Akkor lesz baloldal, ha lesz cselekvés is! Jámbor András az Azonnalinak

Miért és hogyan indult a Mérce? Hogyan vált Magyarország egyetlen kizárólag közösségi finanszírozásból működő közéleti oldalává? Mennyire összeegyeztethető a fővárosi önkormányzati munkájával, hogy még mindig ír a volt főszerkesztő? Többek között erről kérdeztük Jámbor Andrást, a Mérce alapítóját, de az is kiderül, hogy mire jók a trashmémek, és miért játszunk virtuális játékokat a politika helyett.

Ez itt az Azonnali interjúsorozata a legfontosabb hazai véleményformálókkal. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy kik ők, mi mozgatja őket, és eleve hogyan látják a szerepüket és felelősségüket a magyar nyilvánosságban. Az első tizenkét rész itt olvasható.

Miért indítottad el a Mércét?

A Mércéhez – vagyis akkor még a Kettős Mércénél – az elején nagyjából az aktivista ismerőseim közül jöttek írni, és az volt a cél, hogy kicsit balosabb tartalmat toljunk.

Ez mikor volt?

Volt egy korai szakasz 2008-2009 körül, de ami most van, az 2014-re datálható. Előtte is létezett a felület, de nem voltak összeszedettek a megjelenő tartalmak, volt például egy időszak, amikor egyedül írtam rá randomra ami eszembe jutott, nem volt átgondolt a dolog. 2014-ben a választások első fordulójának estéjén összeültünk páran, meghívtunk embereket, akik nagyjából az akkori balos közegben mozogtak, hogy na, srácok, akkor csináljunk valamit, ami egy kicsit konzekvensebb, és nagyjából tudjuk, hogy mi az iránya.

Volt egy nagyon erős tapasztalatunk is, ami visszanézve tök nevetséges: hiába csináltunk bármilyen aktivista tevékenységet, az nem nagyon jutott el a médiába, vagy torzítva, kiforditva jutott csak el.

Ma már nincs szükségük arra az aktivistacsoportoknak, hogy saját médiát csináljanak ahhoz, hogy látszódjanak a médiatérben, mert maga a média keresi őket és a kattintás változtatja az akcióikat. Nyolc évvel ezelőtt például egy SZFE-tüntetés teljesen más médiakeretezésben jelent volna meg, lettek volna cinikus fanyalgások, hogy miért pont ezt és így, nem lett volna olyan keretezése, mint ami már mindennek van: minden bekerül az Orbán vs. nem Orbán felosztásba 

Régen nem volt ilyen. Amikor 2012-ben a hallgatók elindultak a TÁTK-ról és elfoglalták a Petőfi-hidat, majd mentek tovább a többire, akkor ezt talán senki nem percről percrézte, ma pedig szerintem már a fórumot is percről percrézné szinte mindenki.

Mi lehet ennek az oka? Minden kis rendszerellenes dologba belekapaszkodnak már az ellenzékiek?

Egyrészt igen, de én inkább az általános médiahelyzetet mondanám. A közösségi média gyakorlatilag leuralta az újságírást, az algoritmus mentén gyártódnak ezek a sztorik, hogy több kattintást generáljanak.

A percről percre műfaja például azért egyre működőképesebb, mert saját maga építi fel az adott eseményt, nem az van, hogy megírsz egy cikket mondjuk a munkaügyi hivatalban lévő sorról, aztán elveszik a semmiben. A szépen adagolt posztok felépítik, láthatóvá, és ezzel érthetővé teszik a fontosságát egy történetnek. A percről percrében folyamatosan adagolod, hogy itt valami fontos dolog történik, folyamatosan megy, hogy ezt most követni kell, és igazából a történetek mozgatják az olvasókat. Igazából az újságok hírfolyamai is egy ilyen percről percrévé alakultak, amiben a híreknek nincs mélysége, és már egy alapvető keretbe illeszkedik az olvasók által, amikor megjelenik.

Pluszban mindig az a jó, amivel könnyebb azonosulni. Ezért működik a celebvilág is: sokkal könnyebb egy győzikés cikket elolvasnod, mert már alapból tudod, hogy mit fogsz rá reagálni. Ha pedig tudod, mit fogsz reagálni, akkor nem kell gondolkozni, nem remeg meg a kezed a lájkra kattintás előtt, tudod, hogy azt kapod, amire számíthatsz. Egy munkaügyi hivatalról szóló cikket sokkal nehezebb elolvasni, sokkal nehezebb rákattintani, sokkal nehezebb befogadni a dolgot.

Az újságok pedig kattintásokból élnek, egy nagy hírportál úgy működik, hogy van egy térkép, ahol folyamatosan nézik, hogy éppen aktuálisan hol vannak az emberek a portálon, és eszerint pakolgatják fel meg le az anyagokat a címlapon, sokkal kevésbé aszerint, hogy mi a fontos. Ugyanígy, az IT-stáb elküldi reggel, hogy miről érdemes írni, mi hozta a legtöbb kattintást az előző nap. Ez alakítja, hogy miről ír a sajtó, és utána ez alakítja a politikai menetrendet is, sőt a társadalom politikáról és ügyekről alkotott képét is.

A tüntetések pedig, ha nem is akarnak, egy idő után akkor is belekereteződnek valamilyen nagy törésvonalba, mert a sajtónak ez az érdeke, és a fogyasztóknak is így egyszerűbb értelmezni ezeket. Ha pedig valaki ügyesebb újságíró, akkor egyszerre a törésvonal mindkét oldalába belekeretezi. A Clooney-sztori például azért fut nagyon nagyot, mert

Ezt pozitív jelenségnek tartod?

Nem látom annak, ez kábé kattintásfasizmus.

A Mércénél azért jól ráéreztetek arra, hogy hogyan lehet a Facebookról olvasókat szerezni.

Gyakorlatilag már minden portálnál több olvasó érkezik a Facebookról, mint organikusan.

Hogyan nőtte ki magát ekkorára a Mérce? 2011 környékén, amikor mainstream lett itthon a Facebook, azonnal rámentetek?

Már az elején látszott, hogy fontos ez a dolog. Egyébként az egész blogkultúra magyarországi csúcspontja 2012 volt, a Schmitt Pál-ügy ideje, amikor a Facebook kinőtte magát, és elindult értelmesen az oldalfunkció. Volt Véleményvezér, Vastagbőr, Kettős Mérce, elképesztő látogatottsági számai voltak ezeknek a blogoknak.

az Index is csak pár év késéssel, talán 2016 körül.

Akkoriban még szinte egyedül csináltad a Kettős Mércét. Rájöttél, hogy át lehet csatornázni olvasókat a Facebookról, de volt is valami szakértő, aki segített neked a közösségi média technikai részleteivel?

Az én generációm már – vagy még – a Facebook-generáció, ha van ilyen. Nekünk tök egyértelmű volt, hogy ez a dolog hogyan működik, ráadásul akkoriban az LMP-Párbeszéd-vonalon ezzel is foglalkoztam, és olvastam szaksajtót is arról, hogy hogyan kell csinálni.

Nem okozott problémát, hogy egyszerre csináltad a Mércét és dolgoztál pártnak?

A Kettős Mércét előbb indítottam, Magyarinfo néven. 2011 márciusától kaptam fizetést az LMP-nél.

Mit csináltál pontosan?

A kommunikációs csapat tagja voltam.

Sosem volt összeférhetetlenség a két szereped között? Kiírtad a mércés cikkeidnél, hogy egyébként hol dolgozol?

Nem, ráadásul akkor Weisz Manfréd Huba néven írtam.

Akkor miért csináltad?

Amikor megcsináltuk a Magyarinfót, akkor a Mandinertől kezdve a Konzervatóriumon és a Véleményvezéren át a Vastagbőrig mindenhol álnéven írtak. Ez volt a trend.

Nem is merült fel bennetek, hogy miért ne írnátok a saját nevetek alatt?

Én igazából direktbe soha nem titkoltam, hogy ki vagyok, de tök más média- és politikai tudatossággal rendelkeztem akkor, mint most.

És mikor kezdtél el saját néven írni?

2013 körül, még amikor Együtt-PM-es voltam.

Miért döntöttél így?

Akkor jutottam el a tudatosság azon fokára, hogy rájöttem, hogy ez már ciki.

Mi váltotta ezt ki?

Nem emlékszem rá, de gondolom az volt, hogy

Szerintem az is bennem volt, hogy mikor lő vissza valaki egy cikkre, hogy valójában az Együtt-PM alkalmazottja írta. Akkor már egyszerűbb kiírni, hogy ki vagyok. Egyébként annyit csináltam, hogy megváltoztattam a nicknevemet a sajátomra, így visszamenőleg az összes álnéven írt cikkemhez a saját nevem került.

Ezután sem volt konfliktus abból, hogy közben egy pártnak dolgoztál?

Ebben az értelmiségi közegben amúgy is mindenki tudta, hogy én írtam. Sem a pártos időszakban, sem most a városházán nem volt megbeszélve, hogy mit írjak.

Régen is sok külsős szerző írt cikket a Mércére?

Ez 2014-től van így. Azelőtt voltak néha emberek, akik írtak, de nem volt rendszeres tartalomgyártás, ez a 2014-es balos fordulat eredménye.

Balos fordulat?

A mostani Mérce megszületésének a pillanata.

Hányan lettetek akkor?

Nagyon változó volt. Voltak szerkesztőségi ülések, ahol a tíz-tizenkét emberből általában négy-hét jött el megbeszélni, hogy milyen cikkeket kéne írni, meg volt egy levelezőlista, később Messenger-cset.

Mikortól lett fizetés a Mércénél?

Pár hónappal azután, hogy 2015 végén megcsináltuk az első gyűjtőkampányt.

Egyetlen sikeres kampányból szűrtétek le, hogy rendszeresen tudnátok fizetést adni a szerzőiteknek?

Inkább fordítva: olyan szintű volt már a meló, hogy nem lehetett máshogy csinálni, csak úgy, ha fizetünk az embereknek. Pár hónappal később kezdtünk el fizetni, mert láttuk, hogy van rá igény.

Reklámokban soha nem gondolkoztatok?

A történetről szívesen beszélek, de a mostani Mércének már nem vagyok tagja, az ő nevükben, az ő történetükről nem szeretnék beszélni.

De te is a része voltál, sőt, sokaknak talán te voltál A Mérce. Nem a jelenről beszélek, 2017-ben lett Mérce a Kettős Mérce blogból, és már akkor sem voltak rajta hirdetések.

Alapvetően az volt a gondolat, hogy

Ha pedig nem, akkor nincsen rá igény, és minek toljuk bele az energiát.

Amíg a Mércénél voltál, érkezett az olvasókon kívül máshonnan anyagi támogatás a szerkesztőségbe?

A végén nyertünk egy pályázatot technikai fejlesztésekre, de tartalomelőállításra nem, az csak és kizárólag olvasói támogatásból ment.

Miért a Mérce az egyetlen közéleti portál Magyarországon, ami kizárólag olvasói támogatásokból gyárt tartalmat?

Négy-öt évvel ezelőtt még senki nem gondolta volna azt, hogy olvasói támogatásból lehet ilyet csinálni. Olyan kicsi piac volt, hogy ez nem volt elképzelhető. Gyűjtöttünk mi, az Átlátszó és a Klubrádió. Összejött évi 40-50 millió forint ennek a három oldalnak, most meg már milliárdos összegek vannak. Ha megnézzük a Telexet, az valószínűleg 400 vagy 500 millió lesz jövőre. A 444 szerintem szintén 100 milliós nagyságrendben gyűjt, a Klubrádió közel akkorában. A Mérce és az Átlátszó az adó 1 százalékkal együtt 40-50 millió forintot gyűjt, de gyűjt még a Direkt36 és a 24.hu is elkezdett, meg biztos vannak még ezeken kívül is. Ez ma már egy létező piac.

Mit gondolsz azokról az újságokról, ahol van bevétel más forrásból, és mellette olvasói támogatást is gyűjtenek?

Szerintem ez tiszta sor. A közösségi finanszírozás is valójában a kattintásszámhoz illeszkedik, nagyobb kattintásszámnál nagyobb közösségi támogatás jön be. Nyilván nem annyira, mint egy hirdetésnél. De hogyha azt gondoljuk, hogy a médiának nem az a feladata, hogy azt írják meg, amit sokan kattintanak, és úgy írják meg, hogy sokan kattintsanak rá, hanem azt gondoljuk, hogy struktúrákat kell felderíteni meg háttereket kell bemutatni, akkor azokat a legális és morálisan nem megkérdőjelezhető forrásokat fel kell használni, amikkel egy szerkesztőség tudja magát függetleníteni ettől a kattintásfasizmustól. Szerintem nagyon jó, hogy több lábon állnak.

és a kattintásokat is saját magukon folyatják át, hogy még durvábban kattintásorientáltak legyenek a netes lapok. Magyarországon ennek tetejében olyan médiahelyzet van, hogy a hirdetők kétszer meggondolják, hogy hirdetnek-e egy lapnál.

Azt gondolom, hogy inkább adományokat kérjen egy lap, minthogy teljesen paywall alá rakja a cikkeit. A kevert modellek nemcsak Magyarországon működnek, ott van például a Guardian, ami ingyenes mindenkinek, de kérnek pénzt, bizonyos cuccaik már paywall alatt vannak, közben meg reklámbevételekből is élnek. A nagy amerikai lapok nagy része paywall alatt dolgozik és közben hirdetéseket is kiraknak. Ahhoz, hogy nagy és jó lapot csinálj, nem elegendő az egyik út.

A Mérce Facebookján mintha az is kirajzolódna, hogy a követőkhöz mérten elég magas a bejegyzések alatti aktivitás.

Ez nem tudom, hogy igaz-e, és nem tudom, hogy most hogyan kezelik a Facebookot, biztos alakultak azóta, mióta elmentem. Egyébként a Mérce Facebook-aktivitása egyértelműen az élő közvetítések miatt pörög nagyon, az erősen pörgeti a Facebook-oldalakat.

Beszéltünk arról, hogy a Mércére rengeteg külsős szerző ír ingyen és bérmentve, ettől is egyedülálló az oldal itthon. Ez hogy alakult ki?

Ez pont az a közösségi jelleg, ami miatt kicsit más a Mérce: azért indult, hogy ennek a közegnek legyen a lapja. Ez bele van errőforrásszinten is építve a lap működésébe, minden előnyével és hátoldalával együtt.

Mi a hátoldala?

Ha például vannak megosztó politikai témák vagy akár személyes problémák a közösségen belül, akkor azok a lapon fognak csattanni.

A közösség többé-kevésbé konszenzusos véleményével szembemenő cikkek is megjelenhetnek a Mércén?

Igen, voltak ebből nagy csaták is.

Abba volt beleszólásod, hogy ki következzen utánad főszerkesztőként?

Volt, méghozzá úgy, hogy szavazással döntöttünk Diószegi Nóri főszerkesztő és Pap Szilárd István melett. Nekem is egy szavazatom volt, mint a szerkesztőség többi tagjának, van erről írva procedúra a Mércén belül.

Elégedett vagy a Jámbor András utáni Mérce irányával?

Abszolút. Tudom, hogy mennyi idő volt nekem, akár valamennyire is beletanulnom ebbe a dologba, az új főszerkesztőnek ez úgy látom, gyorsabban fog sikerülni.

Nem érzed valahol feleslegesnek, hogy felmondtál? A Facebookra ugyanúgy rengeteget írsz, miért nem maradtál részmunkaidőben mércés?

Szerintem az nem működik.

Nem működik, hogy a volt főszerkesztő ott marad egy lapnál, és ez nem Mérce-specifikus: ha egy cég vezérigazgatója lemond, nem egészséges, hogy ott marad a jogászcsapat tagjaként.

A belarusz helyzetről rengeteg hírt írtál a Facebook-oldaladra. Ezeket a városházi munkaidőben szoktad írni?

Cigiszünetben. Olyankor olyan bejegyzéseket írok, amiknek nem kell utánanézni. Mindenki végig szokta pörgetni a munkaidő szünetében a Facebookot, én meg ha látok valami érdekeset, akkor nemcsak végigpörgetem, hanem lementem a képet, írok hozzá tíz mondatot, és kimegy.

Szerzői jogilag nem problémás, hogy kirakod ezeket a más hírportáloktól származó képeket a saját oldaladra?

A fehérorosz helyzetben szerintem senki nem fogja ezt számon kérni rajtam. Ha magyar ügyről írok, akkor vagy saját fotót használok, vagy MTI-t, vagy kérek egyet a Mércétől. A fehérorosz híreknél az ő érdekük is, hogy minél több emberhez eljusson az események híre, és nyilván akkor fog több emberhez eljutni, ha nem a videókból lementett képkockákat használom.

És miért írsz még ennyit egyáltalán, amikor már nem is kapsz érte pénzt?

És például a fehérorosz híreknél is próbálkozom azzal, hogy úgy keretezzem az egészet, hogy mit lehet ebből tanulni, megérteni. Nem csak egyszerűen a híreket közlöm.

Az sosem jelentett problémát, hogy diszgráfiás vagy? Gondolkoztál már azon, hogy megkérj valakit, hogy fussa át gyorsan a bejegyzéseidet, mielőtt közzéteszed őket?

Ennél lustább vagyok. Szerintem nem volt még olyan Facebook-poszt, amit kiraktam az oldalamra, és húsz percnél többet foglalkoztam volna vele. Berakom Wordbe, egyszer átmegyek a helyesírás-ellenőrzőn, meg utána, ha valami tényleg nagyon ciki és benne maradt, azt utólag kijavítom. Ez viszont egy hobbi, ha van időm, csinálom, ha nincs, akkor nincs. Próbálok is arra törekedni, hogy ne legyen több hobbinál, hogy ne nézzem egész nap a kommenteket és válaszolgassak.

Ha nem írsz, akkor van valamiféle hiányérzeted? Mondjuk ha elmész nyaralni.

Amikor most nyáron voltam nyaralni, akkor kevesebbet írtam. Főszerkesztő voltam viszont legalább három évig, ez hozzátartozik az életemhez, megszoktam, hogy csinálom. Azért is csináltam meg a Facebook-oldalam három héttel a felmondásom előtt, mert tudtam, hogy ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra lerakni.

Persze élvezem, és ez főleg a Facebook-világban nem független a rendszer mechanizmusától, a lájk és a dopamin kapcsolatától. Szerintem büszke is lehetek rá, hogy hobbiból csináltam egy húszezres oldalt a semmiből, egy év alatt.

Ha ennyire szeretsz írni, akkor miért nem maradtál főszerkesztő? Sokak álma az, hogy azzal foglalkozzanak, amivel amúgy is foglalkoznának, akkor is, ha nem fizetnék.

Nagyon sok volt már a Mérce. Az önkormányzati választás előtti héten például nem nagyon tudtam találkozni senkivel. A gyerekekkel nyilván igen, de teljesen máshol jártam fejben, úgy pedig nem lehet gyereket nevelni, hogy egy hétig máshol jársz.

Fizikailag is nagyon elfáradtam, már nagyjából a rabszolgatörvény idején. Azóta gondolkoztam azon, hogy lelépek, mert egészségileg és mentálisan is éreztem, hogy ennek lehetnek már káros hatásai.

Ha nem Karácsony Gergely nyert volna, akkor is otthagytad volna a Mércét?

Igen.

És akkor hol néztél volna munkát?

Most is több helyen néztem, több helyről, több szakmából voltak megkereséseim. Jó kérdés, hogy hol dolgoznék most, nem volt olyan tervem, hogy ha felmondok, akkor tudom mi lesz a munkám. Azért tudtam felmondani, mert örököltem a nagymamámtól pénzt, és egzisztenciálisan megtehettem, hogy felmondok, és pár hónapig nem dolgozom.

Milyen a városházán dolgozni?

Jó. Iszonyatosan szeretek újságot írni, de van egy kommunikációs szakemberi vénám is, amit mondjuk pont nem csinálok a városházán, de bennem volt, hogy kipróbálnék más dolgokat is szakmailag. Ugye a Mércét nem azért csináltam, mert egy nagyon jó újságot akartam csinálni, hanem mert

A Mérce intézmény?

Igen.

Többet vagy kevesebbet dolgozol, mint Dorosz Dávid, aki azért ment el a városházáról, mert dolgozni szeretne?

Nem nagyon van olyan terület, amivel foglalkozom, és Dorosz Dávid területével összeért volna, úgyhogy nem tudom, hogy melyikünk dolgozott többet.

Mire vagy a legbüszkébb az eddig a városházán töltött idő alatt?

A városházi munkámról nem nyilatkozhatok. Annyit azért elmondhatok, hogy ezek a tanácsadói állások valójában inkább ügyintézői, titkári, középvezetői feladatok, mint a filmekben látott politikai tanácsadói jellegűek.

Beszéljünk kicsit arról, hogy hogyan kerültél a közéletbe. Mikor kezdtél el politikával foglalkozni?

A kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor már biztosan, de a családomban nagyjából mindig volt szó kicsit politikáról, a drága Bolgár úr mindig ment a rádióban. Ez is a politikai ébredésem egyik fő pillanata, amikor rájöttem, hogy a drága Bolgár úr jelentős mértékben hazudik, illetve torzít információkat, főleg a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok idején.

2004-et azért említettem, mert azt a népszavazást nem értettem. Anyukám egyedül nevelt fel, és a rendszerváltás idején be voltak hozzánk jelentve erdélyiek, plusz egy ideig albérletben nálunk lakott anyu egyik munkatársa, aki szintén erdélyi magyar volt.

Furcsa volt, miközben egyébként alapvetően egy balliberális szavazó család voltunk.

Onnantól kezdve végig követted a politikát?

Igen, 2006-ban érdeklődve jártam végig a tüntetéseket, mert kíváncsi voltam, hogy mi történik. Meg már a 2002-es választások idején nagy politikai vitákat folytattunk a gimnáziumban, de 2006 környéke vitt erősen a politika felé.

Tüntettél is?

Mondhatnám, hogy én is már ellenálló voltam akkor is, de igazából csak nézelődni mentem ki. Arra például emlékszem, hogy amikor a kordont bontották a fideszesek, felültem a 9-es buszra a nyolcadik kerületben, és megnéztem, hogy mi történik.

Ez volt a legmeghatározóbb politikai élményed a rendszerváltás utáni Magyarországon?

Sok ilyen van. A tévészékház ostroma és október 23. nagyon erősek, de van sok utólagos dolog is. Amikor utólag összerakja az ember, hogy mondjuk azért kellett anyukámnak a nagymamámtól pénzt kérnie a gázszámla befizetésére, mert épp bevezették a Bokros-csomagot, és azért lett nekünk kicsit jobb utána, mert Medgyessy száznapos programjában megemelték anyukám fizetését is, akkor ezek a pontok kicsit új jelentést kapnak ahhoz képest, amit a liberális mainstream újságokban olvasok ezekről a történésekről.

Hogyan határozod meg magad? Marxista, szociáldemokrata…?

Szociáldemokrata.

Ha más gyerekkorod lett volna, vajon akkor is szociáldemokrata lennél?

Szerintem nem. Az ismerősi körömben az van, hogy akik nem felső középosztálybeli családból jönnek, és politikával foglalkoznak, általában balosabbak, akik pedig jómódúbb családból származnak, meg eljártak külföldre nyaralni, inkább gazdaságilag liberálisabb, jobboldalibb emberek. Igazából nem kaptam szociáldemokrata neveltetést, nem volt szó otthon a kapitalizmusról, vagy arról, hogy mi van a munkásokkal, vagy hogy az állami újraelosztásnak milyen kérdései vannak. De annak, akit egy szociális ellátásban, a gyermekvédelemben dolgozó nő egyedül nevelt fel, egyenes útja kell legyen a szociáldemokráciához vagy még balrább.

Vannak azért kivételek, TGM például volt már angol konzervatív is, mielőtt marxista lett volna.

Az én generációmról beszélek.

Volt valaha pártos részrehajlás a Mércénél?

A Mérce nyilván egy balos lap, ebből kifolyólag vannak világnézeti dolgok, amik miatt az egyes intézkedések mentén közelebb vagy messzebb áll tőle egy párt. Olyan viszont soha nem volt, hogy ezt a pártot szeretni kell, azt meg nem. Olyan volt, hogy pártok szerették volna, hogy szeressük őket, de hívott fel például Juhász Péter is üvöltözve, pedig elvileg a pletykák szerint mi nagyon szerettük az Együttet. Akiket egyébként nyilvánvalóan nem nagyon szerettünk, hiszen politikailag iszonyatosan más elképzeléseik vannak a világról, mint a Mérce szerkesztőségéből következő politikai alapállás.

A Mérce jelen pillanatban egy kormánykritikus lap, viszont viszonylag rendszeresen lehet olvasni rajta az ellenzéki pártokat, szereplőket kritizáló cikkeket is. Választások közeledtével viszont mintha megritkulnának ezek a cikkek. Amikor még főszerkesztő voltál, ez rendesen irányelv volt a lapnál?

Az önkormányzati választások előtt, amikor kijött a Karácsony-hangfelvétel, azt speciel én írtam meg. Az önkormányzati választás éjszakáján megírt, és másnap reggel megjelent publicisztikám vége meg az volt, hogy nem kéne hagynia az ellenzéknek, hogy Gajda Péterrel ne legyen foglalkozva. A Gajda-ügyről is írt a Mérce.

Az van, hogy ebben

Ha egy választási kampányban van egy lap, aminek az olvasói inkább ellenzékiek, akkor ők azokat a cikkeket fogják feltolni és láthatóvá tenni a Facebookon, amik alapvetően az ellenzéknek kedveznek, egyszerűen mert azt fogják lájkolni és kattintani. Írhatok én tizenhat Gajda Péterről szóló cikket, de attól még nem az fog látszódni az olvasók nagy részének.

Megírtuk azt is, amikor a Fidelitas parkolóóráknak beöltözve tiltakozott Karácsony Gergely ellen, és emlékeim szerint azt se úgy írtuk meg, hogy „hülye fidelitasosok”, hanem megírtuk, hogy mi történt. Az utolsó karácsonygergelyes, zuglói parkolási ügyes publicisztikámat is augusztus-szeptember környékén írtam.

Most, hogy nagyrészt csak a Facebook-oldaladra írsz, közben pedig a városházán dolgozol, vannak olyan témák, amikről inkább nem írsz, nehogy összeférhetetlen legyen?

Ki is írtam, hogy a fővárosi önkormányzattal kapcsolatos dolgokról nem írok, és ehhez próbálom tartani magam, bár nagyon nehéz. Amikor például a teljes önkormányzati rendszert támadják, akkor nagyon nehéz nem írni a fővárosiról. Próbálom viszont úgy csinálni, hogy általánosabbra húzom, és ha kell, disclaimert írok a szöveg alá, hogy a fővárosi önkormányzatnál dolgozom. Ha fontosnak érzem, kirizálom az ellenzéket, Bíró László kapcsán megírtam nem is egy posztban, hogy szerintem nem ő volt a lehető legjobb jelölt, akit választhatott az ellenzék. A krumplizás kapcsán is bármikor leírom, hogy az ellenzéknek nem ezzel kéne foglalkoznia.

Beszéljünk még a baloldalról! Farkas Attila Márton ugyanebben az interjúsorozatban azt mondta, hogy „az istenverte tudományoskodó nyelv”, amin beszél például a Mérce sok szerzője is, és „amit pont a prolik nem értenek”, a legnagyobb ellenségetek.

Magamról tudok ebben a kontextusban beszélni, én alapvetően tényleg figyelek erre. Pont a múlt héten jöttem rá, hogy valami szakszót rendszeresen használtam, és elkezdtem fejben lecserélgetni. A baloldali világ alapvetően még mindig akadémiai, nagyon hiányzik belőle az, aminek van köze a gimnáziumot és egyetemet nem végzett emberekhez.

Ki lehet ebből lépni valahogyan Magyarországon?

Szerintem igen, mert még nem létezik ez a baloldal. Van egy újság, van egy videócsatorna, meg pár ember, aki nagyon szeretne valamit csinálni, de ez még nem politikai létezés. Az ott kezdődik, hogy cselekvés történik, olyan, ami nem a virtuális világban zajló folyamatokat változtatja meg, hanem a valódi politikai téttel rendelkező folyamatokra van ráhatással.

Az írás és a videókészítés is csomószor van ráhatással, de

Ameddig viszont nincs, addig nem kell attól félni, hogy mi a képe ennek az egésznek. Ha mondjuk lenne egy baloldali párt, azt nem a Mérce és a Partizán alapján ítélnék meg, jó eséllyel nem is ezeknek a szerzői lennének benne, és önálló identitása lenne.

Lesz ilyen szerinted belátható időn belül? Szintén Farkas Attila Márton mondta, hogy már annyit komcsiznak itthon, hogy azt fogják mondani néhányan, hogy oké, akkor azok vagyunk, és jön egy baloldali hullám.

Szerintem nem ez az eredője ennek, de jönni fog előbb vagy utóbb. Annyira globalizált a politika, hogy azok a folyamatok, amik nyugaton mennek, és feltolják Ocasio-Cortezt, Sanderst és Corbynt, azoknak van lecsapódása Magyarországon, a Mércén kívül is. Ezen kívül egyébként vannak például anarchista dolgok is, amik átjönnek itthonra.

Ez kicsit ijesztően hangzik.

Pedig az Antifa nem is egy szervezet.

Ehhez képest februárban a Mérce Tett nevű aloldalán megjelent egy manifesztó a magyar Antifa nevében. Akkor végülis csak létezik, nem?

Attól még, hogy valaki ír a szociáldemokrácia nevében, még a szociáldemokráciának is vannak irányzatai. Ez az anarchizmusnál és az antifasizmusnál százszorosan igaz. Az antifasiszta mozgalmak nagyon nagy százaléka erőszakmentes az elmúlt évtizedekben, sőt egy csomó ilyen szerveződés nem is antikapitalista. Azt mondani, hogy az Antifa tör-zúz valahol, azért hülyeség, mert ezzel szemben az antifasiszta mozgalmak nagy része erőszakmentes.

Nagyon utálom, és már nagyon régen megfogadtam, hogy semmi olyat nem írok, hogy valamilyen ideológia képviselői, valamilyen párt szavazói ilyenek vagy olyanok. Ez szétbassza a vitákat.

Főleg Magyarországon, ahol a liberálisok egy része szoclib, a másik része meg ezzel majdnem szöges ellentétben gazdlib. Akkor kivel is vitatkozol igazából, amikor azt mondod, hogy „a liberálisok”? Vagy ha azt mondod, hogy „a jobboldaliak”, akkor Bede Zsolttal, Békés Mártonnal, Kövér Lászlóval vagy Stumpf Andrással vitatkozol? Nagyon nem ugyanaz. A baloldalnál is nagyon nem mindegy, hogy TGM-mel vagy Medgyessy Péterrel vitatkozik az ember.

A pártos dologhoz: egyrészt van benne egy nyugati dolog, másrészt meg mindig kérdés, hogy az ilyen indulatokat ki tudja felszínre hozni, katalizálni. Most egy válság jön, amiben Magyarország láthatóan azt az utat választotta, hogy egy lefelé tartó bérversenyben kiárusítja a magyar dolgozókat. Iszonyatos támogatásokat ad a külföldi multiknak, és ezzel próbálja meg életben tartani a magyar gazdaságot.

2008 után is erősek voltak a társadalmi elégedetlenségek, amiket a szélsőjobboldal vitt el, és tolt be egy cigányellenességbe és egy nagyon rossz nacionalista logikába. Ezekből egyébként valamennyire következik az a politika, amit most Orbán Viktor folytat: egy olyan nemzetben való gondolkodás, ami alapvetően bezárja a gondolkozási kereteket.

Tudsz mondani ma Magyarországon a te definíciódnak is megfelelő baloldali politikust?

Az én baloldali definícióm elég széles. A főnökömet, Kiss Ambrust elég szánalmas lenne mondanom, de a témáiban Ungár Pétert (LMP-s országgyűlési képviselő, az Azonnali többségi tulajdonosa – a szerk.) is mindenképpen baloldali politikusnak tartom.

A Párbeszédnél Karácsony Gergelynek vagy Tordai Bencének bizonyos dolgaiban vannak erős balos elemek, mondjuk én az alapjövedelmet nem gondolom annak. Az MSZP-ben is simán mondhatjuk Komjáthi Imrére, hogy balos politikus. Sok emberben van sok olyan dolog, ami tök frankó, és abszolút balosnak mondható, a DK-ban is vannak ilyenek.

Azért nehéz erről beszélni, mert alapvetően az a politikai dinamika, hogy ha valaki balos, akkor az nagyon nehezen látszódik. Ez az a politikai dinamika, amiről a legelején beszéltem, ami a törésvonalak mentén képzi meg a híreket, és teszi láthatóvá az egyes embereket, híreket, véleményeket.

Ha az lenne a kérdés, hogy ki áll a dolgozók, meg ki áll a nagy cégek mellé, és ha ez politikai tétje és dilemmája lenne ennek az országnak, ami mentén törésvonal képződne, akkor nagyon egyszerűen kiderülne, hogy kik a baloldalibb politikusok, és kik kevésbé. Ameddig viszont nincsenek ezek a tétek kirakva, addig nagyon nehéz ezt megállapítani.

A klímakatasztrófa egy ideig törésvonal volt, és mintha amellett látszódtak volna dolgok, de ha valaki meg akarja menteni a bolygót, viszont azt gondolja, hogy ezt a nagy cégek támogatásával lehet megcsinálni… Ez a része például nem rakódott ki soha a klímakérdésnek Magyarországon. Alapvetően csak arról volt szó, hogy kimegyünk tündi-bündi táblákkal tünetni, mert a klímaváltozás rossz.

Varga Juditról vagy Novák Katalinról például egyáltalán nem tudnám megmondani, hogy baloldali vagy jobboldali politikus-e, kivéve persze az identitáspolitikai dolgokból.

Ma reggel pörgettem a Facebookot, és láttam Kocsis Máté posztját, amiben ott van egy kurvanagy fenyőfa, mellette pedig, hogy „felállítottuk a nemzet karácsonyfáját, mert mi megvédjük a keresztény értékeket”. Azért állítod fel a karácsonyfát, hogy megvédd a keresztény értékeket? Nem azért, hogy ünnepeljünk együtt, vagy valami? A Fidesznek nyilván az az érdeke, hogy a szerintük keresztény értékek melletti, és az azokat szerintük tagadó, a „nemzet melletti” meg a „nemzetet tagadó” törésvonalakat hozzon létre.

Ez nagyon régóta így van Magyarországon.

2002-ben „a haza nem lehet ellenzékben” egy olyan mondat volt, amin nemcsak a baloldal háborodott fel, hanem a mérsékelt jobboldalon is voltak emberek, akik a fejüket csóválták, hogy ezt azért nem kéne.

Csurka István, aki ugyanezt a nemzet melletti és nemzet elleni törésvonalat húzta meg, egy maximum ötszázalékos pártot tudott ebből építeni a rendszerváltás idején. Persze, közben ott volt a médiaháború, meg nagyon erős küzdelmek a bal- és a jobboldal között, de az, hogy mondjuk Dorosz Dávidra rögtön azt mondják, hogy idegen ügynök…

A két világháború között része volt ilyen a kommunisták és a szociáldemokraták felé, de szerintem még akkor is sokkal kevésbé volt ez a fajta hazaárulózás kötőszóként használva, mint most. És nyilván ezzel szemben ott van az, hogy ki a demokrata, meg ki a nem demokrata, ami szerintem szintén egy teljesen felesleges megkülönböztetés. Mármint nem ezzel kéne a politikai törésvonalakat megképezni.

Gulyás Márton azt mondta az Azonnalinak, hogy Baló György kivételével „nem tud mondani olyan arcot, aki húsz évet konzekvensen foglalkozni tudott volna politikai újságírással a magyar médiában”. A tizenharmadik évnél tartasz most, meddig fogsz még írni közéletről?

Most brutálisan átalakul a média, teljesen mást jelentett újságot írni 2005-ben, mint ma. Egy nagy lapnál ügyeletben le kell gyártanod harminc hírt, heti háromszor ügyelsz, és a maradék idődben meg oknyomozzál, beszélj a kontaktokkal, satöbbi… ez gyakorlatilag egy halálszakma. Nyilván vannak emberek, akik úgy kötnek szerződést, meg olyan presztízst érnek el, hogy ne kelljen ezt csinálniuk, hanem tudnak saját anyagokon dolgozni, de egyre kevesebb ilyen van.

Azt hittem amúgy, hogy az lesz az első kérdésed, hogy minek tartom magam.

És minek?

Jó kérdés.

Akkor minek tartottad magad, amikor még a Mércénél voltál?

Abszolút újságírónak. Biztos volt olyan hírcikkem, amit elrontottam, de mindig arra próbáltam törekedni, hogy semleges legyen, és meg legyen benne szólaltatva mindenki. Most véleményvezérnek, politikai influenszernek vagy valami ilyesminek tartom magam, de közben azért ott van a fejemben, hogy mit jelentett az újságírás száz évvel ezelőtt. Hogy egy Winston Churchill vagy egy Szabó Ervin hogy volt újságíró. Churchill alapvetően publicista volt, ahogy Szabó is, utóbbi közben ráadásul a Szociáldemokrata Párt tagja.

Szerintem például nincs azzal semmi probléma, hogy Hont András Fidesz-tag volt, és aztán pont a kilépésekor a Heti Válaszba írt publicisztikáján keresztül jutott el odáig, hogy a HVG vezető publicistája lett.

Abban a világban, ahol YouTube és Facebook van, kérdés, hogy lehet-e valaki publicista úgy, hogy mondjuk a városházán dolgozik. Ez egy nagyon nehéz dilemma, nekem nincs is nagyon egyértelmű válaszom arra, hogy hol vannak a határok. Újságíró nyilván nem lehet az, aki a városházán dolgozik, de ezek fontos, átbeszélendő kérdések.

És pártelnök lehet szerinted újságíró?

Nem.

Megtörtént pedig nemrég, Ecsenyi Áron az Indexnél dolgozott egy darabig.

Az azért más, mert nem egy létező pártról van szó.

Létezőnek létező, egy bejegyzett párt.

Szerintem a létezésnek nem a bejegyzés a biztosítéka. Kamupártok is vannak, mondjuk Ecsenyi pártja nem az, de a fejlődési státuszában még a kamupártok fázisában van.

Végül mondj nekem öt tehetséges, fiatal, kormányközeli véleményformálót!

Leimeiszter Barnabás a Mandineren ír olyan cikkeket, amikben vannak gondolatok, és túlmutatnak a Fidesz politikájának alapvetésein, a Soros-Gyurcsány-migráns hármasfogaton. Bácskai Balázs a Magyar Nemzetnél nagyrészt tök vállalható dolgokat írt a Gajda-ügyben, szakmailag jó volt. Bohár Dániel hetven százalékban iszonyatosan undorító propagandaanyagokat gyárt, de a maradék harmincban tud normálisakat is, csak az a hetven kinyírja szakmailag.

Tudsz mondani ötöt nem kormányközelből is?

Újságírókból szerintem nagyon sok tehetséges van. Hazabeszélek, de publicisztikában Pap Szilárd István és Tóth Csaba Tibor olyan gondolatgazdagon és elmélyülten ír, ami nagyon ritka ebben a közegben, ez Techet Péterre is igaz az Azonnalinál.

FOTÓK: Varsányi Bence / Azonnali