Van valami, amiben még mindig José Mourinho a legjobb a világon

A Special One leginkább csak azt bizonyította be idén, hogy a fénye már rég megkopott. Amiben oly kiváló volt egyszer, az a modern labdarúgásban már nem vezet igazán nagy sikerhez, egyetlen fordulóval a vége előtt a Roma mindössze a hatodik helyen zárt a bajnokságban, a sokkal kisebb büdzséből gazdálkodó városi rivális, Lazio mögött.

A lelkesebb futball-rajongók 2003-ban, a kevésbé lelkesek pedig 2004-ben ismerhették meg José Mourinho nevét: a 2002-2003-as szezonban UEFA-kupát, a következő évadban pedig hatalmas meglepetésre Bajnokok Ligáját nyert a Porto csapatával, mindmáig utoljára nem Top 4-es ligában játszó klubbal.

Mourinho jött, látott és győzött,

az Abramovics-éra első éveiben lévő Chelseanek pedig több sem kellett, azonnal lecserélték Claudio Ranierit az ifjú portugál menedzserre.

Mindez remek döntésnek bizonyult, a londoni kékek egy emberöltő után lettek újra bajnokok, hogy aztán egy esztendővel később megvédjék a címüket. Kisebb meglepetésre aztán a Special One a 2007-2008-as szezon elején távozott Angliából,

két bajnoki címmel, egy FA-kupa és két Ligakupa diadallal a háta mögött, azonban Bajnokok Ligája-győzelem nélkül.

2008 nyarán lett az Inter edzője, ahol karrierje talán legnagyobb sikerét érte el: 2010-ben triplázott, azaz olasz bajnok, olasz kupagyőztes és Bajnokok Ligája-győztes lett, Serie A-ban játszó klub azóta sem tudta elhódítani a legrangosabb európai kupát, Mourinho-csapata azonban

tanárian győzte le a Bayernt a döntőben Milito duplájával (előtte pedig emlékezetes párharcban ütötték ki a Messi-Ibrahomivic fémjelezte Barcát), ami mindmáig emlékezetes siker, és talán Mourinho utolsó igazán nagy dobása.

Milánóból Madridba költözött, a Real kispadját foglalta el, a cél pedig egyértelmű volt: a Ronaldo, Kaka, Di Maria, Özil, Ramos sorból álló csapattal újra felülni Európa trónjára, ami Del Bosque óta egyetlen Real-edzőnek sem sikerült. Azonban hiába minden, a Real-átka nem tört meg, Mourinho három szezon alatt egyszer sem tudott túljutni a BL-elődöntőn.

Üvegplafon

Először a Barca, utána a Bayern, végül a Dortmund állította meg őket, ráadásul a bajnoki cím is csak egyszer jött össze, Mourinhonak nem volt maradása, helyére Ancelotti került, aki végül megnyerte a Real Madrid tizedik Bajnokok Ligája-trófeáját.

Mourinho visszatért korábbi sikerei színhelyére, a Chelsea csapatához, ahol első szezonjában bronzérmet szereztek a Premier Leagueben, a Bajnokok Ligájában pedig Mourinho csapata ismét az elődöntőben, ezúttal az Atlético Madrid ellen esett ki.

A második évben újra bajnoki címet ünnepelhetett Londonban, azonban a BL-ben már a legjobb 16 között búcsúzni kényszerültek a PSG ellen. A harmadik szezonban azonban valami megtört, a Chelsea látványosan edzőt buktatva játszott, a portugál végül decemberig húzta ki, akkor már csak

a tizenhatodik helyen állt a csapata, boldog-boldogtalan verte már meg őket addigra.

Mourinho edzői karrierjének igazi hanyatlása ekkor kezdődött. 2016 nyarán a Ferguson távozása óta csak vergődő Manchester United dobott számára mentőmellényt, ám hiába szerezték meg csillagászati összegért Pogbát, igazolták le Ibrahimovicot, vagy épp a Dortmundban remeklő Mhkitaryant, a United mindössze a hatodik helyen végzett a PL-ben, az Európa Liga-győzelem azon a szinten maximum sovány vigasz lehetett.

A portugál szakember azonban maradhatott a következő szezonra is, ahol a bajnokságban tudott javítani, ezüstérmesek lettek, ellenben a Bajnokok Ligájában némi meglepetésre a Sevilla a legjobb tizenhat között kiütötte őket. Harmadik manchesteri szezonja hasonlóan ért véget, mint a harmadik londoni éve: már decemberben megköszönték neki a munkáját, helyét a klub korábbi legendája – és azóta szintén csúfosat bukó - Solskjær vette át.

2019-ben ismét visszatért a Premier Leaguebe, bár ne tette volna.

Pochettino helyét vette át a Spurs élén, azonban az észak-londoni klubnál semmi maradandót nem tudott alkotni, 2021 áprilisában rúgták ki, miközben a csapata csupán a hetedik helyen szerénykedett a tabellán.

Pénz nem számít

A sorozatos bukások arra elegendőek voltak, hogy Angliából már ne kapjon ajánlatot, azonban Olaszországban még volt olyan csapat, amelyik jó ötletnek találta megkínálni Mourinhot a liga legjobban fizető szerződésével: a Roma. 2010 után a portugál menedzser visszatért Olaszországba, az előző idényben hetedik helyen végző Roma kispadját vette át, a csapat vezetése pedig mindent megtett, hogy kiszolgálja az egykor szebb napokat is megélt szakembert.

Nyáron 113 millió euróval költöttek el többet új játékosokra, mint amennyiért eladtak,

minden adott volt ahhoz, hogy az előző, csalódást jelentő szezon után elinduljanak felfelé a Farkasok.

A 2020-21-es évadban Paulo Fonsecaval a kispadon csak a hetedik helyet szerezték meg, 62 pontot gyűjtöttek, igaz, az Európa Ligában egészen az elődöntőig meneteltek, többek között az Ajaxot is kiütve. A hetedik hely azonban csak az újonnan induló Konferencia Ligára volt elegendő, ezen kívántak változtatni a klub amerikai tulajdonosai José Mourinhoval a fedélzeten.

A Special One azonban leginkább csak azt bizonyította be idén, hogy a fénye már rég megkopott,

amiben oly kiváló volt egyszer, az a modern labdarúgásban már nem vezet igazán nagy sikerhez,

egyetlen fordulóval a vége előtt a Roma mindössze a hatodik helyen zárta a bajnokságban, a sokkal kisebb büdzséből gazdálkodó városi rivális, Lazio mögött.

Hiába az elköltött cirka 130 millió euró, csupán egyetlen pozíciót javítottak tavalyhoz képest, és csak eggyel szereztek több pontot a bajnokságban, mint az előző idényben, miközben jóval kevesebb gólt lőttek. Egy esetleges Konferencia Liga-győzelem gyógyír lehet a szezonra, de legyünk őszinték, a norvég, holland és ukrán középcsapatok elleni mérkőzések nehezen vehetőek komolyan a topligák színvonalán, ráadásul a norvég Bodo/Glimt elleni 6-1-es vereség is rendesen megtépázta a Roma hírnevét.

Ki miben tudós...

Azonban Mourinho talán utolsó zsenialitása itt mutatkozik meg: amíg tavaly a mostanihoz hasonló – de talán egy picivel jobb is – eredmények miatt a római szurkolók többsége a pokolba kívánta a klub előző edzőjét Fonsecat, addig

Mourinho gyakorlatilag képes több tízezer szurkolónak eladni a nagy büdös semmit,

sehol fel sem merült az ő esetleges távozása, holott az egész Serie A legjobban fizetett edzőjéről van szó, aki nyáron olasz szinten elképesztő összegekért vásárolhatott játékosokat (hogy aztán az új érkezők közül Tammy Abrahamat leszámítva, szinte egy játékos se váljon be igazán), miközben a klub tavalyról idénre egy tapodtat sem lépett előre. Jellemző az egészre, hogy amíg Fonsecaval a Roma 51.96 százalékos győzelmi mutatóra volt képes (102 mérkőzésen), addig Mourinhoval a padon ez a szám már csak 51.85. És akkor a korábban a csapatot a Bajnokok Ligája elődöntőjébe vezető, egykori Roma-játékos Di Francesco 52.87 százalékos mutatójáról ne is beszéljünk...

Fonseca és Di Francesco néhány rosszabb mérkőzés, kevésbé jól alakult szezon után távozni kényszerült,

Mourinho ha megnyeri azt a Konferencia Ligát, amit minden valamire való csapat a háta közepére sem kíván, nagyjából mennybe megy.

Egyértelmű, hogy nincs a világon még egy menedzser, aki képes lenne ezt a blamát nemhogy megúszni, de ünnepelt sztárnak maradni, leszámítva José Mourinhot. Ha van valami, amiben még mindig ő a Special One, az egészen biztosan a self-branding.

Szó se róla, jól csinálja: szinte mindig képes elterelni a figyelmet a saját égéseiről, hol egy kis bírózással, hol az ellenfelekkel való foglalkozással. A szurkolók pedig két pofára zabálják a showt, amit a portugál előad a kispadoknál, s nem veszik észre, hogy a király már rég meztelen.

NYITÓKÉP: Steindy, Wikimedia Commons