Megvan az első EU-s szankció Belarusz ellen, lőttek a Budapest-Minszk-járatnak

2021.06.04. 15:29

Az eddig csak de facto légtérzár immáron hivatalos lesz: szombat éjféltől egy tagállam sem fogadhatja a Belaruszban bejegyzett légitársaságok gépeit, és a légterébe sem engedheti be őket.

Megvan az első EU-s szankció Belarusz ellen, lőttek a Budapest-Minszk-járatnak

Megállapodott az Európai Unió az első új szankcióról Belarusszal szemben. Mint korábban beszámoltunk róla, az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács még május 24-én állapodott meg abban, hogy újabb szankciókat fognak kivetni Belaruszra, amiért Belarusz eltérítette a Ryanair Athén-Vilnius járatát május 23-án, hogy letartóztassa Raman Prasztaszevics belarusz ellenzéki akvitistát és barátnőjét.

Azonban mivel az Európai Tanácsnak nincsenek döntéshozatali jogkörei, és feladata csupán az unió általános irányvonalának a meghatározása, ezért még aznap semmilyen új szankció nem lépett életbe. A szankciók kidolgozására a döntéshozatali jogkörrel már rendelkező, a tagállamok szakminisztereiből álló Európai Unió Tanácsát kérték fel, az intézmény pedig már el is fogadta az első szankciót, aminek értelmében

szombat éjféltől az uniós légtérbe nem léphetnek be a belarusz légitársaságok gépei

tudósít a Politico két diplomatára hivatkozva.

Vagyis mostantól lőttek a Budapest-Minszk-járatnak, amit eddig a Belavia repült. A légitársaság honlapján már nem is lehet jegyeket foglalni rá, noha az elmúlt napokban még repült a két főváros között, igaz, a május 30-ait már törölték.

Annak ellenére, hogy május 24-én hivatalosan még nem léptek életbe a szankciók, az Európai Tanács május 24-i állásfoglalása óta már nagyon sok tagállam de facto bevezette a légtérzárat: egy Barcelonába tartó Belavia-gép például május 26-án nem tudott eljutni a katalán városba, mivel a járat az útja során francia légteret használta volna, azonban a francia hatóságok erre nem adtak engedélyt, ezért a lengyelek nem engedték be a légterükre – a gép 2 órán keresztül körözött Belarusz felett, míg le nem szállt Minszkben, ahonnan elindult.

De nagyon sok európai járat is elkerülte a belarusz légteret: Charles Michel, az Európai Tanács belga elnöke május 25-én azzal dicsekedett Twitteren, hogy a szankciók – amiket akkor még hivatalosan életbe se léptettek, mindössze egy állásfoglalást fogadtak el a tagállamok róla, hogy kidolgozzák azokat – működnek, mivel május 24. és 25. között az EU-tagállamokból elindult gépek egyszerűen kikerülték Belaruszt.

A belarusz légteret jelenleg leginkább az ázsiai, illetve afrikai teherszállító repülőgépek használják, illetve az orosz Aeroflot légitársaság.

Az Európai Tanács azután döntött arról, hogy a belaruszokkal szemben újabb szankciókat fog kidolgozni, miután május 23-án a belarusz hatóságok egy hamis Hamasz-mailre hivatkozva leparancsolták két tagállami főváros, Athén és Vilnius közötti Ryanair-gépet, hogy elfogják Raman Prataszevicset és barátnőjét.

Az Európai Tanács rendkívüli ülésen már másnap egyhangúlag elfogadta az állásfoglalását, amiben újabb szankciók bevezetését sürgették a Belaruszt 26 éve vasmarokkal irányító Aljekszandr Lukasenka és rezsimje ellen.

Az állásfoglalás értelmében az ET az alábbi konkrét szankciós intézkedések meghozatalára kérte fel a Tanácsot:

+ célzott gazdasági szankciók, melyek tartalmára az EU közös kül- és biztonságpolitikai főképviselője és az Európai Bizottság elnöke, a német Ursula von der Leyen tesz majd javaslatot;

+ személyek és entitások elleni szankciók életbeléptetése a gépeltérítés felelősei ellen;

+ a belarusz légtérhasználat tiltására való felszólítás az EU-ban bejegyzett légitársaságok számára;

+ illetve az uniós légtérhasználat és repülőtérhasználat tiltása a Belaruszban bejegyzett légitársaságok számára.

A Tanács most utóbbiban egyezett meg június 4-én, míg a többi szankció kidolgozása még folyamatban van. Mint azt Rácz András, Belarusz- és Oroszország-szakértő az Azonnalinak elmondta:

a légtérhasználat tiltása kvázi a Belarusz állami légitársaság, a Belavia csődjét fogja jelenteni.

Ezért nem véletlen, hogy Lukasenka május 28-án Szocsiban orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal részben arról tárgyalt, hogy miként lehetne megmenteni a belarusz légitársaságot, és ennek eredményeképp megállapodtak, hogy a későbbiekben több orosz városba lesz közvetlen repülőjárat Minszkből.

Oroszország ezenkívül május 31-én jelezte, hogy a belebegtetett uniós gazdasági szankcióktól kész megvédeni Belaruszt,

és szerintük az EU elhamarkodott döntést hoz az újabb szankciók kivetésével.

Arról, hogy az EU mennyire adekvát választ adott a gépeltérítésre, az erről szóló elemzésünkben bővebben írtunk, míg arról, hogy ez mennyire roppanthatja meg Lukasenka rezsimjét, Rácz Andrással, Belarusz- és Oroszország-szakértőjével az Azonnali podcastjában, a Helyzetben beszélgettünk.

Miért Belarusz, és nem Fehéroroszország? Ezért. Mi történt Belaruszban tavaly nyár óta? Összefoglaltuk. Mi történik, ha az EU most nem csap oda keményen Belarusznak? Szakértővel kibeszéltük.

NYITÓKÉP: Kreml

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek