Most már ideje visszakapni az életünket

Vági Márton

Szerző:
Vági Márton

2021.08.03. 07:36

Aki beoltotta magát, az azért, aki nem, az pedig azért vállalja a felelősséget. Már nincs szükség lezárásokra, korlátozásokra, arra, hogy az állam védeni próbálja a polgárait. A nagymamát már senki sem fogja megölni, ő legfeljebb öngyilkos lehet.

Abban a helyzetben vagyunk, hogy aki kért oltást, az mára már biztosan kapott, aki pedig harmadikat szeretne, annak is fog jutni. Vakcinabőség van, mindenkinek jutott és jut a jövőben is belőlük, ráadásul itthon még válogatni is lehet közöttük: a hagyományos technológiával készülttől kezdve, az mRNS-en át az adenovírusosig mindenki talál a saját ízlésének megfelelőt. Ezek a vakcinák egyértelműen védenek attól, hogy komolyabb bajunk legyen a vírustól, így aki oltott, az jó eséllyel védett is, de legkésőbb a harmadik oltás után szinte biztosan azzá válik.

Ez már egyértelműen az a pont, amikor az államnak el kell engednie az emberek kezét, és ez nemcsak Magyarországra, hanem az összes többi hozzánk hasonlóan szerencsés országra vonatkozik, ahová már jutott elegendő oltóanyag.

Már nincs szükség lezárásokra, korlátozásokra, arra, hogy az állam védeni próbálja a polgárait.

Ugyanis ez az a pont, amikor a járvány alatt a liberalizmus minden eszméjével durván szembemenő államoknak újra rá kell találniuk a korábbi értékeikre, melyeknek alappillérei az emberi szabadságjogok. Ugyanis így, vagy úgy, de azoktól bennünket az elmúlt bő egy évben megfosztottak: bezártak minket a lakásainkba, bezárták a vállalkozásainkat, nem utazhattunk és mozoghattunk szabadon, ezzel fenekestül felforgatták az életünket.

Ezt a józanabbak ideig-óráig el is fogadták a közösség védelmének érdekében, csakhogy mostanra a közösséget nincs már mitől védeni. Aki védetté kívánt válni, megtehette, aki pedig máig nem adatta magának be az oltást, az mindezt saját felelősségére tette. Tegyük hozzá: aki még nem oltotta be magát, bármikor megteheti, a lehetőség továbbra is adott hozzá. Az államnak már nem dolga, hogy ilyen módon – a szabadságuk korlátozásával – védje az embereket. A rendkívüli intézkedéseknek addig kell tartaniuk, amíg a rendkívüli állapotok fennállnak.

A vakcina létrejötte ezt a rendkívüli állapotot szünteti meg, s az nagyon nem lenne szerencsés, ha az elmúlt bő egy év rendkívüli állapota lenne az új normalitás, korlátozásokkal, szabadságjogok csorbításával, durva állami megfigyeléssel és ellenőrzéssel, nyilvántartásokkal, le- és bezárásokkal.

Felnőtt emberekről van szó, akiknek a döntéseikért akkor is vállalniuk kell a felelősséget (és egyedül nekik, nem másoknak), ha azok a döntések végzetesnek bizonyulnak.

Persze előfordulhat, hogy a vírus negyedik hulláma sok oltatlan embert fog elvinni (bár hála az oltottaknak az egészségügy már kevésbé lesz leterhelve), azonban minden ember maga döntött arról (és dönthet a mai napig is), hogy kér-e védőoltást, vagy sem. Az állam az út szélén sem állhat ott minden ember mellett, hogy csak akkor lépjen le oda, ha nem jön egy kamion se – így az oltáson át nem esők kezét sem foghatja, és védheti őket attól, hogy mindenki más normálisan éljen.

Ha a kamionoktól hemzsegő forgalmas út jelképezi a koronavírust, akkor a frissen telepített lámpával ellátott gyalogátkelőhely a védőoltást: aki szeretne, biztonságosan átkelhet az úton, aki viszont mindenképpen kockáztatni akar, hát tehesse azt meg, és futhasson át a kamionok között. Ha szerencsés, nem fogják elütni.

A nagymamákat már senki sem fogja megölni, így talán a fiatalok is bulizhatnak, utazhatnak és úgy általában élhetnek újra úgy, ahogyan szeretnének, anélkül, hogy a nagymamagyilkos kifejezést aggatnák rájuk a teljesen normális és hétköznapi cselekedeteikért.

A nagymama maximum öngyilkos lehet, ha a biztonságos zebra helyett a forgalmas sztrádát választja.

Maximum szurkolhatunk, hogy a delta variáns kevésbé legyen halálos, de én a magam részéről önző leszek: nem szeretnék újabb lezárást, nem szeretnék újra karantént, nem szeretném, hogy újra csorbítsák a szabadságjogaimat, csak azért, hogy védjük, védjem azokat, akik ilyen-olyan okból nem voltak hajlandóak beadatni a védőoltást.

Azonban azt sem gondolom, hogy védett és nem védett emberek között különbségeket kéne tenni – ez megint nem más, mint valamiféle beteges állami gondoskodás, ahol majd a jóságos állambácsi megvédi saját magától a gyermekeit. Mindenki élhessen szabadon, úgy, ahogy tehettük azt 2020 márciusa előtt. Vélhetően az oltatlanok többsége is át fogja vészelni a vírust enyhébb tünetekkel, aki pedig mégsem… hát, legközelebb talán hallgatni fog a nála okosabbakra. Feltéve, ha lesz legközelebb. Dönthet róla – és dönthessen továbbra is.

Hozzászólnál? Vitáznál? Válaszolnál? Írj!

Vági Márton
Vági Márton vendégszerző

PhD-hallgató.

olvass még a szerzőtől
Vági Márton
Vági Márton vendégszerző

PhD-hallgató.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek