Péntekre virradóra lettek meg az előválasztás hivatalos eredményei: élőben követtük az eseményeket!

2021.09.30. 09:03

Az már látszik, hogy lesz második forduló a miniszterelnök-jelöltek között: Dobrev Klára nagyon vezet, őt Karácsony Gergely követi, és Márki-Zay Péter is magabiztosan befut a harmadik helyre.

Péntekre virradóra lettek meg az előválasztás hivatalos eredményei: élőben követtük az eseményeket!

Bár mindenki úgy készült, hogy szerda este meglesz az utóbbi évek legnagyobb magyar politikai innovációjának, az ellenzéki előválasztásnak az eredménye, és tudni fogjuk, kik lesznek a közös ellenzéki képviselőjelöltek a 106 választókerületben és ki lesz Orbán Viktor kihívója a 2022-es parlamenti választáson, csak koraeste kezdtek el jönni az első eredmények, és voltak kitartó körzetek, ahol a szavazatszámlálás az éjszakába nyúlt, sok helyen felfüggesztették és csak csütörtök reggel folytatják a voksok összesítését

eredmény csak csütörtök délutánra várható.

Csúszás oka, hogy a szavazólapokon található QR-kódok becsippantása lassan halad – mint kiderült, ez már a szavazáskor is gondot okozott, sok szavazólap azért lett érvénytelen, mert az aktivistáknak nem sikerült becsippantani azokat – kérdés, hogy ezekkel mit kezd majd az OEVB.

Az eddigi adatok alapján a miniszterelnök-jelöltek versenyét az előzetes várakozásoknak megfelelően Dobrev Klára vezeti, Karácsony Gergely a második, a harmadik helyen pedig Márki-Zay Péter van, vagyis előreláthatóan hárman jutnak tovább a második fordulóba. A kérdés, hogy Karácsony és Márki-Zay között mekkora a különbség, és visszalép-e majd valamelyik a másik javára – Márki-Zay már korábban azt nyilatkozta, egy ilyen helyzetben megpróbálja majd meggyőzni Karácsonyt a visszalépésről.

A szerdai izgalmakat ebben a percről-percre cikküknben lehet visszaolvasni, most pedig ugorjunk neki a második körnek, maradjatok velünk!

NYITÓKÉP: Előválasztás 2021 / Facebook

Frissítés

Pintér Bence

Dobrev Klára az első forduló hivatalos győztese

23:59 Pintér Bence

Közzétették a hivatalos adatokat az összes szavazat megszámlálása után. Eszerint

  • Dobrev Klára 34,7,
  • Karácsony Gergely 27,3,
  • Márki-Zay Péter 20,4,
  • Jakab Péter 14,1,
  • Fekete-Győr András 3,4

százalékot szerzett. Összesen 632 479-en voksoltak, ebből 122 576-en online, és összesen 33 316 érvénytelen szavazat volt, ami az összes szavazat nagyjából öt százaléka.

Az előválasztás második fordulójába tehát Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltek jutottak tovább.

Karóczkai Balázs

Újabb DK-s sikerek az előválasztáson

16:37 Karóczkai Balázs

Újabb öt körzetben hirdettek győztest, ezúttal Budapest 11-es (Újpest) és 12-es választókerülete (XV. kerület), Győr-Moson Sopron 2-es választókerülete (Győr), Bács-Kiskun megye 5-ös (Kiskunhalas), illetve Somogy 1-es választókerülete (Kaposvár) volt soron.

Újpesten kihívó nélkül győzött Varju László, a DK országgyűlési képviselője, míg a XV. kerületben a párt szóvivője, Barkóczi Balázs, Győrben Gasztonyi László, Kiskunhalason Horváth Roland Károly, míg Kaposvárott Varga István győzött.

Így a DK az eddigi 80 kihirdetett körzetből 27-ben győzött, ami a körzetek 33,75 százaléka.

Őket a Jobbik követi 22 képviselővel, majd a többi párt jócskán lemaradva: a Momentum jelöltjei eddig 10, az MSZP 9, a Párbeszéd 6, míg az LMP 5 körzetben győzött.

Karóczkai Balázs

Jön fel a Jobbik, újabb öt körzetet húztak be a jelöltjeik

16:04 Karóczkai Balázs

Újabb öt körzetben hirdettek eredményt, ezúttal Komárom Esztergom megye 2-es választókerületében (Esztergom), Csongrád-Csanád megye 3-as (Szentes), Szabolcs-Szatmár-Nyereg megye 1-es (Nyíregyháza) és 3-as (Kisvárda) körzeteit, illetve Somogy megye 4-es (Siófok) választókerületből.

Az öt bejelentett megyék mindegyikében a jobbikos jelöltek nyerték meg az előválasztást

Így 2022-ben Esztergomban Nunkovics Tibor, Szentesen Szűcs Ildikó, Nyíregyháza egyik körzetében Lengyel Máté, Kisvárdán Tóth Viktor, míg Siófokon a korábbi siófoki alpolgármester, a párt jelenlegi alelnöke, Potocskáné Körösi Anita lesz a közös ellenzéki jelölt 2022-ben.

Karóczkai Balázs

Kikapott az integető jobbikos, Hiszékeny Dezős könnyedén behúzta körzetét

14:43 Karóczkai Balázs

Újabb eredményeket közöltek az előválasztásról, ezúttal Budapest 7-es, Vas megye 3-as, Fejér megye 3-as, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2-es, valamint Borsod Abaúj-Zemplén 3-as körzetéből.

Budapest 7-es körzetben az MSZP-s Hiszékeny Dezső hozta a papírformát és győzött körzetében, Vas megye 3-ban a jobbikszakadár Bana Tibor legyőzte a momentumos Pleva Dánielt, Fejér 3-ban Balázs Péter DK-s politikus húzta be a közös képviselőjelöltséget, Szabolcsban pedig Aranyos Gábor, az MSZP politikusa.

Ugyanakkor az Ózd székhelyű Borsod-Abaúj-Zemplén 3-as körzetében

kikapott a karlendítési botrányba keveredő ózdi alpolgármester, Farkas Péter Barnabás,

mindössze 170 szavazat különbséggel legyőzte a szocialista Kiss Sándor.

Karóczkai Balázs

Jakab Péter: Gratulálok a továbbjutó miniszterelnök-jelölteknek!

13:20 Karóczkai Balázs

Rövid Facebook-videót tett közzé a Jobbik miniszterelnökjelöltje, egyben a párt elnöke, Jakab Péter. Jakab ebben diplomatikusan megköszönte mindenkinek, aki részt vett az előválasztás megszervezésében és lebonyolításában, 

majd gratulált azoknak a miniszterelnök-jelölteknek, akik továbbjutottak a második fordulóba.

Ugyan hivatalos eredmény még nincs erről, de a Jobbik elnöke ezzel elismerte a vereségét.

Minderről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Karóczkai Balázs

A legesélytelenebb körzetben az MSZP-P jelöltje indulhat 2022-ben

13:00 Karóczkai Balázs

A 106 választókörzet közül az ellenzék számára megnyerhetőség szerint a 106. helyre sorolt Csorna központú Győr-Moson-Sopron 3-ban így néz ki a végeredmény:

  1. Kovácsné Varga Ildikó (MSZP-P) – 1630 szavazat;
  2. Orbán Krisztián (Momentum) – 1034 szavazat.

A miniszterelnök-jelöltek közül továbbra is Dobrev Klára nyeri a legtöbb körzetet, ezúttal is ő az első. Őt Jakab, Karácsony, Márki-Zay és Fekete-Győr sorrendben követték Csornán. 

Karóczkai Balázs

Hatvanban szocialista győzelem

12:59 Karóczkai Balázs

A Hatvan székhelyű, korábban szocialista bástyának számító Heves megye 3-ban így néz ki a végeredmény:

  1. Korózs Lajos (MSZP-P)
  2. Lőcseli Lajos (Momentum)
  3. Varga Ferenc (ÚVNP)

Minöszterelnök-jelölti versenyt itt is Dobrev nyerte, majd Jakab, Karácsony, Márki-Zay és Fekete-Győr a sorrend.

Karóczkai Balázs

Békés megyében a DK jelöltjei győztek

12:55 Karóczkai Balázs

A Békés székhelyű Békés megye 2-es választókörzetben az eredmények:

  1. Kondé Gábor (DK) – 1252 szavazat;
  2. Gajdos Attila (Jobbik) – 768 szavazat;
  3. Miskéri László (MSZP-P) – 703 szavazat.

A miniszterlenök-jelölti versenyt itt is Dobrev Klára nyerte meg (1066 szavazat), őt Márki-Zay Péter (679 szavazat), Karácsony Gergely (558 szavazat), Jakab Péter (445 szavazat) és Fekete-Győr András (39 szavazat) követte.

  1. Míg Gyulán, Békés megye 3-ban az alábbi eredmények születtek:
  2. Leel-Ősy Gábor (DK) – 2348 szavazat;
  3. Mikóné Hirth Beáta (Momentum – 1699 szavazat.

A miniszterelnök-jelölti versenyben szintén Dobrev (1585 szavazat) és  Márki-Zay (935 szavazat) az élen, utánuk Jakab (833 szavazat), Karácsony (589 szavazat) és végül Fekete-Győr András (95 szavazat).

Karóczkai Balázs

Hadházy hatalmas fölénnyel győzött a visszalépett Tóth Csaba felett Zuglóban

12:32 Karóczkai Balázs

Annak ellenére, hogy még az előválasztás vége előtt, hétfőn bejelentette Tóth Csaba zuglói országgyűlési képviselő a visszalépését, nyilvánosságra hozták, hogy a körzetben hogyan szerepelt.

A Zugló központú Budapest 8-as választákörzetben Hadházy több mint 8 000 szavazattal kapott többet Tóth Csabánál.

Zuglóban az eredmények:

  1. Hadházy Ákos (Momentum) – 11 070 szavazat
  2. Tóth Csaba (MSZP) – 2644 szavazat
Karóczkai Balázs

Jobbikos sikerek Borsodban

11:47 Karóczkai Balázs

A Miskolc központú Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es és 5-ös körzetében is a jobbikos jelölt győzött.

Miskolcon Szilágyi Szabolcs 4258 szavazatot szerzett, amivel megelőőzte Simon Gábor MSZP-P jelöltjét (2900 szavazat) és Csabalik Zsuzsanna független jelöltet (442 szavazat).

Miskolcon és környékén a miniszterelnök-jelöltek közül Dobrev Klára szerezte meg a legtöbb szavazatot, szám szerint 2866-ot, míg tőle lemaradva a második helyet Jakab Péter szerezte meg 2104 szavazatta. Karácsony Gergely a harmadik (1665 szavazat), Márki-Zay Péter a negyedik (977 szavazat), míg Fekete-Győr András 128 szavazattal lett utolsó.

Míg Sátoraljaújhelyen a korábban rokkerzsoltiként ismert Erdei Sándor Zsolt győzött az LMP-jelöltje, Bergel Zsolttal szemben.

Ebben a körzetben is Dobrev (1062 szavazat), Jakab (943 szavazat) a sorrend, akiket Márki-Zay (451 szavazat), Karácsony (416 szavazat) és Fekete Győr András (57 szavazat) követ.

Karóczkai Balázs

Orosházán jobbikos siker: egyéniben és miniszterelnök-jelölti versenyben is győzött a jobboldali párt

11:36 Karóczkai Balázs

Az Orosháza központú Békés megye 4-es választókörzetben az alábbi eredmények születtek:

  1. Szabó Ervin (Jobbik) – 3696 szavazat
  2. Szerényi Zoltán (MSZP-P, Momentum) – 2213 szavazat

A miniszterelnök-jelöltek közül az első helyet Jakab Péter szerezte meg 1918 szavazattal, második helyen Dobrev Klára végzett 1890 szavazattal, akiket Karácsony Gergely 1051 szavazattal, Márki-Zay Péter 955 szavazattal követett, míg Fekete-Győr András 105 szavazattal lett utolsó.

Karóczkai Balázs

Stummer János lesz az ellenzéki jelölt Békéscsabán

11:32 Karóczkai Balázs

Békés megye 1-es választókörzetének eredményei:

  1. Stummer János (Jobbik) – 4621 szavazat
  2. Miklós Attila (MSZP-P) – 1323 szavazat

 

A miniszterelnök-jelölti versenyt itt is Dobrev Klára nyerte, ezúttal 2248 szavazattal, akit Márki-Zay Péter (1317 szavazat), Jakab Péter (1197 szavazat), Karácsony Gergely (1168 szavazat) és Fekete-Győr András (127 szavazat) követ.

Karóczkai Balázs

Mohácson jobbikos győzelem

11:30 Karóczkai Balázs

Újabb eredményeket jelentettek be, ezúttal a Mohács központú Baranya 3-as megyéből.

  1. Schwarz-Kiefer Patrik (Jobbik) – 1999 szavazat
  2. Frey Benjamin (Momentum) – 1356 szavazat

Míg a miniszterelnök-jelölti versenyben a legtöb szavazatot Dobrev Klára szerezte 1323 szavazattal, akit Jakab Péter (904 szavazat), Karácsony Gergely (566), Márki-Zay Péter (539 szavazat) és Fekete-Győr András (109 szavazat) követ.

Karóczkai Balázs

Újabb öt körzetben hirdettek győztest, a DK mindet behúzta

11:12 Karóczkai Balázs

Csütörtökön 11 előtt egy kicsivel jelentették be a legújabb végeredményeket újabb öt körzetben:

A Budapest 9. számú választókerületben, Kőbánya-Kispesten például a DK-s Arató Gergely legyőzte a jelenlegi MSZP-s országgyűlési képviselőt, Burány Sándort,

méghozzá több mint 700 szavazattal.

Ezenkívül a DK-s jelölt győzött Kecskemét másik választókerületében, Bács-Kiskun 1-es választókörzetben Szőkéné Kopping Rita személyében, aki a Jobbik pártelnökét, Lejer Zoltánt győzte le, de Nagykanizsán, Zala 3-asban is a DK-s Horváth Jácint győzött, ahogy a Szolnok székhelyű Jász-Nagykun-Szolnok 1-ben is a DK-s Sziráki Pál, míg Érden Bősz Anett, a Liberálisok nevű minipárt elnöke a DK támogatásával győzött.

A miniszterelnök-jelölti versenyben pedig mindenhol a DK-s Dobrev Klára kapta a legtöbb szavazatot.

 

Tóth Csaba Tibor

Jakab Péter villamoson utazik valahová

10:38 Tóth Csaba Tibor

A Jobbik elnöke tegnap még eredményváróra sem készült, talán nem véletlenül. Az azóta kiderült részeredmények szerint Jakab Péter még a vidéki kisvárosokban is alaposan lemaradt Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter mögött, így minden bizonnyal nem is jut tovább az előválasztás második fordulójába. Sőt, még saját egyéni választókerületében, Miskolcon sem sikerült győznie.

Mindezek ellenére Jakab most egy szelfivel jelentkezett, és ehhez Facebookon csak annyit fűzött hozzá,

„Hamarosan találkozunk!”

Tóth Csaba Tibor

Csordás Anett és Manhalter Dániel is gratulált már Jámbor Andrásnak

10:27 Tóth Csaba Tibor

Telefonon gratulált Jámbor András győzelméhez két előválasztási kihívüja, a DK-s Manhalter Dániel és a civilek és Momentum által indított Csordás Anett is, tudtuk meg Jámbor András kampányától. Arról még nem érkezett hír, hogy Demeter Márta hasonlóképp tett-e.

A végleges eredményekből azóta kiderült, Csordás végül Manhaltert is megelőzte,

a két civil tehát megszerezte az első két helyet a Budapest 6-os választókerületben, a két pártpolitikus pedig végül lemaradt mögöttük.

A végleges eredmények a kerületben így alakultak:

Képviselőjelöltek:

Jámbor András (Pábeszéd-MSZP-Szikra Mozgalom) 3626
Csordás Anett (Momentum-MMM-UVNP-C8) 2220
Demeter Márta (Jobbik-ÚK) 815
Manhalter Dániel (DK-Liberálisok) 2056

Miniszterelnök-jelölek:

Dobrev Klára 2272
Fekete-Győr András 354
Jakab Péter 578
Karácsony Gergely 3528
Márki-Zay Péter 2147

Karóczkai Balázs

Így állnak eddig a pártok az eredmények majdnem fele után

10:14 Karóczkai Balázs

Szeptember 29-én összesen 50 választókerületben hirdettek győztest, így még hátra van további 53.

Ugyanakkor érdemes megnézni, hogy eddig mely párt jelöltjei nyerték meg a közös képviselőjelöltséget 2022 tavaszára. 

  • Demokratikus Koalíció – 17 képviselőjelölt
  • Jobbik – 11 képviselőjelölt
  • Momentum – 9 képviselőjelölt
  • Párbeszéd – 5 képviselőjelölt
  • MSZP és LMP – 4-4 képviselőjelölt

Látszik, hogy a DK valóban erősen mozgósított az előválasztás kapcsán, hiszen nemcsak Dobrev Klára vezet a miniszterelnök-jelölti versenyben, hanem eddig magabiztosan a legtöbb körzetet is behúzták a képviselőjelölt-jelöltjeik – a választókerületek 34 százalékát eddig ők húzták be.

A legrosszabbul eddig az MSZP és az LMP áll, amely pártoknak több húzóneve is elvérzett az előválasztás során.

Az MSZP színeiben például kikapott Veszprémben DK-s kihívójától Mesterházy Attila, míg az LMP-nél a szoros küzdelemben alul maradt a korábbi társelnök Keresztes László Lóránt, illetve Ungár Péter is.

Csütörtökre maradt a legtöbb budapesti körzet, így az MSZP még tud javítani az arányokon, illetve ők ugybár közösen indultak az előválasztáson a Párbeszéddel, viszont ettől függetlenül a korábban szebb napokat is látott párt így is tarthat attól, hogy elindul egy olyan narratíva, miszerint a párt már a végét járja – elvégre miniszterelnök-jelöltjük is valamennyire külsősnek számít.

Renczes Ágoston

Orosz Anna, Jámbor András, Tordai Bence, Brenner Koloman is behúzták

09:30 Renczes Ágoston

Miután éjszaka letettük a fonalat, az OEVB kitartó számlálói még három eredményhirdető kört nyomtak le, ezekben a szavazókörökben születtek eredmények:

Budapest 2.

Képviselőjelöltek:

Orosz Anna (Momentum-MSZP-P-MMM) 8445
Gy. Németh Erzsébet (DK-Jobbik-LMP-Liberálisok) 3801

Miniszterelnök-jelöltek:

Karácsony Gergely 5035
Dobrev Klára 3038
Márki-Zay Péter 3203
Jakab Péter 480
Fekete-Győr András 742

Hajdú-Bihar 2.

Képviselőjelöltek:

Mándi László (Momentum-Jobbik-MSZP-P-LMP-MMM) 2945
Vaszkó Imre (DK-Liberálisok) 2180
Fülep Olivér (Civil Fórum Debrecen) 243

Miniszterelnök-jelöltek:

Dobrev Klára 2263
Karácsony Gergely 1660
Márki-Zay Péter 1419
Jakab Péter 588
Fekete-Győr András 240

Csongrád-Csanád 2.

Képviselőjelöltek:

Mihálik Edvin (Momentum-MSZP-Párbeszéd) 3417
Tóth Péter (Jobbik-DK-LMP) 2090
Tóth Szabolcs (MMM) 1279

Miniszterelnök-jelöltek:

Dobrev Klára 2189
Karácsony Gergely 1957
Márki-Zay Péter 1881
Jakab Péter 659
Fekete-Győr András 258

Budapest 3.

Képviselőjelöltek:

Hajnal Miklós (Momentum-Jobbik-MSZP-P-UK) 5381
Komáromi Zoltán (DK-LMP-Liberálisok) 4803
Visi Piroska (UVNP-MMM) 1520

Miniszterelnök-jelöltek:

Karácsony Gergely 5660
Dobrev Klára 2410
Márki-Zay Péter 3079
Fekete-Győr András 507
Jakab Péter 306

Zala 2.

Képviselőjelöltek:

Elekes István (Momentum-Jobbik-LMP) 1280
Czuth Zoltán László (MSZP-P) 1196
Molnár Tibor (MMM-ÚVNP) 781

Miniszterelnök-jelöltek:

Dobrev Klára 2189
Karácsony Gergely 1957
Márki-Zay Péter 1881
Jakab Péter 659
Fekete-Győr András 258

Somogy 2.

Képviselőjelöltek:

Ander Balázs (Jobbik-MMM-LMP-Momentum) 2828
Remes Gábor (DK-Párbeszéd-MSZP) 820

Miniszterelnök-jelöltek:

Jakab Péter 1517
Dobrev Klára 1325
Karácsony Gergely 421
Márki-Zay Péter 361
Fekete-Győr András 48

Baranya 2.

Képviselőjelöltek:

Dr. Szakács László (DK-Jobbik) 3695
Dr. Keresztes László Lóránt (LMP-MSZP-P-ÚK-ÚVNP) 3507

Miniszterelnök-jelöltek:

Dobrev Klára 3084
Karácsony Gergely: 1926
Márki-Zay Péter 1261
Jakab Péter 891
Fekete-Győr András 183

Győr-Moson-Sopron 4.

Képviselőjelöltek:

Dr. Brenner Koloman (Jobbik-DK-Momentum-LMP-MMM-ÚVNP) 3237
Jakál Adrienn (Párbeszéd-MSZP-ÚK) 1246

Miniszterelnök-jelöltek:

Dobrev Klára 1519
Karácsony Gergely 1113
Márki-Zay Péter 942
Jakab Péter 870
Fekete-Győr András 134

Pest 7.

Képviselőjelöltek:

Fricsovszky-Tóth Péter (Jobbik-MMM-DK-LMP-ÚK) 4320
Farag Alexandra (Momentum-MSZP-Párbeszéd-ÚVNP) 2483

Miniszterelnök-jelöltek:

Dobrev Kláráa 2509
Karácsony Gergely 1520
Márki-Zay Péter 1488
Jakab Péter 1093
Fekete-Győr András 265

Győr-Moson-Sopron 5.

Képviselőjelölek:

Magyar Zoltán (Jobbik-LMP-DK-MSZP-Párbeszéd-MMM) 3363
Balázs Endre (Momentum-DK-Liberálisok-ÚVNP) 971

Miniszterelnök-jelöltek:

Dobrev Klára 1626
Fekete-Győr András 201
Jakab Péter 1048
Karácsony Gergely 820
Márki-Zay Péter 798

Budapest 5.

Képviselőjelöltek:

Oláh Lajos (DK-MSZP-Párbeszéd-Liberálisok) 4221
Tompos Márton (Momentum) 3519
Dr. Beleznay Zsuzsanna (Jobbik-MMM-UMVP-LMP) 1534

Miniszterelnök-jelöltek:

Karácsony Gergely 4022
Dobrev Klára 2345
Márki-Zay Péter 2037
Jakab Péter 531
Fekete-Győr András 498

Budapest 4.

Képviselőjelöltek:

Tordai Bence (Párbeszéd-MSZP-LMP-ÚK-MMM) 6967
Kálmán Olga (DK-Jobbik-Liberálisok-MMM) 3425

Miniszterelnök-jelöltek:

Karácsony Gergely 4938
Márki-Zay Péter 2551
Dobrev Klára 2383
Fekete-Győr András 463
Jakab Péter 277

Baranya 1.

Képviselőjelöltek:

Mellár Tamás (Párbeszéd-MSZP-Jobbik-LMP-ÚK-MMM) 4563
Nemes Balázs (Momentum-DK-Liberálisok-ÚVNP) 3767

Miniszterelnök-jelöltek:

Dobrev Klára 3136
Karácsony Gergely 2693
Márki-Zay Péter 1552
Jakab Péter 799
Fekete-Győr András 327

Komárom Esztergom 3.

Képviselőjelöltek:

Nemes Andrea (MSZP-Párbeszéd-Momentum-MMM) 3223
Szanyi Gábor (Jobbik-DK-LMP-OLKP) 2426

Miniszterelnök-jelöltek:

Dobrev Klára 2340
Fekete-Győr András 131
Jakab Péter 1367
Karácsony Gergely 1054
Márki-Zay Péter 854

Budapest 6.

Képviselőjelöltek:

Jámbor András (Pábeszéd-MSZP-Szikra Mozgalom) 3626
Csordás Anett (Momentum-MMM-UVNP-C8) 2220
Demeter Márta (Jobbik-ÚK) 815
Manhalter Dániel (DK-Liberálisok) 2056

Miniszterelnök-jelölek:

Dobrev Klára 2272
Fekete-Győr András 354
Jakab Péter 578
Karácsony Gergely 3528
Márki-Zay Péter 2147

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek