Parancsba adta a kazah elnök a hadseregnek, hogy figyelmeztetés nélkül lőjenek a tüntetőkre

Szerző: Renczes Ágoston
2022.01.07. 11:18

Tokajev reggel bejelentette, hogy visszaállt az alkotmányos rend, de úgy tűnik, a zavargások folytatódnak.

Parancsba adta a kazah elnök a hadseregnek, hogy figyelmeztetés nélkül lőjenek a tüntetőkre

Péntek délelőtt beszédet intézett az országhoz Kaszim-Zsomart Tokajev elnök, amiben a Ria Novoszty és az Interfax orosz hírügynökségek szerint azt mondta:

parancsba adta a hadseregnek, hogy figyelmeztetés nélkül lőjenek és öljék meg a „banditákat”.

Az elnök szerint 20 ezer rendbontó támadta meg a korábbi fővárost, Almatit, az országban folyó zavargásokban pedig „külföldi terroristák” vesznek részt az elnök „tudomása szerint”.

A Reuters szerint Tokajev péntek reggel arról beszélt, hogy az országban a zavargások után nagyrészt helyreállt az alkotmányos rend, azonban Almatiban délelőtt újra lövéseket lehetett hallani a központi tér felől, ahol szerdán a tüntetők elfoglalták és felgyújtották a városházát.

Mint arról az Azonnali is beszámolt, Kazahsztán katonai segítséget kért az Orzsország vezette „keleti NATO”-tól, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezettől (KBSZSZ), ami meg is kezdte a „békefenntartó műveletet”; az első orosz katonai egységek már csütörtökön megérkeztek Kazahsztánba, hogy segítsenek a fontos állami és katonai létesítmények védelmében és a helyzet stabilizálásában. Alamtiban a tüntetők által elfoglalt repülőteret még aznap az ellenőrzésük alá is vonták.

Az KBSZSZ főtitkára, Sztanyiszlav Zasz a Sputniknews-nak azt nyilatkozta, összesen 2500 katona vesz részt a KBSZSZ kazahsztáni küldetésében. Ők alapvetően védelmi feladatokat látnak el, nem azért küldték őket, hogy összecsapjanak a tüntetőkkel, de arra felhatalmazásuk van, hogy ha támadás éri őket, akkor „halálos erőt” alkalmazva válaszoljanak.

Az összecsapásokban csütörtökig 26 tüntető veszítette az életét, legalább 18 rendőr is meghalt, több mint 3000 embert vettek őrizetbe

írja a Reuters helyi forrásokra hivatkozva.

Hogy mi vezetett a Kazahsztánban kialakult helyzethez, azt ebben a cikkünkben foglaltuk össze, azt pedig, hogy mindez hova vezethet, ebben.

NYITÓKÉP: Amir Shaikezhanov / Twitter

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek