Háromszáz parlamenti képviselő követeli a nemzetközi Zöld Megegyezést a glasgowi klímacsúcstól

Hangsúlyozzák: a klímavédelem nem szólhat az átlagpolgárok és szegény országok ellen, a zöld kapitalizmus ezért tévút.

Világszerte háromszáz parlamenti képviselő írta alá azt a petíciót, ami a Glasgow-i klímacsúcs összes résztvevőjét arra kéri, fogadjanak el nemzetközi Zöld Megegyezést, a korábbi, amerikai Green New Deal mintájára, ami a világ népeit demokratikusan is bevonja a zöld gazdaságba és nem hagyja a nagy cégekre és gazdag, nyugati kormányokra a klímaváltozás elleni fellépés kérdéseit.

A petíciót eredetileg Ilhan Omar minnesotai, baloldali kongresszusi képviselő kezdeményezte, mostanra azonban az országgyűlési képviselők 41 országból csatlakoztak a kezdeményezéshez.

A közlemény szerint a társadalom igényeit és a globális egyenlőtlenségeket is figyelembe vevő Globális Zöld Megegyezés kezdeményezés

az emberiség „egyetlen esélye arra, hogy a maximum 1,5 celsius fokos átlaghőmérsékleti emelkedés célját tartani tudja”.

Mindehhez azonban a kezdeményezők és aláírók szerint:

• teljesen újra kell tervezni a nemzetközi pénzügyi rendszert úgy, hogy a bolygó és a rajta élő átlagpolgár életét segítsék;
• a tervezettnél pedig lényegesen nagyobb befektetések kellenek a megújuló energiaforrásokba, az energiatatakarékosság területére, miközben jóval hamarabb ki kell vezetni a fosszilis energiahordozókat a piacról.

A Globális Zöld Megegyezés Támogatói szerint ugyanis a klímaváltozás hatásainak mérséklése, mint globális program csak akkor lesz sikeres, ha egyben képes kezelni a szén- olaj- és földgázipar háttérbe szorításának drasztikus társadalmi hatásait is, még hozzá úgy hogy egyrészről az egész világon megerősíti a jóléti-szociális hálót, másrészt óriásbefektetésekkel minél előbb tartós, és értékes munkahelyeket hoz létre a megújulókra épülő, zöld energiaipar területén.

Csökkenteni kell az országok közötti különbségeket

A hosszú ideje a világ nemzetei között létező egyenlőtlenség mértékének csökkentése a kezdeményezők szerint ugyanis egybe kell hogy essen azzal a céllal, hogy a károsanyag-kibocsátást az ipari forradalom előtti mértékre szorítsák vissza,

az első cél nélkül pedig a második egyenesen elérhetetlen is.

Kiemelték továbbá, ezeknek az ambiciózus céloknak az eléréséhez egyben teljesen igazságos, egyenlők kapcsolatára épülő multilaterális rendszert is ki kell építeni, és szavatolni, még hozzá a nemzetközi szervezetek (ENSZ, EBESZ stb.) megreformálásával.

A programnak az aláírók szerint fontos része, hogy az IMF és a Világbank a lehető leghamarabb tekintse semmisnek a szegényebb, afrikai és dél-amerikai nemzetek feléjük fennálló tartozását, amíg ugyanis ez az adósság hátráltatja a klímacélok elérését, addig érdemi változás sem várható tőlük.

Az is szerepel a kiáltványban, hogy ezenkívül a legfontosabb feladat, hogy a klímaválság már keményen érezhető hatásait (migráció, természeti katasztrófák, éhínségek és háborúk) a nemzetközi közösség szolidárisan és együttműködve kezdje el kezelni, ne csupán nemzetállami szinten és így hiábavalóan reagáljon ezekre a globális folyamatokra.

A petíció aláírói között számos ismert zöld és baloldali politikus is szerepel, így például Rashida Tlaib michigani amerikai kongresszusi képviselő, Caroline Lucas brit parlamenti képviselő, a brit Zöld Párt társelnöke, a brit Munkáspárt corbynista szárnyához tartozó Zarah Sultana Coventry-i képviselő, James Shaw, Új-Zéland klímaváltozás-ügyi minisztere, Janisz Varufakisz, a Sziriza volt görög pénzügyminisztere, aki most a baloldali Mera párt athéni képviselője és a Progresszív Inernacionálé egyik aktív tagja. Rajtuk kívül a listán számos nigériai képviselő szerepel, de ott van Gabon parlamenti fenntartható fejlődés-bizottságának elnöke is.

Caroline Lucas a kezdeményezéssel kapcsolatban például úgy fogalmazott,

Sürgősen szükségünk van arra, hogy a világ döntéshozói elkezdjék a retorika és a politikai tettek között húzódó széles árkot elkezdjék bezárni. Ennek keretében a tettek szükségességének vonakodó elfogadásától el kell jutnunk egy konkréte, az élet minden területére kiterjedő, tízéves program kidolgozásáig.

Boma Goodhead, aki az éghajlatváltozás által kiemelten fenyegetett Niger-delta választott egyéni képviselője is Nigériában mindehhez hozzátette, „Nigéria nem csupán az olajkitermelés okozta, szörnyű környezetszennyezéstől szenved, de már az üvegházhatás okozta áradásoktól, természeti változásoktól is. Mindezeket a problémákat csak a Globális Zöld Megegyezés tudná kezelni.”

A zöld megegyezés (Green New Deal) eredetileg az amerikai Kongresszusban 2018-ban beterjesztett törvényjavaslat neve volt, amelyet baloldali képviselők kezdeményeztek, és amely először vetette föl törvényhozói szinten, hogy a társadalmi igazságosság és zöld átállás kérdését egységben kellene kezelni, mert a lakosságtól csak megfelelő kompenzáció fejében kérhetőek súlyos áldozatok a zöldpolitika jegyében. Az akkori Képviselőház az USA-ban a tervet elutasította.

Azóta a zöldmozgalmak körében egyre népszerűbb elnevezést a 2019-ben felálló új Európai Bizottság is magáévá tette, amikor Európai Zöld Megegyezést (European Green Deal) hirdetett meg, ez azonban főleg technológiai, és megújuló energiás beruházásokat takar, nem pedig azt a komplex hozzáállást, mint az eredeti terv.

NYITÓKÉP: Yeskai1211, Pixabay