Kirúgták egy amerikai szimfonikus zenekarból a vezető fuvolistát, mert összeesküvés-elméleteket terjesztett a covidról

Szerző: Petróczi Rafael
2021.08.05. 11:17

Emily Skala 33 évig volt a Baltimore Szimfonikus Zenekar első fuvolistája – szerinte a közönség és a zenekar adományozóinak nyomására távolították el őt a zenekarból, ahol amúgy is csak a megfelelő alkalomra vártak már egy ideje, hogy ezt megtehessék.

Kirúgták egy amerikai szimfonikus zenekarból a vezető fuvolistát, mert összeesküvés-elméleteket terjesztett a covidról

Üresedés van a Baltimore Szimfonikus Zenekar fuvolaszekciójában, miután augusztus 4-én nyilvánossá vált, hogy a már 33 éve, 1988 óta vezető első fuvolistaként a zenekart erősítő Emily Skalat a zenekar vezetősége a nem először lefolytatott fegyelmi eljárások egyikének eredményeképpen elbocsátotta.

Ahogyan a zenekar által kiadott közlemény fogalmaz: az első fuvolista Emily Skalat azzal a progresszív fegyelmezési politikával összhangban bocsátották el, amelyet a Baltimore-i Helyi Zenészek Szövetségével kötött kollektív szerződésben mindenki vállalt.  

„Skala asszonyra fegyelmit szabtak ki az elmúlt hónapokban – sajnos megismételte azt a magatartást, amelyért korábban is fegyelmit kapott, és erre az elbocsátás volt a szükséges és megfelelő reakció.”

A zenekar elnök-vezérigazgatója, Peter Kjome által jegyzett közlemény minden bizonnyal a fuvolista közösségi médiában tett megnyilvánulásaira célzott, amelyek miatt a zenekarnak már korábban is magyarázkodnia kellett.

Emily Skala például megosztott olyan Twitter-bejegyzéseket, amelyek megkérdőjelezték a 2020-as amerikai elnökválasztás eredményének legitimitását. A legnagyobb visszhangot a nyilvánosságban az a Skala-poszt váltotta ki, amelyben a fuvolista egy covid-szkeptikus tartalmat osztott meg, azt állítva, hogy

a koronavírust egy észak-karolinai laborban állították elő, és onnan adták tovább Vuhanba, hogy elterjesszék az ottani húspiacon.

Erre már nyilvánosan reagált a Baltimore Szimfonikus Zenekar is: Twitter-oldalukon elhatárolódtak a zenésztől, mondván, hogy az ő véleménye nem tükrözi a zenekar alapvető értékeit, vagy az emberségen és tiszteleten alapuló magatartási kódexüket.

Skala a vakcinák hatékonyságát is megkérdőjelezte egy ízben, és a hírek szerint a belső zenekari levelezésekben is rendszerint a feszültségeket növelő e-maileket írt. Elmondása szerint valójában egy július 23-i incidenst követően rúghatták ki. Ekkor maszk nélkül próbált bemenni a Joseph Meyerhoff Szimfonikus Csarnokba, hogy egy adózási papírt leadjon, azonban – állítása szerint – az épületbe már nem tudott belépni, mivel a belépőkártyáját érvénytelenítették.

„Februártól mostanáig a Baltimore Szimfonikus Zenekar többször megsértette az alkotmányos jogaimat, válaszul a közönség, az adományozók és a feliratkozók nyomására”

– mondta el egy friss interjújában a zenész a Baltimore Sunnak, azt is állítva, hogy a zenekar rengeteg bűncselekményt követett el ellene, amiért nem vállalják a felelősséget. (A Baltimore Sun cikkei Magyarországról nem elérhetőek, így azokat sajnos linkelni sem tudjuk, csak a portál cikkeire hivatkozó oldalakra lehet támaszkodni, amik viszont változtatások nélkül hozták le a fuvolista állításait.)

Egy korábbi, márciusi, úgyszintén a Baltimore Sunnak adott interjújában a zenész azt állította, hogy posztjait azért övezi felháborodás, mert azok nem illeszkednek a mainstream média sugározta fősodorral, és ezért az emberek kognitív disszonanciát élnek meg a posztjait olvasva.

Skala szerint már egy ideje barátságtalan munkakörnyezetben volt kénytelen dolgozni, és a zenekari vezetőség csak a megfelelő indokra várt, hogy végre kirúghassa őt. Hogy ki fogja átvenni Emily Skala helyét az első pulton, még nem tudni.

NYITÓKÉP: Baltimore Szimfonikus Zenekar / Facebook

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek