Tényleg olyan erős Kína, mint mondja?

Vajon a kínai elnöknek a Kínai Kommunista Párt 100. évét ünneplő rendezvényen elhangzott erőfitogtató mondatai mögött valós önbizalom áll, vagy Kína éppen a gyengeségeit igyekszik elpalástolni? Egyáltalán miért hasonlított az esemény olyan kisértetiesen a kínai kommunsta uralom kikiáltásának napjára?

A Kínai Kommunista Párt július 1-jén, múlt csütörtökön ünnepelte megalakulásának százéves évfordulóját. Hetvenezernél is több ember gyűlt össze a pekingi Tienanmen téren, hogy megcsodálják a katonai felvonulást és meghallgassák Hszi Csin-pingnek, a párt főtitkárának és a Kínai Népköztársaság elnökének beszédét. A több mint egy órás beszéd egyetlen mozzanata kavarta fel a nemzetközi sajtót, mégpedig az, hogy a hallgatóságként mérnöki pontossággal leültetett egyenruhás tömeg üdvrivalgásban tört ki, amikor Hszi Csin-ping megfenyegette az ellenséges hatalmakat:

aki megpróbálja megfélemlíteni, elnyomni vagy leigázni Kínát, annak véresen beverődik a feje a Nagy Acélfalba, amelyet 1,4 milliárd kínai kovácsolt. 

Az Azonnali utánajárt, hogy mi lehet a szokatlanul erőteljes hangvételű mondat hátterében és egyáltalán miért hasonlított olyan kísértetiesen a csütörtöki parádé arra a nevezetes októberi napra, amikor 1949-ben Mao Ce-tung kiáltotta a Kínai Kommunista Párt uralmát. 

Szokatlan mondat?

A kínai elnök mondata, amely aztán számos nemzetközi sajtóorgánum főcímében szerepelt, elsőre valóban ijesztőnek tűnhet, Salát Gergely Kína-szakértő szerint azonban nem érdemes ekkora jelentőséget tulajdonítani neki.

A mondat nem arról szól, hogy Kína bárkit is fenyeget, hanem hogy nem tűri el, hogy őt fenyegessék.

Közismert hivatalos kínai doktrína, hogy Kína felemelkedésével mindenki jól jár, viszont a kínai nép van olyan erős és büszke, hogy keményen visszavágjon annak, aki meg akarná akadályozni az ország felemelkedését. Tehát a mondat semmilyen újdonsággal nem szolgált, legfeljebb a jelenlegi hidegháborús hisztéria miatt Hszi Csin-ping a szokásosnál egy kicsit keményebben fogalmazott, világította meg a kutató az Azonnalinak. 

Nem ez az első alkalom, hogy hasonló tartalmú mondatok hangzanak el a kínai vezetés szájából: 2019-ben például hasonló reakciókat váltott ki a nemzetközi sajtóban Hszi Csin-ping a kínai kommunista uralom 70. évfordulóján elhangzott beszéde, amelyben az elnök határozottan kijelentette, hogy „Kína státuszát soha egyetlen idegen hatalom sem rengetheti meg”. 

Marc Julienne, Franciaország egyik legjelentősebb agytrösztje, az IFRI (Institut français des relations internationales) vezető Kína-kutatója, sem lát semmi különöset a beszédben. Mint azt az Azonnalinak magyarázta:

„A Hszi Csin-ping-adminisztrációra egyre jellemzőbb a nemzetközi szakzsargonban wolf warrior diplomáciának nevezett módszer, vagyis a korábbi kínai elnök, Teng Hsziao-ping konfrontációkerülő diplomáciájával szakító, agresszívabb retorikai elemeket használó megnyilvánulás.”

Azt pedig, hogy Kína nem hagyja megfélemlíteni magát senki által, számos alkalommal vette elő a kínai retorika. A francia Kína-szakértő felidézte: márciusban például egy magas szintű diplomáciai találkozó során az egyik legjelentősebb kínai diplomata kerekperec megmondta amerikai kollégájának, hogy nem elég képzett ahhoz, hogy kioktassa a kínaiakat arról, hogy mit hogyan kéne csinálni. 

Salát Gergely szerint a megszólalások magyarázata, hogy

a kínaiak szempontjából nézve nem múlik el úgy nap, hogy egy amerikai politikus ne szóljon be nekik és ne oktassa ki őket olyan témákkal kapcsolatban, amelyeket ők a belügyeiknek tartanak.

Ellenben a kínai diplomaták szinte soha nem fogalmaznak meg véleményt arra nézve, hogy hogyan kéne Amerikának intéznie a belügyeit.

Fontos azonban ehhez hozzátenni, hogy az elsőszámú probléma ott van, hogy a nyugati hatalmak és Peking véleménye meglehetősen eltér egymástól abban a tekintetben, hogy mit tartanak Kína belügyének. A legeklatánsabb példa erre Tajvan, azaz a Kínai Köztársaság esete: a Kína keleti partjaitól 200 kilométerre fekvő 24 milliós lakosú szigetországot, amely a kínai kommunista erők elől elmenekült vezetés hozott létre 1949-ben, Kína a szavak szintjén napjainkig a saját tartományának tekini.

Az elszigetelődő Kína

Hszi Csin-ping mondatának Marc Julienne több jelentést tulajdonít, mint magyar kollégája: szerinte a nemzetközi térben egyre elszigeteltebb Kína így akarja jelezni elsősorban a kínai népesség számára, hogy a Kínai Kommunista Párt még mindig erős.

A Kína-szakértő szerint az évforduló egyik nagy tétje az volt, hogy a kommunista vezetés kellőképpen fel tudja-e erősíteni a kínai nacionalista tudatot. 

A szakértő szerint a kínai vezetés folyamatosan egyfajta teljesítési kényszerrel küzd: Pekingnek ugyanis folyamatosan teljesítenie kell ahhoz, hogy ne essen szét a kínai társadalom és a Kínai Kommunista párt meg tudja tartani az uralmát. A nacionalista önbizalomfitogtatás is ebbe a törekvésbe illeszthető be, magyarázza. Azonban Julienne egyáltalán nem biztos abban, hogy a Kínai Kommunista Párt 100. évfordulóján elhangzottakhoz hasonló önbizalomdús mondatok mögött valós kapacitások húzodnak meg.

Kína számos óriási problémával küzd, az ország gazdasága korántsem teljesít olyan jól, mint a 2000-es években, ráadásul Kínának a közeljövőben egy nagyon jelentős demográfiai kihívással is meg kell küzdenie”

– fejti ki a Julienne, utalva arra, hogy az 1980-ban bevezetett egykepolitika következményeképp Kína korfája drasztikusan megváltozott, a később majd állami ellátásra szoruló időskorúak aránya szélsőséges mértékben emelkedett.

A francia szakértő azt is hozzáteszi, hogy Kína egyre jelentősebb mértékben szigetelődik el a többi hatalomtól, az ország reputációja a világjárvány kitörése óta extrém mértékben romlott, mondja Marc Julienne. Kína negatív megítéléséhez az is hozzájárul, hogy az ország szinte az összes konfliktuszónájában megnövelte a katonai aktivitását: az ország elszakadása óta még nem látott méretekben növelte a katonai nyomást Tajvan felé az elmúlt időszakban. Mostanában napi rendszerességgel járőröznek a Kínai Népköztársaság vadászrepülői a Kínai Köztársaság légterében: június végén például több mint huszonöt repülő repült be egy nap leforgása alatt a Tajvant körülvevő légvédelmi és azonosítási zónába.

A nyomásgyakorlás nemcsak katonailag zajlik: az elmúlt időszakban a Kínához köthető kibertámadások száma is megnövekedett az országban, valamint a kínai elnök többször is kijelentette, hogy akár fegyverrel is hajlandó lenne Kínához csatolni a szerintük eleve hozzájuk tartozó szigetet. 

Mint ahogy itt is írunk róla, a Himalája vitatott területeiért vívott India és Kína közötti konfliktus is eszkalálódott az elmúlt évek folyamán. Olyannyira, hogy 2020 májusában a konfliktus 45 éve először okozott haláleseteket, világít rá a francia Kína-szakértő. 

Marc Julienne szerint a kőolajban gazdag Dél-kínai-tenger vitatott vizeiért folyó konfliktus is felerősödni látszik: márciusban Kína 200 hadihajót küldött a Fülöp-szigetek fennhatósága alá tartozó vizekre, májusban pedig a katonai jelenlétét megtoldotta 16 vadászrepülővel is. Egyre több elemző figyelmeztet, hogy

a Dél-kínai-tengerért folyó konfliktus akár egy Kína és az Egyesült Államok közötti konfliktus gyújtópontja is válhat a közeljövőben,

mivel az Egyesült Államoknak nem csak a hagyományos érdekeltségei közé tartozik a terület: védelmi szövetségben áll a kínai terjeszkedést legaktívabban ellenző Fülöp-szigetekkel is. 

Mindezek a faktorok – nem beszélve az muszlim vallású ujgurok szisztematikus elkülönítéséről és átnevelőtáborokba zárásáról szóló hírekröl, valamint a hongkongi autonómiát teljes mértékben figyelmen kívül hagyó nemzetbiztonsági törvény átviteléről – Kína drasztikus mértékű elszigetelődéséhez vezettek, magyarázza a francia Kína-szakértő:

Érdemes feltenni tehát a kérdést: Hszi Csin-ping valóban annyira erősnek gondolja magát, mint ahogy az a magabiztos fogalmazásmódjából hallatszik, vagy ez csak egy blöff, hogy megmutassa az erejét és ezáltal megőrizze Kína stabilitását?”

Hszi Csin-ping: az új Mao? 

A 100. évforduló megünneplésének nem csak a fentebb elhangzott mondat volt a furcsasága: az esemény kísértetiesen hasonlít arra az októberi napra, amikor 72 évvel ezelőtt Mao Ce-tung kikiáltotta a kommunista uralom kezdetét. Nemcsak a helyszín, a ruházat is stimmel: Hszi-Csin ping elnök ugyanolyan állig gombolt szürke öltönyt viselt, mint Mao, amikor beszédet mondott a Tienanmen-kapu tetején lévő erkélyen. 

Eltérés egy van csak, de az jelentős: Mao 1949-es beszédének hátterében egy fákkal és mezőkkel borított táj húzódott. Alig lehet ráismerni arra a modern épületekkel keretezett helyszínre, ahol 2021-ben Hszi Csin-ping elnök beszédet mondott. A kép rendkívül plasztikusan festi le azt az utat, amelyet Kína 72 év alatt bejárt, hogy napjainkra világhatalommá váljon és egyre gyakrabban emlegessék az Egyesült Államok kihívójaként.

Az Azonnalinak nyilatkozó két szakértő véleménye a különös egybecsengés kapcsán is megoszlik. Salát Gergely szerint a hasonlóság a kínai kultúrával van kapcsolatban, amely a folytonosságot és a körkörösséget hangsúlyozza a történelemben. Marc Julienne szerint viszont az egybeesés egy nagyobb képbe illeszthető bele:

Mao és Hszi Csin-ping között az elmúlt időszakban egyre több a hasonlóság. 

Julienne felidézi: Hszi Csin-ping számos olyan szlogent állít helyre, amit utoljára Mao használt. Ezek közül talán a legismertebb az, hogy „a párt mindent irányít, a hadsereget, a társadalmat, északot, délt, keletet, nyugatot és a közepet is”, az elnök-pártfőtitkár tehát egy olyan mindenható párttal szeretne visszatérni, mint amilyen Mao idején volt. Julienne szerint a Hszi Csin-ping alatti fordulat abban is megmutatkozik, hogy a Kínai Kommunista Párt történetéről szóló beszédekben és kiadványokban az elmúlt időben nem tettek említést Mao bűneiről: „Ebből is látszik, hogy Hszi Csin-ping szakítani akar a tengi örökséggel, Teng Hsziao-ping alatt ugyanis a kínai vezetés elfogadott egy olyan határozatot, amelyben kijelentette, hogy Mao tevékenysége 70 százalékban jó, 30 százalékban rossz volt – tehát elismerte, hogy Mao is hibázott.”

Salát Gergelytől megtudtuk, hogy a Kínai Kommunista Párt 100. évfordulójának tiszteletére mondott beszéd és a Mao 1949-es beszéde közötti hasonlóság nagyon szépen megfelel annak a kínai hagyománynak, hogy a történelemben nincsenek 180 fokos fordulatok. A szakértő szerint a kínai vezetés még a legnagyobb változásokat is képes úgy beállítani, mintha az egy szerves folytatása lenne a korábbiaknak, hiszen ha nem tennének így, azzal beismernék, hogy korábban hibás lépéseket tettek. 

„Hszi-Csin ping ezzel a hasonlósággal azt akarja hangsúlyozni, hogy a Kínai Népköztársaság ma is ugyanaz, mint amit Mao 1949-ben megalapított.”

Hszi Csin-ping öltözetére utalva a szakértő megjegyzi, hogy a Magyarországon csak Mao-zubbonynak nevezett viselet valójában nem is Maohoz kötődik. Az állig gombolt a zubbonyt a Kínai Köztársaság atyjának tartott Szun Jat-szen terveztette magának az 1910-es években. Egy olyan ruhát szeretett volna magának ugyanis, amely jelzi, hogy Kína már nem az a konfuciánus állam, amely korábban volt, hanem egy modern, nyugati ország – azt viszont el akarta kerülni, hogy nyugati öltönyt hordjon.

Így született meg a zubbony, amelyet a kínai nyelvben Szun Jat-szen-zubbonynak neveztek el. Ezt később Mao is átvette, az 1950-60-as években pedig szinte mindenki ezt hordta. Salát szerint a zubbony mára a kínaiság kifejezésének eszközévé vált. A politikusok például csak kizárólag azokon az alkalmakon hordják, amikor különösen szeretnék hangsúlyozni kínaiságukat. A Kínai Kommunista Párt 100. évfordulója, amire évek óta készült a kínai vezetés, határozottan ilyen alkalomnak számított. 

NYITÓKÉP: 維基小霸王 / Wikimedia Commons