Merre tovább, Nyugat-Balkán?

Miközben Európa és a világ az Oroszország által indított ukrajnai háborúval van elfoglalva, egy több éve húzódó uniós projektről már régóta nem esik szó: mégpedig a balkáni bővítésről. De mi lehet a hat balkáni ország jövője, mikor csatlakozhatnak – ha egyáltalán csatlakozhatnak – az EU-hoz és milyen problémákkal kell szembenézniük az országoknak? Németh Ferenc Balkán-kutató elemzése.

A nemzetközi kapcsolatok elemzői olykor arra is ráveszik magukat, hogy a jelenleg zajló politkai–gazdadági és társadalmi folyamatok alapján – ceteris paribus – a jövőre vonatkozó szcenáriókat állítsanak fel. A Visegrad Insight Western Balkans Futures tanulmánya szintén erre a feladatra vállalkozik: az elemzés 2030-ba repíti az olvasót, és öt forgatókönyv bemutatásával tár az olvasó elé öt, alapjaiban eltérő Nyugat-Balkánt.

Mi történik akkor, ha továbbra is a status quo dominál a térségben? Hogyan hat az országcsoport és az EU kapcsolatára a külső szereplők térnyerése? Eljön-e tíz éven belül a balkáni nirvána vagy esetleg egy sötét jövő vár a térségre? 

A forgatókönyvek különböző változók (EU integráció gyorsulása/lassulása, külső szereplők növekvő/csökkenő befolyása, demokratikus elemek megerősítése/erodálódása) bevonásával adnak képet arról, hogy miként nézhet ki a következő évtizedben a Nyugat-Balkán. Olyanok ezek, mint egy what if (mi lett volna, ha...) típusú film, vagy olyan történetvezetés, ahol a karaktert időközönként választás elé helyezik. Esetünkben a heroikus, ám múltbéli traumáktól korántsem mentes főszereplő

a Nyugat-Balkán, s olyan kérdésekben kell döntést hoznia, mint az EU-hoz fűződő viszonya, a politikai elitjének elszámoltatása vagy akár a civil társadalom megerősítésének lehetősége. 

Annak ellenére, hogy a forgatókönyveket még az ukrajnai háború előtt írták, értéküket ez korántsem vonja kétségbe. Sőt, a szomszédunkban zajló konfliktus néhány forgatókönyv meglátásait megerősítette, s néhány elképzelés megvalósulási esélyeit is képesek vagyunk jobban szemügyre venni.

Lássuk, milyen jövő(k) vár(hatnak) a Nyugat-Balkánra!

A forgatókönyvek: a nirvánától a borúlátásig

Az Erőltetett kéz (Forced hand) forgatókönyvben az EU a bővítéspolitika felgyorsítása mellett dönt, mert csak ez szabhat határt az orosz és kínai terjeszkedésnek a Nyugat-Balkánon. Az alaptézis szerint a térség országainak legfontosabb célja továbbra is a belátható időn belüli uniós tagság elérése marad, amelyet (és azzal egyidejűleg) gazdasági fejlődés követ. 

A Sötét jövő (Dark Future) a jelenleg tapasztalható negatív folyamatok (befejezetlen demokratizálódás, autoriter tendenciák, elégedetlen társadalmak) állandósulásával számol. A külső hatalmak szintén folytatják aktív tevékenységüket: amíg Moszkva továbbra is képes a regionális konfliktusokat kívülről felperzselni (különösen Bosznia-Hercegovinában), addig Peking „gáláns” hitelei könnyen adósságcsapdákat teremhetnek (hasonlóan Montenegróhoz).

A Megfoghatatlan európaizálódás (Elusive Europeanisation) azzal az eshetőséggel számol, amelyben az EU-t annyira lekötik saját problémái, hogy képtelenné válik a demokratizálódás útján tartani a Nyugat-Balkánt. A bővítéspolitika így elveszti ideológiai mivoltát, a folyamat tovább lassul (a kapu azonban még nem zárul be) és csak lényeges geopolitikai veszély fogja azt előmozdítani. 

A Nyugat-Balkán töredezettségmentesítése (Defragmenting the Western Balkans) forgatókönyv idilli képet tár elénk: a térség országai között egyre szorosabbá váló gazdasági integráció hatására a múltban rejlő sérelmek elhalványulnak. Ez pedig képes elhozni a jólétet és megbékélést, valamint megerősíteni a demokratikus folyamatokat.

Az utolsó, Együtt bandukolás (Banding together) fantázianevet viselő szcenárió szerint az egyre gyakrabban bekövetkező válsághelyzetek (koronavírus, környezeti katasztrófák, gazdasági válság), arra ösztönzik a nyugat-balkáni vezetőket, hogy legyenek pragmatikusak és fogjanak össze. A pandémia jó kezdet volt ehhez, amikor Szerbia, illetve Albánia a környező országoknak szolidaritásképpen vakcinákat adományozott, a környezeti problémák pedig mint köztudott, nem ismernek államhatárokat. A regionális együttműködés – például a Nyitott Balkán – fontossága e forgatókönyvben is előtérbe kerül. 

A forgatókönyveket már ismerjük, ámde melyik az a jövőkép, amelynek (részbeli) megvalósulására jelenleg a legtöbb esélye van a térségnek?

Az Erőltetett kéz esete Ukrajnával

Az ukrajnai háború előtérbe hozta annak a lehetőségét, hogy valamiféle – egyelőre nem létező – gyorsított vagy akár könnyített eljárással Ukrajna (továbbá Grúzia és Moldova) szorosabbá fűzze kapcsolatát az EU-val, vagy akár teljesjogú taggá váljon. Azzal is foglalkoztunk már, hogy ezzel szemben miért éppen a Nyugat-Balkán uniós integrációját kellene előtérbe helyezni.

A térség ugyanis már közel húsz éve kapott politikai ígéretet arra, hogy az előírt kritériumok teljesítése után felvételt nyerhetnek az EU-ba, emellett jelentős és sokszor fájdalmas reformokat is végrehajtottak már.

Az Erőltetett kéz az a forgatókönyv, amely – mégha csúnyán hangzik is – pozitív hozadéka lehet az ukrajnai háborúnak. Az EU ugyanis itt ismeri fel, hogy a Nyugat-Balkán inkorporálása kevés energiabefektetéssel járó feladat lenne.

A keleti hatalmak ugyanis továbbra is jelen vannak a térségben: Peking egyelőre gigaberuházásaival, Moszkva pedig informális csatornáin túl az energetika területén,

illetve pár szövetségesén keresztül – köztük a bosznia-hercegovinai Államelnökség szerb tagja, Milorad Dodik által. Ezt pedig – a forgatókönyv alapján – az uniós integráció képes visszaszorítani.

A csatlakozási folyamatok felgyorsításához viszont most EU-nak kellene az elmaradt ígéreteit teljesíteni.

Ezek köré tartozik a csatlakozási tárgyalások elkezdése Albániával és Észak-Macedóniával (egyben a bolgár vétó elhárítása), Koszovó vízumliberalizációja, fejezetek lezárása, illetve megnyitása Montenegróval és Szerbiával, illetve Bosznia-Hercegovina kapcsán átfogó belső reformok pusholása.

Egyelőre viszont nem éppen tűnik úgy, hogy az EU az ukrajnai háború árnyékában tisztában kiemelet prioritásként kezelné a nyugat-balkáni bővítést. Ennek fényében két forgatókönyv szintézise az, ami jelenleg reális lehet az elkövetkező években a Nyugat-Balkánon.

Félúton a Megfoghatatlan európaizálódás és a Sötét jövő között

A nagyhatalmi játszmáknak továbbra is színtere marad a térség: az esetleges orosz térvesztéssel megnőhet Peking súlya (kivéve az energetika területét). Az EU pedig „bizonyította”, hogy egyszerre nem tud több dologra odafigyelni: belső problémái, megosztottságai, illetve a váratlanul fellépő válsághelyzetek (2008-as gazdasági és euróválság, menekültválság, koronavírus-járvány, brexit, ukrajnai háború) mindig háttérbe sodorták a bővítéspolitikát. Ennek eredményeképpen pedig

a balkáni politikai elit és társadalom is egyre enerváltabbá válik, s tovább folytatódik kiábrándultságuk az európai projektből.

Ez pedig inkább negatív képet, mintsem egy prosperáló, demokratizálódó és az EU integráció felé dinamikusan haladó térség képét vetíti előre. 

A két forgatókönyv megvalósulása ellen viszont számos recept áll rendelkezésre. Ahogy a tanulmány is megfogalmazza,

a mainstream európai közbeszéd részévé kell tenni a nyugat-balkáni bővítéspolitikát, egyben fel kell hívni a figyelmet a kelet felől érkező veszélyekre.

Az EU-nak továbbá nagyobb hangsúlyt kell a térségre is helyeznie: gazdasági fókusszal elő kell segítenie a térség strukturális problémáinak megoldását, de egyben meg kell győznie vonakodó, a bővítéssel szemben szkeptikus tagállamait is, hogy miért éri meg éppen most a nyugat-balkáni integráció felgyorsítása.

A jövő sosincs kőbe vésve, és láthatjuk, hogy számos olyan ajánlás áll rendelkezésre, amelyek kis mértékben, de pozitívan változtathatják meg a Nyugat-Balkánra vonatkozó jövőbeli forgatókönyveket. A forgatókönyvek legtöbb hozománya így éppen a figyelemfelkeltés:

intő jelként hívják fel a figyelmet arra, hogy milyen folyamatok állandósulása vagy intenzívebbé válása jelenhetnek veszélyt az EU–Nyugat-Balkán kapcsolatokra.

NYITÓKÉP: Korrupció vagy uniós integráció? – teszi fel a kérdést ez a podgoricai brit nagykövetség által finanszírozott 2009-es plakát. FOTÓ: Tony Bowden / Flickr (CC BY-SA 2.0)