Miért lazít az Európai Központi Bank az inflációs stratégiáján, miközben Matolcsyék szigorítanak?

A Magyar Nemzeti Bank június végén tízéves trendet megtörve kezdett kamatemelési ciklusba, a frankfurti Európai Központi Bank csütörtökön majd’ 20 év után változtatott az inflációs stratégiáján. Utánajártunk, miért teszi ezt, és lesz-e hatása a magyar gazdaságra is.

Múlt csütörtökön Christine Lagarde, a frankfurti székhelyű Európai Központi Bank elnöke jelentette be, hogy az EKB változtat az inflációs stratégiáján. Az eddigi inflációs célt – legfeljebb 2 százalék – még az euró 1998-as bevezetésekor határozták meg, amit 2003-ban „2 százalék alatti, de ahhoz közelire” módosítottak.

Az EKB tehát 18 év után bírálja felül az inflációs stratégiáját, méghozzá oly módon, hogy a 2 százalékos cél „szimmetrikus legyen”, vagyis attól átmenetileg felfelé is hagyja majd eltérni az inflációt, és nem avatkozik be, ha ez történik.

AZ EKB ezzel a lépéssel tehát „elnézőbb” lesz az inflációval szemben, miközben továbbra is alacsonyan tartja a kamatszintet is, vagyis lazít.

A budapesti jegybank, a Magyar Nemzeti Bank június végén azonban pont az elszaladó infláció letörése érdekében változtatott az évtizedes kamatcsökkentési gyakorlatán és kezdett kamatemelési ciklusba – ezzel az Azonnali részletesen is foglalkozott –, vagyis szigorít.

Mi a célja az EKB lazításának? Miért lazít az EKB, miközben az MNB szigorított nemrég? Milyen hatása lehet ennek a magyar gazdaságra? Szakértőkkel jártunk utána.

Inflációs nyomás az eurózónában is

Az eurózónában is van egy inflációs nyomás, ami összefügg a járvány utáni helyreállítás során a gazdaságba öntött pénzzel, de az EKB már egyébként is egy évtizede a „quantitativ easing” politikáját követi (azaz értékpapírokat vásárol, ezekért fizetve növeli a gazdaságban a pénz mennyiségét – a szerk.) – mondja az Azonnalinak Gerőcs Tamás közgazdász, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa.

Gerőcs szerint köztes megoldás a bejelentett lazítás, ami tulajdonképpen

a kommunikáció hozzáigazítása a történő folyamatokhoz.

Az EKB ezzel nagyobb teret enged az inflációs célkövetésnek azzal, hogy átmenetileg engedi az inflációt 2 százalék fölé menni – fogalmaz Gerőcs.

Hasonlóan látja Bod Péter Ákos közgazdász, korábbi jegybankelnök is. Az infláció az eurózónában is 2 százalék fölött lesz, ami prezentációs problémát okozott az EKB-nak – mondja Bod. Annál, hogy az EKB azt mondja, hogy az inflációt 2 százalék alatt tartjuk, de az valójában 2,4 százalék, sokkal jobban néz ki, ha azt mondjuk, hogy továbbra is a kettő a cél, de ettől nemcsak lefelé, hanem felfelé is eltérhetünk – fogalmaz a közgazdász. Bod szerint az EKB is átmenetinek gondolja az infláció emelkedését, és azért változtatott a kommunikációján, hogy

ne kelljen szigorítania, amikor a gazdasági folyamatok azt nem indokolják.

Márpedig úgy tűnik, hogy nem indokolják. Bod Péter Ákos ugyanis megnézte az EKB júniusi ülésének jegyzőkönyvét, amiben az szerepel, hogy a harmonizált fogyasztói árindex ugyan felment 2 százalékra májusra, de ha kiveszik belőle a változékony tételeket – energia, mezőgazdasági termények – akkor az 1 százalék alatti. Emiatt tényleg nincs ok kamatot emelni – mondja Bod.

Milyen hatása lesz a magyar gazdaságra az EKB lépésének?

Közvetlen hatása ennek az enyhítésnek a magyar gazdaságra Gerőcs szerint nem lesz. A közgazdász úgy látja: inkább annak lehetne hatása, ha az EKB is szigorítana, mondjuk kamatot emelne, ami csökknetené a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát, arra ösztönözve őket, hogy inkább az eurózóna országainak értékpapírjaiba fektessenek az ezekhez képest kockázatos országok – mint amilyen Magyarország is – eszközei helyett. Magyar szempontból tehát az a jobb, ha EKB szigorítás helyett lazít – mondja Gerőcs.

Bod Péter Ákos szerint nem is nagyon lehet lépésről beszélni, hiszen

„az EKB nem lépett, hanem beszélt. A nem cselekvés is egy politika”

– fogalmaz a közgazdász, szintén kiemelve, hogy az EKB nem nyúlt hozzá az alapkamathoz, mindössze nagyobb játékteret adott magának. Haz EKB megváltoztatná az alapkamatot, az már igazodásra kényszeríteni a kisebb valutákat – mondja Bod.

Egy kamatemelés – amivel vissza lehetne szorítani az inflációt, ahogy annak az MNB nekilátott – átfutási ideje hosszú – magyarázza a közgazdász. Ha ez egy féléves ügy, ami után az infláció visszatér a normális menetbe, akkor azt ki kell várni, ezért Bod szerint nem érdemes az EKB-nek beavakoznia.

Gerőcs Tamás pedig arra emlékeztet, hogy az EKB a stratégiát ezúttal nem olyan hosszú időre módosította, mint amennyi ideje tartotta magát a legfeljebb két százalékos célhoz:

2025-ben újra felülvizsgálják majd a stratégiát.

Azt még Gerőcs szerint nem lehet megmondani, hogy a mostani inflációs nyomás a pandémia utáni helyreállitás átgyűrűző hatása-e vagy egy magasabb inflációs korszak kezdetét jelző trendforduló – ebben a kérdésben az EKB sem foglal állást, mindent hagy úgy, ahogy volt, a kommunikációját lazítja fel és igazítja hozzá a jelenlegi inflációs folyamatokhoz.

De miért szigorított akkor az MKB, ha az EKB óvatosan enyhít?

Van némi különbség aközött, hogy felmegy az infláció 1,7 százalékról 2,3 százalékra, mint az eurózónában, vagy felmegy 2 százalékról 5,3-ra, mint nálunk – mondja Bod Péter Ákos. A közgazdász szerint bárhogy nézzük,

Magyarországon indokolt a monetáris szigorítás, míg az eurózónában egyszerinek és átmenetinek tűnik az infláció megugrásának jelenlegi folyamata.

Gerőcs szerint pedig Magyarországon azért is indokoltabb egy fokkal erőteljesebben szigorítani, mert egy ilyen kicsi, nyitott és sérülékeny ország esetében a befektetők sokkal érzékenyebbek az árstabilitásra és a forint árfolyamának változására, határozottabb jelzéseket kell nekik adni.

Emellett az MNB annyiban más helyzetben van – hívja fel rá a figyelmet Gerőcs –, hogy a monetáris politikát össze tudja hangolni a fiskális politikával – a június végi kamatemeléssel a monetáris politika beállt a fiskális mögé –, és az árstabilitásra helyezi hangsúlyt, ezt azonban az EKB ilyen formában nem tudja megtenni.

Az EKB azért sem akarja visszafogni az inflációt – magyarázza a közgazdász –, mert azzal a helyreállítás pörgette gazdasági növekedést is visszafogná, amit az eurózóna nem tudna fiskális politikával kompenzálni.

Amíg ugyanis az eurózónának közös monetáris politikája van, nincs közös fiskális politikája.

Így aztán az eurózóna egyben tartása és az eurózónán belüli makrogazdasági folyamatok konvergálása – vagyis hogy viszonylag hasonló folyamatok alakuljanak ki Észak- és Dél-Európában – az EKB feladata, és a válságkezelés is nagyrészt az EKB-ra hárul – mutat rá Gerőcs. Ezt a szerepet már a görög válság óta viszi az EKB – emlékeztet rá a közgazdász –, amikor a mára olasz miniszterelnökké avanzsált Mario Draghi volt az elnöke, aki a németekkel súlyos egyet nem értésben pumpálta a pénzt a görögökhöz, hogy

az eurózóna Draghi híres mondása szerint „bármi áron” („whatever it takes”) elkerülje a válságot.

A németek ezt nem szeretik, és Svájc sem

Németország és az EKB között ez hagyományosan feszültséget okoz, a németek ugyanis Gerőcs elmondása szerint nagyon érzékenyek az inflációra, ami az eurózónában pont náluk ugrott meg májusban jelentősen. Emiatt nagyon idegesek is voltak – mondja a közgazdász –, hiszen az évtizedes quantitativ easing politikáját ha nem is ellenezték,

sokkal szigorúbb és óvatosabb monetáris politikát szerettek volna látni.

Az EKB bejelentését a konzervatív svájci napilap, a Neue Zürcher Zeitung gazdasági újságírója, Thomas Fuster is bírálta. Fuster szerint az, hogy a stratégia felülbírálásának nem a szigorítás lett az eredménye, és az EKB immár kifejezetten legitimálja a 2 százalékot meghaladó inflációt, 

nem megnyugtató hír az euró értéktartását a szívükön viselő polgárok számára, és a „stabilitás kultúráját” veszélyezteti.

Fuster szerint ez veszélyes és Svájcra nézve sem jelent semmi jót. Veszélyes, mert az EKB nem szabta meg a korlátokat, amik között el lehet térni a 2 százaléktól, szemben a svájci jegybankkal, ami rugalmasan 0 és 2 százalék között tartja az inflációt. Svájc számára pedig azért nem jelent semmi jót, mert

a svájci jegybank is kénytelen lesz követni az EKB politikáját, ha el akarja kerülni a svájci frank felértékelődését.

Gerőcs Tamás ezzel kapcsolatban arra emlékeztet, hogy Svájc gazdasága nagyon szoros kapcsolatban van Németország gazdaságával, aminek történelmi okai is vannak, és a svájci jegybank mindig is a Bundesbank politikájához igazodott.

Ráadásul a svájci jegybank az euróhoz köti a frank árfolyamát, és nagyon konkrétan követi az EKB kamatpályáját is.

Így nem csoda, ha hasonlóan viszonyulnak a EKB-hoz, mint a németek – mondja Gerőcs. Svájcban az is kérdés lehet, hogy érdemes-e az országnak követnie az EKB politikáját, vagy jobban járna, ha leszakadna róla, és önállóan szigorításba kezdene, ahogy azt például Magyarország is teszi.

NYITÓKÉP: Angela Morant/ European Central Bank