Gyurcsány Ferencről, a jogállamról, a jobboldalról és a politikai értésről

Csizmadia Ervin

Szerző:
Csizmadia Ervin

2022.01.20. 15:01

Ne csak azt gondoljuk végig, hogy mennyire jó a jogállam gondolata, de azt is, hogy hogyan lehetne erre hatékonyan megtanítani azokat, akik ebben nem vagy nem úgy hisznek, mint mi.

Gyurcsány Ferenc friss bejegyzésében a következőket olvashatjuk:

„Én hajlok arra, hogy elfogadjam: az emberek többsége gyarló. Kisebb, nagyobb hibával él. Én is, mi is. Ezért kell a hatalmat ellenőrizni, számon kérni, mert személyes garancia nincs, csak intézményes garancia lehet. Ezt jogállamnak hívják. Vagy ilyesmi. Azért is javaslom, hogy szavazzanak Márki-Zay Péterre és az ellenzékre, mert itt még ezt értik. Ott már nem. Ne emberi hiba irányítsa az országot, hanem erény. Erre most csak ezen az oldalon van esély”.

Van ugyan ellentmondás aközött a tétel között, hogy az ellenzék is rendelkezik hibákkal és aközött, hogy „ne emberi hiba irányítsa az országot, hanem az erény”, de e rövid kis írás szempontjából ez mellékes.

Ennél érdekesebb az a megállapítás, ami az értésre vonatkozik.

E szerint a jogállamot (mint a személyes garanciát felülíró intézményes garanciát) az ellenzéki térfélen „még értik”, ezzel szemben a kormányzati térfélen már nem.

Ennek kapcsán talán érdemes elmélkedni az értés szeréről. Merthogy ha jobban megnézzük: tele vagyunk nem-értésekkel. Értem én, hogy a volt miniszterelnök szeretné, ha lenne egy konszenzuspont (a jogállam), amit minden oldalon ugyanúgy értelmeznek. Erre két dolgot mondhatunk.

Az egyik, hogy a rendszerváltás utáni harminc év nagy részében nem volt ilyen konszenzuspont. Talán a legelején, az, hogy a demokrácia jobb, mint a diktatúra. Amint azonban elmúlt az átmenet eufóriája, a társadalom nagy része (beleértve minket elemzőket is), már nemigen talált ilyen közös pontokat.

Gondoljunk csak arra, hányan szorgalmazták már a 90-es években, hogy legyen „demokratikus minimum”. Aztán jött az, hogy legyen „liberális minimum”, sőt eljött a „nemzeti minimum” vágyának kora is.

És – csodák csodája – egyikből sem lett semmi, sőt az egyes minimum-igények bejelentése csak növelte a harci kedvet azokban, akik az adott minimum lényegével nem értettek egyet.

A másik viszont, amit mondhatunk, hogy aki komolyan szeretné, hogy mindenki értse, amit ő jónak, fontosnak, erényesnek gondol, ahhoz rendeljen épkézláb – hogy is mondjam – „megvalósítási stratégiát”. Nem elég ugyanis megfogalmazni, mi lenne jó és üdvös.

Az, hogy a jogállamot mindenki értse, szép cél, de a kimondása nem elég. A demokráciában nélkülözhetetlen a tanulási, sőt a tanítási mozzanat. A tanítást most nem iskolai, tananyagszerű értelemben véve, hanem úgy, hogy amit értékesnek gondolunk, azt megpróbáljuk komolyan elterjeszteni s ehhez módszerek és eljárások sokaságát alkalmazzuk.

Az adott témában ez azt jelenti, hogy nemcsak azt gondoljuk végig, hogy mennyire jó a jogállam gondolata, de azt is, hogy hogyan lehetne erre hatékonyan megtanítani azokat, akik ebben nem vagy nem úgy hiszenk, mint mi.

S itt visszatérhetünk az értés szerepéhez. Nem kétséges ugyanis, hogy az a tábor, amelynek egyik vezetőjeként Gyurcsány Ferenc a jobboldal jogállammal kapcsolatos „nem értését” regisztrálja, nos, ez a tábor maga sem ért egy sor dolgot abból, ami pedig a másik oldalnak fontos.

Nem érti például a jobboldal társadalom- és történelemfelfogását.

Azt szeretné, ha jobboldalon is értenék a jogállamot (ki ne szeretné), de a politika már csak olyan, hogy az egyik nem értés mellett ott a másik is, és ne gondoljuk, hogy a jobboldal a saját maga által adott történelemfelfogást ugyanígy ne kérné számon a bal- és a liberális oldalon.

Mivel azonban sem a jobb-, sem a baloldal nem fordít elég figyelmet a fent említett eljárásokra és tanítási metódusokra, esély sincs arra, hogy ezek az értékvilágok közeledjenek egymáshoz. Sőt, éppen az ellenkezője történik: távolodásnak vagyunk a tanúi. Félő, hogy erre a távoldásra nem megfelelő gyógyír a volt miniszterelnök erény-projektje vagy az ellenzéki miniszterelnök szeretet-országa.

Descartes mondását („gondolkodom, tehát vagyok”) így aktualizálnám és módosítanám: vagyok, tehát nem csak azt nézem, hogy ellenfelem mit nem ért, hanem azt is, hogy én mit nem értek ellenfelemből.

A kettő együttes alkalmazása már egész közel vihet egy hatékony stratégiához.

Hozzászólnál? Vitatkoznál vele? Írj nekünk!

Csizmadia Ervin
Csizmadia Ervin Vendégszerző

Politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek