Vasárnap újra Budapesten táncolnak a holtak

2022.05.03. 13:13

Stílusát tekintve egy szinte behatárolhatatlan alakulatról beszélünk, akik Ausztráliában, Melbourne-ben jöttek létre. Két állandó tagja Lisa Gerrard és Brendan Perry volt, ám őket általában több vendégzenész segítette mind koncerteken, mind pedig a lemezfelvételekkor.

Vasárnap újra Budapesten táncolnak a holtak

A zenekar különlegességét leginkább az adja, hogy mediterrán, afrikai, kelta, középkori, és reneszánsz hatások egyaránt jelentős súllyal fedezhetők fel alkotásaikban, de ugyanígy vastagon benne van a Dead Can Dance-ben a post-punk hatása is. Zenéjüket számos filmben használták fel aláfestésnek, ezek közül az egyik legismertebb a Baraka.

A zenekart 1981-ben Brendan Perry alapította Simon Monroe-val és Paul Eriksonnal, majd néhány hónappal később Lisa Gerrard is csatlakozott ütősként és háttérénekesként. Melbourneben azonban nem voltak kifejezetten sikeresek, és mert Ausztáliában akkoriban az underground zenei színtér nem volt elég nagy a nagy álmokat dédelgető zenészeknek, 1982 tavaszán Londonba költöztek Simon Monroe dobos nélkül.

Az első siker pedig nem is váratott sokat magára, Ivo Watts-Russell a 4AD kiadótól felfigyelt a demójukra és lemezszerződést ajánlott nekik. Az együttműködés aztán később is megmaradt, és az 1998-ig mind a hét megjelent Dead Can Dance sorlemezt a 4AD adta ki.

1989-ben Lisa Gerrard Ausztráliába, Brendan Perry pedig Írországba költözött, ám ez a közös munkát lényegében nem akadályozta. Külön érdekesség, hogy Gerrard készítette Hans Zimmerrel a Gladiátor zenéjét, amelyért Golden Globe-díjat kapott, sőt, énekelt Koltai Lajos 2005-ben bemutatott mozijában, a Sorstalanságban is, amelynek Ennio Morricone írta a zenéjét. Bár fennállásuk alatt jelentős sikereket értek el, végül zenei nézetkülönbségek miatt 1998-ban feloszlottak.

Tartott mindez 2005-ig, amikor is egy világ körüli turné, majd pedig 2011-ben egy új lemez, az Anastasis, valamint egy újabb világ körüli turné erejéig ismét újjáalakult a Dead Can Dance, ami akkora lendületet adott, hogy a koronavírus-járvány miatti lezárásokig meg sem állt, s most újult erővel folytatják ott, ahol abbahagyták.

A kultikus zenekar pedig május 8-án vasárnap a Papp László Arénában fog fellépni.

PR-cikk
PR-cikk állandó szerző

Fizetett hirdetés, nem szerkesztőségi tartalom.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek