyílt az impéri otthon, hogyan lett eldöntve, hogy ön és egy kollégája fog odakerülni?

K. Sz.: Kolozsvári Tibor vitt el először abba az udvarházba, ahol éppen felújítások zajlottak, megmutatta, és elmondta, hogy ott egy otthon fog nyílni, és aki magát alkalmasnak érzi, és az alapítvány is rábólint, az oda mehet. Volt egy belső gyűlésünk, ahol feltették a kérdést, hogy ki szeretné átvenni a vezetését annak a háznak, és elmondták, hogy a tusnádfürdői gyerekek egy része is átkerül. Akkor az egyik nevelő mondta, hogy ő megy, de csak velem, mert már évek óta ismert, és bízott bennem. Voltak technológiai, informatikai ismereteim, ismertem a román nyelvet, az angolt, és tudtam neki segíteni megalapítani az otthont.

Miért volt szükség az impéri otthonra? Több gyerek érkezett Tusnádra, és helyeket kellett felszabadítani?

K. Sz.: Úgy tudom, volt ott egy pap, aki azért harcolt, hogy az udvarház az egyházé legyen. Ismerte Böjte atyát, és felvetette neki, hogy ha csinál ott egy otthont, ő átadja az épületet.

Tehát az ön kollégája kérte, hogy ön is menjen.

K. Sz.: Igen, és láttam már a helyet, nagyon szép volt. Azt mondtam, csináljuk, ha nehéz is lesz.

Akkoriban csak önök ketten voltak az impéri otthonban?

K. Sz.: Nem, mindig volt egy önkéntes is, vagy ott volt például a szakácsnő. És az elején Kolozsvári Tibor nagyon sokszor meglátogatott, és nagyon sokat segített, hogy megalapítsuk a házat, hetente jött ő is.

És akkoriban hány gyerek volt az ön csoportjában?

K. Sz.: Voltak a tusnádi gyerekek, és jöttek még később néhányan, a faluból és környékéről is jöttek kérések, hogy vegyük be gyerekeket.

Radu Sorin: Egyébként az első panaszt tevő gyereknek ott nőttek fel a testvérei is a tusnádfürdői intézetben.

K. Sz.: Igen, ennek a kiskorúnak a bátyja is az én családomban volt, és az öccse egy másik családban. És a három fiú nővére is Tusnádon nőtt fel.

Radu Sorin: Tehát az volt a szikra, mikor egyik gyerek mondott valamit a vádlottról, és amikor a gyerekek átmentek Tusnádról Impérbe, akkor terjedni kezdett a pletyka. Így történt, hogy több év után azt mondták, hogy ő volt az, aki, csinált valamit. Olyan körülmények között, hogy a gyerek nagyobb testvérei nem tudtak semmit, velük nem történt semmi. pedig ők is ott nőttek fel.

A vádiratban azt olvastuk, hogy az első feltételezett áldozat arról beszélt, hogy félt attól, hogy ön visszamegy Tusnádra. Felmerült ilyesmi?

K. Sz.:

Igen, Kolozsvári Tibor megkeresett, hogy ha akarok, átvehetem a tusnádi ház vezetését.

Ez mikor volt? Az önnel szemben megfogalmazott első panasz előtt vagy után?

K. Sz.: Előtte, nem tudom pontosan menyivel. Eljött Kászonba. Akkor vette át a ház vezetését Szentsimonban, ahol a nagyobb gyerekek vannak, és ahol az alapítvány lovardát hozott létre. Kolozsvári ekkoriban ott lakott a családjával, azt mondta, megbízik bennem, menjek vissza Tusnádra.

És mit válaszolt Kolozsvári Tibornak a megkeresésére?

K. Sz.: Hogy gondolkodni fogok.

És akkor mi történt? Beszélt az első gyerek, és Kolozsvári visszavonta az ajánlatot?

K. Sz.: Nem tudom, mi történt az ajánlattal, eltelt némi idő, és akkor felhívott, hogy menjek Szentsimonba ezzel a dologgal kapcsolatban. Én arról a találkozóról hazafele menve annyira fel voltam zaklatva, hogy felhívtam azt a kollégát Kászonban, akivel együtt mentünk át Tusnádról, és aki már nem dolgozott az otthonban, hanem családot alapított, és a faluban lakott. Azt mondta, nem tudja elhinni ezt az egészet, le volt sokkolva. Nyolc évet dolgozott velem, az még egy házasságban is sok. Azt mondta, nem hiszi el. Kérdezte, mit fogok csinálni, és mondtam, hogy nincs mit csináljak, visszamegyek Impérbe, írni fogok erről Böjte atyának, és írtam is neki egy e-mailt,

ezt elküldtem neki, és válaszolt, hogy ő nem hiszi el ezeket a dolgokat rólam, és maradjak a helyemen.

Azt mondta, csinál egy belső vizsgálatot, hogy kiderítse, mi történt. El is jött szeptemberben, amikor Kászonban kezdődött az iskola, sétáltunk egyet, és megkérdezte, hogy megtörtént-e az a dolog. Mondtam, hogy nem történt meg.

Megvannak ezek az emailek, amiket küldött?

K. Sz.: Sajnos nincsenek. De gondolom Csaba testvérnek megvannak. Akkor tehát odajött, beszélgettünk, megnyugtatott. Akkor meg is gyóntam neki, nyíltan beszéltem, azt mondta, ő nem hiszi el ezeket a dolgokat, de odateszi Kolozsvári Tibort, hogy végezzen egy belső vizsgálatot.

Mi történt a Böjtével való beszélgetés és a munkaszerződés felbontása között?

K. Sz.: A dolgok súlyosbodtak, rám nagyon nagy pszichikai nyomást helyezett Kolozsvári Tibor, hogy hagyjam el az alapítványt.

Kolozsvári kérte ezt, vagy inkább a kiskorúnak a bátyja?

K. Sz.: Kolozsvári.

És 2016 nyara volt az egyetlen alkalom, hogy találkozott ennek a gyereknek a bátyjával?

K. Sz.: Nem, benne van az ügyiratban is, hogy Kolozsvári Tibor egyszer elvitt oda, ahol ez a férfi lakik, Székelyudvarhely mellé.

Tehát ez a találkozó a szentsimoni után volt.

K.Sz.: Igen.

Mi történt ott?

K. Sz.: Ott is nyomás alá helyeztek, hogy ha nem mondok fel, és nem fizetek ennek a férfinak, akkor feljelentést fognak tenni ellenem. Nem tudtam róla. de akkor már a rendőrség eljárást folytatott ellenem. Mondtam nekik, hogy én már nem bírom ezt a pszichés nyomást, ha gondolják, azonnal beadom a felmondásom, de nem fizetek senkinek, nekem nincs bajom senkivel, és ne keressen ezután senki, hagyjanak békén. Visszamentem Impére, felhívtam a családom és anyámat. Ismerte a szituációt, még nyáron mondta, hogy szerezzek ügyvédet, de nem hallgattam rá, fiatal voltam és naiv. Anyám mondta, hogy nem vagyok kapcája senkinek, menjek haza, és így is tettem, karácsony előtt két nappal. Nem igaz, hogy 2017-ig dolgoztam volna ott.

A munkaszerződésében pedig azt írja.

K. Sz.:Az nem az én bajom.

És hogy történt a munkaszerződés beszüntetése? Ön mondott fel, vagy kirúgták?

Nem tudom, januárban felhívott Böjte atya, hogy amennyiben szeretnék Dévára menni, lehetek ott a felügyelete alatt, hogy lássa, és bizonyosodjék meg róla, hogy ezek a dolgok nem igazak.

Én akkor azt mondtam neki, hogy annyi évet adtam ebbe a munkába az életemből, és látja, mi lett az eredménye. Mondtam, hogy nem megyek. A jó isten segítse, és ennyi. Akkor mondta, hogy beszéljek az illetékes személlyel, hogy bontsák fel a szerződésem.

Tehát ön kérte a szerződése felbontását?

K. Sz.:Igen, nem ők rúgtak ki.

Van egy nem megerősített információnk arról, hogy az alapítvány segített munkát keresni.

K. Sz.: Egyáltalán nem. Nem tartottam a kapcsolatot velük, ők próbálták Kolozsvári Tiboron keresztül.

Járt azóta Kászonimpérben?

K. Sz.: Igen, ez benne van az ügyiratban is.

Mikor?

K. Sz.:Nem emlékszem már az évre, barátokkal mentünk oda. Külföldi adományozókkal. Nagyon jó volt a viszonyunk, érdeklődtek felőlem, és szerették volna, ha velük megyek. Elmentünk Impérbe, nem nagyon találkoztunk a gyerekekkel.

Ez hányban volt?

K. Sz.: Azt hiszem két-három évvel azután, hogy távoztam.

Csak mert 2019-ben a rendőrség már nyomozott ön ellen. Akkor az előtt látogatott vissza?

K. Sz.: Azt hiszem igen, hiszen nekem senki nem mondott erről semmit ott.

Akkor fogadták, nem kérték meg, hogy ne menjen be.

K. Sz.: Persze, hogy fogadtak.

Mi történt a nyomozással 2016 és 2019 között? Önt kihallgatták?

K. Sz.: Igen, gyanúsított minőségében.

Mikor?

K. Sz.: Nem tudom pontosan, de többször kihallgattak.

Radu Sorin: Volt házkutatás is, amelynek során nem találtak semmit.

Hadd kérdezzem meg, mi történt akkor, amikor meglátogatta az első sértett gyereket? A vádiratban az szerepel, hogy az iskolában látogatta meg, és azt mondta neki, hogy nyilatkozza azt, amit megbeszéltek.

K. Sz.: Nem látogattam meg azt a kiskorút az iskolában.

De hát az iskola igazgatója ezt vallotta a bíróságon.

K. Sz.: Én nem látogattam meg, az urat akkor, a bíróságon láttam először. Nem ismertem.

Hogyan tudta meg 2019-ben, hogy több gyerek is azt vallotta, hogy ön szexuálisan és más módokon bántalmazta őket?

K. Sz.: Írásban értesítettek erről.

Ön tagadja az ön ellen felhozott vádakat, hogyan magyarázza, hogy 15 gyerek vallot ön ellen?

K. Sz.: Nem tudom megmagyarázni, nagyon drámai, amit ezek a gyerekek mondanak. Több elméletem is van. De én tagadom ezeket a dolgokat. Szerintem ezeket a gyerekeket könnyű befolyásolni, ha egy hétig velük vagy, a legjobb barátjuk leszel, ha figyelmet fordítasz rájuk, szeretetet, tisztességet, biztosítasz nekik,játszol velük, viszel nekik adományokat, akkor nagyon kedvesek lesznek veled. De nem tudjuk megmagyarázni, ismétlem, nagyon könnyen befolyásolhatóak.

Mégis kinek lenne érdeke befolyásolni őket?

K. Sz.: Több úton keressük mi is erre a választ. Több mint kilenc évet dolgoztam az alapítványnál, nagyon sok dologról tudok, ami ott történik. Lehet olyat is tudok, amit nem akarnak, hogy kitudódjon. De ismétlem, én nem akarok ártani az alapítványnak vagy Böjte atyának.  Az atya harminc év alatt több ezer gyereket megmentett.

Számomra ő egy példakép, egy szent.

Más kérdés, hogy az otthonoka milyen emberek vezetik.

Radu Sorin: Én nagyon tisztelem a ferences rendet, szerintem ez a legszebb a katolikus egyházon belül. Volt néhány dolog, amit még nem használhattunk a bírósági szakaszban. De ne felejtsük el, Böjte atya nemrég egy magyarországi lapnak azt nyilatkozta, hogy a gyerekek könnyen képesek túlozni. Voltak tanuk is, akiket szerettünk volna behozni a tárgyalásra, a bíró nem engedélyezte, és nem is indokolta meg, hogy miért nem. Volt egy személy, aki ugyanott dolgozott, ahol a vádlott, előtte is utána is, ő is azt mondta az első gyerekről, hogy képes túlzásokra. Hiába kértük, hogy tanú legyen. Sokan félnek is tanuskodni, de hát mitől? Ha lesz egy jogerős ítélet, akkor majd levonhatják a következtetéseket, de addig?

K. Sz.: És amint ez a dolog megtörtént, nem is arról szóltak már a hírek, hogy bánották-e a gyerekeket, vagy sem, meg hogy mit csináltam én, vagy mit nem, hanem egyből politikai síkra terelődött az ügy. A magyar parlamentben is szóba került a téma. Miről is beszélünk?

A vádiratban az szerepel, hogy ön a nyomozati szakaszban azt mondta, hogy a gyerekek részéről történt összeesküvés. Még mindig ezt tartja?

A gyerekek részéről, vagy valaki részéről igen. Nem tudom még pontosan.

NYITÓKÉP: A kászonimpéri gyerekotthon/Kulcsár Árpád