A beígért, de elmaradt fizetésemelésért tüntettek a szlovák mentősök, őrizetbe vették a vezetőjüket

Szerző: Renczes Ágoston
2021.12.16. 16:01

A mentősök ugyanis megszegték a járványügyi szabályokat azzal, hogy gyülekeztek. Nemcsak a rendőrség, a politika is lecsapott rájuk.

A beígért, de elmaradt fizetésemelésért tüntettek a szlovák mentősök, őrizetbe vették a vezetőjüket

A Kedden ülésezett a szlovák parlament, ezt az alkalmat akarták kihasználni a szlovák mentősök arra, hogy felhívják a politikusok figyelmét: bár megígérték nekik, továbbra sem emelték meg a fizetésüket.

Körülbelül száz mentőorvos és egészségügyi nővér gyűlt össze a parlament előtt,

a fizetésemelésen kívül azt is szeretnék elérni, hogy cseréljék újra a mentőautók felszerelését.

Szlovákiában azonban szükségállapot van érvényben, hat főnél több ember nem gyülekezhet.

Erre a kiérkező rendőrség is figyelmeztette a tüntető mentősöket, akik azonban nem reagáltak a figyelmeztetésre és nem hagyták el a helyszínt, így a rendőrök két személyt őrizetbe vettek, többekre pedig pénzbírságot szabtak ki.

Az őrizetbe vettek egyike a Szlovák Mentőorvosi Kamara elnöke, František Majerský volt.

Ez egy másfajta tüntetés volt

Az eset azért különösen szomorú, mert bár Szlovákiában gyakoriak a tüntetések a járványügyi intézkedések ellen, és nem ritkák az erőszak határát súroló akciók sem – mint az oltást nyilvánosan támogató orvosok zaklatása vagy a szupermarketekben való demonstratív maszk nélküli csoportos vásárlások és kötekedések –,

ezúttal a járvány elleni harc első vonalában harcoló és eléggé kimerült mentősök tüntettek azért, hogy a politikusok teljesítsék, amit megígértek és emeljék meg a fizetésüket.

És közben valóban megszegték a járványügyi szabályokat, amiket a rendőrségnek valóban be kell tartatnia és a megszegésük esetén szankcionálnia kell, de – mint Roman Pataj, a Denník N kommentátora írja –, mégiscsak arról volt szó, hogy az egyik állami szerv (a rendőrség) lépett fel egy másik állami szerv (az állami egészségügyi biztosító által fizetett mentőorvosok) ellen azért, mert az állam irányításáért felelős emberek nem képesek az utóbbiakat jobban megfizetni.

Robert Fico azonnal segíteni akart

Az esetet még szomorúbbá teszik a politikusi reakciók.

Robert Fico háromszoros kormányfő, a szociálpopulista Smer-SD elnöke, az ellenzék egyik vezére és a járványügyi intézkedések leghangosabb kritikusa egybál lecsapott a lehetőségre, és személyesen jelent meg a rendősrségen a korábbi belügyminisztere, Robert Kaliňák társaságában,

hogy jogi képviseletet kínáljanak a két letartóztatott mentősnek.

(Fico és Kaliňák is jogászok, utóbbi vissza is tért a jogi praxishoz.)

Ez azért is visszás, mert maga Fico nem hajlandó beoltatni magát, rendszeresen megszegi a távolságtartásra és a maszkviselésre vonatkozó szabályokat és erre biztatja a választóit is a pártgyűléseken – miközben ő maga is átesett a covidon és azt szörnyű betegségnek tartja (de erről csak a rendőrségről kiszivárgott lehallgatásokból tud a nyilvánosság, Fico eltitkolta volna).

A mentősök nem kértek Fico és Kaliňák segítségéből.

Eduard Heger: A mentősöknek szabályok beratásában kellene példát mutatniuk

A jobboldali-populista OĽaNO-s kormányfő, Eduard Heger pedig azt mondta a SME lapnak, sajnálja, hogy pont az egészségügyi dolgozók tüntettek a járványidőszakban, ráadásul szerinte teljesen feleslegesen, mert a kormány párbeszédet folytat velük.

„Kár, hogy erre az útra léptek. Hogy beálltak a sorba olyan emberekkel, mint Fico és Kotleba (Marian Kotleba a szélsőjobboldali ĽSNS elnöke, ő szintén gyakran tiltakozik a járványügyi intézkedések ellen – a szerk.), akik megszegik a szabályokat”

– fogalmazott a kormányfő, aki szerint az egészségügyi dolgozóknak a szabályok betartásában, nem a megszegésében kellene példát mutatniuk.

Azt a miniszterelnök nem tudta megmondani, hogy mikorra számíthatnak az egészségügyi dolgozók a beígért fizetésemelésre, csak annyit mondott, hogy a pénzügyminiszter és az egészségügyi miniszter intenzív párbeszédet folytat, hogy megtalálják a legjobb és legfelelősségteljesebb megoldást. Igor Matovič pénzügyminiszter és Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter kapcsolata azonban súlyos konfliktusoktól terhelt – Matovič szerint az utóbbi nem végzi jól a dolgát –, ezekről korábban az Azonnali is írt.

A két letartóztatott mentős egyébként összesen négy órát töltött a rendőrségen, a kihallgatásuk után elengedték őket,

és mint azt a Mentőorvosi Kamara elnöke, František Majerský a Denník N-nek elmondta, a rendőrök végig nagyon korrekten viselkedtek velük, bár nem érti, miért volt szükség az előállításukra, hiszen ők a járványügyi intézkedések ellen tüntetőkkel szemben ügyeltek a távolságtartásra és a maszkviselésre, senkit nem biztattak semmilyen szabály megszegésére. 1500 euróig (több mint félmillió forintig) terjedő pénzbírságra számíthatnak.

Enyhül a járványhelyzet

Szlovákia közben túl van az aktuális járványhullám csúcsán, a napi új esetek száma december eleje óta folyamatosan csökken.

A keddi parlamenti ülésen, amire a mentősök a demonstációjukat időzítették, a parlament a korlátozások enyhítéséről döntött:

péntektől kijárási tilalom már csak éjszaka lesz, napközben bármilyen céllal elhagyhatják az emberek az otthonaikat

– eddig ezt csak az egyébként számos kivétel valamelyike miatt tehették meg.

Az oltottak és a betegségen átesettek bármilyen boltba mehetnek, az oltatlanok viszont csak a legszükségesebb dolgokat árusító üzleteket látogathatják. A bárok és éttermek egyelőre zárva maradnak.

NYITÓKÉP: A két letartóztatott mentős elhagyja a rendőrséget. Slovenská komora zdravotníckych záchranárov / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek