Elmaradhat a budapesti V4-es találkozó, újabb lengyel kormánypárti politikus bírálja Orbánt

2022.03.28. 10:58

Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes szerint Orbán rövidlátóan kezeli az ukrajnai helyzetet, és elképzelhető, hogy elmarad a V4 védelmi találkozó.

Elmaradhat a budapesti V4-es találkozó, újabb lengyel kormánypárti politikus bírálja Orbánt

Hétfő reggel a lex TVN-nel ellehetetleníteni próbált TV24-en adott interjút Marcin Przydacz, a lengyel külügyminisztérium helyettese.

A korábban külpolitikai elemzőként dolgozó Pryzdacz az interjúban arról beszélt, hogy

szerinte Orbán Viktor magyar miniszterelnök hibát követ el azzal, hogy rövidlátóan kezeli az ukrajnai helyzetet.

„Véleményem szerint Orbán Viktor hibát követ el, amikor ilyen politikát folytat Ukrajnával és Oroszországgal szemben. Szerintem ez egy rövidlátó politika, valószínűleg belpolitikai ügyek és a kampány miatt” – fogalmazott a lengyel külügy helyettese, majd a cseh védelmi miniszter, Jana Černochová pénteki kijelentésére utalva – amikor a cseh miniszter azt írta Twitterén, nem vesz részt személyesen a V4 védelmi találkozón a magyar kormány politikája miatt – elmondta,

a cseh hozzállás miatt lehet nem is rendezik meg Budapesten a két naposra tervezett V4-es védelmi miniszteri találkozót.

Przydacz megismételte Andrzej Duda lengyel elnök vasárnapi nyilatkozatát, amiben Duda azt mondta, hogy több ezer ember halálával szemben nehéz megérteni Orbán Viktor politikáját, bár Duda megengedően úgy fogalmazott: Orbán nehéz helyzetben van, „mert nem ő vezette a magyar államot abba az állapotba, hogy gyakorlatilag teljesen Oroszországtól függ”.

Ezenkívül Przydacz kiemelte, nem feltétlenül kell mindenben egyetérteni a szövetségeseknek az Európai Unióban. Mint arra emlékeztetett, nem mindig értenek egyet Németországgal sem, most pedig Magyarország esetében merül fel ez a véleménykülönbség.

Az interjúban a lengyel külügy helyettesét arról is megkérdezték, támogatja-e még, hogy a NATO békemissziót küldjön Ukrajnába, ő a kérdést kikerülve arról beszélt, hogy a békemissziót a kijevi kormány kezdeményezheti Zelenszkij elnök meghívására, majd hozzátette

jelenleg az ukrán fél döntései miatt a békemisszió kérdését felfüggesztették, 

bár szerinte ez a jövőben változhat, és 2-3 héten belül visszatérhetnek a kérdésre.

Ugyanakkor Przydacz hozzátette, Lengyelország nem szeretné, ha az ukrajnai konfliktus befagyna és állóháborúra kerülne sor.

Arról, hogy az Orbán-kormány orosz politikája milyen surlódásokat vált ki a V4-en belül és a lengyel–magyar kapcsolatokban, korábban ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

NYITÓKÉP:Orbán Viktor miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő találkozója a Karmelita kolostorban 2020. november 26-án. FOTÓ: Vadnai Szabolcs Zoltán / kormany.hu

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek