Jobb most egy kicsit szontyologni, mint a lélegeztetőgép mellett állni

Szerző: Varsányi Bence
2020.12.07. 19:02

Mindenképpen rendhagyó lesz az idei karácsony és szilveszter, de vajon hogyan fognak ünnepelni a képviselők? Mennek látogatóba vagy inkább otthon maradnak? És ha rajtuk múlna, enyhítenének-e a szigorításokon? Videó!

Habár Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délután bejelentette, hogy a novemberben életbe lépett korlátozásokat meghosszabbítják január 11-ig, a szentestéről pedig december 21-én fognak dönteni, az Azonnalinál előre

megkérdeztük a képviselőket, hogy hogyan tervezik tölteni a karácsonyt és a szilvesztert, illetve ha rajtuk múlna, lazítanának-e a szigorításokon.

A megkérdezett képviselők mind az előírt szabályok betartása mellett tervezik tölteni a karácsonyt, szűk családi körben, bár Dúró Dóráéknál ez a négy gyerek miatt már alapból minimum hat főt jelent. A párbeszédes Tordai Bencéék még lehet, hogy tesztelnek is a családi karácsony előtt, az MSZP-s Szakács László családja pedig az is lehet, hogy csak elektronikus úton távkarácsonyozik idén.

A szilveszter már kevésbé tűnik problémásnak a képviselők számára, Tordaiék és a KDNP-s Nacsa Lőrincék ugyanis évek óta nem járnak sehova a kisgyerekek miatt, Dúróék viszont be szoktak járni a városba az év utolsó estéjén, ez úgy tűnik idén elmarad.

A képviselők ellenezték egyöntetűen ellenezték a korlátozások lazítását is,

a párbeszédes Szabó Tímea pedig lehet még azt is megfontolná, hogy karácsony előtt két héttel zárják be az iskolákat és az óvodákat, hogy mindenki megbizonyosodjon róla, hogy nem kapta el a vírust.

Varsányi Bence
Varsányi Bence az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek