„Fontos menekültügyek! Akiket a tájékozatlan törökbálintiak migránsoknak néztek, valójában diákok”

Szerző: Aradi Péter
2022.03.04. 10:25

A törökbálinti fideszes alpolgármestere, Géczy Krisztián máris kellemetlen magyarázkodásra kényszerült az ukrajnai menekültek miatt. A városban állítólag migránsokat láttak, de az alpolgármester szerint ez nem igaz. Akiket a törökbálintiak migránsoknak néztek, valójában diákok, és csak a háború elől menekültek.

„Fontos menekültügyek! Akiket a tájékozatlan törökbálintiak migránsoknak néztek, valójában diákok”

Törökbálint fideszes polgármestere, Elek Sándor március 2-i bejelentése szerint eddig 66 menekültet fogadott be Törökbálint, azonban mint megint látható, a kormány korábbi menekültellenes kampánya olyannyira megtette a hatását, hogy az alpolgármesterének, Géczy Krisztiánnak a Facebookon kellett magyarázkodniuk miattuk.

A város jegyzői koordinátora, Berkesi István pedig egy levelet is körbeküldött a környék egyesületeinek, hogy legyenek olyan kedvesek, tájékoztassák az egyesületük, szervezetük tagjait, itt és most nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy mint levelében fogalmaz,

nem migránsokról van szó, hanem háború elől menekülő, segítségre szoruló embertársainkról.

„A határon átmenekülve nincs különbség menekült és menekült között. Kötelességünk mindenkin segíteni” – teszi hozzá Berkesi. „Ők is a háború miatt hagyták el Ukrajnát, s egy hátizsákkal a hátukon érkeztek Magyarországra. Ők is fedél nélkül maradtak, ellátás nélkül, kilátástalanul” – magyarázza az Azonnali birtokába került levelében a jegyzői koordinátor.

Most mondhatnánk azt, hogy ezt teljesen nyilvánvaló, evidens dolog. Akkor mégis miért érzi fontosnak a fideszes vezetés, hogy erről mindenkit meggyőzzenek? Hát, azért, mert Törökbálintra többek között afrikai származású, de Kijevben tanuló,

zömében ghánai és nigériai születésű fiatalok érkeztek.

„Közülük többen néhány hónap múlva vizsgáztak volna, s lettek volna orvosok” – magyarázza a jegyző.

Nagyon hasonló bejegyzést volt kénytelen írni az imént említett Géczy Krisztián, a város alpolgármestere is, aki egyébként azzal vált ismertté, hogy a Magyar Nemzetben panaszkodott arról, hogy szerinte a saját gyerekének az iskolája, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium is érzékenyítőprogramokat szervez a diákjainak.

„Fontos menekültügyek!” – kezdi Géczy a bejegyzését. „Több helyről is értesültem, értesültünk arról, hogy ellentmondásos információk láttak napvilágot arról, hogy migránsok vannak a Munkácsy Mihály Művelődési Házban elszállásolva. Ez a hír nem igaz, aki ilyet terjeszt, az csak információ hiányában teheti ezt” – magyarázza Géczy, aki ezután elmondja, hogy akiket a tájékozatlan törökbálintiak migránsoknak néztek, valójában diákok.

„Tisztelettel kérek mindenkit, hogy

ne higgyen a sok-sok butaságnak és ha bármi kérdése van keressen meg nyugodtan.”

Ahogy a város polgármestere, Elek Sándor írta egyébként, Törökbálintra március elsején érkeztek meg az első menekültek, és mint posztjában fogalmaz, „a harminc, zömében ghánai, nigériai születésű és Kijevben tanuló fiatal megfelelő szállást, ellátást és orvosi segítséget kapott”. Egy nappal később, március 2-án már 66 menekültet szállásolt el a város.

A magyar kormány egyébként már február 24-én, csütörtökön, az orosz-ukrán háború kitörésének napján rendeletben kihirdette, hogy minden Ukrajna felől érkező ukrán állampolgárt, vagy jogszerűen az országban tartózkodó, harmadik országbeli polgárt beengednek, és ideiglenes védelmet biztosítanak számukra.

Orbán Viktor aztán legutóbb, március 3-án, csütörtökön a magyar-ukrán határ mellett fekvő Beregsurányban járva is azt nyilatkozta, hogy Ukrajnából Magyarországra érkező menekült ember ellátatlanul nem marad.

A harmadik országbeli menekültekkel kapcsolatban Orbán egyenesen úgy fogalmazott, hogy

szívesen is látja őket, és azt is biztosítja, hogy befejezhetik itt a tanulmányaikat.

Mindez azok után meglepő fordulat, hogy Orbán 2015 elején, a párizsi terrortámadások utáni párizsi megemlékezésen arról beszélt az M1 tudósítójának, hogy Magyarország szerinte nem akar tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között.

„Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani” – mondta Orbán, ezzel pedig kezdetét vette a migránskampány.

NYITÓKÉP: Elek Sándor egyeztet / Facebook

Aradi Péter
Aradi Péter Az Azonnali újságírója

Szeret futni, írni, olvasni, utazni. Mindenhol és mindenben leginkább az érdekli, ami így vagy úgy, de nagyon csúnyán elromlott.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek