Volt MSZP elnök lépett be a DK-ba

Szerző: Kósa András
2022.05.31. 11:33

Molnár Gyulát már korábban kizárták a pártból, az előválasztáson Orosz Annával szemben maradt alul a XI. kerületben.

Volt MSZP elnök lépett be a DK-ba
„A politikában ezernyi dolog változhat, egyvalami azonban állandó: nincs sikeres politikus sikeres politikai közösség nélkül. És ha a puding próbája az evés, akkor a közösség próbája a közös munka. Az elmúlt hónapokban sokat dolgoztunk együtt a DK-val, és mára már nem kérdés, hogy én a DK közösségéhez szeretnék tartozni”

– írta közösségi oldalán Molnár Gyula.

Az MSZP korábbi képviselője, Újbuda egykori polgármestere döntése logikus abból a szempontból, hogy tavaly – meglepetésre – az előválasztás előtt a DK-val kötött megállapodást, melynek értelmében, ha bejutott volna a parlamentbe, Gyurcsány Ferenc frakciójába ült volna be.

Molnár Gyula azonban alulmaradt Orosz Annával, a XI. kerület momentumos alpolgármesterével szemben. (Orosz Anna április 3-án is nyert, így parlamenti képviselő lett.) Miután kiderült a megállapodás ténye, az MSZP kizárta soraiból Molnár Gyulát.

A politikus 2016-2018 között az MSZP elnöke is volt,

utólag nézve ironikus, hogy sokan őt hibáztatják azért, hogy úgymond „túl engedékeny” volt a 2018-as választások előtt a DK-val kötött megállapodás során.

A DK 5,38 százalékos eredménnyel éppen, hogy bejutott négy éve a parlamentbe, kritikusai szerint, ha Molnár Gyula keményebb az előzetes tárgyalások során és kevesebb DK-s jelölt indul, akkor Gyurcsány Ferencék be sem jutnak, ami „megoldotta volna a DK-problémát” az ellenzéki oldalon.

Nem ez történt, az elmúlt négy évben pedig a DK vált a legsikeresebb ellenzéki párttá, a korábbi kilenchez képest 15 fős frakcióval. Eközben az MSZP képviselőinek száma a 2018-as 20-ról tízre apadt.

NYITÓKÉP: Molnár Gyula Facebook

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek