Ez már nem is megszorítás, ez gyilkossági kísérlet a magyar dolgozók ellen

Szerző: Aradi Péter
2022.07.12. 17:40

Napközben tüntetést tartottak a kormány katát, azaz a kisadózók tételes adóját kiherélő törvénye ellen, ami egyes becslések szerint százezrek életét teheti reménytelenebbé. Az Azonnali beszélt tüntetőkkel és politikusokkal egyaránt. Előbbiek közül sokan unják már, hogy hülyének nézik őket, utóbbiak között volt, aki azt mondta, ez egy jó lehetőség, hogy az ellenzék magára találjon.

Ez már nem is megszorítás, ez gyilkossági kísérlet a magyar dolgozók ellen

Egy rapid tüntetést szerveztek a Kossuth térre július 12-én, reggel 10 órára, miután előző délután bejelentették, hogy a kisadózók tételes adóját, azaz a katát a kormány lényegében kicsinálja. A Facebookon meghirdetett eseményre egyetlen éjszaka alatt több mint 15 ezren jelentkeztek, azonban reggel tíz körül, mint írtuk, mindössze ezren csellenghettek a parlament előtt.

Az első fél órában nem is történt semmi, gyülekeztek az emberek, higgadtan beszélgettek, aztán egyszer csak, fél 11 körül füttykoncert szólalt meg, és a tömeg elkezdte skandálni, hogy: ne szavazd meg!

A lelkesedés, a düh

lassan ébredezni kezdett a tüntetőkben,

kiabálták az emberek, hogy ők csak élni szeretnének, volt, aki megeresztett egy-egy, ti, mocskos senkiháziakat is, de még ekkor is inkább úgy tűnt, hogy a tüntetés csendben elhal, az emberek hazamennek, és mindenki puffog szépen magában.

Háromnegyed 11 körül aztán kiderült, hogy voltak, akik mertek nagyobbat álmodni, méghozzá a bringás futárok, akik

kitalálták, hogy elfoglalják a Margit-hidat.

A hivatalosnak beillő bejelentés kereken háromnegyed 11-kor érkezett, amikor néhányan körbejártak a Kossuth téren, és mindenki arra biztattak, hogy csatlakozzanak hozzájuk, jöjjenek, és foglalják el a hidat.

A tömegben eközben már megjelentek a politikusok is. A momentumos Gelencsér Ferenc például azt mondta az Azonnalinak, hogy annyira mérges, hogy az valami elképesztő.

„Nem a háború árát, hanem a kampány árát fizettetik most meg az emberekkel. Elszúrtak 2500 milliárd forintot, szétinflálták a forintot, és most a katásokon verik le a port.

Ez a hazaárulás minősített esete.”

Mint mondta, nemcsak a vállalkozókkal szúrnak most ki, például műkörmösökkel, takarítókkal, grafikusokkal, újságírókkal, hanem azokkal is, akik igénybe veszik a vállalkozók szolgáltatásit.

„Ez már nemcsak az emberek bizalmával, hanem a megélhetésükkel való visszaélés. Bízom benne, hogy mérhető hatása lesz a felháborodásoknak, nem lehet ugyanis 400 ezer embert és a családjukat az út szélén hagyni.”

Ők, mint folytatta, beadtak a törvénytervezethez egy módosítót, hogy ne szeptember elsejétől, csak január elsejétől legyen hatályos a törvény, de még csak nem is foglalkoztak vele a fideszesek. „Amit lehet, a parlamenten belül megteszünk, de

ezt most a parlamenten kívül kell megoldani”

– tette hozzá Gelencsér.

A tömegben felbukkant az MSZP társelnöke, Kunhalmi Ágnes is, aki azt mondta az Azonnalinak, hogy most derül ki csak igazán, hogy a Fidesz hazudott a szavazóinak, amikor azt mondta, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében elkerülhetetlen a megszorítás, és egy válságra ők jobban reagálnának, mint a korábbi kormányok.

„A Fidesznek eddig óriási szerencséje volt, hogy világgazdasági konjunktúrában kormányozhatott, de most beköszöntött egy válság, és ugyanazt a módszert alkalmazza, mint bármelyik másik kormány. Ez nettó megszorítás” – magyarázta az Azonnalinak.

Kunhalmi szerint ráadásul a Fidesz magának kereste a baj, aminek most a magyar családok isszák meg a levét, mert ha jönnének az uniós források, ha a Fidesz hajlandó lett volna megszavazni a globális minimumadót, és nem helyezkedett volna szembe 140 országgal, és nem ment volna bele megint amolyan útszéli zsarolásba, akkor nem kéne ezeket az intézkedéseket meglépnie.

„Azt hiszem, egy kicsit most eltaktikázták magukat” – foglalta össze Kunhalmi lapunknak.

Amikor arról kérdeztük, az MSZP például miért nem nyújtott be módosítót a javaslathoz, azt mondta, azért, mert ők elutasítják az egészet.

„Baloldaliként és szocialistaként én azt mondom, nem szabad hozzányúlni egy ilyen érzékeny csoporthoz. El lehet képzelni, hogy

nem az oligarchák használták ezt az adóformát”

– tette hozzá.

Szerinte ez ugyanakkor arra is jó esély, hogy feltámadjon az ellenzék a választások utáni depresszióból.

Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke pedig arról beszélt az Azonnalinak, hogy a kormány már a jogállami működés látszatát sem próbálja fenntartani, amikor ilyen határidőkkel átír egy ilyen sokak megélhetését befolyásoló adózási formát.

„Mindezt akkor, amikor éppen az Európai Uniót győzködi arról, hogy adják szépen oda neki az uniós forrásokat, mert mostantól kezdve tisztességesen fognak eljárni.”

A Párbeszéd egyébként, mint Tordai folytatta, már tegnap jelezte, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, ha ezt megszavazzák. „Ez az egy esélyünk van arra, hogy jogi eszközöket igénybe véve megállítsuk ezt a folyamatot. Itt sincsenek vérmes reményeink, hiszen látjuk, hogy az Alkotmánybíróság is egészen elképesztő ítéleteket tud hozni, de talán ez annyira magától értetődő most, hogy van esély arra, hogy történjen valami.”

A Fidesz azóta nemcsak megszavazta a törvényt, de Semjén Zsolt közbekiabálva még kioktatást is tartott a parlamentben, hogy a katásoknak nem az életük, csak az adózásuk múlik most ezen.

Tordait még a délelőtti órákban kérdeztük arról, mit üzenne a tömegnek, mire azt mondta, hogy könyveljék el a kormánypárti politikusokat annak, amik:

lélektelen és erkölcstelen hatalomkufároknak.

A tömegben egyébként többen azt mondták lapunknak, hogy unják már, hogy hülyének nézik őket, miközben semmi mást nem szeretnének, csak dolgozni. Az íróként dolgozó Máté azt mondta, szeptemberben várt volna rá egy nagyobb kifizetés egy könyv után, de most nem tudja, hogyan fogja leszámlázni úgy, hogy ne essen el a bevétele nagy részétől.

„Mindezt a nyaralószezon közepén húzzák meg, amikor az emberek azért mennek szabadságra, hogy ne ezzel kelljen foglalkozniuk.”

Szerinte ez egyébként egy pánikintézkedés a kormány részéről, főleg azért, mert éveken keresztül sikerként kommunikálták a katát, hogy mennyit fehérítettek vele a gazdaságon.

„Akárhogy osztok-szorzok, ez nemcsak aljas dolog, hanem

tehetségtelen, átgondolatlan és buta is.

A bejelentés utáni első hangok is arról szóltak, hogy gazdaság szürkítésének tesznek keresztbe. Ha emelték volna az 50 ezres havi adó mértékét 60 ezerre , kifizetem, ha 70 ezerre, azt is kifizetem, és ezzel az állam is számolhatott volna, most viszont nem tudom, mi lesz. Azt hiszem, előkészítjük a kiköltözésünket.”

A háromfős csapat egyébként azt mondta, nagyon remélik, lassan mindenkinél, akit megalázott ez a kormány, elszakad a cérna. „Nem tudom, hogy hídfoglalással mit lehet elérni” – jegyezte meg egyikük, amikor éppen elindult a tömeg a Margit-híd felé.

„Ha egyszerre szervezeti szinten azt mondanák például a tanárok, hogy jó, akkor mostantól nincsenek órák, annak olyan következménye lenne, amit megérezne a kormány is.”

Máté az ellenzékről azt mondta, hogy a politikusaik szintén tehetségtelen gyökerek, akiknek se ötletük, se épkézláb gondolatuk nincsen, úgyhogy nem tőlük várja a megoldást. „A választáskor

sem kellett volna megváltani a világot,

csak egész egyszerűen odaállni, és nem hülyeségeket beszélni” – tette még hozzá.

Pali, Judit és Éva azt mondta az Azonnalinak, hogy szerintük ez még csak a kezdet, ki van találva, hogy egyszerre csak egy csoportot szívassanak, de előbb-utóbb sorra kerül mindenki.

„Engem mérhetetlenül felháborít, hogy az az üzenet, hogy merjünk kicsik lenni. Hogy dolgozzál a két kezeddel magánszemélyeknek, és gebedjél meg a kis órabéredért. Elmondom neked, hogy ezután is fogok tudni katázni, azt is tudom, hogyan oldom meg a céges részét okosba, amit úgy hívnak, persze, hogy bűncselekmény, de jogász voltam, el tudom követni a tökéletes bűncselekményt” – jegyezte meg egyikőjük.

Ők is azt mondják, hogy a kormány pont azt a réteget szívatja meg, amelyik felelősen gondolkodik, beteszi a közösbe, amit kell, minden mást megold, öngondoskodik,

csak hagyják nyugodtan dolgozni.

A politikusok, persze, akik sose dolgoztak a piacon, csak az állam csecsén lógnak, és akiknek a környezetében lassan mindenki milliárdos, soha nem fogják megérteni ezt.

A tüntetők közben átértek a Margit-hídhoz, ahol egyszer csak felbukkant Toroczkai László és egy kisebb, mi hazánkos különítmény is.

Toroczkai az Azonnalinak arról beszélt, hogy szerinte a Fidesz az elmúlt 12 évben ugyanazt az elhibázott gazdaságpolitikát követte, amit a balliberális kormányok: kiürítették a kasszát, és ahelyett, hogy a magyar vállalkozásokat segítették volna, a multikat tömték. Aztán most, hogy tényleg elfogyott a pénz, megint a magyar dolgozókat nyúzzák meg.

A Mi Hazánk is adott be módosítót a törvényhez, ők is azt szerették volna, ha csak később vezetik be, de nem értek el sikert.

Toroczkai szerint ez már nem is megszorítás, ez valami sokkal durvább, ez

gyilkossági kísérlet a magyar dolgozók ellen.

„Amikor az emberek rémülten figyelik az infláció hatásait a boltokban, és kezdik megtervezni, miről kell lemondaniuk, akkor jön a kormány, és megint mindent felborít.”

Ekkor már fél egy fele jártunk. A rendőrségnek volt közben egy reménytelen próbálkozása, hogy szétoszlassa a tömeget, és szabaddá tegye az utat, de, mint sejthető, nem járt sikerrel. Az egyik rendőrautóból egy százados a törvény nevében felszólította a tüntetőket, hogy menjenek fel a járdákra, mert magatartásukkal sértik a többiek szabad mozgáshoz való jogát, a tüntetők viszont inkább leültek az útra.

Az egyik, Margit-hídon, a sor elején veszteglő autósnak viszont elfogyott a türelme, áthajtott a sínekre, és lassan haladva próbálta eltolni maga elől a tüntetőket.

Az Azonnali nem sokkal korábban beszélt egyébként vele is, mert percekig nyomta a dudát, mire a tüntetők tapssal válaszoltak. Elmondta lapunknak, hogy ő is katás, nem ért egyet a törvénytervezettel, de nem ért egyet azzal sem, hogy a tüntetők kijöttek elfoglalni a hidat.

Szerinte kicsit beszariak ezzel a tüntetők,

hiszen ott kéne dörömbölniük, ahol a törvényt éppen megszavazzák. Ha a tömeg megindulna a Parlament felé, és éppen nem munkaidőben tüntetnének, és tudná, érezné, hogy olyan erejű a megmozdulás, ami változást hozna, ő is a tüntetők között lenne.

Az akciójára gyorsan megjelentek a szervezők, megjelent Jámbor András is, és úgy döntöttek, hogy azokat, akik most a hídon vannak, elengedik.

A dolog érdekessége az volt, hogy autós többsége lelkesen integetett mindenkinek, és buzdította a tüntetőket, hogy ne adják föl.

A momentumosok később szereztek egy megafont, és Gelencsér és Lőcsei beszéde után arra bíztattak mindenkit, hogy vegyék át tőlük, és adják ki magukból a dühüket.

Az első megszólaló rögtön azzal kezdte, hogy bár

soha nem keresett még ennyit, mégis szegény,

mások azzal folytatták, hogy ebben az országban semmi lehetőség nincs az önmegvalósításra, vagy hogy szeretnének végre nyugodtan élni, és nem attól rettegni, mikor jön ki egy újabb törvény, ami lehetetlenné teszi az életüket.

NYITÓKÉP: Aradi Péter / Azonnali

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek