A levélszavazatok megsemmisítését követeli Márki-Zay

2022.03.31. 12:28

Marosvásárhely közelében ugyanis félig elégetett, kidobott levélszavazatokat találtak egy szeméttelepen.

A levélszavazatok megsemmisítését követeli Márki-Zay
„Most megfogtuk őket: kidobott szavazólapokat találtam Erdélyben, egy Marosvásárhely melletti hulladéklerakatban. Mindig is tudtuk, hogy csalnak a választáson, de most mindenki láthatja, hogy milyen eszközökkel”

– írja Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje abban a Facebook-posztjában,

amiben azt követeli, hogy semmisítsék meg az összes határon túli levélszavazatot.

 Márki-Zay szerint a Fidesz annyira retteg a vereségtől, hogy „szó szerint szemetet akartak csinálni a választói akaratból”.

A hódmezővásárhelyi polgármester azt ígéri, az ellenzék jogászai már dolgoznak az ügyön és „elmegyünk a falig”, mert „a Fideszt és Orbánt nem hagyjuk többé csalni” – fogalmazott.

Rövid bejegyzését úgy zárja, hogy a csalást csak úgy lehet megakadályozni, hogyha a választók elmennek szavazni és „elzavarja ezeket a csalókat”, ezért a választáson való részvételre buzdítja híveit.

Mint ismert, csütörtök reggel egy román újságíró egy Marosvásárhelyhez közeli szeméttelepen

félig elégetett, kidobott levélszavazatokat talált. 

A határon túli magyarok ugyanis levélben szavaznak és csak pártlistára – a felvételek szerint kizárólag nem Fideszre leadott szavazatokat találtak a szeméttárolóban. Egyelőre nem tudni, hogy kik és miért dobhatták ki a levélszavazatokat.

Az Azonnali az ügyben megkereste mind a Nemzeti Választási Bizottságot, mind a Nemzeti Választási Irodát, illetve az Erdélyben levélszavazatokat kezelő szervezetek – amennyiben válaszolnak, természetesen közölni fogjuk.

NYITÓKÉP: Márki-Zay Péter az ellenzék március 15-i kampányeseményén. FOTÓ: Malatinszky Dávid 

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek