Holnap ilyenkor mindennek vége lesz – lemondott Boris Johnson két minisztere is

Szerző: Aradi Péter
2022.07.05. 20:35

Egy hónap sem telt a bizalmi szavazás óta, máris újra inog a szék a brit miniszterelnök, Boris Johnson alatt.

Holnap ilyenkor mindennek vége lesz – lemondott Boris Johnson két minisztere is

Július 5-én, kedden lemondott Rishi Sunak brit pénzügyminiszter és Sajid Javid egészségügyi miniszter.

Sunak azzal indokolta a lemondását, hogy a jövő heti, gazdaságról szóló közös beszédükre készülve világossá vált számára, hogy alapvető különbségek vannak abban, ahogy megközelítik a problémákat, Javid pedig röviden, egy mondatban összefoglalva azzal zárta a lemondását, hogy

Johnson elvesztette a bizalmát.

A BBC szakértőjének Johnson egyik legközelebbi szövetségese azt mondta, holnap ilyenkorra vége lesz mindennek. „Egy miniszterelnök sem élheti túl, ha két magasrangú minisztere is így mond le” – magyarázta az informátor.

Az ellenzék vezetője, a Munkáspárt elnöke, Keir Starmer sem hagyta természetesen szó nélkül a dolgot.

Starmer kijelentette, hogy szerinte egyértelmű, hogy

a kormány ezekben a pillanatokban omlik össze.

Johnson szerinte megszégyenítette a hivatalát, a most lemondott miniszterek pedig bűnrészesek ebben, hiszen mindvégig tudták, kit támogatnak.

A Konzervatív Pártban egymást érték a botrányok.

A sorozat a partygate-ként elhíresült botránnyal kezdődött. 2021 novemberében kiderült, hogy a Johnson-kormány a szigorú járványügyi szabályok ellenére több bulit is tartott.

Az elmúlt hetekben aztán Neil Parish parlamenti képviselőről derült ki, hogy legalább kétszer munka közben pornót nézett a telefonján, ami tovább borzolta a kedélyeket.

A dolog odáig fajult, hogy június 6-án a párt alsóházi frakciója

bizalmi szavazást tartott Johnson ellen,

amit a végül Johnsonnak sikerült megúsznia.

A legutolsó botrány pedig június 30-án robbant ki, mikor is Chris Pincher frakcióvezető-helyettes, Johnson korábbi főtanácsosa lemondott, miután annyira berúgott, hogy fogdosni kezdett két férfi képviselőt egy londoni klubban.

Ha ez nem lett volna már önmagában is elég, nem sokkal később kipattant, hogy Johnson tudott róla, hogy a Pinchernek már korábban is voltak hasonló ügyei. Sőt, Johnson nem csak tudott róla,

hanem szeretett is viccelődni vele.

Johnson ma, július ötödikén próbált volna kimosakodni a dologból egy őszintének szánt és komolyan hangzó vallomással, miszerint sajnálja, hogy kormányzati feladatot adott Pinchernek, de a terveit keresztbe húzták a lemondásokkal.

NYITÓKÉP: Boris Johnson / Facebook

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek