Iljin kitalálta, Putyin bemutatja: kinek köszönhetjük az orosz keresztény fasizmust, és hogy lett nemzeti ideológia?

Ivan Iljin filozófust évtizedek után rehabilitálták Oroszországban a 2000-es években: maga Putyin is idézett tőle, de elméletei mostanra szinte az egész orosz működésben visszaköszönnek.

Vlagyimir Putyin politikáját sokáig nagyon népszerű volt sima kleptokráciaként leírni, nem is alaptalanul: az orosz elnök pályafutása nagyrészében tényleg azzal volt elfoglalva, hogy a teljes orosz oligarchiát önállótlanítsa. Pár év alatt tulajdonképpen Putyin lett Oroszország egyetlen független oligarchája, minden más szereplő függött tőle valamilyen szinten, és ha jól viselkedtek, megtarthatták vagyonukat. Ez az orosz rendnek a még Magyarországról nézve is elképzelhetetlenül kaotikus 1990-es évekhez képest jót tett, viszont a társadalmi viszonyok bebetonozódtak, köszönhetően nagyrészt annak, hogy az orosz gazdaság továbbra is csak és kizárólag a rengeteg nyersanyag eladására épül, az eladásból befolyó összeg jelentős része pedig egyszerűen eltűnik. 

Arra viszont, amit Vlagyimir Putyin csinál az elmúlt tizenöt évben, nem elégséges definíció az, hogy Oroszország egy kleptokrácia: Grúzia 2008-as lerohanását még úgy-ahogy meg lehet magyarázni Kaukázoson átvezetni tervezett, azóta már meghiúsult gázvezeték ellehetetlenítésével, de nagyjából a Krím óta egyre egyértelműbb, hogy közel sem csak materiális javakról van szó, hanem a maga kifacsart módján igenis van világnézeti megalapozottsága annak, amit csinál.

Ukrajna február végi lerohanása már tényleg magyarázhatatlan lenne valamiféle furcsa ideológia nélkül, hiszen ez csak viszi azt a pénzt, amit akár el is lehetne lopni.

Mivel Vlagyimir Putyinról tulajdonképpen semmit nem lehet tudni azon kívül, hogy szeret különösen kemény férfiként mutatkozni, a tényleges gondolatait a világról nehéz megismerni. Létezik viszont egy a Nyugaton Putyint talán legjobban értő történész, illetve neki a Szabadság felszámolása című könyve, ami bár szintén minden orosz elemzéshez hasonlóan inkább teória, mint tény, tulajdonképpen minden darabkája a helyére kerül vele a Putyin-kirakósnak. 

Timothy Snyder szerint a jelenleg ismert orosz rendszernek igenis van filozófiai alapja, ez pedig Ivan Iljiné, az 1883 és 1954 között élt, jogot végzett orosz fasiszta filozófusé.

Iljin életében már ismert filozófusnak számított: a polgárháborúban a fehérek egyik fő ideológusa volt, ami miatt a bolsevik hatalomátvételkor emigrált. Iljin nem kifejezetten az a fajta fasiszta volt, akit Európában megszoktunk: bár a nácik németországi hatalomátvétele idején finoman dicsérte a nemzetiszocializmust, és tartotta a kapcsolatot rövid ideig az Orosz Népi Felszabadítási Mozgalommal is, velük csúnyán megromlott a viszony, ami életveszélyes fenyegetésekig ment.

A német nácikkal való viszonya annyira nem meglepő módon akkor romlott meg, amikor észrevette, hogy Hitler a szlávokat untermenschnek nevezte. Ez odáig fajult, hogy a Gestapo őrizetbe is vette, ezután menekült Németországból Svájcba.

Azt viszont hangoztatta (valószínűleg nem is ok nélkül), hogy Hitler a saját antiszemitizmusát is a fehérek ideológiájából vezette le. Ennek megfelelően Iljin maga is antiszemita volt, levelezései folyamán is leírta, hogy szerinte akik nem értenek egyet az ő gondolataival, azok zsidók.

A férfit halála után sokáig feledte a világ, de Alekszandr Szolzsenyicinre például ugyanúgy bevallottan hatott, mint a Putyinhoz közel álló Alekszandr Duginra, és úgy általában véve a kortárs orosz szélsőjobbra.

Tulajdonképpen elfeledve halt meg, hogy a Szovjetunió szétesése után utat kereső orosz vezetés rátaláljon életművére. Rehabilitációjának sikerét jól mutatja, hogy Putyin többször is idézett is Iljintől beszédeiben, 2005-ben pedig résztvett újratemetésén, miután hazaszállították maradványait Oroszországba. Ivan Iljin sírját felszentelték újratemetése után.

Elfogadni, ahol vagyunk

Iljin fontosnak tartotta, hogy Oroszországot nem az általa gyűlölt szovjet rendszer tettei és veszélyei alapján kell megítélni, ugyanis az alól hamarosan felszabadulnak, és mindezt a keresztény fasizmus segítségével teszik. Több könyvet is írt arról, hogy Oroszországnak történelmi küldetése van a világban, ami egyszerre politikai és spirituális küldetés is, viszont előtte meg kellett állapítani, mi vezetett a bolsevik forradalom tragédiájához: ez szerinte az orosz nép gyenge önbecsülésére vezethető vissza.

Érdekes, hogy Iljin nemzettel kapcsolatos gondolataiban különösen nagy szerepe volt Ukrajnának. Ez talán arra vezethető vissza, hogy egy ideig a szovjet vezetés kifejezetten támogatta a Szovjetuniót alkotó országok nemzettudatának erősítését. Úgy gondolta, az Oroszországtól elválasztott Ukrajnáról mégcsak beszélni sem szabad senkinek.

Jogászként sokszor elmélkedett a jogtudat kifejezésről, amin élete végéig dolgozott: nézetei szerint a jogtudat erkölcsön és vallásosságon alapszik, és ha az egyén helyesen értelmezi a jogot, akkor ebből következően engedelmeskedik a törvénynek.

Vannak ezeknél jelentősen kacifántosabb tézisei is: Iljin alapvetően tagadta a politikai és társadalmi fejlődés létezését, ugyanis mindenkinek megvan a helye a társadalomban, a szabadság pedig innen nézve annyit jelent, hogy tudjuk és elfogadjuk a helyünket. Mivel nincs politikai és társadalmi fejlődés, ezért maga a demokrácia is csak a vezér támogatását jelenti.

A vezér támogatása rituálé, ugyanis ő maga nem választás útján kapta hatalmát és legitimitását, hanem Isten akarta így.

Oroszországnak a feladata pedig az, hogy visszaállítsa a történelem előtti Isten tökéletes voltát, ugyanis a teremtés egy hibája miatt szabadjára lett engedve az érzékiség gonosz természete. Szerencsére Oroszország valahogy kimaradt ebből, ezért rájuk, illetve egy kvázi megváltóra vár a világ, hogy visszaállítsa a történelem előtti rendet, a világegyetem totalitását.

Hatása a politikára

Ahogy már írtuk, az orosz állam rehabilitálta Iljint, bár fontos kiemelni, hogy a Szovjetuniót támadó feljegyzéseiről jótékonyan megfeledkeztek, hiszen az orosz örökkévalóság nemzeti nosztalgiájában a Szovjetunió simán a nacionalista emlékezet egyik pozitív példájává tudott válni, akár egyszerre a cárizmussal is.

Ivan Iljin rehabilitálása nemcsak Vlagyimir Putyin beszédeiben történt meg:

a választások rituálévá silányításában részt vett például az állami álellenzék is azzal, hogy úgy indult el, hogy garantáltan nem győzhetett volna akkor sem, ha több szavazatot szerez. Az orosz alkotmánybíróság részéről pedig olyan is elhangzott már, hogy a jog a vezető szeretetét jelenti.

Elsőre furcsán hangzik, de valószínűleg nem véletlenül támaszkodik ennyire Kirill pátriárkára: nélküle és bűnszervezetre hasonító egyháza nélkül nem kapná meg a továbbra is mélyen vallásos orosz társadalomban azt a spirituális hátteret, ami miatt az ország egyes részein szinte vallásosan szeretik a Vezetőt, aki őket mellesleg stabil szegénységben tartja. Az orosz ortodoxok rendszeresen hangsúlyozzák, hogy Putyin Isten akaratából került hatalomra.

Iljin szelleme a hétköznapokban

Első ránézésre persze egy furcsa hátterű orosz fasiszta magyarázatai nehezen szivárognak le a társadalomban, még akkor is, ha a vezető esetleg komolyan veszi őket, de az orosz rendszer szép lassan Iljinnek megfelelővé változott: amikor 2012-ben Putyin egy rövid miniszterelnöki kitérő után visszatért az elnöki székbe, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint már elcsalta a választást. Erre országos tüntetések kezdődtek, innen meg is indult a 2022-re már unalomig ismert propaganda arról, hogy a tüntetők fizetett ügynökök, természetesen a Nyugat ügynökei. Ekkor már a szodómia szó is előkerült, ami megalapozta azt a „romlott LMBTQ-terrorban élő, nemváltó Nyugatról” felrajzolt hazug képet, amit amúgy épp a magyar kormány is rajzolgatni kezd.

Ez már Iljin politikája:

a Nyugat konkrétan semmiféle veszélyt nem jelentett Putyin oroszországi hatalmára, viszont Iljin javaslata szerint a politika művészete az ellenség felismerése és hatástalanítása. Ezt egészítette ki az orosz vezetés azzal, hogy kitalálnak egy ellenséget, akivel szemben harcolva legitimálhatják a már korlátlanná vált hatalmukat.

A tüntetések gyakorlatilag tiltva vannak Oroszországban az iljini szabadságlogika szerint:

ha a törvény szerint nem lehet ellene tüntetni, amiért épp lebontja a demokráciát, akkor az a demokratikus, ha nem is tüntetnek, hiszen a demokrácia a törvények betartását jelenti. A törvényeket pedig a Vezető maga hozza, szigorúan Isten kegyelméből.

Az nyilván kérdés, mennyire veszi mindenki komolyan ezt a világjobbító szándékot az orosz vezetésben, de Ivan Iljin rehabilitálását nehéz elfelejteni akkor, amikor az orosz elnök már tíz éve az orosz civilizáció népeinek egységesítéséről beszélt. Ami azóta történt, az sajnos már nem csak történelem.

KIEMELT KÉP: Mihail Neszterov festménye Ivan Iljinről 1921-ből.