Conte jó munkát kíván Draghinak, beszólt Renzinek és beállt az Öt Csillag Mozgalomba

Szerző: Techet Péter
2021.02.04. 15:38

Lecsengőben az olasz kormányválság, az egyik főszereplő elhagyta a színpadot.

Conte jó munkát kíván Draghinak, beszólt Renzinek és beállt az Öt Csillag Mozgalomba

A januárban kezdődött olasz kormányválság február elejére véget ért: Giuseppe Conte eddigi miniszterelnök nem tudta megtartani a hatalmát, mert nem sikerült neki az elmúlt hetekben többséget szereznie maga mögött. Miután januárban Matteo Renzi, egykori kormányfő Italia Viva kispártjával kilépett a kormányból, Conte a felsőházban – tíz képviselő híján – elvesztette az abszolút többséget (bár hozzá kell tenni: a bizalmi szavazást a szenátusban is megnyerte január közepén). Intenzív tárgyalások indultak egy új többség mellett – felmerült jobboldali szakadárok átvétele ugyanúgy, mint Renzi visszacsalogatása.

Renzi azonban hajthatatlannak bizonyult: a célját, hogy Contét megbuktassa, végül el is érte. Szerdán Sergio Mattarella olasz államfő Mario Draghit, az Európai Központi Bank egykori igazgatóját kérte fel, hogy alakítson kormányt. Ide nemcsak az eddig Conte mögött álló balközép Demokraták (PD) és szocialisták, de az ötcsillagosok nagyrésze is átáll – és ami a lényeg: ezt a felállást már Renzi is támogatni tudja, aki azt mondta Draghi kinevezése után: „most a józanság pillanata jött el”, és „zéró vitát” szorgalmazott – ami kissé disszonáns persze annak függvényében, hogy az elmúlt egy hónapban ő borította káoszba az olasz politikát kétszázalékos pártjával.

Conte nyíltan az Öt Csillag mögött

Giuseppe Conte csütörtökön töltötte utolsó munkanapját a római Chigi-palotában, ami a kormányfők székhelye. Csütörtök kora délután már elhagyta az épületet, és a palota előtti téren tartott egy rögtönzött sajtótájékoztatót. Ebben

„jó munkát” kívánt Draghinak. Kissé Renzinek odaszúrva hozzátette: „Nem leszek Draghi útjában, a szabotőröket másutt kell keresni.”

CONTE RÖGTÖNZÖTT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA A RÓMAI PALAZZO CHIGI ELŐTT AZ UTOLSÓ KORMÁNYFŐI MUNKANAPJÁN. FOTÓ: CONTE / FB

Conte azonban nem tűnik el az olasz politikából. Sajtótájékoztatóján eleve azt szorgalmazta: ne szakértői, hanem politikai kormány jöjjön létre – elvégre a balközépnek és az ötcsillagosoknak is ártana, ha egy tisztán technokrata kormány egyszerű szavazógépeivé válnának. Conte kifejezte nagyrabecsülését az eddigi koalíciós partnerek felé – az Italia Vivát nem említve –, de a 2018-ban pártfüggetlen jelöltként kormányfővé lett firenzei (de pugliai származású) jogászprofesszor

nem hagyott kétséget afelől, hogy kihez húz a szíve: az ötcsillagosokhoz. Azt üzente nekik: „A Mozgalomért vagyok, és a Mozgalomért leszek.”

Mint ismert: a 2008-ban az anarchista komikus Beppe Grillo által alapított Öt Csillag Mozgalom (M5S) 2018-ban megnyerte elitellenes és rendszerkritikus programjával a választásokat – de egyedül nem tudott kormányt alakítani. Hosszú tárgyalások után végül a jobbközéppel közös koalícióból kiszakadt Lega (akkor még Lega Nord) vállalta fel, hogy összefog a grillóistákkal. A miniszterelnöki posztra a firenzei egyetemen addig nemzetközi magánjogot oktató Conte professzort kérték fel. Noha ő a grillóisták szellemi hátországában korábban is jelen volt,

az olaszok számára is teljesen ismeretlenül került a politika középpontjába.

Miután a 2019-es EP-választást a Lega megnyerte, Matteo Salvini elérkezettnek látta az időt, hogy robbantsa a kormányt. Azt feltételezhette, hogy Contéval, aki mégsem a római intrikákhoz szokott addigi életében, könnyű dolga lesz. Azonban nagyon eltaktikázta magát. 2019 augusztusában nem Conte bukott meg, hanem Salvini találta magát az ellenzékben (azóta stabilan csökken a Lega népszerűsége) – Conte pedig egy második kormányt alakíthatott, immáron az Öt Csillag és a baloldal részvételével. Ezt az együttműködést verte most szét Matteo Renzi, aki 2019 őszén egykori pártjából, a PD-ből kiszállva létrehozta a liberális Italia Vivát.

Mivel Beppe Grillo egyre inkább háttérbe vonult, az Öt Csillagnak pedig nem sikerült új karizmatikus vezetőt találni – a legismertebb politikusa, Luigi Di Maio, eddigi külügyminiszter, a pártot hivatalosan viszont Vito Crimi vezeti –, így egyre inkább Conte lett az új „apafigura” számukra. A grillóisták még szerdán is azt hajtogatták: mindenképpen ragaszkodnak Conte kormányfőségéhez.

Ez nem jött össze nekik, de nem kizárt:

Conte éppen az Öt Csillag környékén maradhat meg a politikában.

A professzor – akit a „Nép Ügyvédjének” szoktak hívni – felettébb népszerű, nem véletlen, hogy a kormányválság alatt is az olaszok majdnem fele azt akarta: folytassa Conte.

Berlusconiék is beállnának Draghi mögé

Közben formálódik a Draghi mögötti többség. Noha az Öt Csillag több politikusa is ellene van, Luigi Di Maio azt kérte: tanúsítson a párt „érettséget”, azaz ne vonuljon ellenzékbe. Draghit vélhetően nem csak a PD, a LeU, az Italia Viva és az Öt Csillag, de Silvio Berlusconi Forza Italiája is kész támogatni.

Berlusconi csütörtökön kiemelte: Draghi kinevezésével az olasz politika elindulhat abba az irányba, amit a Forza Italia régóta szorgalmaz.

Ezzel szemben a Lega és a neofasiszta Olaszország Fivérei párt nem támogatná Draghit. Egyelőre azonban még kérdéses, hogy Draghi szakértőkkel vagy pártpolitikusokkal töltené-e fel a kormányt – Conte az utóbbit szorgalmazta.

Közben a Vatikán is kifejezte már örömét a katolikus vallását gyakorló Draghi kinevezése kapcsán. A római Draghi egykoron a jezsuitáknál tanult, nagyon jó kapcsolatot ápol XVI. Benedek egykori pápával is.

NYITÓKÉP: Giuseppe Conte Rómában / GC, FB

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek