Karácsony Gergely szerint az Alkotmánybíróság zugügyvédi mentalitású pártkatonák gyülekezőhelye

2022.05.18. 13:08

Az Alkotmánybíróság az álláskeresési járadék és a Fudan egyetemmel kapcsolatos kérdését is törölte.

Karácsony Gergely szerint az Alkotmánybíróság zugügyvédi mentalitású pártkatonák gyülekezőhelye

Május 18-án bejelentette az Alkotmánybíróság, hogy mégsem lehet népszavazást tartani a többek között Karácsony Gergely budapesti főpolgármester és Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester által indított népszavazási kérdésekben.

A két kérdés egyike az álláskeresési járadék igénybevételének időtartamára, a másik a nagyrészt Diákváros helyére épülő Fudan Egyetemről szólt volna.

Előbbit az Alkotmánybíróság azzal utasította el, hogy az költségvetési kérdésről, míg másik nemzetközi szerződésről szól, így emiatt ezekben a témákban nem lehet népszavazást tartani.

A Nemzeti Választási Bizottság korábban még hitelesítette mindkét népszavazási kérdést, amit a Kúria is jóváhagyott, az Alkotmánybíróság most meg nem nevezett magánszemélyek által benyújtott alkotmányjogi panasz miatt vizsgálták meg a két kérdést és írták felül a Kúria döntését.

Karácsony Gergely elégedetlen a döntéssel. Mint közösségi oldalán fogalmazott,

szerinte a taláros testület „nyilvánvalóan a Fidesz politikai elvárását teljesítette”.

A főpolgármester ebből levezette, szerinte a kormánypártok csak hivatkozni szeretnek a népre, de igaziból félnek tőle, ezért döntöttek a kérdések elkaszálása mellett.

Ennél azonban súlyosabb jelzőkkel illette az Alkotmánybíróságot:

„Az Alkotmánybíróság, amely az erkölcsi integritására egykor minden magyar büszkesége lehetett, néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve mára zugügyvédi mentalitású pártkatonák gyülekezőhelye lett. Az utókor ítél majd felettük is”

– fogalmazott, majd hozzátette, most az a céljuk, hogy legalább a budapestiek elmondhassák erről a véleményüket, keresik majd ennek a módját, bár azt nem tette hozzá, hogy egy helyi népszavazás keretében hogyan dönthetnének ezekben a kérdésekben – vélhetően csak a Fudan egyetemre gondolt. 

Hasonlóan kommentálta Baranyi Krisztina is az Alkotmánybíróság döntését. A ferencvárosi polgármester röviden csak annyit írt, hogy

„Az Alkotmánybíróság döntése az alkotmányosság megerőszakolása”,

majd írását Karácsonyhoz hasonlóan azzal zárja, hogy most azért fognak harcolni, hogy legalább a Diákvárosról és a Fudan Egyetemről a helyiek szavazhassanak. Baranyi elmondta, polgármesterként, illetve a fővárosi közgyűlés tagjaként helyi népszavazási kezdeményezéseket fog benyújtani a Fudan létesítésének megakadályozására.

A Fudan egyetemmel kapcsolatos ügyről korábban itt írtunk hosszabban.

NYITÓKÉP: Karácsony Gergely adja még le a népszavazáshoz szükséges aláíróíveket. FOTÓ: Karácsony Gergely / Facebook

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek