A jövő embere Márki-Zay Péter

Vági Márton

Szerző:
Vági Márton

2021.10.10. 14:20

Rendkívül szórakoztató lesz, ahogyan a fideszes szempontból kifogástalan hazafi hódmezővásárhelyi polgármestert próbálják majd Rogánék lejáratni. De az óbaloldal sem örülhet: ezért jó választás Márki-Zay a második fordulóban.

Látványosan nem erre a forgatókönyvre készült a Fidesz, ahogy természetesen Gyurcsány Ferenc sem. A Fidesz Karácsony-Dobrev (az első forduló előtt esetleg Jakab) meccsre, Gyurcsány pedig arra, hogy nem Márki-Zay Péter lesz felesége kihívója. Egyrészről ennyit a Gyurcsány-show-dumáról ami úgy ahogy van, nevetséges (habár nevetni már nem tudok az elmúlt tizenegy év után), másrészről komoly gondban van Rogán minisztériuma, és az állampárt. Afelől ne legyenek kétségeink, ezen a hétvégén az összes fideszes csinovnyik keresni fogja Márki-Zay Péter múltjában a sötét pillanatokat, melyre lejárató kampányt tudnak majd felépíteni. Biztos vagyok abban, hogy jövő hétre ki fog derülni, hogy MZP anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt, esetleg megnézik a régi bizonyítványát, és találnak majd benne pár rossz jegyet, netán kideríti a kormánypárti „oknyomozó” sajtó, hogy egyszer, 87-ben kihagyott egy misét tehát nem is keresztény.

De nem szeretnék ötleteket adni, ellenben jó munkát kívánok nekik, hogy a Fidesz-univerzum a Soros-terv, Gyurcsány-show és támadó Brüsszel után, ismét kitaláljon valami mulatságosat. Igaz, az elmúlt évtized hülyeségei után nevetni már nem tudok. 

Mindenesetre az látványos, hogy mennyire nem erre készültek, Hollik István egyenesen kijelentette, hogy Márki-Zay nem Gyurcsány embere, ezért nem fog nyerni, Gulyás Gergely megmondta, hogy Karácsony fog győzni, de a teljes fideszes holdudvar esélytelennek (próbálta) beállítani MZP-t.

És talán titkon reménykedtek is, hogy nem fog győzni, hiszen amíg a többi jelöltet könnyen tudják támadni, addig egy hétgyermekes, keresztény, konzervatív, jobboldali, polgári értékrendet hirdető embert már nehezebben. 

Kicsit olyan ez, mintha Hitlernek ’33-ban lett volna egy szőke, kékszemű, 190 centiméter magas, árja kihívója: vélhetően nehezebb lett volna ellene kampányolni, és a híveket meggyőzni arról, hogy ő rossz. Most is ezt látjuk: a Fidesz kaphat egy valóban keresztény, valóban konzervatív, valóban jobboldali, nagycsaládos kihívót, egy olyan személyt, aki egyébként a Fidesz-világban a tökéletes hazafi. Keresztény is, konzervatív is, sok gyereke is van, jobboldali is. Grátiszban nyelveket beszél, több diplomája és komoly munkatapasztalata van, és a legkevésbé sem kötődik a 2010 előtti világhoz, és politikai elithez.

Ahhoz a baloldali politikai elithez, akik szintén nem tudnak mit kezdeni vele. Márki-Zay ugyanis nem csak Orbán, hanem Gyurcsány számításait is keresztbe húzta, sem a korábbi bukott, sem a mostani bukott miniszterelnök nem örül a hódmezővásárhelyi polgármester sikerének. Talán nem véletlen, hogy az MSZP – Karácsony kérése ellenére – nem áll be mögé. Tegyük hozzá, ez kifejezetten jó hír Márki-Zay számára, sőt, egy újabb ok, hogy rá szavazzunk. Akit nem támogat a régi bukott baloldal, az olyan rossz jelölt nem lehet. 

Ami pedig az előválasztás második fordulóját illeti:

Aki Dobrevre szavaz, Orbánra szavaz

Ezt az egyszerű, ám érthető üzenetet kellene megértenie mindenkinek, az előválasztás második fordulójában. Egyáltalán nem véletlen, hogy Orbánék nem támadják Dobrevet. Nem véletlen, hogy őt egyedül nem „gyurcsányozzák” össze, holott a korábbi miniszterelnök feleségéről van szó. Orbánék imádkoznak, hogy Dobrev nyerjen, és biztosan meg is fognak tenni mindent, be fogják vetni ehhez a Kubatov-listákat. Nem azért, mert Dobrev Orbán embere lenne, hanem azért, mert őt könnyűszerrel tudják legyőzni. Dobrevre nem fognak szavazni jobboldaliak, konzervatívok, és polgári választók. Gyurcsány felesége nem fog tudni megmozgatni bizonytalan szavazókat. Dobrev csak és kizárólag az ellenzék keménymagját fogja tudni elvinni a szavazóhelyiségekhez, ami nemhogy a győzelemhez, de a Fidesz kétharmados sikerének megállításához is kevés lesz. 

Bátran kijelentem, és bocsánatot sem fogok kérni miatta: aki Dobrevre szavaz, Orbánra szavaz. 

Nyerheti Dobrev a második fordulót, ám akkor az ellenzéki választóknak fel kell készülniük arra, hogy minden marad a régiben, Orbán alkotmányozó többséggel fogja még messzebb vinni hazánkat Európától, „cserébe” Gyurcsányéké lesz a legnagyobb frakció az ellenzéki oldalon. Van egy olyan érzésem, hogy néhány DK-s politikusnak ez bőven megfelelő lenne, máskülönben már eltakarodtak volna a közéletből, mert pontosan tudják, hogy ők voltak az elmúlt években is a gátjai annak, hogy az ellenzék legyőzze Orbánt. 

Egy Dobrev-Orbán meccs valóban a 2010 előtti, és utáni világról szólna.

A 2010 előtti világot csak nagyon kevés ember szeretné visszahozni, a 2010 utáni világból valamivel többen kérnek, a túlnyomó többség Márki-Zay Péterrel az élen viszont egyikből sem kér.

MZP esetében a 2010 utáni világ mérkőzne meg a 2020 utánival, valamivel ami új, és talán (vélhetően) jobb, de mindenképpen más, mint ami 2010 előtt, és után volt. Márki-Zay lehet az alternatíva ahhoz, hogy végre-valahára meghaladjuk 2006 szellemét, hogy végre valahára lezárjuk ezt a Gyurcsány-Orbán korszakot, ami egyébként akkor is roppant nehéz lesz, ha ő nyeri meg a második fordulót. Egyrészről a mostani választási rendszerben őrülten nehéz legyőzni a Fideszt, másrészről ha ez sikerül is, akkor az óbaloldal ellen is előbb vagy utóbb, de meg kell majd mérkőznie MZP-nek. Az sem lesz könnyű menet, a több tucat fős DK-frakció miatt, akiket a DK új ifjúsági tagozata, a Jobbik is egyre inkább támogat. 

Amire Márki-Zay készül (pontosabban remélem, hogy készül), az a teljes politikai establishment leváltása, jobb- és baloldalon egyaránt. Ez nagyon komoly és nagyon nehéz munka lesz, ugyanakkor szükséges: rengetegen élünk az országban, akik sem az előző bukott miniszterelnökből és bandájából, sem a mostani bukott miniszterelnökből és bandájából nem kérnek, akik számára Puch László és Mészáros Lőrinc között nincs érdemi különbség. A feladat tehát adott: leváltani az elmúlt évtizedek politikai elitjét. Ahogy én látom ideje volna, és igény is lenne rá. Az első lépés ennek elérésére, ha Márki-Zay Péterre szavazunk az előválasztáson.

Hozzászólnál? Vitatkoznál? Írj nekünk!

Vági Márton
Vági Márton vendégszerző

PhD-hallgató.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek