Kondor Vilmos felült a nosztalgiavonatra, és jól áll neki

Részben a rendszerváltás idején játszódó regénnyel tér vissza Ferenczy nyomozó történteihez Kondor Vilmos. De meg lehet-e menteni egy sorozatot, ami ilyen furcsa irányt vett az előző kötetben?

Az előző évtized egyik legvalószínűtlenebb és legértelmetlenebb irodalmi eseménye volt Kondor Vilmos és Kemény Zsófi közös regénye. Ha valaki lemaradt róla: a magyar krimi újraélesztője (Bűnös Budapest-sorozat) és a főleg az előző évtizedben népszerű slammer közös folytatást írtak egy-egy regényükhöz.

Ez Kemény Zsófi esetében a hazai kritika által is szétszedett, Budapestre véres forradalmat vízionáló szerelmes regénye, a Rabok tovább volt; míg Kondor esetében a szerző első napjainkban játszódó krimije, A bűntől keletre. Ez utóbbi egy fontos könyv, legalábbis nekem:

megmutatta, hogy bizony lehet igényes, napjainkban játszódó, és közben politikai jellegű problémára felhúzott krimit csinálni itthon.

Hogy és hogy nem, valahogy úgy alakult, hogy ez a két könyv közös folytatást kapott egy négykezes formájában (Értetek teszem), ami nem sült el olyan jól, legalábbis szerintem – írtam is róla hosszabban. Mindig is érdekelt, hogy egy ilyen, kevésbé sikerült folytatás után meg lehet-e menteni egy könyvsorozatot. Most nem Kemény Zsófiéra gondolok – bár az is érdekes lehetne –, hanem Kondoréra, aki egy ígéretes kortárs krimisorozatot engedett el ezzel a nagyon furcsa középső kötettel.

Az elmélkedés ez esetben nem hipotetikus, hiszen Kondor tavaly megírta a harmadik könyvet Ferenczy nyomozóval a főszerepben.

Az Örvényben merész húzással majdnem teljesen elfelejti az előző könyv történéseit – ahol egy ponton emlékeim szerint már NATO-bombázás fenyegette a forradalmi káoszba süllyedő Magyarországot –, és egy egész más dologra ültet fel minket: a nosztalgiavonatra.

Hányszor elmúlt már

Meg kell mondanom, hogy Kondor könyveinek borítói a Librinél (az Agave Könyvektől váltott ide még az előző évtized elején) nekem kevésbé tetszenek – a Szent Korona-trilógia harmadik darabját jórészt ezért nem olvastam el sosem –, de az Örvényben borítója még ezeken belül is egy kifejezetten generikus, semmit sem ígérő darab. Meg is mutatom:

A fülszöveg már kecsegtetőbb: a három könyv óta kitartóan, de egyre sikeresebben ital- és egyéb függőségi problémákkal küzdő Ferenczy nyomozót a forradalom után a Balaton északi partjára száműzik, ahol belebotlik egy ügybe, ami kapcsolatban állhat azzal, ami az akkor friss rendőr Ferenczyvel ugyanezen a környéken 1989-ben történt. Érdekes egyébként, hogy az elmúlt évtizedben feléledő magyar krimiben a Balaton egyre prominensebb szerepet kap, csak a példa kedvéért itt vannak Szlavicsek Judit könyvei, vagy Zajácz D. Zoltán könyve, a Véres Balaton.

A két idősíkot párhuzamosan ismerjük meg. A jelenben csordogál valamiféle nyomozgatás, meg Ferenczy elég nyomorúságos élete (amiről leginkább Ricky Gervais After Life c. sorozata juthat eszünkbe, vagy hát nekem az jutott).

A múltban pedig kibomlik egy nagyon személyes történet, amiről a kezdetektől fogva tudjuk, hogy nagyon fájdalmas nyomozónknak.

Emellett pedig persze érkezik a nosztalgia minden mennyiségben. Nem is a klasszikus „szocialista Balaton”-nosztalgia, hiszen hiába krimi, olvasás közben nem csak ezeket a sorokat írva jut eszembe, hogy újranézzem mellé az Eötvös Csöpi-filmeket. A klasszikus Kádár-kori Balaton megidézése azért mégiscsak megágyaz annak, hogy Kondor a fő témájáról, a rendszerváltásról beszéljen.

De újra vár

Mert ez a nosztalgiázás első sorban erről szól:

a múltban játszódó történetszál fontos eseményei nagyon kézenfekvően mindig a rendszerváltás egy fontos eseményének napjára esnek.

Nincs ezzel egyébként baj, hiszen Kondor szépen végigvezet minket így mind a történeten, mind a rendszerváltáson, és mindemellett a jelenben játszódó történetszálban is – ha nem is expliciten, de impliciten mindenképpen – mind a főszereplő, mind rajta keresztül az író kommentálja mindezt.

Egy baj van: hogy nem a könyvsorozat alternatív jelenét kommentálják, ahol az előző könyvben volt egy fegyveres felkelés a kormány ellen, hanem a miénket, ahol meg nem volt.

A valódi jelenünkben teljesen érthető dolog a rendszerváltás hiábavalóságán meg az emberek passzivitásán keseregni, vagy ha nem is keseregni, rámutatni ezekre a dolgokra. Számos olyan alkalom volt, amikor Ferenczy gondolt egy ilyesmit, én meg arra gondoltam, hogy ember, hát nálatok épp most volt egy fegyveres forradalom…

…ami alig kap bármiféle említést, lezárást, leginkább talán „jobb azt a könyvet elfelejteni”– alapon. Ahogy egy ponton elhangzik: „A fővárost a forradalom csak kis időre billentette ki megszokott kerékvágásából, októberre már mindenki túl volt mindenen, és folytatta az életét.” Hát így van valahol ezzel ez a könyvsorozat is.

A legjobban ez ott jön ki, amikor Ferenczy volt kollégájával, Blász Lajossal találkozik, és ebbe a párbeszédbe bonyolódnak:

– Tudja, Ferenczy, hogy melyik magyar politikus mondta meg a tutit?

– Haza és haladás, e kettő…

– Lófaszt. „Tetszettek volna forradalmat csinálni.” Antall megmondta. Ezért még azt a parókát is elnézem neki. Négy szó, Ferenczy, négy kurva szó, minden benne van.

(...)

– Hát, ha egyszer ilyen összemutyizott, összegányolt alapokra van építve a magyar demokrácia, akkor mégis mit csodálkoznak, hogy olyan könnyű lebontani? Le se kell bontani, elég egy kiadósat rúgni bele, aztán magától összedől, a romokból meg lehet toratlá… totlarátis…

– Totalitárius…

– Ne javítson ki.

– Elnézést.

– Na, egy olyan diktatúrát építeni.

Mivel semmit nem tudunk meg arról, mi történt a politikában a könyv jelenében igenis valóságosan megtörtént forradalom óta, ezek a részek – és jó sok van belőlük – praktikusan úgy működnek leginkább, ha elfelejtjük az előző könyvet. De igazából az első könyvet is, ahol meg meggyilkolták a miniszterelnököt, és emlékeim szerint a működő pártokat is körülrajzolta valamennyire a szerző.

Kondor azért megtartja (kölcsönveszi) az Értetek teszemben megismert fiatal rendőrt, Lengyel Rékát – teljesen érthetetlen, hogy miért, hiszen már ott sem volt értelmezhető dinamika Ferenczy és közte, és ez valójában most sincs így szerintem, némi változtatással minden gond nélkül kihagyható lett volna a történetből a karakter.

Szóval a könyvsorozat mint könyvsorozat legalábbis ambivalens lesz, kicsit olyan, mint a Star Wars-folytatástrilógia, ahol minden következő részben az előzőt próbálták széttrollkodni.

Járja a táncát a vízen a fény

Mindezek egyébként mellékes kis bosszúságok, kicsit azt is mondhatjuk, hogy a kákán is inkonzisztenciát kereső, szőrszálhasogató olvasó-kritikus nyöszörgései. Én jobban szerettem volna, ha valahogy szépen van elrendezve, elsimítva ebben a könyvben ez az egész vonatszerencsétlenség, ami 2018-ban megjelent.

Ezen túllépve azonban újra úgy tudtam élvezni Kondort, mint fiatalkoromban, amikor remek párbeszédeivel, emlékezetes mellékszereplőivel odaragasztotta a könyvet a kezemhez, még mielőtt bármiféle krimiszálat elkezdett volna felvázolni, az már csak hab volt a tortán, hogy az is jó.

Az Örvényben ilyen szempontból ismét remek, nagyon jól felrajzolt a Ferenczy múltjában lévő konfliktus,

igazából jól passzol mellé a jelenben lévő minimalista és realisztikus nyomozás. Ugyan vannak – főleg az 1989-es szálon – olyan párbeszédek, amelyek néha kicsit a közhelyes giccsbe hajlanak fiatalosch hangvételük okán, de simán kárpótolnak ezért a más helyütt meg kifejezetten brilliáns párbeszédek, a jól megrajzolt karakterek és az élő, lélegző miliő.

Nagyon pozitívan csalódtam most Kondor Vilmosban, bár az is igaz, hogy a sorozat előző könyve után nem voltak az egekben az elvárásaim. Nem tudom, van-e még történet Ferenczy nyomozóban, de most úgy vagyok vele, hogy olvasnám.

Olvasnál valami jót? Könyves Kálmán segít!