Mi a dolga a liberálisoknak az euroszkepticizmussal? Például hogy elmondják, most is liberális demokráciában élünk

Budapesti konferencián olasz, szlovén, lengyel és magyar részvevők elemezték ki, miért nem egységes érték az euroszkepticizmus, és mit kéne tenni ahhoz, hogy értékeket lássunk az Unióban pénz helyett.

Euroszkepticizmus Putyin árnyékában névvel tartott konferenciát Budapesten a Republikon Intézet, illetve az Európai Liberális Fórum. A hangzatos címben benne is van a most épp mindennél aktuálisabb téma: a konferencia két részben az euroszkeptikus pártok változását az Unióban, illetve a lehetséges fellépésreadható válaszokat elemezte, mivel a Liberális Fórum rendezte a bulit, értelemszerűen liberális szemszögből. A beszélgetés engem jobban érdeklő részén a republikonos Virág Andrea mellett a szlovén Vision Institute elnöke, Tanja Porčnik, a poznani Adam Mickiewicz egyetem professzora, Daria Hejwosz-Gromkowska, illetve a római La Sapienza egyetem kutatója, Renata Gravina vettek részt.

A vendéglista azért volt ígéretes, mert az euroszkepticizmussal általában összemosódó populizmus egész más formában van jelen az érintett országokban, és mint kiderült, főleg ez az, ami miatt egyelőre nehezen elképzelhető az összefogásuk: azon kívül, hogy elégedetlenek az Európai Unióval, csak kevés dologban egyeznek meg, az ukrajnai háború óta pedig

már nemcsak az olyan hagyományos slágertémákban térnek el, mint a migrációs politika, hanem fontossá vált az oroszokkal ápolt viszony kérdése is. 

Nincs euroszkepticizmus, csak euroszkepticizmusok

A szlovén helyzet például azért érdekes, mert a frissen megválasztott, ráadásul még mindig csak nemrég létező legnagyobb kormánypárt, a Svoboda igazából nem is tudni pontosan, mit képvisel, viszont ott van velük koalícióban a majdnem 10 százalékról 4,4 százalékra zsugorodott Levica is, ami úgy képviseli az újbalos irányvonalat, hogy nemrég még bevallottan ki akarták léptetni Szlovéniát az EU-ból és a NATO-ból is. Az ő szocializmusra építő euroszkepticizmusuk egész más, mint az olasz, ahol Georgia Meloni újfasisztái versenyeznek Matteo Salvini Legájával, a lengyel kormány épp elkezdte fontosnak tartani Európát, a magyar helyzetet meg ugye ismerjük a legalább tíz éve az euroszkepticizmus élharcosaként szereplő Fidesszel. 

Még a hangsúlyok is egész mások: az olasz szuverenisták egész más gyökerek miatt euroszkeptikusak, mint a jugoszláv nosztalgiában élő szlovénok vagy a kompország-szindrómás magyarok.

Maga az euroszkepticizmus is átalakult: az angol Nigel Farage által képviselt hangok már nem olyan erősek, tehát nyíltan kiléptetni kevésbé akarnak országokat pártok és kormányok, sokkal inkább a közösséget képzelik el máshogy.

A többségük tulajdonképpen laza államközi szövetségben gondolkozik az Unióval kapcsolatban, amiből az egymásra legjobban hasonlító Magyarország és Lengyelország egészen pragmatikus okokból nem lép ki: a pénz miatt.

Mint azt Hejwosz-Gromkowska elmondta, Lengyelországban a nyílt EU-ellenességnek is főleg azért lett vége, mert Ukrajnából milliók menekültek hozzájuk, az országban pedig szükség van pénzre. De ennél mélyebben is többnyire a pénzről szól az Unió: szerint a belépés óta úgy beszél az összes uniód kormány, mintha az Európai Unió valamiféle pénzügyi alap lenne, és most már generációk nőttek fel úgy, hogy az egészre valamiféle bankautomataként tekintenek, miközben arról senki nem beszél, hogy ez egy értékközösség is.

Helyette (Magyarországhoz hasonlóan) Lengyelorzágban például egyre hazafiasabbnak hívott oktatás zajlik, amiben főleg a lengyel nép különlegességét emelik ki, de szóba sem kerül pélfául az európai integráció, márpedig ha ebbe az irányba mennek a dolgok, akkor soha nem fog többnek tűnni az EU, mint egy malacperselynek.

Mindeközben abban is megegyeztek a résztvevők, hogy az úgynevezett pragmatikus politizálás ideje is lejárt az ukrajnai háború beköszöntével, hiszen az oroszokkal való barátkozás immár nem is csak egy elnyomó rezsimet, hanem egy háborús bűnök sokaságát elkövetett agresszort is támogat az olcsó gázért és olajért cserébe.

Mit kéne tenni?

A konferencia feltette a kérdést, hogy lehet liberális oldalról küzdeni a sokszor épp az oroszok által pénzelt euroszkepticizmus ellen, a válaszok nagyjából hasonlók voltak minden résztvevőtől: Hejwosz-Gromkowska szerint eleve nem kellene annyira félni magától az euroszkepticizmustól sem, hanem igyekezni kéne bemutatni az Európai Unió legalapvetőbb előnyeit, ami valójában nem az érkező pénz és a laza utazgatás, hanem az emberi jogok tisztelete, és úgy általában a szabadság.

Egyetértett Renata Gravina is, kiemelve, hogy a demagógia ellen is fontos lenne fellépni, és az egyén védelmét hangsúlyozni, Tanja Porčnik pedig azt emelte ki, hogy meg kell értetni az emberekkel az európai intézmények fontosságát és azt, egyáltalán miért vannak ezek az intézmények.

Az oroszbarátsággal talán leginkább terhelt Magyarország részéről Virág Andrea fejtette ki, hogy az üzenetek közé kéne tartoznia annak is, hogy pontosan bemutassák, hogy a populista pártoknál gyakran pozitív alternatívaként bemutatott orosz társadalomban mi történik mondjuk a szólásszabadsággal és az emberi jogokkal, és hangsúlyozni, hogy ilyen az Európai Unióban soha nem történhet. 

A lehetséges liberális válaszok sorát végül is Tanja Porčnik zárta le: legalább abban meg kéne egyezni, hogy az egész Unió összes országa voltaképpen liberális demokráciában él továbbra is. Lehet ezen csavarni párat, és nem is működik mindenhol jól, de ez az igazság.

Az euroszkepticizmus önmagában tehát nem is biztos, hogy akkora veszélyt jelent a mostani formájában: az ukrajnai háború óta még esélytelenebbé vált, hogy Orbán Viktor vezetésével összejöjjön az Unióban a populista szövetség a francia Marie Le Penékkel és Jarosław Kaczyńskiékkal, ugyanis ezek az erők elemeiben mást gondolnak a helyzetről, és máshogy is reagálnak rá.

Születik az apátiás euroszkepticizmus!

Arra viszont Porčnik hívta fel a figyelmet, hogy létezik egy még újabb fajta euroszkepticizmus is: ez az, ami már nem hagyományosan ellenzi az Uniót, hanem egyszerűen nem hisz benne és kihasználja az intézményrendszer gyengeségeit: például aképpen, hogy a jogállamisági eljárás alá vont országokat (tehát jelenleg Magyarországot és Lengyelországot) úgysem fogja senki szankcionálni. 

Ez a fajta euroszkepticizmus belegondolva még veszélyesebbnek tűnik, mint a már ismert: ha elvileg egyetértenénk az Unió alapelveivel, csak nem hisszük, hogy érvényre fogja őket bárki juttatni, akkor mi is úgy járunk, mint az egyszeri liberális, aki a nagy kilátástalanságában azon kapja magát, hogy Budapest határain túl már csak motyogva meri használni a liberális szót, nehogy megverjék.

KIEMELT KÉP: Fekő Ádám / Azonnali