Megszűnt az ellenzékben a baloldal – így értékeli az ISZOMM az előválasztást

Szerző: Petróczi Rafael
2021.10.18. 10:51

Szanyi Tibor pártja szerint ezért már nem tarthatók a kormányzati kommunikáció „baloldali ellenzéket” emlegető támadásai – igaz, a Fidesz már azzal kampányol, hogy Márki-Zay Péterrel is marad „a rossz baloldali politika”.

Megszűnt az ellenzékben a baloldal – így értékeli az ISZOMM az előválasztást

Mint ismeretes, az október 10-16. között tartott miniszterelnök-jelölti előválasztáson a Mindenki Magyarországa vezetője, Márki-Zay Péter győzedelmeskedett a DK-s Dobrev Klárával szemben:

a Momentum, Karácsony Gergely visszalépése után végül az MSZP és félig-meddig a Párbeszéd által is támogatott, hódmezővásárhelyi polgármester 56,69 százalékkal 13,38 százalékpontot vert a 43,31 százalékot szerző Dobrevre.

Az exszocialista Szanyi Tibor vezette Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) az eredményeket úgy értékelte, hogy „a fősodratú ellenzéki pártok világában nominálisan, azaz névlegesen is megszűnt a baloldali politikai közeg”.

Mint azt a párt az erről szóló közleményében írja: az előválasztási második fordulóban résztvevő választók egy mélyen konzervatív vezetőt választottak Orbán Viktor kihívójának, „akinek a személye önmagában garancia a kormányoldal részéről eddig használt »baloldali ellenzék« tarthatatlanságára”.

„Mától kezdve a két legnagyobb politikai blokkot a legkevésbé sem a politikáik szociális természete, hanem az egyazon kapitalista bázison zajló személyi vetélkedés sajátosságai választják el. Immár két, dominánsan jobboldali, erősen kapitalizmusbarát csoport küzd egymással a hatalomért.”

A Fidesz szerint Márki-Zayjal is marad a rossz baloldali politika

Igaz, ezzel a Fidesz nem ért egyet: szerintük Márki-Zay váltotta Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-showban, és a szereplők jönnek mennek, de rossz baloldali politika marad. A Fidesz szerint Márki-Zayjal azért marad a baloldali politika, mert:

  • Márki-Zay már polgármester is csak a baloldal és Gyurcsány támogatásával lehetett;
  • Márki-Zay támogatja Brüsszel beavatkozását a magyar ügyekbe;
  • Márki-Zay és a baloldali szövetségesei támogatják a bevándorlást, és újra emelnék az adókat és a rezsit.

Ezt erősítette meg a fideszes EP-képviselő Deutsch Tamás is, aki vasárnap este a Bayer Showban agresszív, cezaromán futóbolondnak nevezte a hódmezővásárhelyi polgármestert, és kifejezte abbéli meggyőződését, hogy Márki-Zay „szőröstől-bőröstől Gyurcsány embere”.

Márki-Zay egyelőre marad Hódmezővásárhely polgármestere

Mindeközben a hódmezővásárhelyi Fidesz egyébként lemondásra szólította fel a hódmezővásárhelyi polgármestert, mondván, hogy vasárnap este nyilvánvalóvá vált, hogy Márki-Zay az országos politikát választotta, és nem lehet megengedni, hogy emiatt fél évig (a 2022-es parlamenti választásokig) a településnek ne legyen polgármestere.

„Nem lehet ugyanis egyszerre két feladatot is ellátni: várost vezetni és országos politikai kampányt folytatni, különösen akkor, ha valaki hat párt érdekeit és céljait akarja összeegyeztetni. A lemondás korrekt és tisztességes lépés, ami a város érdekeit szolgálja. Lázár János is így tett, amikor 10 évvel ezelőtt az országos politika első vonalába lépett.”

Maga Márki-Zay még vasárnap, de már a győzelme tudatában úgy nyilatkozott erről az eredményváró rendezvényén, hogy elindul mind miniszterelnök-jelöltként, mind egyéni képviselőjelöltként (hiszen az előválasztás első fordulójában ő nyert Csongrád-Csanád 4-es választókerületében a DK-s Mucsi Tamással szemben), és csak akkor fog lemondani a hódmezővásárhelyi polgármesteri helyéről, ha egyik vagy másik pozícióba megválasztják.

Ezt egyébként ebben az esetben törvényi kötelezettsége is lenne megtenni, hiszen a parlamenti képviselői és a miniszterelnöki munkával is összeférhetetlen polgármesteri pozíciót viselni.

NYITÓKÉP: Petróczi Rafael / Azonnali

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek