Nyugi, Brüsszel nem tilthatja meg neked, hogy az EU-n belül utazz

Szerző: Bakó Bea
2021.01.26. 07:30

Csak ajánlani tudja az EU a térségen belüli nem létfontosságú utazások korlátozását, megtiltani nem. A harmadik országokból való belépésre viszont kialakíthat egységes szabályokat.

Nyugi, Brüsszel nem tilthatja meg neked, hogy az EU-n belül utazz

Az MTI nyomán már megjelent itt-ott a magyar sajtóban, hogy „Brüsszel” betiltaná az EU-n belül a nem elengedhetetlen utazásokat a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása céljából. 

A valóság ezzel szemben az, hogy a Bizottság csak egy tanácsi ajánlás ilyen értelmű módosítását kezdeményezi. Az ajánlás, amint az a nevében is benne van, nem kötelező, vagyis a tagállamok vagy követik azt, vagy nem.

Az érintett tanácsi ajánlás egyébként októberi: ahogy akkor az Azonnali is megírta, az uniós szakminisztererkből álló Európai Unió Tanácsa azt javasolta a tagállamoknak, hogy egységes szempontok szerint határozzák meg a zöldtől a pirosig terjedő besorolású régiókat és az oda való belépési feltételeket, de ne vezessenek be határzárat (mint ahogy tette azt papíron például Magyarország).

A Bizottság a hétfői közleménye szerint tehát most azt szeretné, hogy az Európai Unió Tanácsa (ahol tehát a tagállami kormányok miniszterei ülnek) ezt az ajánlást módosítsa: egyrészt egészítse ki egy újfajta, sötétvörös zónával a kiemelkedően magas esetszámú régiók esetében – a Rai összesítése szerint egész Csehország és Portugália, számos spanyol régió, és például Írország, a balti országok vagy Szlovénia egyes részei is ilyennek számítanának –, valamint koordinált módon erősen ellenmotiválja a nem elengedhetetlen EU-n belüli utazást anélkül, hogy a határokat lezárnák.

Ha tehát a Tanács tesz is majd a bizottsági javaslatnak megfelelő ajánlást, az csak ajánlás lesz, nem fogja a tagállamokat kötelezni. Eleve az EU-s tagállamok nagyrészét magába foglaló schengeni övezeten belül amúgy is csak kivételes és ideiglenes lehet a határellenőrzés visszavezetése, és arról kizárólag a tagállamok dönthetnek. Általában ők is kezdeményezik ezt (mint mondjuk történt ez a menekülthullám esetén 2015-ben), de súlyos esetekben – most ez történne –

a Tanács is ajánlhatja ezt, ez azonban csak ajánlás, és az is legfeljebb a határellenőrzés visszaállítására vonatkozik, nem határzárra.

A tagállamok maguk persze már most is erősen ellenmotiválják az utazásokat az EU-n belül is: be is vezettek be különféle protokollokat, hogy milyen okból, milyen teszttel lehet az országba belépni.

+ Olaszország például két napnál nem régebbi antigén- vagy PCR-tesztet kér EU-n belül érkezőktől is, amit aztán vagy elkérnek a határon, vagy nem;

Románia különböző zónákba rakja az országokat, jelenleg a Magyarországról érkezőket karantén és teszt nélkül is beengedi;

Magyarország pedig elvileg nem enged be külföldieket, de gyakorlatilag van egy csomó kivétel.

Ami biztos, hogy azt egyik ország sem tilthatja meg, hogy onnan valaki kiutazzon, a saját állampolgárát pedig minden országnak be kell engednie – más kérdés, hogy ezzel együtt be is teszi-e az illetőt rögtön karanténba vagy tesztelésre kötelezi-e. Mindenesetre, hogy egymás közt a tagállamok ezt hogyan intézik, és például ki milyen feltételekkel mehet át Szlovákiából Magyarországra vagy fordítva, arra az EU legfeljebb ajánlásokat tehet.

Más a helyzet a harmadik, azaz EU-n kívüli országokból érkezőkkel. Az ő belépésükre vonatkozóan az EU már alkothat kötelező szabályt, ebben az esetben pedig minden schengeni külső határon aszerint kell eljárni. Egy másik közleményben a Bizottság erre is tett javaslatokat: eszerint 72 óránál nem régebbi koronavírus-tesztet és akár karantént is elrendelhetnének a tagállamok a harmadik országokból érkezőkkel szemben (tehát most már a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok számára is). A Bizottság javaslata arra is meghatározna szempontokat, hogy a harmadik országokból érkezőkre vonatkozó szabályokat milyen esetekben, az adott ország milyen pozitivitási és tesztelési rátája esetén lehetne feloldani.

A harmadik országokból való belépésre vonatkozó szabályok tehát lehetnek majd kötelezőek, de egyelőre ez is csak javaslat, az EU-n belüli nem elengedhetetlen mozgás korlátozása pedig, ha lesz is belőle valami, pusztán nem kötelező ajánlás lesz.

FOTÓ: Bakó Bea, Szlovénia / Azonnali

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek