Az előválasztás igazi vesztese: Gyurcsány Ferenc

Márki-Zay Péter győzelme megmutatta, hogy az ellenzéki szavazótábor széles tömegében elemi igény van arra, hogy a Gyurcsány Ferenc nevével is fémjelzett elmúlt harminc évet kilökje magából ez a közeg, és hiába profitált mindkét fordulóban a DK a szervezeti erejéből és mozgósítóképességéből, a pillanatot uraló Márki-Zay sikere egy olyan trendforduló lehet az ellenzéki politikában, ami Gyurcsányék fokozatos eljelentéktelenédéshez vezethet.

Megmondom őszintén, nagy szkepszissel figyeltem az előválasztási második fordulós kampányt, és alapvetően szkeptikus vagyok Márki-Zay Péter politikai pályáját illetően is. Sokáig úgy gondoltam, hogy ő pusztán csak az ellenzéki messiávárás sokadik felfújt lufija, aki az O1G-zésen és a fideszes korrupció mantraszerűen mormolt üzenetén túl igazából semmi érdemi tartalmat nem tud kínálni. Egy jó PR-fogás ő, akibe sok mindent bele lehet látni, de ha kippukasztjuk a lufit, csak az ürességet találjuk belül.

Aztán idén nyáron interjúztunk a hódmezővásárhelyi polgármesterrel, ahol bár látszott, hogy vannak hiányosságai – leginkább nemzetközi politikai elképzelések terén –, mégis világossá vált számomra, hogy mostanra már sokkal több egzakt, a miniszterelnök-jelölti versenyben releváns gondolatot tud megfogalmazni, kezdve az ellenzéken belüli ellenzék szerepének karakteres felvállalásával, a közös program kritikáján át egészen a szerinte kívánatos V4-stratégiáig.

Éppen ezért őszintén örültem, hogy bejutott a miniszterelnök-jelölti előválasztás második fordulójába, és őszintén csalódtam amiatt a meggondolatlan mondatokkal tűzdelt kampánystratégia miatt, amire Márki-Zay ezt követően épített – ezért sem mentem el végül szavazni, mégha persze értettem is, hogy az indulatok felkorbácsolása ily módon legitim és adott esetben kifizetődő politikai eszköz.

Egy dolgot azonban nem lehet elvitatni tőle. Neki sikerült az, amibe 2010 óta beletörött a Jobbik, az LMP, a Párbeszéd, az Együtt és a Momentum bicskája is: legyőzte Gyurcsány Ferencet és a DK-t.

A fenti pártok mind azzal az üzenettel léptek színre, hogy meg akarják haladni a 2010 előtti ellenzéket, hogy új erőként meg akarják tisztítani az ellenzéki pályát – nem kivétel ez alól a stratégiai megfontolásból a régi arcokkal mindenkinél előbb összebútorozó, de azért a Gyurcsány-probléma miatt unicumozó Karácsony Gergely vezette Párbeszéd sem.

És végül mindannyiuknak szembesülni kellett a keserű magyar valósággal: nem tudnak maguk mögé akkora tömegbázist szervezni, hogy le tudják nyomni azokat, akik ellenében eredetileg megfogalmazták magukat, és hacsak nem akarnak egy egyperces párt lenni a magyar politikatörténetben, akkor meg kell tanulniuk kibékülni és összefogni velük.

Ebből az újra és újra megismétlődött ördögi körből sikerült most a pártháttér és pártszervezet nélkül induló Márki-Zay Péternek kitörnie, mégha csupán felemás eredménnyel is: habár az összefogás kereteit nem volt képes – egyelőre biztosan nem – meghaladni, azonban képes volt megszólítani azokat a kiábrándult ellenzéki szavazókat, akiknek már régóta fogfájása van az ellenzéki politikai establishment őskövületeitől, és annak legikonikusabb alakjától, Gyurcsány Ferenctől.

Márki-Zaynak elmentek szavazni azok a fiatalok, akikért a most már expártelnök, momentumos Fekete-Győr András könyörgött még az első fordulóban. Márki-Zay Péter képes volt megragadni és uralni azt a pillanatot, amit előtte 12 évig senki másnak nem sikerült az ellenzékkritikus ellenzéki pártok siserehadából. Ez pedig egy olyan politikai teljesítmény, amit mindenféleképpen el kell ismerni, akár szimpatizál valaki Márki-Zayjal, akár nem.

Hogy ettől lett-e ellenzékváltás, ahogyan azt a most már közös miniszterelnök-jelölt vasárnap állította? Közel sem!

Az előválasztás eredményeképp – akármennyire is voltak látványos bukások, mint a DK-s Gy. Németh Erzsébeté, a DK karjaiba menekülő Molnár Gyuláé, vagy a Zuglót jelenleg képviselő MSZP-s Tóth Csabáé – az egyéni választókerületek 30 százalékában DK-s jelöltek lesznek a fideszesek kihívói, és a számukra nyerhető biztos és billegő körzetekkel együtt minden bizonnyal övék lesz a legerősebb összefogásbeli frakció 2022-ben.

Nem lehet majd megszabadulni az MSZP-től sem, ami a körzetek 17 százalékában fog indulni jövőre, és minden ötödik könnyen nyerhető kerületben ők állíthatnak közös jelöltet. És nagy kérdés lesz persze, akár sikerül kormányt váltani, akár nem, hogy az előválasztáson kötött Jobbik-DK paktum mennyire fogja éreztetni a hatását a parlamenti választás utáni koalíciós helyezkedés során.

Azt viszont Márki-Zay Péter győzelme megmutatta, hogy az ellenzéki szavazótábor széles tömegében elemi igény van arra, hogy a Gyurcsány Ferenc nevével is fémjelzett elmúlt harminc évet kilökje végre magából ez a közeg,

és hiába profitált mindkét fordulóban a DK a szervezeti erejéből és mozgósítóképességéből, a pillanatot uraló Márki-Zay sikere egy olyan trendforduló lehet az ellenzéki politikában, ami Gyurcsányék fokozatos eljelentéktelenédéshez vezethet.

És ezt a DK is érzi: nem véletlenül kezdett el Gyurcsány Ferenc burkoltan fenyegetőzni azzal, hogy a DK és a Jobbik jövőbeni parlamenti frakciója közösen döntheti majd el, hogy ki legyen a következő miniszterelnök, egyértelműen arra utalgatva, hogy a nap végén Márki-Zay Péter hoppon maradhat. Már csak ebből is látszik, hogy az előválasztás legnagyobb vesztese – ha az összképet nézzük – Gyurcsány Ferenc és a DK.

Az elkövetkező hónapok ellenzéki helyezkedéseinek (aminek jó lenyomata lesz a kialakuló közös lista),

majd a 2022-es választást követő időszaknak a kulcskérdése az lesz, hogy Márki-Zay Péter tudja-e elég hosszan uralni azt a pillanatot ahhoz, hogy elérje a célját, és a megszaporodó szövetségeseivel együtt végül tényleg ellenzéket váltson.

Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!