Salvini és Renzi együtt ütné ki a homofóbia elleni olasz törvényt

Szerző: Techet Péter
2021.07.15. 18:07

Olaszországban tovább folytatódik a vita a homofóbia elleni törvényről. Noha a javaslatot novemberben a képviselőház elfogadta, a szenátusi jóváhagyás előtt a jobboldal és a Vatikán mellett most már a balközép Matteo Renzi is kifogásokat fogalmaz meg. Eközben viszont Silvio Berlusconi pártjából többen is a baloldal mellé állva támogatják a törvényt.

Salvini és Renzi együtt ütné ki a homofóbia elleni olasz törvényt

Még tavaly fogadta el a római parlament alsóháza Alessandro Zan olasz demokratapárti politikus törvényjavaslatát, amely szigorúbban büntetné a homofób és a transzfób véleményeket. A törvény emellett a genderidentitás fogalmát is használja, ugyanis lehetőséget ad arra, hogy

a nemi alapú gyűlöletkeltésre az is hivatkozhasson, akit nem a biológiai, hanem társadalmi nemében sértenek meg.

A Zan-féle javaslat ezen kívül egy kötelező emléknapot is bevezetne, amikor az olasz iskolákban a homofóbia és transzfóbia áldozataira emlékeznének.

A Vatikán a szólásszabadságot félti

Noha jobboldali és egyházi körökből már tavaly is számos bírálat érte a törvényjavaslatot, különösen mostanra – a szenátusi elfogadás előtt – izzott fel a a vita. Ahogy arról az Azonnali beszámolt: júniusban a Szentszék fogalmazott meg észrevételeket a törvényjavaslattal szemben. Ők az olasz állammal fennálló nemzetközi szerződésre (a konkordátumra) hivatkoznak, amely minden katolikus számára biztosítja a szabad vallásgyakorlást. A Zan-törvényjavaslat katolikus bíralói attól tartanak, hogy bármilyen katolikus tanítás is ezentúl homofóbnak minősülhet, és így betiltható lenne. Azaz a katolikusok ilyenformán a szabad véleménynyilvánítás mellett mobilizáltak.

A Szentszék külön jegyzékben tiltakozott az olasz államnál. De maga

Mario Draghi, a jezsuitáknál tanult jelenlegi kormányfő is világossá tette: Olaszország szekuláris állam, azaz nem enged egyházi beleszólást a jogszabályalkotásába.

A Vatikán persze jelezte: nekik eszük ágában nincs az olasz törvényhozást befolyásolni, csak azt szeretnék, ha a Zan-féle törvényjavaslat pontosítana a fogalmakon. Az egyház azt szeretné elkerülni, hogy a katolikus tanítás is homofóbnak minősülhessen, valamint eleve zavarja a genderidentitás jelenléte a törvényszövegben.

A két kifogás azonban túlzó, ugyanis a törvényjavaslat nem önmagában a homo- és transzszexualitással szembeni kritikát, hanem az azzal szembeni gyűlöletkeltést tiltaná. Másrészről a genderidentitás nem ezzel a törvénnyel jelenne meg legelőször az olasz jogban, az olasz alkotmánybíróság már több határozatában kimondta például, hogy azoknak is van joguk a nevük megváltoztatására, akik biológiai nemüket még nem változtatták meg.

Renzi színre lép, ezúttal Salvini mellett

Az egyház mellett azonban nemcsak a jobboldal – a kormányzó Lega és az ellenzéki Olaszország Fivérei – kezdte el blokkolni a törvényjavaslatot, de azon Matteo Renzi is, akinek Italia Viva kispártja tavaly novemberben még megszavazta a javaslatot az alsóházban. Renzi most azt mondja, hogy mégis újra kéne gondolni pár fogalmat. Ez

nem csak azzal függhet össze, hogy a volt miniszterelnök eleve a balkatolikus világból jön – sokkal inkább azzal, hogy a Zan-törvényjavaslat blokkolásával megint róla szólnak a hírek, ő pedig az 2-3 százalékos pártjával tud háttéralkukat kötni.

Noha szerdán megkezdődött a törvényjavaslat vitája, az kiderült, hogy egyelőre nem lesz döntés. Ha Salviniék és Meloniék eleve nem szavazzák meg, akkor Renzi nélkül a demokratáknak és a grillóistáknak nincs többségük. Renzi pedig egyre inkább közeledik Salvinihez. Immáron nem csak a Zan-törvényjavaslat kapcsán egyeztetnek, de arról is, hogy

közösen lőnék ki az Öt Csillag egyik fontos eredményét, az általános szociális segélyt. A liberális Renzinek ez ugyanúgy mindig szálka volt a szemében, mint Salvininek,

aki mögött főleg az északi polgárság áll – márpedig az általános szociális segélyt inkább délen veszik többen igénybe.

A Zan-törvényjavaslat körüli vitákban tehát már sokkal többről van szó, mint magáról a törvényről:

  • Renzi ismét a politika alakítójává válhat, elvégre tőle függhet a többség;
  • Salvini megmutathatja a jelenlegi Draghi-kormányon belül, hogy ki is az úr (azaz sikeresen tudná a balközép koalíciós partnereit blokkolni);
  • Renzi és Salvini pedig közben egyezkednek más kérdésekről is – nem csak az általános szociális segély, de az államfő személye is kérdéses, elvégre jövőre új köztársasági elnököt kell választani.

Miközben a balközép Renzi jobbra tart, Berlusconinál egyesek meg balra

Miközben Renzi sajátos módon hirtelen kifogásokat talált a homofóbia és transzfóbia elleni törvényen, a szintén kormánytag Forza Italia egyes képviselői kifejezetten támogatólag nyilvánultak meg. Közéjük tartozik Elio Vito, a Forza Italia képviselője, aki azonban bírálja a párttársait: szerinte a berlusconizmus az alapjogok védelméről, kiterjesztéséről szólt egykoron, ezért nem tetszik neki, ha a melegek kapcsán nem ez az irányvonal.

A Berlusconi-pártból szintén a törvényjavaslat mellett van Mara Carfagna Dél-ügyi miniszter, aki keményen bírálta a Legát Orbán-pártiságáért.

A berlusconista miniszter szerint „aki Orbánnal van, Olaszország ellen van”.

Barbara Masini, a Forza Italia egyik szenátora pedig szerdai beszédében szenvedélyesen állt ki a melegek jogai mellett. Szerinte ma Olaszországban egy szülőnek még mindig nagyon kell félnie, ha a gyereke meleg. Masini egy hete jelentette amúgy be, hogy

leszbikus, és emiatt jobboldaliként is meg fogja szavazni a Zan-törvényt.

Szerdán végül nem került sor szavazásra, hanem csak egy maratoni vita zajlott le, amiben kiderült: Renzi ideológiailag is egyre inkább jobboldalra tart. Például kifogásolta azt is, hogy szerinte a törvényjavaslat révén megjelenne a genderkérdés az iskolákban.

A javaslat vitája ezért jövő héten folytatódik csak – egyelőre azonban nem tudni, mikor lesz szavazás. Egyelőre ugyanis még egyik tábor Sem biztos a saját győzelmében. Ráadásul annak révén, hogy jelenleg egy össznemzeti kormánykoalíció van hatalmon,

a jelenlegi vita arra is alkalmas, hogy a balközép és a jobboldal – amely amúgy egy kormányban ül – erejét megmutathassa.

A kérdés pedig az, hogy – függetlenül a közös kormányzástól – a balközépnek vagy a jobboldalnak van-e többsége önmagában. A mérleg nyelve pedig éppen azon Matteo Renzi lehet, aki idén már megbuktatta Giuseppe Conte kormányfőt – és most is az egyébkénti jelentőségénél és népszerűségénél nagyobb befolyást tud magának szerezni, ha ezúttal Salvini mellé áll.

NYITÓKÉP: Matteo Salvini és Matteo Renzi / MS, MR FB

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek