Elitegyetemen halt bele a beavató „buliba” a belga diák

Szerző: Kósa András
2022.05.03. 20:00

Tizennyolc leuveni egyetemi hallgató áll bíróság elé, mert egy diáktársuk belehalt a perverz rituáléba, amit beavatásként szerveztek neki.

Elitegyetemen halt bele a beavató „buliba” a belga diák

Alig nyitották meg, bizonytalan időre el is napolták a bírósági tárgyalását annak a hatalmas felháborodást kiváltó halálesetnek, ami már 2018-ban történt Belgiumban. (A felháborodás egyik oka egyébként éppen az, hogy maga az eljárás is ilyen sokáig tart.) Mint a Politico belga lap felidézte, a szenegáli szülőktől származó Sanda Dia joggal érezhette úgy, hogy álmai beteljesülni látszanak, amikor felvételt nyert a híres Leuveni Egyetem mérnöki karára.

A világ legrégebbi alapítású katolikus felsőoktatási intézményében (amit ma már nem a katolikus egyház működtet) exkluzív hallgatói klubok is működnek, saját belső szabályokkal. A Reuzegom klub gazdag antwerpeni családok fiait tömöríti, Sanda Dia ennek szeretett volna még a tagjává válni.

Ehhez azonban egy felvételi „procedúrán” kell mindenkinek átesnie, aminek a szabályait a tagok találják ki.

Az elvileg buliról, szórakozásról szóló rituálé azonban egy perverz, tragédiába torkolló őrületté vált Dia és jelentkező társai számára. Mint a későbbi nyomozás adataiból kiderül a több napos „beavatás” utolsó fázisára egy Antwerpenhez közeli kisvárosban, Vorselaarban került sor.

Ennek során Sanda Diának és társainak rengeteg alkohol elfogyasztása mellett többek között élő aranyhalakat kellett megennie, majd olyan pirítóst, amire turmixgépben leölt egér és angolna maradványait kenték. (Emiatt egy állatvédelmi szervezet külön büntetőeljárást indított.) Ezután jeges vízes hordóba kellett bemászniuk, végül nagy mennyiségű halszószt meginniuk.

Utóbbi vezetett közvetlenül a szenegáli származású fiú halálához:

a boncolás szerint a roppant sós ételízesítővel annyi nátrium klorid került a szervezetébe, hogy a már eleve legyengült állapotban lévő kiválasztó szervrendszere felmondta a szolgálatot. Sanda Dia rosszul lett és meghalt, a tizennyolc vádlott pedig

eközben azzal foglalkozott, hogy mobiltelefonjaikról minden később bizonyítékként felhasználható felvételt töröljenek.

A per már csak azért is komoly visszhangot kapott, mert mind Sanda Dia, valamint a vádlottak szülei a legjobb belga ügyvédeket bízták meg. A nyomozás során felmerült az is, hogy a színes bőrű diáknak még durvább „próbákat” kellett végrehajtania mint társainak, de ezt végül nem tudták bizonyítani a hatóságok, így a rasszista indíték nem lett része az eljárásnak.

Mivel viszont a tizennyolc vádlott egyike sem tett beismerő vallomást, az eljáró bíró a kényszerítést-testi sértést is felvette a vádak közé. Ezen azonban Sanda Dia szülei háborodtak fel, mondván az eredetileg emberölésről, mérgezésről szóló vádakhoz képest ez enyhébb büntetést is lehetővé tesz. A per új kezdetének egyelőre nincs konkrét időpontja.

NYITÓKÉP: Sanda Dia, fotó: Youtube

Kósa András
Kósa András Az Azonnali főszerkesztője

A belpolitikán kívül külpolitikával és uniós ügyekkel is szívesen foglalkozik, de természetesen a focihoz is ért. Beszélni legalábbis szeret róla.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek