A Momentum is teljesíti Márki-Zay kérését, roma politikust tesznek a listára

Szerző: Fekő Ádám
2022.02.15. 07:24

A párt roma programjának kidolgozásában is részt vett Lőcsei Lajos kap befutó helyet.

A Momentum is teljesíti Márki-Zay kérését, roma politikust tesznek a listára

A minimum nagy meglepetésnek mondható Jobbik után úgy tűnik, megoldódni látszik az ellenzék listakérdésének egyik legtöbb vitát hozott része, és a Momentum és helyet szorít roma származású politikusnak a listáján. Donáth Anna Pártelnök a Telexnek hétfőn adott interjújában már jelezte, hogy belemennek Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt kikötésébe,

kedd reggel pedig Facebookon jelentette be, hogy Lőcsei Lajos kerül befutó helyre. 

Lőcseit nem civilként támogatja a párt, ugyanis ő a Momentum roma stratégiáért felelős politikusa, aki Donáthtal, Kerpel-Fronius Gáborral együtt részt vett a párt roma programjának megírásában is. 

Tulajdonképpen az a meglepő, hogy Lőcsei első körben nem kapott befutó helyet a Momentumtól, hiszen a programban is szerepel, hasonló célok megfogalmazása, mint Márki-Zay Péteré. 

„Kinyitjuk kapuinkat és szorgalmazzuk a roma származású jelöltek elindulását a parlamenti választások során, önkormányzati választásokon és egyéb választásokon”

 áll benne.

Annyira azért szorgalmazták, hogy ő indult Heves harmadik számú választókerületében, de az ellenzéki előválasztáson csak a második helyen végzett az MSZP-s Korózs Lajos mögött.

A Párbeszéd már javasolta kvótától függetlenül Berki Sándort tette a listájára, ő a párt etnikai és kisebbségi referense is, a Jobbik pedig Varga Ferencet jelölte. Utóbbival készült interjúnk ide kattintva olvasható.

KIEMELT KÉP: Donáth anna / Facebook

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek