A zeneiparnak most rohadt nagy szüksége lenne a tettekre

A zeneipar volt a járvány okozta lezárások egyik első gazdasági áldozata, és valószínűleg ez fog a legkésőbb tudni talpraállni a válságból. Varga Balázs, a Tixa jegyiroda, valamint a Fekete Zaj fesztivál tulajdonosa több fronton is rálát a szakmára, amelynek szerinte megújulásra van szüksége, nagyobb egységre és innovatívabb hozzáállásra. Interjú!

Inkább meghallgatnád a beszélgetést? Irány a podcastünk!

Hogyan tud most túlélni valaki, aki mindent a zeneiparra alapozott?

Nehezen, kreativitással. Illetve, szerintem fejben dől el, hogy ki hogyan éli meg ezt. Próbálunk a kollegákkal odafigyelni egymásra, beszélgetni arról, hogy ki milyen ponton van éppen, ki, hogy éli meg ezt az egész helyzetet. A munkával kapcsolatos dolgokon túl pedig próbáljuk barátként is kezelni egymást.

Szinte mindenki otthon ül most, jó esetben home office-ban. Hogyan néz ki a Tixánál mindez a gyakorlatban?

Mi is home office-ból dolgozunk. A korábbi irodánkat 90 százalékban felmondtuk, egy pici helyiségünk maradt fenn belőle. Illetve van egy másik helyiségünk, ahol szintén kis csoportban, vagy szólóban tudunk dolgozni.

Ezek szerint most is dolgoztok?

A Tixával viszonylag intenzíven dolgozunk, de főleg a tavaly tavasz volt brutális. Többet dolgoztunk, mint éles időben: a halasztások, a visszatérítések iszonyat sok kommunikációval és feladattal jártak. Ezeknek a speciális lebonyolítása miatt nagyon sokat kellett fejlesztenünk is, és a márciusi lezárástól egészen novemberig szinte csak a tömeges visszatérítésekkel foglalkoztunk. Illetve a rövid nyári, kora őszi időszakban, az újranyitás alatt nyilván a szervezett koncerteknek segítettünk pár nap alatt jegyet értékesíteni, és tettük a dolgunkat.

Szóval ez végig arról szólt, hogy heti vagy havi szinten kellett alkalmazkodni ahhoz, ami éppen történik. Nyilván volt olyan kolléga, akinek teljesen átalakult a pozíciója, olyan is volt, akitől meg kellett válnunk, de a csapat szűkebb magja együtt maradt. Most már abban a fázisban vagyunk, hogy tudunk picit előre dolgozni, új feature-öket fejleszteni, és ezen keresztül még jobban piacképesebbnek maradni, illetve a szervező partnereinknek is kínálni kicsit többet is.

Tulajdonképpen a vírus előtti időszak volt az, amely alatt talán mindenkinek minden pénze visszatérült volna az addig befektetett bulikból. Ti tudtatok már profitot termelni a járvány előtt a Tixával?

Igen, a Tixa piacképes volt. Azt kell rólunk tudni, hogy befektető nélkül működünk, sose volt befektető a cég mögött, az mindig a saját növekedésével együtt nőtt. Ennek voltak olyan szakaszai, amikor egészen jó kis tartalékot tudtunk képezni.

Aztán ahogy nagyobb lett a létszám, ez a tartalék már kevesebbre volt elég – és amivel addig viccelődtünk, hirtelen megtörtént. És nem is hat hónapra. Most már egy éve ugyanabban a helyzetben vagyunk. Elég sokat kellett improvizálni ahhoz, hogy ezt meg tudjuk oldani. És igen, igaz, amit te is mondasz, a vírus előtti egy-két év szerintem is erős volt, nagyon jól sikerültek a koncertek, nőtt a partnerek száma is. A 2019-es év már ott tartott, hogy 5000 eseményre árultunk egy év alatt jegyeket. A 2020-as év eleje, január, február szintén nagyon erős volt, nekünk is arra adott lehetőséget, hogy a fejlesztő csapatot bővítsük – ehelyett most kevesebben vagyunk, mint akkor.

Hogyan tudtatok érvényesülni a jegyértékesítés online piacán? Nincsenek olyan külföldi versenytársak itt, akik jobb, olcsóbb szolgáltatást nyújtanak? Független, magyar kkv lévén elég nagy publicitást értetek el, több mint ötezer koncertre adtatok el jegyet.

Összességében tizenezer koncertre adtunk már el jegyeket, ebből ötezret tavaly. Szerintem azon múlik a sikerünk, hogy maga a szakma hitelesnek talált bennünket, és szeretnek velünk dolgozni, ezt az információt pedig egymás között továbbadják. A versenytársak főleg hazai tulajdonban vannak, de persze van a magyar piacon nemzetközi szereplő is. A nagyoknak nyilván sok évnyi előnye van, nekünk meg egy kicsit innovatívabb a hozzáállásunk. És megjelentek már a különböző alapokból finanszírozott startupok is a piacon – mi valahol a kettő között vagyunk, mert sokan minket is ilyen startupos bélyeggel látnak el.

Nálunk abban tényleg különbözik a jegyértékesítési struktúra, hogy nincs közvetítői nyomás, így a saját utunkat tudjuk járni. Azt szeretem ebben, hogy nem olyan elvek hajtják a csapatot, hogy minél feljebb jussunk, hanem inkább minél szélesebb réteget érjünk el, találjuk meg azokat a partnereket, akik hozzánk hasonlóan alulról építkeznek, illetve vonjunk be más innovatív cégeket. Most például egy dinamikus árazási startuppal volt egy sikeres pilot időszakunk, de dolgozunk együtt készpénzmentes rendszereket fejlesztő külföldi cégekkel, és színházi rendszereket is tesztelünk. Most készül el a saját streamelős és webshopos felületünk: próbálunk kicsit többet adni a partnereinknek is. Ez remélem, hogy jó lesz arra, hogy tovább tudjuk erősíteni a pozíciónkat.

Nemcsak a Tixa ügyvezetőjeként, hanem rendezvényszervezőként és fesztiválszervezőként is működsz. A megannyi terület közül a szórakoztatóipar és a zeneipar volt az, amelyik elsőként került teljesen padlóra, és valószínűleg az is fog onnan utoljára felállni. Azt láttuk, hogy ennek a támogatása állami szinten, finoman szólva sem valósult meg. Miért hagyta magára a kormány ennyire látványosan a szórakoztatóipart?

Őszintén nem tudom. Ez egy nagyon nagy sokkhatás volt a szakmában mindenkinek. Tavaly tavasszal volt egy két-három hónapos időszak, amikor napi 8-10 órában voltam én is vonalban más szervezőkollégákkal, és próbáltuk megérteni, hogy mi történik, nézni, hogy mikor jön majd valami segélycsomag, milyen formában – és végül ott tartunk, hogy nem jött.

Ezt a legtöbb európai országban a lehetőségekhez mérten bevezették, és erre itthon is iszonyatosan nagy szükség lenne. Ehelyett valamiért ez nem valósul meg, ami miatt

és az is látszik, hogy melyik cégekhez érkezik segítség, és melyekhez nem. Ez pedig csak a polarizációt segíti elő, nem lesz egyetértés szakmán belül, amivel meg szétzilálják az egészet. Ennek pedig tényleg nem értem a motivációját, mert az embernek szüksége van erre az ágazatra. És ez az ágazat úgy tud jól működni, ha az évtizedes múlttal ebben dolgozó szakemberek is a részesei maradnak, és nem felülről tolnak bele embereket.

Azért az is látható, hogy nem volt különösebben nagy ellenállás. Lehetett ugyan olvasni egy csomó szakember írását, viszont az érezhető, hogy nincs nagy és erős lobbiereje a zeneiparnak. Ennek mi lehet az oka?

Mi, szakmai szócsövek megértjük egymást, amiket mondunk, talán egy-két döntéshozó is elolvassa, de ezeknek önmagukban nincs nagy súlyuk. És hiába mennek javaslatok szakmai szervezeteken keresztül felfelé, valahogy ezeknek sincs igazán nagy súlya. Akik komolyabban el tudnák érni a közönséget, azok az előadók lennének, azon belül is az A-listás előadók.

Ha ők megszólalnak a témában, akkor fognak a kisebbek is megszólalni. De valamiért a legtöbbjük nem igazán mer, vagy nincs nagyon kedve hozzászólni ehhez. Van, aki ezt azzal magyarázza, hogy a művészetre koncentrál, van, aki nyilván rosszul éli meg az egészet és nincs kedve már ezzel nyilvánosan foglalkozni, de szerintem van egyfajta felelősség is, amihez a magyar előadók használhatnák az eléréseiket, hiszen így nem nagyon van ki mögé állni.

Fluor például beleállt ebbe a kérdésbe, ahogy Majka is.

Ezek sajnos csak egy-egy esetek.

De sokkal nagyobb elérésük volt külön-külön is, mint adott esetben egy televíziónak, vagy rádiócsatornának összesen.

Igen, de ha mi kiállunk, mint tavaly tavasszal a Budapest Park a jegyvisszatérítés kérdésével – ami nem volt a legsikeresebb kommunikációs húzás –, akkor nem valószínű, hogy ugyanúgy ér célba az üzenet, mintha ugyanezt a közleményt ugyanez a közönség egy művészen keresztül kapja meg.

Visszakanyarodva: az előző kérdésedre: az érdekképviseletnek a szakmai részében próbálkozásokat látok csak. Próbálkozik a Music Hungary Szövetség, de ott is elégedetlen már a tagság, mert nem látszik a lobbimunka eredménye, és a nyílt fórumok helyett gyakorlatilag csak folyosói lobbi zajlik. Jellemző az is a magyar szakmára, hogy van egy nagyon szűk felső réteg, akik az igazán nagy rendezvényeket vagy helyszíneket viszik: ők teljesen más problémákkal szembesülnek, mint a szélesebb körben vett szakma. És ha az ő lobbierejük még valamennyire működik is, egyáltalán nem biztos, hogy a szélesebb szakma problémáit is meg fogják tudni oldani.

Nem lehet, hogy átláthatóbbá kellet volna tenni a közönség számára ezt az egész helyzetet, már ami a szórakoztatóipar felépítését jelenti? Sokan ugyanis azt hiszik, hogy a rendezvényszervezés abból áll, hogy el kell intézni pár telefont, meg e-mailt, aztán csak fel kell venni a nagy lóvét és elszívni egy zacskó kokaint.

Biztos, hogy átláthatóbbá kellett volna tenni: ez nyilván nincs így a nagy átlagban. Gondoljunk csak azokra az előadókra, akik közepes méretű koncerttermekben játszanak, vagy vidéken, 200-300 fős klubokban lépnek fel. Közülük sokan dolgoznak is amellett, hogy zenélnek. De ennél nagyobb státuszú zenekaroknál is megesik ez, mert a zenélés sokszor önmagában nem elég arra, hogy megéljenek belőle az emberek. Szóval ezt nyilván lehet redukálni, és ez egy hosszú folyamat, nem biztos, hogy a válság alatt ez ilyen gyorsan átmegy az embereknek. Az azonban kétségtelen, hogy az érzékenyítésre sok csatornán szükség lenne, aminél megint lehetne a művészek kommunikációs csatornáit használni.

Kik, vagy ki az szerinted, aki a legtöbbet tett a magyar könnyűzenéért az elmúlt 10 évben?

Szerintem az a mag, amelyik nem a múlt dicsőségein lovagol, hanem picit előrenéz, és szem előtt tartja, hogy kicsit megtisztuljon a szakma. Vagy azok, akik annak érdekében tesznek, hogy elég teret kapjanak azok a fiatalabb menedzserek, akik már egy képzés után érkeznek meg hozzánk, és ne csak azoknak legyen szava a szakmában akik már 30 éve ezt csinálják. Mert igenis vegyük észre, hogy nagyon tehetséges és nagyon lelkes kollégák érkeznek közénk. Nekik pedig teret kell adni, be kell vonni őket a csapatokba.

Ez ilyen magyar betegség, hogy a múlt dicsőségébe kapaszkodunk állandóan?

Részben. A nemzetközi konferenciákon is megvannak a dinoszauruszpanelek, ahol hallgatjuk a régi sztorikat, ami egyébként nagyon-nagyon szórakoztató, meg jókat lehet tanulni tőlük.

A kormány tervezi bevezetni az oltási igazolványokat, bár erről pontos információkat még nem tudunk. Szerinted a jegyvásárláshoz is kelleni fog az oltási igazolvány?

Az elmúlt egy évben kifejezetten szakmai alapú szabályozást nem láttam. A szakma jó része nyitott arra, hogy ha meg kell felelni új rendezvénybiztonsági előírásoknak, akkor azt mindenki megteszi annak érdekében, hogy dolgozhasson. De a gyakorlatban inkább tiltások formájában érvényesült eddig bármiféle szabályozás – gyanítom, most sem lesz ez másként, addig húzzák a tiltást, amíg nem csinálnak egy teljes nyitást, vagy maximum létszámkorlátos nyitást.

Aztán, ha mégis máshogy alakul, mindenki nyitott arra, hogy legyen egy dokumentáció. Tudjuk, mi alapján kell ezeket az igazolványokat ellenőrizni, vélhetőleg valami elektronikus útja lesz: akár egy jegyértékesítő platformon, akár egy beléptető rendszerben, akár egy biztonsági rendszerben lehet ezt majd kezelni. De ehhez technológiára és dokumentációra is szükség lenne előre, viszont még semmit nem láttunk belőle.

Ezzel kapcsolatban mi a helyzet a nemzetközi szinten?

Vannak országok, ahol voltak tesztesemények limitált mozgástérrel, limitált befogadóképességgel. Volt, ahol már az egész engedélyezési rendszert is úgy alkották meg, hogy a belmagasságot, a szellőztető rendszert is figyeljék nagyon összetett módon, és annak megfelelően adják ki most az engedélyeket arra, hogy ki hány fővel operálhat. Ezek napi meg heti szinten változnak, mi is figyeljük ezeket a fejleményeket, de addig ez csak ábrándozás, amíg nálunk nem vezetnek be semmi konkrétat. Azt gondolom, hogy hosszú távon nem ezek a korlátozások fogják jelenteni a megoldást. Ezek inkább annak lehetnek az eszközei, hogy valamilyen mértékben részleges nyitás lehessen, aminek következtében legalább mi is dolgozhatnánk.

De annak nem sok értelme van, ha nincs erre egy egységes, európai uniós szabályozás.

Szerintem ilyen nem lesz, ezek megoldása marad az egyes tagállamoknál. A franciák is engedték, hogy 5000 főig lehetnek fesztiválok, ami ugyan nagyon jól hangzik, csakhogy ennek az 5000 főnek ülnie kell. Hogyan vág bele így bármibe egy fesztiválszervező?

Lehet előre tervezni?

Igen, és kell is. A legtöbb fesztiválszervező, akivel beszéltem, két-három verzióval dolgozik. De hogy a klubkoncertekről is beszéljünk: ott, aki tartogatja a 2021-es dátumait, már foglalja a 2022-eseket is. Koncertszervezőként ez a legnehezebb:

miközben tudod, hogy az egész helyzet lóg a levegőben, és azt érzed, hogy néha már csak az ügynök kapaszkodik abba, hogy meg fog valósulni az esemény, de egyébként fogalmatok sincs, hogy mikor.

Hogyan állnak egyébként a menedzserek, zenekarok ehhez a dologhoz?

Mivel a koncertszervezők többnyire egymás konkurenciái, szerintem olyan őrült párbeszéd erről nincsen. Nekem nem áll nagyon sok előlegem bookingokban, a tavaly nyári Fekete Zaj kapcsán van néhány zenekar, aki addigra már ki volt fizetve. Közülük volt, aki visszafizette, van, aki pedig csendben van inkább. De valószínűleg ők is majd meg fogják csinálni a koncerteket, az pedig ad majd némi mozgást, hogy ott van náluk az előleg.

A Fekete Zaj az ugyancsak egy alulról szerveződő, szinte közösségi fesztivál, ahol egy nagyon erős, hűséges támogatói közönség van. Mennyire voltak megértőek veletek ebben a helyzetben az emberek?

Nagyon megértő közönségünk van, valószínűleg amiatt is, hogy sokuk a háttérben direkt kapcsolatot ápol az előadókkal meg velünk is. Amikor ez a bizonytalan helyzet előállt, igyekeztünk folyamatosan kommunikálni velük. Nem mindig a fő csatornán keresztül, hanem van egy zárt csoportunk, ahol benn van nagyjából ezer ember. Ők az aktívabbak, akikkel megpróbáltuk átbeszélni közösségi szinten a lehetőségeinket, illetve lemérni, a közönség hogyan látja a helyzetet. A csoportban sokan kérdeznek arról, hogy mi van a háttérben, sok önkéntesünk van, van, aki a helyszíni lebonyolításban segít, mások a promócióban a fesztivál előtt.

És van egy támogatói rendszerünk, amiben minden évben megjelölünk egy konkrét célt és arra gyűjt a közönség. De miután átálltunk a készpénzmentes fizetésre, azt is teljesen megértően fogadták, a kártyákon hagyott pénzt pedig, amit nem kérnek vissza a vendégek, mindig transzparensen forgatjuk vissza a fesztiválba. Volt olyan, amikor napközbeni programokra gyűjtöttünk, de az installációkat is bővítettük, mindet a közösségi támogatásokból. Úgyhogy ezt szeretnénk folytatni, de ennek szerencsére az is a jó része, hogy nem a tavalyi évben vezettük be, hanem ez, amióta van Zaj, mindig valamilyen szinten része volt a fesztiválnak.

Mire számítasz, lesz Fekete Zaj nyáron?

Nagyon szeretném, ha lenne. Ahogy itt lesz a jobb idő, nagyon nehéz lesz a négy fal között tartani az embereket. Egyelőre nem indítottuk el a jegyelővételt, inkább kivárunk. Persze jó lenne, ha nem kéne addig várni, mint tavaly, amikor kb. 5 hetünk volt megszervezni a fesztivált, ami egy téboly volt. Ezzel együtt azt hiszem, hogy jól vizsgáztunk, a hatóságok elégedettek voltak vele, a sajtó is kint volt, megnézték, a közönség is jól érezte magát, vigyáztak egymásra. Nekünk ebben a szituációban az a szerencsénk, hogy viszonylag kicsik vagyunk, tehát

Szerinted át fog alakulni a zenei piac a válság után? Jobban preferáltabbak lesznek a magyar előadók?

Én örülnék, ha ez lenne, de sajnos ez nem ilyen egyszerű: a magyar előadók népszerűsítéséhez kellene médiaháttér, ami nem nagyon van. Fura ezt mondani, de fontos a rádió.

Szerinted ki a nagyobb rocker: Karácsony Gergely vagy Demeter Szilárd?

Nem attól lesz valaki nagy rocker, hogy hány felvarrója van, vagy milyen szavakkal és milyen hangosan mondja magáról, hogy rocker. Ez a tetteken múlik, és jelenleg ezzel még mind a ketten adósak. És

FOTÓ: Somogyi Lajos