Tizennégy évig állt egy Duna-híd a Kossuth tér és a Batthyány tér között

Budapestet gyakran emlegetik a „hidak városaként”. Ezt a képet a jelenlegi politikai elit is fenn kívánja tartani: egyre gyakrabban hallani, hogy új hídra lenne szükség Budapesten, ami tehermentesítené a belvárosi közlekedést. Hetvenöt évvel ezelőtt még pont a belváros közepén építettek Duna-hidat, ahol a romok nem jelentettek akadályt.

A második világháború és Budapest ostroma után a főváros lakossága gyakorlatilag a semmiből volt kénytelen újjáépíteni lakókörnyezetét. A harcok során 32 363 lakás semmisült meg, a szovjetek lassítása érdekében

Az áruszállítás, távolsági közlekedés gyakorlatilag megállt, mivel a vasútvonalak 40 százaléka megrongálódott, a vasúti járművek 70 százalékát pedig elvitték. A tej- és húsellátás is nehezen volt megoldható, hiszen a sertésállomány 79 százaléka, a szarvasmarha-állománynak pedig 44 százaléka veszett oda a háború során. A meglévő szenvedések mellé társul szegődött az évszázad egyik leghidegebb tele is.

Az állapotokat jól mutatja, hogy Tildy Zoltán kormányában külön újjáépítési tárcát hoztak létre (bár később átnevezték építési és közmunkaügyi tárcára). Ezért a területért volt felelős közel egy éven keresztül a temesi származású építészmérnök, Mistéth Endre.

A Kossuth híd atyja

Mistéth Endre 1912-ben született Buziásfürdőn (ma: Buziaș), felmenői között francia, szerb és görög ősöket is találunk. A trianoni békét követően a család nem kívánt román fennhatóság alatt élni, ezért Magyarországra költöztek. A fiatal Mistéth tanulmányait a kőszegi Hunyadi Mátyás Magyar Katonai Alreáliskolában kezdte meg, ahol többek között

Az író minden bizonnyal róla mintázta meg az Iskola a határon című regényének egyik alakját, Bónis Ferit. További tanulmányait már a fővárosban végezte, előbb a Bocskai István Katonai Főreálban, majd a műegyetemen. Fiatal mérnökként dolgozott a Ganz-gyárban, az Országos Közegészségügyi Intézetben, részt vett a Székesfehérvár és Győr közötti autóút megtervezésében, 1940-ben pedig saját tervezőirodát nyitott.

„Mistéthről mindenki tudta – főleg a hatóságok –, hogy semmiféle vonatkozásban nem hajlandó megalkudni elvei és az igazság rovására. – ezt 1947-ben mondta az újjáépítési miniszterről Arany Bálint, a Magyar Közösség elleni koncepciós per egyik fővádlottja. Mistéth már 1945 előtt a műegyetem oktatója volt, a politikába csupán azért kapcsolódott be a Kisgazdapárt oldalán, mert

E nézeteinek tudható be, hogy a háború idején mind a Magyar Közösség, mind pedig a Magyar Függetlenségi Mozgalom tagjai között tudhatta.

1945-től először államtitkárként, majd miniszterként dolgozott a budapesti hidak újjáépítésén: a Kossuth híd mellett dolgozott a „Manci” összeállításán is – ez a felrobbantott Margit-híd melletti pontonhíd volt, melynek becenevét is ő adta.

A Rákosi-korszak beköszöntével azonban a célkereszt hamar a fejére került: belekeveredett a „köztársaságellenes összeesküvésbe”.

azonban Mistéth (miután tájékoztatta Nagy Ferenc miniszterelnököt az ávósok céljairól) visszament és végigcsinálta a pernek csúfolt színjátékot.

Nyolc év börtön után szabadult 1955-ben, de ezt követően még három évig megfigyelték. Szerencsére visszatérhetett szeretett szakmájához és a Vízügyi Tervezőiroda munkatársaként dolgozott egészen 1978-as nyugdíjazásáig. Ott volt a kiskörei vízerőmű és a máramarosszigeti Tisza-híd munkálatainál, de Egyiptomban, Szíriában és Irakban is tervezett átkelőket.

Nyugdíjba vonulása után is aktív volt: akadémiai doktori fokozatot szerzett, 1983-tól pedig egykori alma materében, a műegyetemen tanított. Munkájáért szakmai elismerést a rendszerváltás után kapott: 1991-ben Akadémiai Díjat, egy évvel később a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, 1995-ben Eötvös Koszorút, 1996-ban Széchenyi-díjat vehetett át, végül 2006-ban (halála évében) a Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét kapta meg. A Farkasréti temetőben nyugszik, temetésén egykori politikustársa, Horváth János búcsúztatta.

A holnemvolt híd

A Kossuth híd helyét 1945-ben választották ki: lényegében

A tervezők azért döntöttek így, mert ez volt az a dunai szakasz, ahol a lerombolt hidak maradványai nem akadályozták az építést, ráadásul azok törmelékeit is fel tudták használni. A legnagyobb gondot a fahiány okozta, így ennek beszerzése komoly kreativitást igényelt az építkezés során. Erről tanúskodik Korda István naplója, melyet főmérnökként vezetett a híd építésekor:

„Sok a baj és a gond. Ném akar jönni a fa, ácsaink is alig vannak. Az elmúlt hét nagyon rossz volt, úgyszólván semmi anyagot nem kaptunk. A Vörös Hadsereg kiküldte a maga összekötő tisztjét, hogy segítségünkre legyen a vasúti szállításoknál, fuvarozásoknál. Ma rádióközvetítés volt, rádión át kértem az ácsokat, jöjjenek és segítsenek. A MÉMOSz kiküldöttje is járja az országot, toborozza az ácsokat. Pedig 5.-én már megvolt a fanyílások munkáira a versenytárgyalás. Pesten Malomsoky József, Budán Szabóky Béla fog dolgozni. A hídosztály Fazekas György főmérnököt rendelte ki a munkák felügyeletére, a honvédelmi minisztériumtól pedig Politovszky Tibor századost kértem magam mellé segítségül. Annyira halmozódik a munka, hogy kell valaki, aki ért a fahidakhoz.”

A sajtó végül 1946. január 12-én tudatta az országgal: elkészült a Kossuth híd. Az eseményről szóló cikkekből azonban már látszik, hogy egy új korszak határán vagyunk, ugyanis a hírekben többször szerepelt Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter neve, mint a tervezőké.

Faludy György a híd elkészültét verssel köszöntötte, melyben a folyamatosan romló politikai klíma miatt is felemelte a szavát:

Ez nem Nyugat. Ez már az alvilág.
A győztesé a búza meg a bor.
S a rongy batyusok őskori csigák –
velük a múlt: e dühödt némaság
s a nemzeti nyomor.

A győzőktől jöttem a vesztesek
közé. E laza deszkapadlaton
féléve járok már a víz felett
és átkelőn elfog a szánalom,
aztán a rémület.

Ruháikat, e szélfútt rongyokat
megszoktam, úgy, mint ők. De nem szemük
zavaros fényét sipkáik alatt.
Akármi lesz, itt maradok velük.
Hány hónapom maradt?

Ha azt, mi rájuk vár még, sejtenék!
E sok sápadt kamasz, görbedt banya
s a szólamoktól részeg férfinép!
Hidat avatni három nemzedék
most hogyan ugrana!

(Faludy György: Kossuth híd – részlet)

A hidat tízéves használatra tervezték, ennél azonban jóval tovább volt rá szükség. 1954-ben a faszerkezet egy részét acéllal pótolták, de szép lassan elkezdték korlátozni rajta a forgalmat. 1956-ban már teljesen lezárták. Lebontására azonban csak négy évvel később került sor, ami végül három év alatt fejeződött be. Emlékét ma a Duna két oldalán egy-egy felirat őrzi.

NYITÓKÉP: Fortepan / Heinzely Béla