„Az '56-os leszármazottak sokszor mondják, hogy a nagypapa nem volt hajlandó magyarul megszólalni”

Szerző: Kömlődi Ferenc
2021.09.18. 08:18

A 2020-ban alakult Kolumbiai Magyar Kör (Circulo Hungaro de Colombia) az országban élő magyarokat, magyarok leszármazottait és a magyar kultúra iránt érdeklődő kolumbiaiakat igyekszik közösséggé formálni. Villa de Leivában az ott élő alapítóval, a lovasoktató Annus Beával beszélgettünk.

„Az '56-os leszármazottak sokszor mondják, hogy a nagypapa nem volt hajlandó magyarul megszólalni”

Honnan jött a Kolumbiai Magyar Kör alapításának ötlete?

A magyar nagykövetségről Dr. Beck András konzul még tavaly november elején felhívott, és megkérdezte, lenne-e kedvünk egy nonprofit szervezetet, közösséget, kört alakítani az itteni magyaroknak. Ahol össze tudunk jönni, és alapvetően a magyar kultúrát, a magyar hagyományokat, és főként a magyar nyelvet népszerűsítjük, amire nagy szükség van itt, Kolumbiában, mert sok évig nem volt rá lehetőség. Örömmel fogadtam az ötletet, hiszen régóta megfogalmazódott már bennem egy erős lábakon álló magyar közösség gondolata.

Mit tud Magyarországról egy átlag kolumbiai?

Nem nagyon tudnak Magyarországról. Mindig valahova Amerikába helyeznek minket, azt hiszik, hogy biztos Amerikából jövünk valahonnan. Viszont érdeklődők, mert tudják, hogy különleges a kultúránk. Tagjaink közül sokan nem magyar származásúak, de lelkesen elkezdtek tanulni magyarul, és a fiatalok azt is gondolják, hogy esetleg ösztöndíjjal Magyarországra juthatnak egyszer.

Abszolút nyitottak az újdonságra, pedig a kolumbiaiakra ez nem jellemző. Nem fogadják be könnyen az újat, és nehéz elérni azokat a köröket, akik még nem hallottak Magyarországról.

Az kellene, hogy ők keressenek, érdeklődjenek. Ez például a gasztronómiára is igaz, mert ha mondjuk lángost szeretnék sütni, nem lenne egyszerű. A kolumbiaiaknak szükségük van a megerősítésre, hogy egy új szolgáltatást, terméket stb. kipróbáljanak. Valahogy így alakult ki a történelem során, és valószínűleg az is közrejátszott benne, hogy ellentétben Európával, itt messze van a többi ország, nem érhetők el könnyen.

Hogy talál rá egy kolumbiai a Magyar Körre?

Van rá mindenféle médiafelületünk, például a Facebookon kommunikálunk, bár nem az a legjellemzőbb, hanem – főként a fiatalok körében – inkább az Instagram. Természetesen adott az e-mail-elérhetőség és a telefonszám is. A dél-amerikai magyarokat összefogó LAMOSZSZ-on, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségén keresztül is próbálunk megjelenni. A heti programokat is ajánljuk, jelenleg online, Zoomon. Mindig kikerül az elérhetőség, és előfordul, hogy újak csatlakoznak be.

Most például hogy néz ki a heti program?

Hétfőn kifejezetten a gyerekeknek tartunk országismereti órát. Magyarországról, a Pécsi Tudományegyetemről egy karnagy, illetve egy mesemondó segít be. Tőlük a gyönyörűszép, tiszta magyar kiejtést tanulják. Szeptember elejétől a Kodály-módszert is elkezdték. Kedden gyerekeknek és felnőtteknek is nyelvóra van, szerdán szintén. Úgy változik, hogy közben anekdoták, mindenféle kolumbiai magyar vonatkozású kis történetek is elhangzanak. A csoportban van egy nagyon jó történetmesélő, ő tart ezekről előadást.

Csapatépítéssel is foglalkozunk, például társasjátékozunk. Ez most mind online megy. Csütörtökön megint magyaróra kezdő vagy haladó csoportban. Egyelőre egyetlen személyes programot tudtunk szervezni, mert a covid miatt még nagyon korlátozottak az események, nagyobbakat nem lehet tartani. Kolumbiai földrajzi adottságai miatt igény van egy színvonalas, jól működő és fenntartható virtuális központra is, ahol akár autodidakta módon is lehetségessé válik a magyartanulás. Ennek a kiépítése éppen zajlik.

Most volt egy rendezvény Medellinben, szintén a nagykövetség segített benne, ők szervezték, minket különleges vendégekként hívtak meg rá. Magyar napot tartottunk, meginvitáltunk rá magyar származásúakat.

Hat családot sikerült elérni, és ott ismerkedtek össze. Mindenféle korosztály jelen volt, de főként ötvenhatos menekültek és a leszármazottaik.

Kötetlen beszélgetés alakult ki, kicsit ismertettem a Kört, és utána minden család bemutatkozott. Később Bogotában, az államalapítást egy laza ebéd keretében ünnepeltük meg. Fontosnak tartom, hogy családias legyen a hangulat, meg tudjuk őrizni a hagyományokat, és törekedjünk arra, hogy minél többet beszéljünk, írjunk, olvassunk magyarul. A Kör könyvtára és a nagykövetségen található Márai Sándor-könyvsarok lehetőséget kínál erre.

Hogyan látod a Kolumbiában élő magyarokat?

Esetükben nagyon különböző korosztályokról beszélünk. Egyesek itt születtek, a szüleik a második világháború után jöttek ki. Kb. húsz éve is elindult egy hullám, akkor már tanulni érkeztek ide, vagy itt házasodtak össze kolumbiaiakkal. Van, aki spanyolt tanít, de van borász is. Ők ma a hatvanéves korosztály. Aztán itt a mi generációnk, a harminc-negyvenévesek, akik viszonylag nemrég, hét-tíz éve érkeztünk, és persze vannak huszonévesek is. Én hét éve élek itt.

Egyesek kalandvágyból jöttek, másokat a multinacionális cégek helyeztek Kolumbiába. Engem a szerelem hozott ide, itt találtam meg, a férjem kolumbiai.

És a még idősebbek?

Vannak, de ők már tényleg elég idősek. Beszélik valamennyire a magyart – érdekesség, hogy valóban csak beszélik, írni és olvasni újra meg kell tanulniuk –, a gyerekeik azonban már nem annyira. A gyerekek és az unokák járnak az órákra, és a nagymama is ott van. Ilyenkor gyakran előjönnek általunk már nem, a nagymama által viszont még az akkori Magyarországon használt szavak.

Mennyi magyar él Kolumbiában?

Nagyjából négyszáz. Hetven százalékuk az idősebb korosztály, hetvenévesek és afelett. Őket nehezebb elérni, mert nyilván kevésbé használják a modern médiaeszközöket, viszont nagyon lelkesen eljönnek a személyes találkozókra. Nem volt könnyű a pandémia alatt megalakulni. Egyrészt jó volt, mert kialakult egy stabil és fenntartható online közösség, viszont eddig nem tudtuk kielégíteni mindenkinek az igényeit. Többen pont a személyes találkozáshoz ragaszkodnak, és ez normális is – például gasztronómiai esteket sem lehet online térben rendezni.

Mennyire tartanak össze a latin-amerikai magyarok, illetve mik az itteni Magyar Kör megfelelői más országokban?

Nagyon örültem, amikor jelentkeztünk a LAMOSZSZ tagságra és hetedik tagországként azonnal be is fogadtak. Argentína, Brazília, Chile, Paraguay, Uruguay, Venezuela, és most már Kolumbia is hozzátartozik. Ezek az évtizedek óta folyamatosan működő szervezetek jelentették a motivációt, adták a példát. Érdekelt a történetük.

És mi a történetük?

Olyan szervezetekről beszélünk amelyek főleg a személyes találkozókra rendezkedtek be, azonban a pandémia óta nekik is át kellett térni az online térre. A mi körünk pont a járvány kellős közepén alakult, így adott volt, hogy az online-ra kell berendezkedni. Ez segített összekapcsolódnunk, új és innovatív ötletekkel gazdagítani a LAMOSZSZ-szolgáltatások kínálatát. Nagyon sokat segítenek, mindig ott vannak a háttérben, és a magyar állammal is kapcsolatban állnak. Szerencsére a mi körünk is. Nonprofit egyesületként közvetlenül tudunk pályázni a meghirdetett pályázatokra. Más jellegűekre pedig a LAMOSZSZ pályázik. Most egy magyarórát sikerült az egész dél-amerikai közösségben beindítani.

Globálissá tettük az olykor több ezer kilométer távolságra élő magyar közösségeket, például én is tanítok magyart a LAMOSZSZ nyelvkurzusában, és Bolíviától Panamáig vannak diákjaim.

Ezek ugyan nem tagországok, de onnan is jelentkeznek. Sokan nem érték el eddig a magyarórát, mert olyan helyen laktak, ahol nincs magyar közösség. Most viszont az online térben elérhetővé vált számukra.

Mennyire erős a dél-amerikai magyarok kötődése Magyarországhoz?

Az argentínaiaknál és az uruguayiaknál nagyon erős. Évtizedek óta tartanak néptáncórákat, vannak cserkészszövetségek, sok ösztöndíjast küldenek Magyarországra. Brazíliában szintén erősen őrzik az identitást. Ők például online vacsorát is tartanak. Megfőzik egy konyhán, kiküldik, és az interneten összejönnek, majd „közösen” megeszik az ételt. Egy városon belül ez nyilván megvalósítható. Egyébként a cserkészekkel is megpróbáltak online térben összehozni rendezvényeket, tábortüzeket és hasonlókat.

Fontos még, hogy a szülők mennyire adják át a következő generációnak a magyar identitástudatot. Argentínában ez nagyon erős, ott a nagymama, a gyerekek és az unokák összejönnek, és létezik hétvégi magyar iskola, ahova most sokszor nem tudnak járni. Kolumbiában ez mind újdonság, csak most került fel a térképre Magyarország és a magyar kultúra, de – lehet, hogy pont emiatt – nagyon motivált érdeklődőkkel találkozom. Ugyanakkor az újdonságokat, mint említettem, kicsit nehéz ide behozni.

Mennyire határozza meg a magyarsághoz való kötődést, hogy valaki milyen hosszú ideje él távol Magyarországtól?

Pont ezt térképezem fel, csak most látom körvonalazódni. Kicsit még mindig elfogultan, saját szemszögemből nézem a dolgokat. Most a medellini kaland után kezdem igazán beleélni magam. Az a hat ottani magyar család évtizedek óta él ott és nem tudtak egymásról. Egyesek a második világháború után távoztak, de az ötvenhatosok vannak legtöbben. Ők most szomjaznak, hogy bármit is halljanak Magyarországról, mert rengeteg év kimaradt nekik. Rendelkeznek tárgyakkal, mindenféle szoknyát, papucsot mutatnak, viszont nem tudják hova tenni őket. Egyesek járnak Magyarországra, a legtöbben azonban nem. A kolumbiai sztenderd az, hogy nem nagyon. Argentínából és más dél-amerikai országokból nagyobb a mozgás Magyarország felé.

Mivel sokan menekültek, sajnos nem akartak otthon magyarul beszélni. Az ötvenhatosok többször elmondták az órán, hogy a nagypapa egyszerűen nem volt hajlandó magyarul megszólalni.

Mennyire illeszkedtek be a helyi társadalmakba a dél-amerikai magyarok?

Nekem sokáig tartott megszoknom az itteni időt, viszonyulnom a mañanához. Nem egyszerű, mint ahogy az sem, hogy a kolumbiaiak igen sokszor lemondanak programokat, nem lehet fix programot tervezni velük. Ez azért lehet így, mert nem kell a télre készülniük, felvágni a fűtéshez a fát. Helyette ülsz valahol, és közben a kezedbe esik az élelem, a mangó, vagy a kókuszdió. Egy magyarnak elég nehéz felfogni ezt a mentalitást. Nekem is időbe telt, de szerintem még így is egyike vagyok a gyorsan asszimilálódottaknak. Nem küzdök az itteni dolgok ellen, mert az ember nyilván próbál beilleszkedni. De van ismerősöm is, aki például minden nap megnézi a magyarországi időjárást.

Az online téren kívül milyen tevékenységeket folytat a Kör?

Egy jó barátunk őshonos fákból nemzeti parkot alakít ki a környéken. A Kör adományokat gyűjtött hozzá, öt fára való jött össze. A Föld Napján, április 22-én adtuk oda, kaptunk rájuk egy bilétát, a helyszínt mindenki meglátogathatja. Amennyire tehetjük, környezettudatos tevékenységekben is szeretnénk részt venni. Tavaly karácsony körül sajnos volt egy nagy katasztrófa a Karibi-térségben, a bogotái nagykövetséggel közösen gyűjtöttünk adományt. Magyar tárgyakat árvereztek el, így sikerült segíteni egy kicsit.

Táborokat is szeretnénk szervezni. Jó lenne, ha végre megint lehetne személyesen találkozni, és akkor évente lenne kettő. Nem csak gyerekeknek, inkább családi jellegű táborok lennének. Délelőttönként lennének magyarórák, aztán valamilyen program, például lovasprogram, kirándulás, főzés, gasztronómia. Szeretnénk valamikor belevinni a néptáncot is. Persze kellene hozzá néptáncoktató is, ez egyelőre szervezés alatt áll. Konkrétan én is szeretnék megtanulni néptáncolni. A családomból csak a nővérem járt néptáncra, én csak balettoztam, úgyhogy nekem kimaradt eddig. Zenét, népdalokat is oktatnánk a gyerekeknek.

2019 februárjában volt egy hétnapos gyerektábor, kifejezetten magyar leszármazottaknak, összesen huszonegyen voltunk, nagyon jól sikerült. Egy család lakóautóval járta be Észak-Amerikától egész Dél-Amerikáig az Amerikákat, és éppen erre járva Andráson, a konzulon keresztül hallottak a táborról, és vissza is fordultak, mert már elmentek Villa de Leivából. Nem tudtuk volna elszállásolni őket, de mivel lakókocsival jöttek, ez nem okozott problémát. A reggelit turnusokban csináltuk. Először a gyerekek, utána a felnőttek ettek. Érkeztek hátrányos helyzetű magyar leszármazottak is, például Bogotából. Ilyenkor igyekszünk segíteni, például tehetősebbek befizetik a hátrányosabb társadalmi helyzetű magyarokat, magyar leszármazottakat, hogy mindenki részt tudjon venni a táborban.

Előfordult, hogy nem is magyar, hanem a vakációzó magyar leszármazott barátja jött el, és annyira ízlett a szomszéd chef, Federico magyar főztje, hogy konkrétan lefagyaszttatta, elvitte az anyukájának Bogotába, és ott mutatta meg a szilvás gombócot.

Táborokban és táborokon kívül is intenzíven foglalkozol a lovaglással. Hogyan szerettél bele?

Iskolának hívom, de igazából „mozgásfejlesztés lóháton”-típusú lovasfoglalkozás. Három éve élek vidéken, Villa de Leivában, itt ismerkedtem meg egy lovardával. Először a turistáinkat vittük, mert kiadtuk a házat, amiben lakunk, és mentem velük. Otthon nem lovagoltam, itt kezdtem el. A pandémia egy éve bezártsággal telt, de vidéken azért lehetett egy kicsit mozogni, és jártam a lovardába. Egyfajta szerelem, kötődés alakult ki a lovakkal.

Eljutottunk egészen addig, hogy gyerekfoglalkozásokat dolgoztunk ki. Ez nem lovasterápia, nem is lovaglás, hanem a lovakhoz közeledés, valójában a ló közelségében való lét, mozgásfejlesztés lóháton. A lényeg, hogy természeténél fogva a ló egészséges, a gyerekek, sőt, az egész család fejlődését segítő energiákat, hullámokat teremt, bocsájt ki magából. Természetesen fontos a fizikai fejlődés, az egyensúly, a csontozattal párhuzamos izomgyarapodás, de a koncentráció is. A gyerekek rengeteg időt töltenek képernyő előtt, és már eleve egyfajta terápia számukra, hogy kint tartózkodhatnak a szabadban, egy hatalmas állat közelében. Terápiának mondom, de kifejezetten terápiára nem szoruló gyerekekkel foglalkozunk.

Megelőző tevékenységnek szintén lehet nevezni, de leginkább a fejlődésük kiegészítője. Nagyobbaknál vizsgaidőszakban jól segítheti a koncentrációt, megnyugszanak tőle. Az első találkozáskor hátrálnak egy kicsit, mert túl nagy az állat, hatalmas perspektívában látják, aztán egy-két óra alatt lazulnak, majd elkezdenek beszélni hozzá. A ló is hallgatja őket, és mi, instruktorok is. Érdekes folyamat, utána már rendelkeznek egy kis önbizalommal.

Konkrét gyakorlatokat csinálunk, amiket lovasjógának is hívok. Három éve jógát is tanítok, jógaelemeket viszek a lovaglásba is. És idén szereztem bizonyítványt mozgásfejlesztés lóháton címmel.

Hogyan kerültél kapcsolatba a jógával?

Még Magyarországon, amikor a férjemmel utoljára jártunk ott. Tizenhárom évig balettoztam, és éreztem, hogy nagyon kellene még valamilyen testmozgás. Sok balettos köt ki a jógánál. De nem csak az ászanák, a testhelyzetek miatt, hanem a spiritualitása is abszolút megfogott, viszont a dogmák és a kötődés nélküli részét érzem magaménak. Szóval elkezdtem itt jógát tanítani, nagyon kis csoportban, személyes órákat. A pandémia előtt tartottam két jógatábort, az első a jógára összpontosított, lovas résszel, a másik viszont lovaglás volt, jógával, amikor elmentünk egynapos túrára, sátorozással.

A lovakat szabadonengedtük, a tábortűz mellett kapcsolatot alakítottunk ki velük. Összesen öten voltunk, próbálom tartani a kis létszámot. Kis csoportokban minden jobban átadhatóbb. Itt is a kapcsolatok a legfontosabbak: ahogy a Kolumbiai Magyar Kör is lehetővé teszi és megerősíti a Magyarország és az itt élő diaszpóra kapcsolatát, ugyanakkor organikus módon a Kolumbiában élő magyarok közötti kapcsolatot szintén megalapozza.

Kömlődi Ferenc tavaly hónapokat töltött lockdownban Dél-Amerikában, amelyről útinaplóban számolt be az Azonnalin, most pedig visszatért, hogy végre tényleg bejárja a térséget. A korábbi részekért ide kell kattintani.

Kömlődi Ferenc
Kömlődi Ferenc állandó szerző

Jövőkutató, mesterségesintelligencia-evangelista, író, képalkotó, világutazó, macskaimádó, született gourmand.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek