Ötven bringás indult el, hogy elfoglalják Astoriát

Szerző: Cserdi Dóra
2022.07.14. 20:17

Egyelőre nem jártak sikerrel. A helyszínen szintén nagy a rendőri készültség.

Ötven bringás indult el, hogy elfoglalják Astoriát

Csütürtök délután kezdődött a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) az új katatörvény elleni tüntetése BRIDGE OFFICE & PIKNIK Hídfoglaló túlórázás címen.

A helyszíni tudósítónk szerint fél 6 körül csak néhány százan voltak a demonstáción, de a hangulat kifejezettem jó volt.

Az MKKP még egy fotót is megosztott a helyszínről, mint írták, sokáig terveznek maradni.

A szokásos kutyapártos színpad is a Erzsébet hídnál van. A tudósítónk szerint az ingyen sör mellett spontán beszédekkel lelkesítik a résztvevőket.

Az egyik felszólaló arról faggatta a tömeget, hogy kutyapártosként vagy civilként jelentek meg a helyszínen, mire az emberek ujjongni kezdtek, hogy civilként.

„Én pedig kutypártosként”  – vágta rá a felszólaló.

Ebből aztán támadt némi zavar, de az aktivista úgy folytatta: „Nem baj, mert civilként kell lezárni az összes budapesti hidat”  – mondta, majd hozzátette, jelenleg a helyszínen nincsenek pártok, csak tiltakozók vannak jelen. Egyébként minden felszólaló megkérte a tüntetőket, hogy ne konfrontálódjanak a hatóságokkal, mert mint mondták, a rendőrök is „jófejek voltak velünk”.

A tusósítónk szerint este fél 10 körül ötven bringás indult az Astoriához, szeretnék lezárni a csomópontot. A helyszínen szintén nagy a rendőri készültség, így nem biztos, hogy sikerrel járnak. Fél 10-ig egyébként úgy ezren lehetnek az Erzsébet hídnál.

Helyszíni tudósítónk azt mondta, végül nem sikerült elfoglalni az Astoriát, így a bringások visszaindultak a hídhoz. A rendőrök továbbra is biztosítják a forgalmat a Kiskörúton.

Kollégánk szerint este fél 11-re kicsit megfogyatkozott a tömeg. A hangulat ugyanakkor továbbra is remek a helyszínen, a tüntetők pedig békések.  

NYITÓKÉP: Aradi Péter/Azonnali

Cserdi Dóra
Cserdi Dóra újságíró

Szerkesztő-újságíró.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek