Két budapesti egyetemen is napokkal a tanév kezdete után lesz kollégium az eucharisztikus kongresszus miatt a legtöbb diáknak

2021.08.16. 15:47

A Műegyetem és az ELTE is a kollégiumaval részt vesz az egyházi esemény résztvevőinek elszállásolásában. Sok diák így csak a félévkezdés után juthat majd kollégiumi férőhelyhez.

Két budapesti egyetemen is napokkal a tanév kezdete után lesz kollégium az eucharisztikus kongresszus miatt a legtöbb diáknak

Az új félév jelenléti oktatással kezdődik, a korábbi hibrid- vagy távoktatással számoló kurzusokat nem lehet majd felvenni,

kollégium azonban a hallgatók többségének csak hat nappal a szeptember 6-i félévkezdés után áll rendelkezésére

– ez derül ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) weboldalának tájékoztatójából. Ennek az az oka a leírás szerint, hogy a Budapesten megrendezett, Ferenc pápa miséjét is magában foglaló Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) nevű egyházi rendezvény szállásának megoldásában a BME is részt vesz a legtöbb kollégiumával.

Az esemény szeptember 5-étől 12-ig tart, ezalatt a rendezvény kétezer résztvevőjét szállásolják el a BME diákszállóiban. A leírás szerint ebben a Kármán Tódor és a Schönherz kollégiumok nem vesznek részt, ide azonban elsődlegesen elsőéveseket fognak elhelyezni, a többiek, tehát az eddig is kollégistaként a BME-n tanulók ezalatt a fennmaradó helyekre kerülhetnek csak be.

A többi, nem elsőéves diák ezt követően, 12-e után nyerhet pályázati úton kollégiumi férőhelyet, tehát hat nappal az egyetem tanulmányi naptára szerinti első tanítási nap után.

Ez alól kivétel az az eset a weboldal leírása szerint, ha az egyetem előbb visszakapja a kollégiumot. „Tekintettel arra, hogy a végleges kollégiumi helyre csak szeptember 12. után kerülnek a kollégisták, a félév eleji beköltözésnél csak a feltétlenül szükséges felszereléseket, eszközöket hozzák magukkal a kollégiumba” – tanácsolják a szokatlan helyzet miatt a diákoknak a BME weboldalán.

Ötvenezren regisztráltak

A nemzetközi vallási eseményre nagy az érdeklődés Erdő Péter bíboros beszámolója szerint. Az egyházi vezető a közrádióban arról beszélt néhány napja: a Ferenc pápa által bemutatott zárómisére már több, mint 50 ezren regisztráltak. Arról is beszélt, hogy a rendezvény a vallási programokon túl kulturális előadásokat is kínál.

Nem csak a BME kollégiumait veszi egyébként igénybe a kongresszus. A NEK Kossuth téren és a Hősök terén tartott szentmiséi idejére, a szeptember 11-13-i záró napokra

a Honvédkórház Róbert Károly körúti, központi telephelyén le fog állni az ellátás, mivel a rendezvények egészségügyi biztosítását fogják végezni.

A BME-nek egyébként nyolc kollégiuma van, ezek hagyományosan egy-egy karhoz kapcsolódnak. Ebből leírásuk szerint hatot vesz igénybe a NEK a résztvevők elszállásolására, emellett önkéntes vendéglátó családokat és közösségi szálláshelyeket is toboroznak, a külföldi püspököket pedig a kőbányai Expo Congress Hotelben fogják elszállásolni, ha máshogy nem kérik, a szervezők ugyanis innen tudják nekik biztosítani a fuvarozásukat a központi eseményekre.

Frissítés: A Mérce szúrta ki, hogy hasonló a helyzet az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (ELTE) is, amely 2200 résztvevőt fogad be az Ajtósi Dürer sori, Damjanich utcai és Kőrösi Csoma Sándor kollégiumába. Ez mintegy 700 diák beköltözését érinti az ELTE kollégiumaiba, az egyetemen azt írják: ezt az időszakot nem számolják be a hiányzások közé.

A portál úgy számol, összesen többezer diákot érinthet a késve igénybe vehető kollégium a két felsőoktatási intézményben.

CÍMLAPKÉP: A BME Barros Gábor Kollégiuma Újbudán. Fotó: Globetrotter19 / Wikimedia Commons (CC-BY-SA 3.0)

Tarnay Kristóf Ábel
Tarnay Kristóf Ábel az Azonnali újságírója

Újságíró, jobboldali liberális gondolkodó, volt diákaktivista. Szereti a szabadságot, az alternatív rockot és a jó kraftsöröket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek