Az elmúlt 12 év Budapestről nézve nem fejlődés, de sokaknak ez életük első jó periódusa

Kele János a szép emlékű Népsport-fociblog közegéből nőtte ki magát előbb szakkommentárrá, majd némi visszavonulás után bekerült annak a Momentumnak az elnökségébe, amit már az indulása óta támogatott a háttérből. Elsőre furcsának tűnik, miért lép ki valaki épp most a színre, de Kele saját bevallása szerint ez a legjobb időszak ahhoz, hogy tényleg el lehessen kezdeni politizálni. Interjú.

A Momentum új elnökségi tagjaként tulajdonképpen most lépett be a nagypolitikába. A közmegegyezés szerint 2022-ben az megy ellenzéki politikusnak, aki reménytelen vagy magányos őrült. Ön melyik?

Szerintem ez egy rossz közmegegyezés. Április 3-a után nyilván sokat gondolkoztam arról, mi ennek az eredménynek a jó olvasata, és szerintem két ilyen is van: az egyik az, hogy nincs értelme az ellenzéki politizálásnak és nem lehet nyerni, az enyém viszont az, hogy valójában épp az hozhatja az áttörést, ha többen mondják, hogy

az eddigi háttérszerepből kilépve nagyobb felelősséggel vállalnak részt ebben az egészben.

Úgy voltam vele, ha sok esetben kárhoztatok politikai közösségeket azért, mert nincsenek új embereik, akkor magamon kell megmutatnom, lehet másképp is csinálni.

Nem is csak az ellenzék kilátásai miatt nehéz ez, hanem azért, mert öt-hat százalék felett állva egy párt erős emberei szinte garantáltan kapnak személyre szóló lejáratókampányt.

Ha a viccesebb végét fogom meg, akkor azt mondom,

az internetes fociközegből érkeztem, tehát golyóállónak tartom magam.

A politika nyilván más szintje ennek, de szerintem egy ellenzéki párt elnökségi tagja még nem az a magaslat.

De azt is látom, hogy ha valaki jól csinálja, amit csinál, akkor meg fogják találni. Bátornak kell lenni.

Ha már előjött az interentes fociközeg: a szép emlékű Népsport blog miatt tulajdonképpen mondhatjuk, hogy egy akolból érkezett a Fidesz egyik kedvenc influenszerével, Trombitás Kristóffal.

Régről ismerjük egymást. Utoljára talán másfél éve találkoztunk, az M5-ön volt egy műsor, amiben vendégek voltunk. Beszéltünk, de nem volt sok közös pontunk.

És a politikai burkoknál jóval színesebb, értelemszerűen fideszesebb fociközegben szerzett tapasztalatok azért hasznosak azon túl is, hogy ismeri Trombitás Kristófot?

Az ember megtanul pajzsot növeszteni: olyan támadásokat, amiket nyolc-tíz éve személyesnek vettem, már nem tartom annak. De a focival szerintem mindenki foglalkozik. A kormánypárti közegen belül már feladat és kötelesség szeretni a focit, de az elmúlt években ezen a közegen túl is a legváratlanabb emberekkel kötött össze a futball szeretete.

Azzal csesztették már, hogy most van rá esély, hogy ön legyen az ellenzék Menczer Tamása?

Nem, de köszönöm, nagyon jól esik!

Visszatérve a politikára: a momentumos kötődése régóta ismert, ott volt a mozgalom első lépéseinél is. Hogy nézett ez ki?

Amikor indult, akkor ez egy generációs közösség volt, amiben volt egy erős világnézeti kohézió is. Nagyjából egyidős emberek egy adott ponton nagy közéleti buzgalomról tanúbizonyságot téve összeverődtek, mert

elégedetlenek voltak azzal, ahogy akár a Fidesz, akár az ellenzék politizál.

A közélet iránt érdeklődő fiatalokat akkoriban nagyon megfogta a Momentum lendülete, profizmusa és az első nagy sikere, a NOlimpia.

Én akkoriban költöztem Budapestre, és mivel korábban Debrecenben az ottani közgazdász szakmai műhelyt vezettem, volt valamennyi kapcsolatom a szakkolis mozgalommal, rajkosokkal például, akik közül sokan voltak ott a formálódó Momentumban is. Olyan régi barátaim kezdtek el ebben a közösségben dolgozni, majd később politizálni, mint például Paróczai Anikó, akivel most együtt kerültünk be az elnökségbe is. Szakmai, személyes, generációs és világnézeti alapon is egyértelmű volt, hogy én a momentumos kultúrkör része vagyok, leszek, maradok.

Lehet, hogy mélyen és komolyan csak később vágtam bele, de a szakmai háttérmunkában korábban is segítettem. Volt sport munkacsoport, oda is dolgoztam, Fekete-Győr András tavaly kiadott focival kapcsolatos szakpolitikai anyagát azért nagyrészt mi csináltuk, de tanácsadóként segítettem Paróczai Anikó kispesti kampányában és munkájában is.

A Momentum világnézeti közösség? Ezt a pártnak nem sikerült megüzennie később, vagy inkább változott azzal, hogy megérkeztek a kiábrándult konzervatívok is a párthoz?

Az elején mindenképp az volt, de nem a bal-jobb-liberális felosztás mentén, hanem a megújulásban vetett hit, a nyugatosság és a progresszivitás miatt. Le akartuk váltani azt a retorikát, ami minket úgy kezel, mint a Nyugat szövetségese: mi a Nyugat része akartunk lenni.

Később ez nyilván kissé átalakult, hiszen sokféle világnézeti csoportba tartozó emberek csatlakoztak a közösséghez. Az viszont nem változott, hogy a Momentum egy innovatív és mozgalmi alapon szerveződő közösség, ami

szeretne kitörni a magyar politikai közgondolkodást gúsba kötő korlátok közül

retorikában, szimbolikában és akciókkal is. Az új, friss, politikai kultúra megteremtése egy elég erős drive ebben a közösségben.

Kijelenthető, hogy az innovatív és megújuló politikai kultúrát célzó párt kicsit elvesztegetett négy évet? Mintha mostanra belesimult volna a hagyományos ellenzékbe a párt, ami a maga 7-8 százalékával megmaradt a budapesti fiataloknak.

Megfordítanám a kérdést: melyik NER alatt indult politikai közösség jutott el a tíz százalékig?

Nehéz megmondani, hiszen nem indultak külön, de biztos, hogy ennyivel többet kaptak volna, mint a Mi Hazánk?

Erre szokták mondani, hogy történelmietlen a kérdés. Én a magam részéről egyértelműen sikertörténetnek gondolom a pártot, az más kérdés, hogy a politikával foglalkozó közvéleménynek esetleg mások voltak az elvárásai.

Innovatív is volt ez a négy év?

Összességében igen, hiszen ebben benne van az EP-kampány is, ami nagyon jól sikerült. Ezzek együtt a várakozásoknak nem tudtunk megfelelni, hiszen nem sikerült kormányt váltani.

Mi volt a Momentumnak 2018 óta az a teljesítménye, ami kifejezetten innovatív és fiatalos megoldás volt?

Szerintem például a teljes EP-kampány, ami

arra volt felhúzva, mire használja fel az uniós forrásokat a kormány.

Ez egy akut dolog, hiszen azóta is téma. Mi azt mondtuk, hogy az EU-s forrásokat nem betonra kell költeni, hanem munkahelyre, kórházra és oktatásra. Ez akkor a magyar társadalom viszonylag nagy részének találkozott az egyetértésével, és abban a kampányban ismerte meg az ország Cseh Katkát és Donáth Annát.

Azt a Donáth Annát, aki mostanra ennek a közösségnek a természetes politikai vezetője lett, és az egész ellenzékben az egyetlen, aki képes volt programot, reményt csepegtetni az áprilisi vereség után a csalódott közösségbe. Én ezeket komoly innovációnak látom.

Mennyire fogja a párt megsínyleni, hogy Donáth Anna egy ideig inkább influenszerként lehet jelen?

Ez a közösség más dinamikák alapján működik: az ő integratív képességét és szerepét nem befolyásolja, hogy nincs odaírva a neve mögé, hogy pártelnök. Főleg, mivel egyik elnökjelölt sem azért indult, hogy kihívja Donáth Anna programját. Szerintem

teljesen rendben van, ha egy fiatal nő szeretne a családalapításra koncentrálni,

azt megélni a pártelnökséggel járó adminisztratív felelősség helyett. Ez egyáltalán nem befolyásolja a hitelességét, pláne, hogy az eddig sem az elnöki pozíciójából fakadt.

Van olyan elvárás vagy vágy a tagság részéről, hogy előbb utóbb vissza kell térnie formálisan is a párt élére?

Elvárásnak semmiképp nem mondanám. Nagyon szeretnénk, ha visszatérne majd. De igazán el sem megy.

A Momentum elnöksége főállás, vagy kell a polgári munka?

Ha az ember egy parlamenti párt elnökségi tagja, akkor főállásban kell foglalkoznia a politikával. Ez persze nem feltétlenül azt jelenti, amire sokan elsőként gondolnak, tehát nem interjúkra járok, meg az ATV-ben ülök egész nap. Viszont a közéleti híreket közelről kell követnem, és eközben elvégezni az elnökség által rám bízott politikai háttérmunkát is.

Szerencsére van olyan civil foglalkozás, amelynek van kapcsolódási pontja a politikához: most például egy fővárosi alapítású közalapítvány általános igazgatója vagyok, ami azt jelenti, hogy az operatív munkát viszem. Például olyan projekteket, mint a Smart Budapest Közösség, amely a városinnovációval foglalkozó kisvállalkozókat köti össze a fővárossal.

Sokat szereplő elnökségi tag lesz, már csak az aktív tévés és podcastes múlt miatt is?

Ez a közösség döntése lesz, még meg kell beszélnünk. Nyilván van valamennyi rutinom ebben, de a politikai munkám minőségének fokmérője nem az lesz majd, hogy hányszor tudom körbehaknizni a médiát.

Nyilván azért akart elnökségi tag lenni, mert van elképzelése a párt ideális működéséről. Röviden mi az?

Szerintem alapvető tévedés az volt az ellenzék részéről, hogy kulturális elitjével együtt azt hitte,

a kormányváltás pusztán egy formállogikai dolog,

csak össze kell fogni, és ezzel majd automatikusan összeadódnak a táblázatokban szereplő számok. Ennek a gondolatnak a természetes folyománya volt, a tételmondat: előbb győzni kell, politizálni majd ráérnek utána. Ezt a választás nagyon durván megcáfolta, hiszen az évek alatt elfogytak a technikai opciók: megvolt a koordinált indulás, külön lista, közös lista, teljes összefogás, külső civil jelölt, és mégcsak szorosabb sem lett az eredmény.

Ez egy irányba mutat, ami ráadásul egyezik a világlátásommal is: a politikában nem lehet megspórolni az intellektuális munkát. A politika ugyanis mindenekelőtt

az ország működésének jobb megértését jelenti.

Azt, hogy pontosan lássuk, mi és miért történik az országban. Ebben viszonylag nagy deficitje van az ellenzéknek, és nem is emelnék ki pártokat, mert mindenkire igaz.

Tudjuk-e egyáltalán, milyen létező csoportjai vannak a választóknak, és ezek a csoportok milyen ösztönzők, értékek, adott esetben félelmek alapján szavaznak? Biztos, hogy a kiábrándult fideszes, mint választói csoport létezik? Egyáltalán: olyan témákról beszélnek az ellenzéki politikusok vajon, amik érdeklik ezek a csoportokat, és befolyásolja az életminőségüket – vagy saját magukról? Ezt a szellemi háttérmunkát kell elvégeznie, koordinálnia valakinek, én pedig ezért, erre a feladatra jelentkeztem elnökségi tagnak.

Ennek a munkának a szisztematikus elvégzésére a következő két évnél nincs jobb alkalom: nincs választás, nincs politikai kényszer az összefogásra, az EP-választás pedig tökéletes alkalom, hogy mindenki külön-külön megmérettesse magát.

Április 3. óta megszaporodtak azok az elemzések, amikben már eleve rossz ötletként tüntették fel az ellenzéki összefogás megoldását. Ön előtte is kritikus volt?

Egyfelől: szerintem aránytévesztés azt hinni, hogy

ellenzékben a politikát kizárólag akaratok határoznák meg.

A NER-ben, de az ellenzéki elitek körében is van egy csomó kényszer, ami nagyon szűk mozgásteret jelölt ki a pártoknak és a politikusoknak. Az előző két-két és fél évet is ilyennek gondolom részben, miközben nyilván nem véletlen, hogy én magam ezek között a kényszerek között nem vágyódtam a frontvonalba.

Az, hogy elemzőként mit gondolok a kampányról, a stratégiáról vegyes: van, ami kifejezetten tetszett, volt, ami nem. Volt, amiben tévedtem, és volt, amiben igazam lett. Utólag már nem tartom sportszerűnek ezt felhozni. Ilyenkor már mindenki okos.

Ön mit tud beletenni a számonkért szellemi munkába?

Korábban évekig uniós fejlesztéspolitikával foglalkoztam, ami kifejezetten a tagországok felzárkóztatását jelenti, azaz szakpolitikai tapasztalataim vannak.

Emellett olyan társadalmi közegbe vagyok beágyazva, amiről azt szokás tartani, hogy a Momentum nem ismeri eléggé: egy alföldi kisvárosból jövök, ott éltem le életem nagy részét, aztán Debrecenben jártam egyetemre, és onnan kerültem a fővárosba.

Egy húszezres, egy 200 ezres és egy kétmilliós várost is láttam,

végigdolgoztam egy kampányt Kispesten, aztán Püspökladányban és Hajdúszoboszlón. Ezeken a helyeken is láttam, közelről tapasztaltam, hogyan élték meg az emberek az elmúlt 10-12 évet.

Amit mi innen Budapestről nem gondolunk elegendő fejlődésnek, az valójában sok választó elmúlt 30-40 évének egyetlen olyan periódusa, amikor azt érzi, hogy

a közvetlen környezetében valami épült és szépült, több lett és nagyobb lett.

Ilyenkor nehéz elmondani, hogy hát, de kérem, mennyit loptak, és, hogy Mészáros Lőrinc. Politikát az emberek valóságérzékelése mentén érdemes csinálni.

Már az, hogy a Momentum vagy egy másik párt kinézzen a saját buborékjából, és megpróbálja megérteni – pláne: elfogadni, – mit szeretnek az emberek ebben a rendszerben, egy olyan munka, amit el kell végezni, amit nem lehet megspórolni. Ebben tudok segíteni.

Mit szeretnek ebben a rendszerben az emberek?

A biztonságérzetet, a kiszámíthatóságot, gyarapodás érzetét. Ezt a megelőző időszakkal tudják összehasonlítani, és egyértelműen az a közérzet, hogy ez 2006 és 2010 között nem így volt. Egy átlagos magyar középosztálybeli család a 2008-as gazdasági világválságot, és azt azt követő éveket egyértelmű deklasszálódási folyamatként élte meg. Nem is biztos, hogy felfogjuk, értjük, látjuk-e egyáltalán, milyen sokak számára vált akkor mindennapi valósággá a státuszuk elvesztése, és a társadalmi lecsúszás veszélye.

Ez főleg amiatt volt sokkszerű, mert korábban évtizedeken át a folyamatos gyarapodás politikai ígérete volt a társadalmi modell alapja: én jobban élek, mint a szüleim, ők pedig jobban élnek, mint a nagyszüleim. Az én generációm talán az első évtizedek óta, amely ezt nem így éli meg, nem ennek az automatizmusával, nem a korábbi keretrendszerben. Egyáltalán

nem biztos, hogy én például valaha jobban fogok élni, mint a szüleim.

Ez egy olyan komplex társadalmi probléma, amire a NER valamiféle választ kétségtelenül képes volt adni, köszönhetően nyilván a kedvező világgazdasági feltételeknek, és a töménytelen uniós pénznek, amivel megteremtették a fejlődés érzetét.

És ebben a környezetben, azzal, hogy a Fidesz bizonyos dolgokat még jól is csinál, van esély elmagyarázni az embereknek, hogy lehetne azért ennél jobb is?

Az előbb az érzetekről beszéltünk, nem a valóságról.

A valóságban a Fidesz fundamentális dolgokat csinál rosszul.

Párját ritkítóan kedvező gazdasági időszakot inflált el és öntött betonba, nem volt képes tartós, fenntartható fejlődési pályára állítani Magyarországot. Közben ráadásul lebontotta azokat a közszolgáltatásokat, amik éppen a középosztály bázisát jelentenék: a színvonalas közoktatást, a megbízható egészségügyet és a hiteles köznyilvánosságot. Helyette sokat költött arra, hogy fenntartsa a kiszámítható gyarapodás látszatát, elsősorban az alacsonyabb jövedelműek között.

De ez a látszat most omladozik: a választás óta minden arról szól,

kivel fizetteti meg a Fidesz az elhibázott gazdaság- és társadalompolitikája árát.

Elsőként a vállalkozók vannak, őket sarcolják meg először, de az összes bejelentett megszorító intézkedés kivétel nélkül olyan, amely meg fog jelenni szolgáltatás és termékek árában. Miközben tombol az infláció. Nagyon sokan, nagyon gyorsan érezni fogják, hogy baj van.

Ugyanígy tünete a bajnak, hogy Orbánék évek óta nem tudják hazahozni az EU-s forrásokat. Márpedig nagyon gorsan ki tud derülni, hogy ezek nélkül a pillérek nélkül valójában futóhomokra épített várról van szó.

Tehát a Fidesz csak magától tud beomlani?

Tévedés lenne erre apellálni. A Fidesz nem fog beomlani magától. Pontosan tudják, évtizedek alatt tanulták meg, hogy az emberek valóságérzetére kell apellálni, és ismerik azokat a módszereket is, amikkel a megfelelő helyre tudják csatornázni a társadalom dühét. Az ellenzék nem altathatja el magát, és nem spórolhatja meg a munkát arra bazírozva, hogy magától összeomlik majd a Fidesz.

A fent felsorolt problémákat tudatosan tematizálni kell: kérdezzük meg, miért a katásokkal kell megfizettetni az elrontott gazdaságpolitika árát? Milyen ország az, ahol a vállalkozók érdekképviseletével megbízott Parragh László kezd a vállalkozók ellen beszélni – ráadásul milliós karórában?

Túl sokat beszélünk arról, milyen feltételei nincsenek meg annak, hogy az ellenzék politizáljon, ahelyett, hogy a problémákról beszélnénk. A legnagyobb ilyen probléma pedig a Fidesz politikája, ami morálisan helytelen és szakmailag rossz. Válsághelyzetben pláne.

A Momentumnak ezek szerint továbbra is az lesz a célja, hogy sajátosabb arcéle legyen? Mit fog magáról kommunikálni a párt a következő két évben?

Könyörgöm: ne magunkról kommunikáljunk! Az elemzők majd megbeszélik egymás között, hogy szociálliberális vagy centrista, vagy milyen irány - nekünk csinálni kell a politikát, meggyőzni a választókat arról, hogy mi lennénk a jobb megoldás. Donáth Anna elképzelése is ez volt, és Gelencsér Ferenc is ezzel az ajánlattal lett a párt elnöke.

Ami még fontos, hogy a NER egyetlen dologtól fél:

attól, hogy alternatív közösség épül fel ellenzékben.

Ameddig a politikusok egyéni életstratégiát követnek az ellenzéki oldalon, Orbán Viktornak nincs félnivalója. Az is látszik, hogy nem működik a brémai muzsikusok felállás: attól, hogy hatan egymás nyakába ülünk, a választók még nem fognak minket összetévezteni az óriással. Csak akkor van jövőkép a Fidesszel szemben, ha egy közösség képes nagyra nőni, és bebizonyítja, hogy az ő útja az, ami a sikerhez vezet.

Ez a hit az, ami felé gravitálnak a szavazók, a politikusok és a kulturális-politikai elit. Én nagyon mélyen hiszem, hogy a Momentum az a közösség, amely képes ezt a képletet megoldani.

Egyelőre a DK jobban áll.

Ez majd az EP-választáson kiderül. De a DK egy tízéves közösség, ami tíz év alatt nőtt akkorára, amekkora.

Ezek szerint ha a tízéves Momentum öt év múlva DK méretű párt lesz, elégedetlen lesz?

A Momentum egy hónapja sem kapja még a parlamenti pártoknak járó állami támogatást, a DK-nak ellenben már a megalakulása pillanatában is volt parlamenti képviselete, és a harmadik ciklusukat kezdik meg az Országházban. Ha „ár-érték” arányban nézzük, nincs min szégyenkeznünk.

De továbbra is tartom: nekünk most közösséget kell szervezni, nem magunkról, vagy épp más pártokról beszélni.

Újra szóbakerült egy budapesti olimpia. Lesz újra válasza a Momentumnak?

A Momentumnak az az álláspontja, hogy mielőt tegy város olimpiát rendez, kérdezze meg róla a lakóit, akarják-e a projektet. Mikor legutóbb ezt felvetettük, Orbán Viktor gyáván visszavonulót fújt.

A közösséggel szemben a egyéni életutakat hozta fel. Önnek azért vannak egyéni tervei a politikában?

Az a személyes ambícióm, hogy ezt a közösséget segítsek nagyobbá, sikeresebbé tenni, hogy egy népszerűbb és nagyobb támogatottsággal bíró párt legyen. Arra hatalmaztak fel, hogy ehhez amit tudok, hozzátegyek. Ha a politikai közösség úgy ítéli meg, hogy ezt a munkát sikeresen elvégeztem, ésúgy dönt, más feladatot is rám bíz, akkor az majd egy új döntési pont lesz, de ez most egyáltalán nem foglalkoztat.

Azért ez elég kampányszöveg lett, valami személyes ambíciója csak van! Főleg úgy, hogy Magyarországon ha valaki bekerül a politikába, ritkán jön ki onnan civilként.

Úgy hiszem, nekem most is biztos hátországom van, a politika inkább szellemi kihívás. Ez érdekel. A következő két évben látom ennek a realitását - ha például egy év múlva országgyűlési kampány indulna egy közös listával, akkor nem szálltam volna be. De a továbbiakon tényleg csak akkor érdemes elgondolkozni, ha nemcsak sikeresen elvégeztem azt a munkát, amivel megbíztak, de ezt követően még mindig maradt bennem tettvágy és ambíció is.

A fociszakértőségnek vége? Egyáltalán akarja?

Szerintem, ha az ember kiszáll, akkor teljesen szálljon ki. korábban próbáltam fokozatosan kiszállni, az kevésbé volt sikeres. Most húztam egy vonalat, és tudatosan teljesen mással kezdtem foglalkozni. Az elmúlt fél évben csak nagyon kevés meccset néztem meg, és őszintén: felszabadító érzés volt. Maradok szurkoló, a magyar válogatott rajongója, a játék szerelmese, de megnyilvánulni innentől csak politikusként tudok, mert politikai felelősséget viselek.

NYITÓKÉP: Aradi Péter / Azonnali