Egyre biztosabb: Gyurcsány Ferenccel nem lehet kormányt váltani

A baloldal képtelen volt visszanyerni a 2006 után elveszített szavazóik bizalmát, de hogy is lett volna rá képes, olyanokkal a soraikban, akik tevékeny részesei voltak annak, hogy ezek az emberek elpártoljanak tőlük?

A 2006-os őszödi beszéd, az azt követő őszi események, majd a pocsékul sikerült válságkezelő kormányzás hatására a baloldal 2009-re gyakorlatilag elveszítette a korábbi szavazóinak felét, miközben a különböző jobboldali erők közel ugyanennyivel tudták növelni a szavazótáboraik méretét. Amíg a két tömb a 2006-os országgyűlési választáson még fej-fej mellett haladt, addig 2009 óta minden országos választáson a jobboldalhoz köthető (jobboldali, konzervatív, keresztény, szélsőjobboldali) szavazók vannak többen, és az olló is csak nagyon lassan záródik.

A bal és liberális (nincs „vagy”, „és” van véleményem szerint, optimális esetben valami vagy baloldali, vagy liberális) pártok a 2009-2010 körüli mélypontjukról már képesek voltak elmozdulni, azonban még mindig messze vannak a 2006-os eredményeiktől.

Gyurcsány elhíresült beszéde, az őszi események, de még inkább a 2008 és 2010 közötti kormányzás súlyos nyomot hagyott a baloldali és liberális pártokon. Ez mind az európai parlementi-, mind az országgyűlési választásokon egyértelműen kirajzolódik.

Mit látunk az ábrán? A magyarországi EP-választások eredményeit 2004 és 2019 között. Talán ez a legrelevánsabb mutató, hiszen itt a pártok hellyel-közzel külön listákon indulnak, maximum olyan együttműködések voltak, mint a Fidesz és a KDNP, az Együtt és a Párbeszéd, vagy az MSZP és a Párbeszéd között, de olyan szintű összefogás nincs, mint volt 2014-ben és 2022-ben.

Nem árt rögtön tisztázni: ki számít a jobboldali és ki a baloldali tömbhöz?

2004-ben a Fidesz, MDF, MIÉP az előbbihez, az MSZP-SZDSZ utóbbihoz. 2009-ben a Fidesz, az MDF és a Jobbik a jobboldalhoz, az MSZP, SZDSZ, LMP a baloldalhoz, igaz az akkori LMP jóval távolabb állt még a baloldaltól, mint most. 2014-ben a Fidesz és a Jobbik a jobboldalhoz, az MSZP, DK, Együtt-P, LMP a másikhoz.

2019-ben a Fidesz és a Mi Hazánk a jobboldalihoz, a DK, Momentum, Jobbik, MSZP-P, LMP az utóbbihoz. A 2019-ben megmaradt Jobbik szavazók már nagyjából betagozódtak a baloldali tömb alá, a Kétfarkú Kutyapárttal pedig szándékosan nem számoltam, ők nagyjából egyik oldalon sem állnak, illetve nem is voltak részesei a 2022-es ellenzéki összefogásnak.

Mi következik ebből?

2004-ben is jelentősen többen voltak azok, akik alapvetően önmagukat jobboldalinak-konzervatívnak-nemzetinek identifikáló pártra szavaztak. Az, hogy 2006-ban a baloldal és a liberálisok egálba tudtak kerülni, leginkább a Fidesz elrontott kampányának volt köszönhető.

Az őszödi beszéd óta pedig döbbenetesek lettek a különbségek, a baloldal azóta képtelen magához térni, 2009 és 2022 között minden országos választáson többen szavaztak jobboldali pártokra, mint baloldaliakra

(jelenleg irreleváns, hogy mit gondolunk a hatósági áras Fidesz jobboldaliságáról, vagy a TSZ-eket visszahozni kívánó Mi Hazánkról, ha ezek a pártok így azonosítják magukat, az egyszerűség kedvéért tegyünk mi is így).

Az MSZP egykori, 2006-os szavazóinak egy jelentős része a Fideszhez, egy másik pedig a mindenkori szélsőjobboldalhoz csatlakozott, amit 2009 és 2018 között leginkább a Jobbik, azóta pedig a Mi Hazánk képvisel. 2006-ban a MIÉP-Jobbik nevű pártszövetség 119 007 listás szavazatot gyűjtött, négy évvel később 855 ezren szavaztak a Jobbikra, naivitás lenne azt gondolni, hogy ennyire rövid idő alatt megnégyszereződött volna a szélsőjobboldali, rasszista-antiszemita emberek száma Magyarországon.

A Jobbik – és idén a Mi Hazánk is – azokon a vidéki településeken tudott erős lenni, melyek korábban szocialista fellegvárak voltak. A baloldal ezt a hagyományos, vidéki munkásosztályt veszítette el, akiket részben a szélsőjobboldali pártok, részben a Fidesz-KDNP nyert meg magának.

De az elmúlt évtizedben milyen ajánlatot is tett a hazai baloldal, a munkásosztálynak? Mit mondtak ezek a pártok ennek a rétegnek, amiért azoknak rájuk kellett volna szavaznia? Egyáltalán nem meglepő, hogy a jelenlegi ellenzék a főváros és néhány nagyobb város értelmiségi rétegén túl, gyakorlatilag senkit sem tudott megszólítani érdemben, világos és egyértelmű üzenet nélkül nehéz is. A Fidesz ezzel szemben egykulcsossá tette az adót, és a korábban kétkulcsos, bizonyos jövedelem felett 32 százalékos szja-t fizető munkából élő emberek levegőhöz jutottak.

Személy szerint több olyan emberrel is beszéltem, akik emiatt és az ellenzéki adóemelésétől való félelme miatt szavaznak a kormánypártokra. Nem tisztem eldönteni, hogy ez helyes logika vagy sem, de talán nem ártana, ha a baloldal nem fentről próbálná oktrojálni a nézeteit a választókra, hanem igyekezne meghallgatni azok hangját, félelmét, panaszait.

Én értem, hogy a budai elitnek az LMBTQ-jogok és a női kvóták a felsővezetésben a fontos kérdések, de azt sem árt látni, hogy a budai elittel nemhogy kormányt nem lehet váltani, de a kétharmadot sem lehet megállítani.

Ezek a baloldali pártok olyan szinten tűntek el egyrészt vidékről, másrészről a hagyományos kék galléros munkások mellől, hogy már azokat sem ismerik, akiket képviselni szeretnének, akiknek a szavazataikra hajtanak. A bérből és munkából élő embereket megcélzó üzenetekre lett volna szükség, ilyen üzenet lehetett volna például az szja eltörlése, a radikális adócsökkentés ígérete, ezekkel láthatóan lehetett volna eredményt elérni, ám ez nem történt meg. Janit, a kőművest pont nem érdekli az Európai Ügyészség, de a transznemű mosdók ügye sem hozza lázba, őt az érdekli, hogy a havi bruttó 350-ből ne vonjon le 118-at az állam, csak 50-et.

Valós alternatíva kéne a munkásosztálynak

Jellemző, hogy ezek a pártok és a hozzájuk társuló megmondóemberek mennyire nem ismerik a saját országukat. Jó példa erre a koronavírus-járvány, akkor sem tudták elfogadni, hogy a „mucsai parasztok” miért nem mennek home officeba, s kérték őket számon, nevezték őket „nagymama gyilkosnak”, csak éppen a junior sales managerek nem értették, hogy bizony az ács meg a gyári melós nem tud otthonról dolgozni. A Mi Hazánk megértette, a választók meg is jutalmazták őket. Szabó Tímea nem értette meg, és tulajdonképpen a választók meg is fogadták a tanácsát, amit épp az Azonnalinak mondott el.

Főleg a vidéki munkások többsége 2006 és 2010 között kiábrándult a baloldali pártokból, de az igazság az, hogy ezek a baloldali pártok 2010 óta semmivel sem tudtak előrukkolni, amivel ismét elnyerhették volna ezeknek az embereknek a bizalmát.

Gyurcsánnyal persze nehéz is. Egészen biztos vagyok benne, hogy amíg ő része az ellenzéknek, addig soha nem fognak választást nyerni.

Egyszerűen a 2006 és 2009 közötti időszak túlzottan is rossz emlékű, és a Fideszhez közeli média is tesz róla bőven, hogy ne feledkezzünk meg róla.

Nem csak az EP, hanem az országgyűlési választásokon is látszik mindez. Ahogy fentebb is írtam, a két tömb 2006-ban még fej-fej mellett állt, majd következett a következő négy év, és a baloldal gyakorlatilag megszűnt létezni, és mindaddig nem is fog magára találni, amíg nem lesz képes valós alternatívát nyújtani a vidéki és munkásosztályhoz tartozó szavazóknak.

Látható, hogy ez egy zéró összegű játszma, mivel a szavazópolgárok és a választásra hajlandó polgárok száma is véges, a két nagy tömb leginkább csak egymástól tud szavazókat elvenni. A jobboldal gyakorlatilag a mai napig Gyurcsány tragikus kormányzásából és ellenzéki szerepvállalásából él, az ő kormányzása alatt lett közel 1,3 millió korábbi baloldali szavazóból Fidesz és Jobbik szimpatizáns, ebből pedig legalább 7-800 ezer ember továbbra is a jobboldali vagy szélsőjobboldali pártokra szavaz az ábra alapján. Ahogy a fentinél, úgy itt sem árt tisztázni, hogy mikor, ki számított bal, és jobboldali szavazónak.

2006-ban a Fidesz, az MDF és a MIÉP-Jobbik alkották a jobb, az MSZP-SZDSZ a baloldali tömböt. 2010-ben a Fidesz, a Jobbik és az MDF voltak az egyik, az MSZP és az LMP a másik oldalon. 2014-ben a Fidesz és a Jobbik állt szembe a baloldali összefogással és az LMP-vel, míg a 2018-as Jobbikkal úgy számoltam, hogy szavazóik kétharmada tartozott a jobboldali sávhoz, egyharmada pedig a másikhoz, hiszen az látható, hogy az egykori nemzeti radikális párt 2022-re korábbi szavazóinak maximum harmadát tudta megtartani, a másik kétharmad vagy a kormánypártokhoz, vagy a Mi Hazánkhoz vándorolt.

Mind az idei, mind a korábbi választásokból kirajzolódik, hogy a baloldal képtelen volt visszanyerni a 2006 után elveszített szavazóik bizalmát, de hogy is lett volna rá képes, olyanokkal a soraikban, akik tevékeny részesei voltak annak, hogy ezek az emberek elpártoljanak tőlük?

Az ellenzék térfelén teljes megújulásra van szükség, az a minimum, hogy a 2010 előtti figurákat végleg el kellene felejteni, ezzel talán az elveszített bizalom részben helyreállítható, ezt követően pedig lehet meggyőzni a vidéken élő embereket, hogy miért is jobb opció ez, mint a Fidesz. Segítek, nyugatról importált újbaloldali, progresszív jelszavakkal mindez nem fog menni.

Hozzászolnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!