Nem kellett meginnom egy Unicumot, hogy Tordai Bencét támogassam

Szerző: Techet Péter
2021.06.06. 16:45

A nagyrészt Budapest második kerületét felölelő egyéni választókörzet ellenzéki előválasztásán Berg Dániel, momentumos jelölt váratlanul visszalépett Tordai Bence, a Párbeszéd és az MSZP közös jelöltje javára. Ezzel viszont a polgári ellenzéki szavazóknak baloldali jelöltek közül kell majd választaniuk. Miért dobta be a törölközőt Berg? Akar-e listáról még a parlamentbe jutni? És mit vár el cserébe Tordai Bencétől?

Nem kellett meginnom egy Unicumot, hogy Tordai Bencét támogassam

Hangsúlyosan polgári jelöltként pozicionálta önmagát az előválasztáson, ami egy budai kerületben nem is túl meglepő. Azzal viszont, hogy visszalép most Tordai Bence javára, gyakorlatilag az ellenzékiek majd 2022-ban vagy az újbaloldal (Párbeszéd) vagy az óbaloldal (DK) jelöltjére lesznek kénytelenek szavazni. Nem ellentmondásos ez éppen Budán?

Tordai Bence szerintem már eddig is elég sokat tett a budaiakért, ezt a vasárnapi sajtótájékoztatómon is hangsúlyoztam. Például az egykori OPNI területén található szolgálati lakások megvédésével biztosította, hogy harminc budai családnak lesz a jövőben is otthona ott, nem kell kiköltözniük.

Ez nagyon örvendetes, de azért egy szolgálati lakásos téma mégsem egy tipikus polgári, budai ügy. Ez megint egy újbalos kiállás. Azaz a kérdés marad: Buda ezen részét nem inkább egy polgári jelöltnek kéne képviselnie?

Említhetném Tordai kapcsán akkor a Bem téri Radetzky-laktanya ügyét is, ami viszont inkább akkor egy konzervatív ügynek tekinthető.

Az egész előválasztást én nem egyszerűsíteném le arra a kérdésre, hogy ki baloldali, újbaloldali, centrista, liberális.

Egy egyfordulós választási rendszerben ennél többről is szó van, és itt kellhetnek ilyen visszalépések.

BERG DÁNIEL JELENLEG BUDAPEST MÁSODIK KERÜLETÉNEK MOMENTUMOS ALPOLGÁRMESTERE, EGYBEN AZ EURÓPAI LIBERÁLIS ÉS PROGRESSZÍV PÁRTOK SZÖVETSÉGÉNEK, AZ ALDE-NAK AZ ALELNÖKE. AZ ELŐVÁLASZTÁSON TORDAI BENCÉVEL, KÁLMÁN OLGÁVAL ÉS A FÜGGETLEN SZALAI LÁSZLÓVAL SZEMBEN INDULT VOLNA EL, DE VASÁRNAP VISSZALÉPETT TORDAI JAVÁRA. FOTÓ: BD / FB

És miért nem Tordai lépett vissza az ön javára? Egyáltalán kiben merült fel a visszalépés kérdése? Ez a Momentum ötlete volt? Vagy érkezett megkeresés önökhöz?

A pártok mindegyike jelenleg folyamatosan tárgyal egymással, a legnagyobb és leghatékonyabb együttműködésekre törekszenek.

De hol dőlt el az ön visszalépése?

Mint minden ilyen eddigi vagy még bekövetkező visszalépés, ez is a pártok szintjén dőlt el.

Tehát nem az ön egyéni akarata, akciója volt ez?

Nem, nem az én egyéni akcióm volt ez.

De nem kellett meginnom egy Unicomot ahhoz, hogy tudjam támogatni Tordai Bencét. Szerintem Tordai egy jó és korrekt jelölt, aki tudja képviselni a budai helyi érdekeket, akár a nekem fontos vállalkozói szektorét is. Tehát ha nem is én hoztam meg egyedül a visszalépésről szóló döntést, nem egy kellemetlen döntés ez számomra.

Persze arra készültünk, hogy mi nyerjük meg az előválasztást. De abban bízom, hogy Tordai a budai polgárokat is tudja képviselni.

Nincs egyfajta önbizalomhiány a visszalépés mögött? Elvégre a döntés úgy is értelmezhető: a felmérések alapján eleve úgy gondolhatta, hogy nem tudja megnyerni ezt az előválasztást.

Én nem hiszek a számmisztikában, tehát nem felmérések alapján politizálok.

Ettől még az utóbbi idők felméréseiben rendre lemaradt Tordai és Kálmán Olga mögött.

Volt két felmérés, ezekből annyi derült ki, hogy mindenkinek jó esélye van nyerni.

Akkor nem kellett volna a visszalépése sem.

Az idézett kutatásokból az is kiderül, hogy ebben a körzetben a Momentum az egyik legerősebb ellenzéki párt. És mi hoztunk egy olyan döntést, hogy azt a jelöltet támogatjuk – tehát Tordai Bencét –, akinek az említett felmérések szerint pedig a legnagyobb esélye van a fideszes jelöltet legyőzni.

Viszont az ellenzéki szavazók között Kálmán Olga vezet. Akkor az ő javára is visszaléphetett volna.

Én – amint mondtam – nem hiszek ennyire ezekben a számmisztikai dolgokban, van eleve még négy hónap az előválasztásig.

A visszalépéssel a parlamenti mandátum lehetőségérről eleve lemond? Vagy azért listán még szívesen elindulna befutó helyen?

Bízom benne, hogy a párt továbbra is számol velem és a munkámmal.

Kerületi és európai szinten számolnak is. A kérdés az, hogy parlamenti listás helyet is akar-e?

Természetesen remélem, hogy országos szinten is számolnak velem. Amint a vasárnapi sajtótájékózatón is kiderült: mind Fekete-Győr András, mind Karácsony Gergely számít rám a jövőben is.

Listás helyen?

Ha a Momentum küldöttgyűlése méltónak talál a feladatra, akkor,

igen, listán való indulást szívesen vállalok.

Ambicionálja is a listás indulást?

Igen, természetesen.

BERG DÁNIEL PROGRAMJÁBAN HANGSÚLYOS SZEREPET KAPOTT A BUDAI HELYI VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA. FOTÓ: BD / FB

Visszatérve a visszalépéshez. Kért a Momentum cserébe valamit?

Jelöltként nekem kiemelt témám volt a budai vállalkozók helyzete. Tordai inkább egy újbaloldali jelölt persze, de vállalást tett arra, hogy a vállalkozókkal kapcsolatos programomat képviselni fogja.

És másutt nem vár el hasonló visszalépést a Momentum a Párbeszédtől és az MSZP-től?

Én nem ülök ott ezeknél a tárgyalóasztaloknál, ahol erről folynak az egyeztetések. Azaz ezt az ott ülőktől kéne megkérdeznie.

Az utóbbi időben sok helyen léptek vissza pártok éppen azon jelöltek számára, akik a Momentummal szemben állnak. Különösen a Jobbik és a DK kapcsán érzek egy ilyen tendenciát. Nem érzi úgy, hogy a Momentumnak – mint a legújabb pártnak a hat szereplő közül – a kiszorítása zajlik éppen?

Minden irányba vannak azért visszalépések. Például nagyon örültünk annak, hogy Karácsony Gergely Szegeden a momentumos Mihálik Edvint támogatja. De bevallom őszintén, hogy nincs nagy rálátásom a konkrét visszalépésekre, mert nem veszek részt az ezekről szóló egyeztetéseken. Én a kampányra fókuszálok, meg eleve a budai ügyekkel foglalkozom elsősorban.

Tehát nincs olyan érzése, hogy a visszalépések a Momentum ellen irányulnak?

Nem akarok ilyenről spekulálni. Meghagyom ezt a feladatot a politológusoknak.

Ha nem Tordai fut be, hanem Kálmán Olga, akkor Berg Dániel teljes mellszélességgel támogatja őt is?

Természetesen, elvégre a Momentum vállalta, hogy az előválasztásokon győztes jelölteket teljes mértékben támogatni fogja. 106 közös jelölttel állunk ki október végén – és a Momentum mindegyiket támogatni fogja. Ettől még a mostani szakaszban, az előválasztáson Tordai Bence mellett vagyunk.

Ön a magyar politikában a CEU melletti tüntetéseken jelent meg. Szombaton volt egy tüntetés egy másik egyetem, a kommunista-kínai Fudan kapcsán – de ezúttal éppen az ellen. Milyen érzése van olyasvalakiként, aki egy egyetem mellett tüntetett egykoron, most, amikor egy egyetem ellen megy a tüntetés?

Itt nem csupán egy egyetemről van szó, hanem a keleti és a nyugati orientációról, értékekről szól a mostani ügy.

A Fudan ügye a Kelet és a Nyugat szembenállásának részeként értékelhető. Keletre tekint-e Magyarország? Vagy visszatérünk a nyugati demokráciák közé?

Igen, én a CEU mellett kiálltam. De ellentétben a kormánypropaganda állításaival, annak az egyetemnek nem voltak nyílt politikai céljai, nem volt politikai ideológiája. A Fudanról ez viszont nem mondható el.

Ha egy olyan helyzetet elgondolunk, hogy a CEU maradhatott volna Budapesten, akkor is ellenezné a kommunista-kínai Fudan megjelenését Budapesten? Azért mégiscsak egy színvonalas egyetemről van annak esetében is szó.

A CEU elüldözése és a Fudan behívása a keleti autokráciák melletti kormányzati értékválasztást jelenti. Azt persze

el kell ismernem, hogy a Fudan egy jó egyetem.

Ha méltányos alapon – azaz a magyar diákoknak kedvező feltételekkel – lehetett volna behozni egy Fudan-campust, akkor nem elleneztem volna annyira. Ezzel szemben viszont azt látni, hogy a kormány a CEU kapcsán semmiféle kompromisszumra nem volt hajlandó, eközben most meg aktívan dolgozik a kínai érdekek mellett.

NYITÓKÉP: Berg Dániel és Tordai Bence a vasárnapi sajtótájékoztató után / Párbeszéd, FB

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek